Kelet-Magyarország, 1960. május (20. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-08 / 108. szám
„..'JHeri ma aan anyák nattia* „Csipkefa bimbója kihajlott az útra." Kissé bizonytalanul, de mégis bájosan csilingeli végig a kedves gyermekdalt Debrószki Éviké, a sóstóhegyi óvodában. Előzőleg eredménytelenül próbáltam barátságot kötni vele. Konokul hallgatott, bármit is kérdeztem, Pásztor Jutka 'vezetőóvónő azonban könnyedén szólásra, illetve éneklésre bírta. Utána egyszerre közvetlen lett, de lányomnak azért nem akart jönni, hiába hívtam. A kis copfos Éviké szolid, csendes gyermek egyébként, ahogy az óvónéni mondja. A lányok jobbak, mint a fiúk jelenti ki érdeklődésemre olyan határozottan, hogy nem merek tovább vitatkozni. *— Aztán megeszel-e mindent, ahogy jön? — kérdem. — Meg, — mondja. Jutka néni meg is erősíti azonnal, hogy tényleg úgy van, nem válogatós. Édesanyja fejni jár — mondja, de hogy a Virágzó Föld Tsz-be, ezt már az óvónéni teszi hozzá. Veres Erzsiké is bemutatja, mit tanult. Anyját már aligha tudója, meglepni majd vele anyák faapján, mert már elárulta előtte « felkészülést. Ügy gondolom, meglepetés nélkül is nagy öröm \tesz azért hallgatni. Közben az óvónéni elmondja, ftogy a hatvan főnyi óvodásnak körülbelül fele tsz-tag szülök jpyermeke. A vasárnapi ünnepségére néhány verssel, énekszámmal jikészülnek. Még jónéhányan bemutatják, Unit tanultak. Mind dícsérnivaló, ide engem valahogy egy „kettős" jragadott meg legjobban. Boros máska és Kövér Kati együtt |mondtak el egy verset, amit — fahogy a címe is kifejezi, „anyák faapjára” tanultak. Arról szól, \hogy kirepülnek a kis csókák a |fészkükből, az anya kétségbees- \ve várja őket, míg végül a kicsik fairággal a csőrükben térnek visz- <f*za, hogy méltóképpen köszöntsék anyjukat anyák napján. Budai Marika még a kisebbek fitőzül való, nem is csoda, ha előbb azt mondta, hogy édesanyja nem dolgozik sehol. Az óvónéni aztán csak rávezette, hogy a tsz- be jur dolgozni. Igen, ezek közül d- kicsik közül még sokan nem tudják, hogy mi A tiszadobi községi tanács segít a tsz-asszonyoknak 150 férőhelyes napközi otthon és 40 férőhelyes bölcsőde létesült a tsz-községben Tiszadob termelőszövetkezeti község tanácsa az átszervezés óta különösen szívén viseli a termelőszövetkezetek minden ügyesbajos problémáját és segít azok megoldásában. Legutóbb a tanács végrehajtó-bizottsága — karöltve a 3 tsz vezetővel — létrehozott egy 150 férőhelyes napközi otthoni és egy 40 férőhelyes bölcsödét. Ezzel nagyban megkönnyítette a tsz-asszonyoknak a közös munkában való részvételét, ami a növényápolási munkák indulásával nagyon is fontossá vált. A napköziben és a bölcsödében dolgozók javadalmazását munkaegység-jóváírással oldották meg. Ennek a problémának megnyugtató módon való elintézése jó hangulatot váltott ki a termelőszövetkezetek tagjaiban, különösen pedig a tsz-asszonyok között. a munka, hogy anyjuk éppen azért dolgozhat, mert ők itt vannak, nem tudják, hogy milyen könnyebbséget, nyugodságot jelent anyjuknak az, hogy ők egész nap jó helyen vannak. Nagyrészük nem sokat ért még az anyák köszöntésére tanult versekből, énekekből, de kicsi gyermekszívük talán megérzi, hogy anyáról van szó, arról az anyáról, akihez úgy oda tudnak simulni esténként, ha hazamennek. Ot felé jár, a csöppségek már haza készülődnek. Hirs Erzsiké most nem megy a többiekkel, anyja értejött. — Erre dolgoztunk éppen, gondoltam, bejövök érte, — mondja az édesanyja. Beszélgettünk egy kicsit. Három gyermeke van. de a másik kettő már iskolába jár. — Melyik Erzsiké? — kérdeztem a lázasan készülődő kis csoportra