Kelet-Magyarország, 1960. május (20. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-21 / 119. szám

Hruscsov elvtárs beszéde a berlini nagygyűlésen

(Folytatás az X. oldalról)

mindent megtett, hogy újabb ürügyet találjon a kapcsolatok elmérgesítésére, s a végletekig felizzítsa a helyzetet és megfossza a találkozót a normális feltételektől.

— A szovjet kormány azonban kitartóan és álhatatosan a békére törekszik. Még a legkisebb lehetőségeket és esélyeket is készek vagyunk kihasználni. Ügy éreztük. hogy még van reményünk, s továbbra is készültünk a találkozóra.

— Természetesen nem vártuk, hogy valamennyi kérdést egyetlen találkozón rendezni lehet. De feltételeztük, hogy néhány alapvető kérdést megoldhatunk, ezenkívül útmutatást adhatunk, hogy a külügyminiszterek diplomáciai úton egyezményeket készíthessenek elő.

Az Egyesült Államok reakciós erői éá különösen a Pentagon képviselői szemlátomást féltek attól a lehetőségtől, hogy az értekezlet sikerrel jár és mindent elkövettek, hogy az összejövetelt meghiúsítsák és a megegyezést megakadályozzák. Április 9-én felderítés céljából katonai repülőgépet küldtek hazánkba. Mint már mondottam, mi akkor elhatároztuk, hogy nem tiltakozunk, nehogy örömet okozzunk ellenfeleinknek. Ők valószínűleg így számoltak: mivel nem lőttük le a repülőgépet, ez azt jelenti, hogy nem is vagyunk képesek megvédeni légiterünket a berepülések él-len. Ez nyomás volt, amelyet ránk gyakoroltak.

— A Pentagon politikusai elhatározták, hogy megismétlik az agressziót, s a kémrepülőgép legközelebbi behatolását éppen má- •jus elsejére, a nemzetközi proletariátus ünnepére időzítették. De itt aztán valami más eredmény született, mint ahogyan azt ők előre elképzelték. A repülőgép felszállt, de támaszpontjára már nem érkezett vissza. A repülőgépet lelőtték és roncsai most biztos támaszponton, Moszkvában láthatók egy kiállításon. S most aztán igazán elszámították magukat az imperialista cápák. Az agresszorok- nak nyomban bocsánatot kellett volna kémiök, hogy többet ilyesmi nem ismétlődik meg, s hogy a felelősöket megbüntetik. De nem. A düh elvakította az ag- resszorokat, kijelentették, hogy ők már korábban is küldtek hozzánk repülőgépeket, s ezt a jövőben is meg fogják tenni, mert- az ilyen akció az Egyesült Államok nemzeti politikájának érdeke. Lám. még ezt a kijelentést is megkockáztatták.

— Nézzük csak meg, hogy mit műveltek? Hitszegés volt ez. Gyakran megismétlem ezt a szót, mert nagyon nehéz rá más szót találni, amely olyan' pontosan kifejezné az amerikai államférfiak kalandorpolitikájának esztelenségét.

Csak arcátlan és gőgös emberek gondolhatják, ha az ő egükön1 idegen repülőgépek jelennek meg, akkor ők azonnal atombombázógépeket küldhetnek, de az ő repülőgépeik nyugodtan megsérthetik mis országok légiterét. Eddig is így cselekedtek és most is sokszor így tesznek.

— *Az ellenségnek azonban sohasem fog sikerülni, hogy behatoljon Szovjetunió légiterébe Ha megteszi, akkor itt a pusztulás vár rá.

— Mi ezt az agresszív cselekedetet elítéltük a Legfelsőbb Tanács ülésszakán, egész népünk is elítélte. Most pedig a Szovjetunió a kérdést a Biztonsági Tanács elé vitte és külügyminiszterünk, Gromiko elvtárs, már oda is utazott. (Taps).

— Nekünk nem az a véleményünk, hogy az amerikai katonai klikknek ez az agresszív cselekedete a háború közvetlen előjele lenne. Ez a cselekmény sötét és gonosz szenvedélyeknek gyümölcse és

azzal, hogy a repülőgépet lelőttük, továbbá, hogy ezt az agresszív akciót ilyen élese«1 a közvélemény ítclöszéke elé vittük, lehűtjük a hidegháború forrófejű lovagjait.

