Kelet-Magyarország, 1960. május (20. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-01 / 102. szám
A negyvenes években a szatmári résznek volt egy Gyulai nevű képviselője, aki maga ugyan több mint 100 holdon „gazdálkodott,” de az egy-két holdas sze- gényparasztot is „paraszttestvé- rcmezcte” a választások idején. Az egyik beszédében azt fejtegette, hogy azért is szavazzanak őrá, az ő pártjára, mert ők majd Az igazi, hogy sokkal inkább önellátók voltak a parasztok abban az időben, mint most. Nagyon sokan jártai házi szőttes vászon nadrágban még a templomba is. A cukorgyári termékeket sem vették úgy igénybe, sőt a szobákban is füstölgő olajmécsesnél estéztek, mécsvilágnál szőtték a vásznat. Hosz- szan lehetne még sorolni a parasztok önellátásának tényeit. Gu- lácson jártam a minap, ahol az egyik idősebb ember kesernyés humorral emlékezett vissza: „Bizony, elvtárs, saját lábunkon jártunk mi Naményba, vagy Gyarmatra is; ma már biciklivel is messze tartjuk.” Természetesen ehhez a képhez hozzátartozik, hogy a paraszti önellátóságot dicsérő képviselő úr szívesen ült a munkások álAz az idős ember, aki azt mondta, hogy a gyaloglásban is önellátók voltak, elmondta a mai fiatalokról, hogy azok már a mezőre se akarnak gyalog kimenni. Nyolc-tíz évvel ezelőtt mindig számot adtunk arról, mennyi kerékpár van egy-egy községben. Gulácson úgy jártam, hogy a motorkerékoárt is nehezen tudták összeszámolni, a kerékpárt már nem is tartják nyilván. Az egyik tanácsi vezető tizenháromig számolta, amit a noteszomba írtam és utána még négyet „szedtek elő”. Az ötszöri autóbuszjárat mellett 17 motor- keréknáron és hogy hány biciklin járnak, azt egyelőre senki sem tudja megmondani Gulácson. Amikor nem a munkások és parasztok ültek a képviselőház vigyáznak arra a parlamentben, nehogy bekerülhessenek oda holmi munkásemberek. „Ebben az országban a parasztok vannak többségben, a parasztok termelik a kenyeret, mi a munkások nélkül is megélnénk, de ők ránk van szorulva, nekünk kell hát vezetni” — mondogatta Gyulai úr. tál készített gépkocsira, és a rajta feszülő gyapjú ruhát is Goldberger' munkásai szőtték. Amíg a parasztok szőlőtőkékből faragott pipából szívták a íi- nánc-nemlátta dohányt, addig a képviselő úr illatos gyári szivarral füstölt. Sokat lehetne erről a kétszínű világról beszélni, de inkább nézzük meg, mire vitték egy is- tenhátamögötti faluban, Gulácson, amióta a munkások ülnek többségben a parlamentben. Az Idegenforgalmi Hivatal valahogy így kezdené jellemzését, ha tájékoztatást adna ki erről a községről: A vásárosnaményi járás délnyugati sarkában, a Tisza partján fekszik, naponta ötször, két irányból közelíthető meg autóbusszal, Fehérgyarmatról és Vásárosnaményból... stb. padsoraiban egy olyan árvíz után, mint ami 1948-ban sújtotta a községet, igen sok koldulási engedélyt kellett volna kiadni, így pedig mindenki — akit az árvíz sújtott — őszre már új házba költözött, teljesen ingyen. Azóta — különösen a termelőszövetkezeti tagok — annyi új házat építettek, hogy minden öt családból kettő új házban lakik. Nemcsak az olajmécses, hanem a petróleumlámpa is nyugdíjba vonult. A gulácsi emberek jobbnak tartják a füstölgő mécsnél a villanyt, amit a Borsod, vagy Heves megyei munkások termelnek és egy gombnyomásra „folyik” a fény a gyárakban készült drótból. kapott helyet, ahová „csak” 25. személy fér be háromszor hetenként. Amikor ezekét a szociális, kulturális helyeket létesítették, sokan a.zt mondták: „minek az Gulácsra” — és ma kevés. Ma minden községben — a folyók mentén — öntözni akarnak. A