mutatva. Szeme hirtelen felcsillant, ahogy rámutatott egy édes feketeszemű kislányra. Tekintetében benne van, hogy „ez az én lányom”, sőt még talán az is, hogy „a legkedvesebb gyermekem, hiszen a legkisebb.” Ahogy a távozó gyermekek után nézek, visszacseng mégegyszer a fülembe a nemrég hallott vers részlete: — Hol voltatok? — szól az anyjuk, s mcgcsuklik a hangja... Neked hoztunk virágot, mert ma van anyák napja — gál Pártmunka a lányai Lánya termelőszövetkezeti község pártszervezete megvitatta a tömegszervezetben végzett pártmunka tapasztalatait. Megállapították, hogy az utóbbi időben fellendülés tapasztalható. Mészáros János, Albert János és Pethő Balázs elvtársakat azzal á megbízással küldték a Kisz-be, hogy javítsák meg a vezetést. Nagy Károly és Tóth János elvtársak AZ IDEI BEISKOLÁZÁS sok tanulsággal szolgál mind a szülők, mind a pedagógusok számára. Az első ilyen megszívlelendő tanulság az, hogy nem elég a gyermekekkel való fogalkozas jövőjük megítélése szempontjából. Nem elég alapos a pályaválasztás lehetőségeinek, az élet reális követeléseinek eddigi mérvű ismertetése, erről többet, és komolyabban kell beszélgetni a fiatalokkal. Hiszen nincs kiugró hiba, de egyes pályá^ iránt mégis nagyobb, mások iránt kevesebb az érdeklődés a kelleténél. És bár sokat javult a távoli vidékek parasztszármazású tanulóinak jelentkezési számaránya, hasonlóképpen a munkáscsaládok gyermekeié is, 8 továbbtanulásban még sincsenek úgy képviselve, mint az alkalmai ot- tak, értelmiségiek gyermekei. Miért? Elsősorban azért, mert sok egyszerű szülő még most sem látja be a továbbtanulás fontosságát, „ha nekem jé volt eddig így, fiam, megleszel te is. Itt a munka, a biztos kenyér, lehet így is mindened De előfordulnak olyan esetek is, amikor a szülők , visszariadnak a várható anyagi á'ooza- toktól, s arra gondolnak, hogy ha a gyermek ottnon maiad, még kereshet is, nemhogy kiadásuk lenne rá. Vagy éppen, nem kap kollégiumi, diaitot.t- honi elhelyezést s a csaladoknál „bentkosztcsnak” lenni nem olcsó • dolog. KEVÉS A FÉRŐHELY kollégiumainkban, d ákotthonaink- ban. Persze, ez is csak viMost látom milyen óriás ő József Attila versében megkapó emléket állít anyjának. Versének három sora, ami a gyermekkortól elkísér mostanáig, így szól: „Most látom, milyen óriás ő, szürke haja lebben az égen, kékítőt old az ég vizében.” A munkásköltő édesanyja jutott eszembe a minap Tiszavasváriban, Szilágyi Istvánná téglaégető asz- szony láttán. Szilágyiné haja is szürke és lebben az égen, mert naphosszat járja a magas lépcsőket, az égetőkemencék tetejét, az izzó zsarátnok trópusi forróságát árasztó levegőjében. Másfél évtizede elmúlt már, mikor idejött, s eljegyezte magát a pirosló téglákkal. Az éjszakai álom még ott bujkál a szemében, de a keze már a „haragot”, a kemencék szellőz- tetőjét markolja. Kezében még ott zsibog a korareggeli mosás nyoma, de a szeme messzire ellát, s ügyel, nehogy vizes téglák kerüljenek a kemencékbe, mert úgy sok szén fogy. Szilágyinénak a múltban is a munka neheze jutott, ma is távol van a könnyű dologtól. És kenyeret ad hét éhes szájnak. Mint az orgonasipok, úgy sorakoznak a gyerkek. A legkisebb 3 éves, a következő 5, és ez az ötéves Kati már lakkcipőt követel. Éva hatodikos, ügyes; Veronka 14 éves; nagyon házias, — ő gondozza a kisebbeket, ért a főzéshez is. Feri 16 éves, Pesten tanul, építész lesz belőle; Pista 18 esztendős, az idén nevezik ki tanítónak, hazaion a falujába, s végül Erzsiké tömegszervezetekben a népfrontban, Nyeste Sándor és Baksa Bertalanná a nőtanácsba nyertek beosztást. A megbízásokat becsülettel teljesítik. A