— Elvtársak! Hazánk ellen provokációt követtek el, mi mégis elutaztunk Párizsba; bár voltak olyan gondolataink, hogy talán nem kellene oda utazni, hiszen 'az amerikaiak a repülőgépüggyel nyomást akartak gyakorolni a Szovjetunióra és helyzetét gyengíteni próbálták. Eisenhower elnök, Herter, Nixon és különösen Allen Dulles nyilván már előre mosolygott, amikor a párizsi kormányfői értekezletre gondolt. Eisenhower — úgymond — Hrus- csovra néz majd és azt gondolja magában: „Maga csak beszéljen! Ag amerikai repülőgépek berepültek a Szovjetunió léliterébe. ön semmit sem tudott tenni ellene ésw mégis eljöttek Párizsba. Következésképpen Ön nem lesz képes olyan határozottan követelni a megegyezést, a leszerelést. a német békeszerződés kérdésében és más ügyekben.”

(Pfuj! — felkiáltások, a hallgatóság soraiban.)

— De az nevet legjobban, aki utoljára nevet. A repülőgépet az első rakétával lelőttük. (Nagy taps). Ahhoz a politikához híven, hogy enyhítsük . a nemzetközi feszültséget és harcoljunk a békéért, elmentünk Párizsba. Elhatároztuk, hogy összejövünk a kormányfőkkel és kijelentjük: az a politika, amelyet az Egyesült Államok folytat, nem vezethet megegyezéshez, hanem kiélezi a nemzetközi helyzetet és meghiúsítja az esetleges megállapodást. Kormányunk elhatározta, hogy az Egyesült Államok kormányától legelőször is megkérdezi: elítéli- e cselekményét, vagy sem? Ha elítéli, ha az Egyesült Államon kormánya elismeri azt az agresz- sziót, amelyet a Szovjetunióval szemben elkövetett, ha megbünteti a bűnösöket és bocsánatot kér tőlünk, hajlandók leszünk leülni a kerékasztalhoz és a szükséges megegyezésért tevékenykedni. Az előzetes értekezleten keményen és határozottan kifejtettük álláspontunkat De Gaulle francia köztársasági elnöknek, Macmillan angol mi- niszterelnölmek és Eisenhower elnöknek. A többit már önök is tudják. Eisenhower kibúvókat keresett és fél beismerést tett. De komoly politikai dolgokban sem a felemás intézkedések, sem a fél beismerések nem javíthatnak a helyzeten.

— Ha a Szovjetunió ilyen helyzetben kész lett volna résztvenni a csúcsértekezleten, akkor precedenst teremtettünk volna és az amerikai szoldateszka azt hihette volna, hogy neki mindent szabad, s az erő nyelvén beszélhet velünk.

— Ilyen körülmények között nem jelenhettünk meg a kormányfők értekezletén. (Taps).

— Elvtársak! Minden becsületes ember belátja, aki pedig ma még nem érti. az okvetlenül meg fogja érteni, hogy nem a Szovjetunió hibájából hiúsult meg az értekezlet.

— A csúcsértekezlet niegfe- neklése természetesen minden jóakaraté embert elszomorít.

Ezért, amikor a május 16-i előzetes találkozón világossá vált, hogy az amerikai kormány elhatározta a csúcsértekezlet meghiúsítását, azt javasoltuk, hogy a konferenciát kedvezőbb időpontra halasszuk el. Ügy gondoltuk, legjobb lenne a konferenciát 6— 8 hónappal elhalasztani, amíg lehiggadnak a szenvedélyek.

— Az általunk megadott időpont a nyugati sajtóban különböző feltételezésekre adott alkalmat. Azt mondották, talán az az oka, hogy az Egyesült Államok félév múlva új elnököt választ. Mi viszont nem úgy vetjük fel a kérdést. Nem tudjuk, ki lesz az új elnök, és milyen poltikát folyÄt majd. Lehetséges, hogy az új elnök idején is a Pentagon reakciós erői határozzák majd meg a politikát.

— Mi csak a magunk nevében beszélhetünk. Realisták vagyunk és soha nem vagyunk hajlandók kalandorpolit'kát folytatni. A helyzet a Szovjetunióban és a szocialista tábor valamennyi országában igen jó, szilárd es napról-napra tovább fog javulni.

— A Szovjetunió azt javasolta, hogy a csúcsértekezletet hatnyolc hónap múlva hívják ösz- sze. Ha nem értünk szót az Egyesült Államok mai vezetőivel, vagy az Eisenhowert követő elnökkel. akkor megvárjuk a következő elnököt.

De nem fogunk soká várni a második világháború maradványainak felszámolásával, a német békeszerződés megkötésével és ennek alapján a nyugatberlini kérdés rendezésével.