gulácsiak is több száz holdra tervezik az öntözéses gazdálkodást. Valamikor féltek a géptől, most követelik a gépállomástól, hogy az árokásáshoz is adjon gépet. Most, hogy a télen összefogott a község, egy szövetkezetben dolgozik a 46U család, megsokszorozódott az erejük. Megcsapolják a Tiszát, amitől valamikor annyit rettegtek és szenvedtek. Az idén még csak 30 holdon termelnek rizst, de jövőre már 2—300 holdat akarnak öntözni. Várják a nagyteljesítményű szivattyúkat, amikkel kiemelik a Tisza vízét a szomjas beregi földre. Nehéz volna megmondani, hogy a termelőszóvetkezet Zetor- ját nyergelő parasztok-e a büszkébbek, hogy mit tudnak művelni ezzel a nagyszerű géppel, vagy pedig a cseh munkások, akik készítették. Most vásárolnak műtrágyaszórót és fűkaszát is a Zetorj ükhöz, hogy ezektől a munkáktól is szabadítsa meg őket a gép. A mai ünnepnapon — úgy hiszem — nehéz helyzetbe kerülne az az ember, aki olyan Gyulái féle programmal merne fellépni Gulácson. Pedig még csak most lépünk arra az útra, amikor a parasztság is összefogva a munkásosztállyal még szorosabban, kéz a kézben építheti a boldog jövőt. Csikós Balázs. PERSZE, A KEZEM. Megértem, hogy elidőz rajta nézésével. A kanna az oka, még kifutókoromból. Tél volt, könnycsavaró hideg, s hogy apánkat Nagyhalászban a halálba kergették a csendőrök tizenkilenc miatt, anyám, meg mi, négyen bevándoroltunk a városba. Itt lettem kifutófiú, egy maszek boltosnál. Csakhogy a nagy kanna nehéz volt, az út síkos, felbuktam. Onnan maradt ez a vágás a csuklómnál... Szóljon, ha unalmasnak találja az emlékezésemet, hiszen milyen is az ember! Regényre valót tudna mondani, egy szuszra. A szabósegédség megszerzése után huszár lettem, majd férj, röpke gyorsasággal apa... Képzelje el. mennyi vágyam, álmom volt! Ősz haj? Egy szál sem. Csak jó erő, sok bizakodás és a két gyerek. Béla és Erzsiké. Amikor kopogott a postás, a behívóval, — mert ekkor már háború volt a világban — ha nem szégyen!em, mint egy gyerek, rákezdek bőgni. Nem. ne próbálja azt elképzelni, elég ha nekem még ilyen nagy messziségből is belehasít a szívembe az a nap... A HÁBORÜ? Mint az ár, úgy sodorta az ilyen kis embereket. Nyíregyházán, akár az állatokat, vagonba hajtottak bennünket, és csák Bjelorusziá- ban éreztünk újra földet a talpunk alatt. Én még soha életemben nem láttam mocsarat, csak ott. Mi „géhások” még csak-csak megvoltunk valahogy, de egy hét után..! Még most is összezavarodnak az emlékek. Mennyi kín, mennyi szenvedés! Tudja maga, mit jelent hetekig le sem vetkőzni, csak várni a halált, nézni a sok vért? Es A megnvergelt Tisza Nem minden fenékig tejfel még Gulácson. Az állam építtetett egy új óvodát, amibe csak harmincöt-negyven gyermeket tudnak elhelyezni. Az egyik kastélyt bölcsődének alakították át, de már ez is kicsinek bizonyul. A másik kastélyban a kultúra háza, a mozi Készül a műiostlemez Kcndcrpozdorjából az építőiparnak műrostlcmezt préselnek a nagyhalászi üzemben. Mid itt rá.agasztják a pozdorjale- mcz-táblára a furnért, a Csehszlovákiából kapott csiszoló gépben engedik keresztül. Felvételünk azt mutatja, hogy a gépből kikerülő lemez vastagságát és felületi simaságát el- • enőrzi a csinos minőségi ellenőr a műszerrel. (Hammel J. felv.) Olajmécs és „önellátás“ Akik még a mezőre sem mennek gyalog A felvonuláson találkozunk! Újabb versenyíelajánfások megyénk építőipari vállalatainál Az építőiparban a tavaszi idény megkezdése után valamennyi munkahelyen megtartották a termelési értekezletet, ahol összesen 230 brigád tett versenyvállalást és 24 brigádban több mint 