kisz- isták — többek között — társadalmi munkában rendezték a kastély előtti parkot, zenedélutánokat rendeznek. A nőtanács két alkalommal rendezett összejövetelt az asszonyok részére. következik. Érettségizett, a takarékpénztárban végzi munkáját, s egy titok: pünkösdkor lesz az eljegyzése. fi7 vállára nehezedett H4 ü 31 yu hosszú évek során a legnagyobb gond a gyermekek nevelése. „Ki is értene a legjobban a nyelvükön, ha nem az anya?” — kérdezi inkább önmagától, s a hatalmas téglagyári kéményre tekint: az anya szenvedett meg értük a születésükkor is és mindig vigyáz rájuk, még ha felnőnek, akkor is... A munkásanya nem hivalkodik, pedig a felét is sok lenne elviselni annak, amennyit fáradozik a gyermekekért. Szava el-el halkul, nem szeret beszélni magáról, a férje egészíti ki az anya arcképvázlatát. Elmondja, hogy Ferivel sírta el a legtöbb könnyet: 1944- ben súlyos betegség támadta meg. Orvost nem találtak a közelben, a háborús állapotok, a nagy felfordulás már-már a halálba kényszerítette a kis gyereket. S ekkor érkeztek a felszabadítók. A kis Ferit egy aranyszívű, aranykezű román orvos gyógyította meg; bár tudnák a nevét, a címét! Szilágyiné sok dolga mellett is gondját viselte a gyerekeknek, s most jól esik, ha a korareggeli műszakból hazaérkezve tisztán találja a szobát, a gyerekek segítenek a munkájában, segítenek egymásnak is öltözni, iskolába menni. Nagy család a Szilágyiéké, mégis kicsi, mert ha valaki hiányzik, nem érzi jól magát senki. Ha valakinek sajog a lába, szinte min-* denki érzi. Legutóbb Katika lába eltörött; a mama egész éjjel ott térdelt előtte, vigasztalta, igazgatta, hogy nyugodtabban várja ki a reggelt... Ha valamelyik gyerek felsír, felretten, a mama már talpon van. ___ Un ti panaszkodom, széli Cili pgn peresek én is, a férjem is. De' hét gyerek csak hét gyerek, meg mi, a szülök is itt vagyunk. Nagyon be kell osztani! Négy iskolást ellátni ruhával, könyvvel, mindennel. Hogy ne legyenek alacsonyabban a többinél... Inkább magunktól vonjuk el... A szavak a szülői hitvallást ecsetelik; „első a gyerek, előbb neki, azután nekünk’'. A legtöbb anya így gondolkozik. Szilágyiéknál ez azzal is párosul, hogy ennek ellenére nem kényeztetik, nem babusgatják a család ifjú tagjait, önállóságra, munkára, takarékosságra, szerénységre , nevelik őket. Legfőképpen arra, hogy az életben becsülettel megállják a helyüket, tanuljanak mindenkitől sok jót. A harmincnyolc éves asszt ny főleg a gyermekekért arra is hajlandó volt, hogy idősebb korban a férjével együtt elvégezze a nyolc általánost, hogy segíteni tudjon a munkásszülő a tanítással, itthon is k^Pía meg a gyerek a családtól az indítást, a bátorítást. Un Hl ín teled köznek cl az flClil Id anyjukról soha a Szilágyi gyerekek. Tavaly Feri kompótos, Veronka feketéskész- letet hozott anyán napjara, mindegyik kedveskedett valamivel. Most is bizonyára meglep. k valamivel Szilágyi nénit. S ami a legmegnyugtatóbb a hétköznapon is meglepi k: valamivel, s ez a valami drágább minden ajándéknál; ez g gyermeki ragaszkodás, szeretet. Szilágyiné az utóbbi években megtanult mosolyogni. Szépül az otthoni fészek is. Nemrég vásároltak 8 ezer forintos bútort, gáztűzhelyet, megvan már a mosógép is, — a múlté az éjszakai mosás. Hét egészséges gyerek szólítja édesanyámnak, s ennél többet nem is kívánhat egy anya. Páll Géza NAGYOBB FIGYELEMMEL szonylagosan kevés, mert év- ről-évre jóval több, és jövőre is több lesz. De nagyobb arányban emelkedik az igény, mintsem azt építkezéssel utol lehetne érni még ezekben az években. Különösen a termelőszövetkezeti járásokban emelkedett