Ha a nyugati hatalmak nem tanúsítanak erre hajlandóságon kénytelenek leszünk azokkal az országokkal együtt keresni a megoldást, amelyek valóban szivükön viselik az európai béke megszilárdítását és készek aláírni a békeszerződést.

— Mi rnég's bízunk benne, hogy — amint a költő mondta — a világ nincsen jó lelkek nélkül. Az amerikai nép, mint a többi nép is. békére törekszik. Voltak amerikában elnökök, akikre az egész világon, a Szovjetunióban. is tisztelettel emlékeznek. Ezek: Washington, Jefferson, Lincoln és Franklin Roosevelt.

— Nem mi választunk amerikai elnököt, hanem az amerikai nép. Mi nem avatkozunk bele ebbe az ügybe, még akkor sem avatkoznánk bele, ha bírnánk. Teljesen világos, hogy a világbéke biztosítása szempontjából igen. nagy jelnetőségű az a kérdés, milyen politikát folytat majd az Egyesült Államok, a kapitalista világ e legerősebb hatalma.

— Elvtársak! Most. amikor az Egyesült Államok hibájából Párizsban nem volt csúcsértekezlet, egészen természetes az a kérdés, vajon milyen lesz a legközelebbi 6—8 hónapban áSzovjetunó és a varsói szerződéshez tartozó összes szocialista országok politikája?

— Nem beszélhetek minden szocialista ország nevében. Tail--skoznunk kell erről a kérdésről a baráti államok kormányaival. Ezt meg is tesszük, amiként már elmondottam tegnap, amikor Berlinbe érkeztem.

— Mégis mi az, amit kétségtelennek lehet tartani a Szovjetunió és a varsói szerződés többi országának politikája szempontából? Azt, hogy

nem teszünk semmi olyasmit, ami kiélezné a nemzetközi helyzetet és visszavinne bennünket a hidegháború legsötétebb időszakába. Ellenkezőleg, a Szovjetunió kormánya továbbra is mindent megtesz, hogy javuljon a nemzetközi

légkör és jobb kapcsolatok alakuljanak ki az államok között.

— Szándékunk, hogy továbbra is követjük a szocialista es a kapitalista államok békés együttélésének lenini irányvonalat, a nemzetközi feszültség enyhülésére, leszerelésére, a vitás kérdések békés megoidasara törekszünk.

Vajon eltűnt-e például a leszerelésnek és az új háborús veszély kiküszöbölésének a problémája. Természlesen nem. A legutóbbi események csak fokozták eltökéltségünket, hogy törekedjünk e kérdés gyökeres megoldására.

— Mindenki előtt világos, hogy a nemzetközi légkör megjavításában és a normális államközi kapcsolatok megteremtésében a teljes és általános leszerelésnek döntő szerepe lehetne. A leszerelés a kérdések kérdése.

— A Szovjetunió elégedetlen a leszereléssel foglalkozó genfi tárgyalások menetével. Egyre inkább meggyőződünk róla, hogy a nyugati hatalmak jelenleg nem akarják a

leszerelést.

Csak látszólag vesznek részt a tizes bizottság munkájában, képviselőik csak szalmát csépelnek. Tudják jól, hogy ennek mi az eredménye.

Hruscsov ezután a német békeszerződés megkötéséről, s az ettől elválaszthatatlan nyugatberlini kérdésről szólt.

— Tegnap tüzetesen megvitattuk ezt a kérdést a Német Demokratikus Köztársaság vezetőivel. Ismételten mégállaptottuk, hogy a Szovjetuniónak és a Német Demokratikus Köztársaságnak ebben és más kérdésekben azonos a véleménye.

— A jelenlegi helyzetben nincs más kivezető út. mint az, hogy békeszerződést írjunk alá a két ténylegesen létező német állammal, s így végre pontot tegyünk a második világháború végére.

Ezen az alapon megszűnnék Nyu- gat-Berlin megszállása; erre mi azt javasoltuk és javasoljuk, hegy Nyugat-Belint nyilvánítsuk szabad várossá.

— Manapság valóban furcsa a helyzet. A Hitler-ellenes koalíció államainak öt évnél valamivel több időre volt szükségük, hogy szétverjék a fasiszta Németországot. A német békeszerződés megkötésére viszont 15 év is kevésnek bizonyult.