250 dolgozó csatlakozott a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért folyó versenyhez. A vállalatok összesítették a vállalásokat. A 6. számú Mélyépítő Vállalat dolgozói összesen egymillió 800 ezer forint összegű munkafelajánlást tettek. A Megyei Építőipari Vállalat dolgozói éves tervüket egy százalékkal vállalják túlteljesíteni, 16 négytantermes iskola építését összesen 200 munkanappal, a lakóházak építését 60 nappal, a tsz. építkezéseket 20 nappal rövidítik le. Az Építő- és Szerelő Vállalat éves tervét 101.5 százalékra, a termelékenységi tervet 103 százalékra, az önköltségi tervet 101 százalékra vállalja túlteljesíteni. Minden építkezést 5 nappal a határidő előtt akarnak befejezni. ©KOK SZENVEDÉLY aztán jött a „halálkanyar”. Már napok óta tartott az elcsigázott huszárezred visszavonulása, amikor egy irtózatos robbanásra megriadtak a lovak, s az útmenti mocsárba rohantak. Mindig beljebb és mindig mélyebbre. Nem is tudom már, hány ezer ember tűnt el a szó szoros értelmében... Varsón át érkeztünk vissza, és Pesten vártuk be a felszabadító csapatokat. Mondom, bevártuk, letett fegyverrel, mert már csömört kaptunk a háborútól. Pedig ezután fogság jött, három esztendeig. De már nem dör- gött őrjítően az ágyú, nem hullott a bomba, és újra leülhettem a varrógéphez. Mert a szabókhoz kerültem, dolgozni. Dolgozni. ..! De jó volt még gondolni is erre! Hiszen miért magyarázzam, hogy aki egyszer hozzászokott... szabni az anyagot... ölteni a fényes tűt... Érti már? CSAK A CSALÁD. Nagyon hiányzott. Erzsiké még másfél éves sem volt, ahogy elvittek a frontra... És milyen a véletlen! Éppen ma tizenkét éve, hogy elindult velünk a szerelvény hazafelé... Hogy milyen volt a találkozás a családdal? Nagyon egyszerűek az én szavaim ahhoz, hogy erre feleletet tudnék adni... Hogy száll az idő! Mintha csak most; lett volna a ruhagyár alapítása, s mintha csak az előbb nevettük volna ki szegénységünket a feleségemmel. Mert a háború után még egy iobb konyhabútorunk sem volt. Nem szégyen ez kérem, különösen, ha az ember utána egy kicsit e! dicsekedhet. Igen, már rekamiénk is van, szépen berendezett lakásunk. És Katika, aki ötvenkettőben született már másodikos elemista, Béla és Erzsiké hamarosan szakmunkásvizsgát tesznek. MIT IS TUDNÉK ÉN MONDANI magamról? Hiszen látja, hogy eddig is csak olyan dolgok jutottak az eszembe, amik sokezer emberrel megtörténtek ebben az országban. A színházat is úgy megszerettem, mint egyre több munkásember. Ott ülni az ünneplőruhás emberek között, és hallani a szépen csengő szavakat! És a „szürke” esték. Amikor együtt a család. Sok csevegés, a tányérban meleg leves és Erzsiké próbálgatja az új ruháját! Ne haragudjon, hogy ilyen rendszertelenül rakom egymás mellé gondolataimat. Csak olyan jó kimondani, ami az ember gondolataiban tanyázik. Nem mondom én kérem, hogy jajde fényesen élünk, mert ez felesleges szépítés volna. De a fizetésemből sok mindenre jut. Megélhetésre és szórakozásra egyaránt. Hát ezért érdemes nyugtalannak lenni. Mert nekem az volna a legkibírhaiatlanabb, ha nem találnék munkát a kezem alá. Ha lecsengetik a műszakot. otthon, a ház körül, vagy a szőlőben újra kezdem. Ezt, ezt az örökös seznvedélyt íria meg nekem nagyon szépen. És még valamit. Hogy olyan szép dolog a csendes hétköznaookon elfeledem a hulló bombák sí- vítását... Látja, milyen figyelmetlen vagyok? Még be sem mutatkoztam. Virányi Sándor a nevem, a Nyíregyházi Minőségi Textil- ruházati Vállalatnál dolgozom. Köszönöm, hogy meghallgatott. Angyal Sándor. 3 KÉZ A KÉZBEN Gulácsi helyzetkép