ugrásszerűen ez az igény, s bár a kollégiumi elhelyezés ezt az igényt most még nem elégítheti ki, örvendetes, hogy az igény megvan. Es lehet is segíteni, a diákotthonok, kollégiumok férőhelyeinek célszerűbb felhasználásával. Vagyis úgy, hogy a jövőben tovább javítják ezek az intézetek a munkás—paraszt származású gyerekek számarányát az intézeti összlétszámon balül. Mert ezen lehet, és ke-1 is javítani. Csak eleve rosszindulattal, vagy félreértéssel lehet azt mondani, hogy az értelmiségi, vagy más származású gyermekek így háttérbe szorulnak. (Hiszen éppen fordítva áll a nelyzet: nagyobb számú a munkás, paraszt ifjúság, mint az értelmiségi gyermekek száma, s iiioiiis, v a liiavii^as é*> paraszt gyermekek közül tanulnak tovaob kevesebben). S még ez nem is azt jelenti, hogy tovább nem tanulhatnak. Az értelmiségi gyermekek szüleinek inkább módjában van fedezni a kintlakás költségeit, és általában kevesebb gyermek is van egy-egy ilyen családban, mint a munkás vagy paraszt családokban. A FELVÉTELEKNÉL figyelembe veszik a tanulmányi eredményeket is. Természetes, hogy az olyan családok gyermekei, akiknek szülei több iskolát végeztek, könnyebben, több segítséggel tanulnak. Ezért ebből a szempontból is előnyhöz jutnak az értelmiségi származású gyermekek. Különösen előnyben vannak a távoli, kis helyek munkás vagy paraszt gyerekeivel szemben, akiket még a kedvezőtlenebb tanulási viszonyok is hátráltatnak. De igazságos az, hogy ilyen, vagy amolyan módon a többség gyermekei tanuljanak kevesebb számban tovább? Nem igazságos. Pedig legtöbb esetben ez azzal jár. hogy az egyszerű paraszt szülő még kitűnő tanuló gyermekét is otthon tartja, ha diákotthoni elhelyezést nem nyer, mert esetleg nem tudná viselni a költségeket, lévén nagy családja, vagy nem látja be a továbbtanulás fontosságát, mint az értelmiségi szülő. Persze, a pedagógusok itt is többet tehetnek, a szülőkkel való beszélgetések során. És az ösztöndíjak odaítélésénél is nagyobb gonddal járhatnak el az ösztöndíjat folyósító szervek, vállalatok. A NYÍREGYHÁZI DIÁKOTTHONOK származás-statisztikáját vizsgálgatva szembetűnik, hogy akad jónéhány pongyolán megfogalmazott bejegyzés. Az utánajárások során derül ki, hogy a parasztszármazásűnak bejegyzett diák szülei nem is parasztok, vagy az azelőtti foglalkozás: munkás, s kiderül, hogy saját üzemében stb. Ezek a bejegyzések megtévesztők, hiszen látszólag javítják az aránytalanságot, több munkás és paraszt gyermeket tüntetnek fel, mint amennyi valójában van. Nem a diákotthonok hibája a téves bejegyzés, ez az alsóbb iskolák igazgatóinak és az ajánló bizottságnak könnyelmű gondolkozására mutat. De az ellenőrzés elmulasztása az otthonokat terheli. Hiszen a homályos meghatározásokat szó nélkül elfogadták, például a tanuló nem tudja, hogy ' 1945 előtt hány hold földje volt az apjának, vagy vagyoni állása kiku- tathatatlan. Akadnak azután osztályidegen származású diákok is, bár életkörülményeik azt igazolják, hogy beilleszkedtek a közösségbe, mégis, gondolkoznunk kell felette, hogy ezekután jogosan utasíthatják e vissza a diákotthonok a volt cselédek, a múlt nincstelenjeinek kérését: vegyék fel jól tanuló gyermekünket az intézetbe. Jogos-e a visszautasítás, annak az indoknak alapján, hogy nincs már hely? Hiszen kevés, viszonylagosan kevés a diákotthoni, kollégiumi férőhelyek száma. Nagyobb figyelemmel, több l-lrültekintóssel kellene a felvételeket megejteni. Végső soron nem lehet ennek ellentmondani: igazságos számarányban tanuljanak tovább a munkás és parasztcsaládok gyermekei, g ezt segítsék diákotthonaink, kollégiumaink is. S. «■ 4