— Ez a helyzet annál tűrhetetlenebb, mivel Nyugat-Német- országban évről-évre fokozódik azoknak a köröknek a befolyása, amelyek nem vonták le a múlt háború tanulságait, nem nyugodtak bele a hitleri Németország leverésével kialakult helyzetbe. Az óceánon túl teljes támogatásra lelnek ezek a militarista körök, amelyeknek érdekeit oly nagy buzgalommal védelmezi Adenauer kancellár. Adenauer — mint a tények mutatják — a szíve és a lelke e körök agresszív politikájának.

Nem véletlen, hogy Amerika legreakciósabb körei magasztalják Adenauert, mint a kommunizmus ellen indított kereszteshadjá«'at legfőbb szervezőjét.

— Ezt az embert ^ elvakítja gyűlölete minden új, eleven és friss jelenség iránt. Olyan politikát folytat, amely revansista háború előkészítését szolgálja. A becsületes németek véleménye szerint Adenauer tettei bizonyos fokig egyre jobban Hitler tetteire emlékeztetnek. Ismeretes, hogyan végezte életét az eszelős Führer, de Adenauer, mégsem tud nyugodni. Ügy látszik megszédítette az a körülmény, hogy az Egyesült Államok külpolitikájának irányítói őt tették meg szellemi vezérükké.

— Adenauer nyilván képtelen megérteni, hogy ma már más idők járnak.

A szocialista országoknak mindenük megvan nemcsak az önvédelemhez, hanem ahhoz is, hogy megsemmisítő csapással válaszoljanak, ha az agresszorok egy új háborút próbálnának kirobbantani.

— Ezért, Adenauer úr, ne örüljön annak, hogy — mint egyes amerikai újságírók mondogatják — sikerült az amerikai külügyminiszter tisztségére vergődnie. Ez a helyzet nem tart örökké. Egyszer az amerikaiak is megértik a dolgok lényegét.

— A nyugatnémet kancellár sokat tett, hogy meghiúsítsa a csúcsértekezletet, s most valószínűleg káröröm tölti el. Jellemző módon most jutalmul azt követeli, hogy szüntessék meg Nyugat-Németország fegyverkezési korlátozásait, amelyeket a hírhedt párizsi szerződések szabtak meg. Az amerikaiak ebben kezére járnak.

— Ha már a béke és a nemzetközi együttműködés ellenségeiről van szó, hadd említsem meg Brandt urat, Nfugat-Berlin hangoskodó polgármesterét. Néha-néha túl harciasán hadonászik ez az úr! Lehet, hogy vezetékneve nem hagyja nyugodni, Bre.r ugyanis tűzvészt jelent. GondoTa meg a dolgot, amíg nem késő! Ha ön és barátai incselkedni kezdenek a tűzzel, akkor a tűzvész jóvátehetetlen következményekkel járhat, mégpedig elsősorban önökre nézve.

— Brandt a napokban kijelentette. hogy Nyugat-Berlinnek alkalma lesz „akaratát nyilvánítani” és egyesülni „a szövetséges köztársaságban élő barátaival” vagyis Nyugat-Németországgal. Nem szabad azonban megfeledkeznünk róla, hogy Nyugat-Ber- lin a Német Demokratikus Köztársaság területén van és megsemmisítő módon visszaverünk minden nyugat-németországi kísérletet Nyugat-Berlin meghódítására.

— Mi arra számítottunk, hogy a csúcsértekezlet közelebb hozza a rendkívül fontos nemzetközi oroblérrjgknak. köztük • a német békeszerződésnek a megoldását. Mit tervünk most a kialakult helyzetben?

— A Szovjetuniónak és a többi békeszerető országnak természetesen most teljes erkölcsi joga van rá, hogy újabb halasztás nélkül mego’dja ezt a kérdést úgy, hogy aláírja a békeszerződést a Német Demokratikus Köztársasággal. Ezzel megoldódnék Nyugat-Berlin problémája is.

— Felvetődik a kérdés, nem

jött-e el már most az ideje, hogy megkössük a békeszerződést a Német Demokratikus Köztársasággal? Hiszen annakidején ugyanígy járt el az Egyesült Államok is. amikor egyoldalúan békeszerződést kötött Japánnal.

— Ezt megvizsgáltuk. Nos, az alábbi következtetésre jutottunk. Bízunk benne, hogy bár a reakciós erők meghiúsítottak a csúcsértekezletet, a békeszerető erőknek a béke megszilárdításáért és a vitás nemzetközi kérdések tárgyalásokkal való rendezéséért világszerte kibontakozó harca a béke erőinek győzelmét hozza a háború és az agresszió erői fölött. Szeretnék hinni, hogy 6—8 hónap múlva meglesz a csúcsértekezlet. Ilyen körülmények között

(Folytatás a 3, oldalon)

2