Kelet-Magyarország, 1960. május (20. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-19 / 117. szám

Hruscsov elvtárs párizsi sajtóértekezlete (Folyt, az 1. oldalról.) írjuk az egyezményt, de az hol­nap hatályát vesztheti és sze­métkosárba kerül, mert az a személy lemond hivataláról, aki aláírta. — Eisenhower elnök nyilatko­zatából az derül ki, hogy annak a kérdésnek az eldöntése, repül­nek-e vagy sem az amerikai ka­tonai repülőgépek a Szovjetunió fölött, csak tőle függ. Lám, mi­csoda önbizalom! Most kijelenti, hogy nem fognak repülni. Micso­da nagylelkűség! — Azt persze Eisenhower el­nök dönti el, hogy küld-e repü­lőgépet a Szovjetunió fölé, vagy sem. Más kérdés, hogy ezek a repülőgépek a levegőben marad­nak-e. Ezt már mi döntjük el, mégpedig a legnagyobb határo­zottsággal : lelőjük a gépeket, megsemmi­sítő csapást mérünk támasz­pontjukra és azokra is, akik a támaszpontokat létrehozták és igazgatják. így tehát nem arról van szó, hogy Eisenhower elnök „kegyet gyakoroljon” a Szoyjetunió iránt. Mi nem kegyeket kérünk az Egyesült Államok kormányától, hanem azt követeljük, hogy nyíl­tan ítélje el az amerikai felde­rítő repülőgépek haramia-repülé­seit. — Eisenhower elnök viszont egyetlen szóval sem ítélte el azt a szovjetellenes provokációs politikát, amely alapja a kémre­püléseknek. — Nos, kielégíthet-e az elnök nyilatkozata bárkit is, hacsak nem magát az agresszort? — Eisenhowernek az a beje­lentése, hogy elnöki megbízatá­sának lejártáig felfüggesztette a provokációs repüléseket, se nem beismerés, se nem félbeismerés, hanem kibúvó a beismerés alól, következésképpen saját agresz- szív cselekményei és a felelősség aiól. De a politikusok kibúvói, sőt félbeismerései sohasem tet­ték lehetővé, hogy megszabadul­janak a történelem előtt viselt felelősségüktől. Még a gyerekek is azt szokták mondani: „Ha rossz fát tettél a tűzre, valid be és ígérd meg, hogy többé nem teszel ilyesmit.” Mennyivel fon­tosabb, hogy az államügyekben is nyíltan beismerjék az elköve­tett hibát és levonják az összes szükséges következtetéseket! — Nem értene meg bennün­ket sem a szovjet nép, sem egyetlen ország közvélemé­nye, ha beérnénk az Egyesült Államok elnökének kibúvói­val és azzal a „kegyével”, hogy 1961. januárjáig a Szov­jetunió fölött szüneteltetik a repüléseket. — Csak csodálkozunk Eisen­hower fenyegetéshez hasonló nyilatkozatán, amely szerint az Egyesült Nemzetek Szervezete elé szándékszik terjeszteni „nyílt ég” -tervét. Miután a Pentagonban meggyőződtek róla, hogy a szov­jet ég felé vezető út zárva van az amerikai kémrepülőgépek szá­mára, szemmel láthatólag elha­tározták, hogy ugyanilyen célból az ENSZ lobogója alatt küldenek majd repülőgépeket. Ügy véljük, az Egyesült Nemzetek Szerve­zete nem az Egyesült Államok egyik állama, nem a Pentagon fiókintézete és vissza fogja uta­sítani ezt a megalázó szerepet. — önök közül többen azt írják cikkeikben, hogy az amerikai légikalózok repülései a Szovjet­unió fölött csupán „kis inci­denst” jelentenek, Önök itt kü­lönböző államok sajtóját képvi­selik, én pedig megkérdezem önöktől: hogyan tekintenének kormányukra, ha'! az közömbö­sen, nemtörődöm módon szem­lélné, hogy olyan országok ka­tonai repülőgépei röpködnek vá­rosaik fölött, amelyekről önök időnként mint esetleges háborús ellenfélről írnak? Tisztelnék önök az . ilyen kormányt? Talán önök, vagy családjuk nyugodtan lennének, ha idegen katonai re­pülőgép zúgna el a fejük fölött? — A szovjet embereknek is joguk van ugyanígy gondolkod­ni, annál is inkább, mert hazánk népei két kívülről ránk erősza­kolt véres háborúra emlékeznek, két olyan háborúra, amely az emberek tízmillióit ragadta el! — Tanulságos, hogy azok a kormányok, amelyek eléggé meg­gondolatlanul odaadták országuk területét a szovjetellenes agresz- szív kémrepülések előkészítésé­re és lebonyolítására, most kény­telenek ilyen, vagy olyan mér­tékben mentegetőzpi a közvéle­mény előtt és elhatárolni magu- kat^Sz amerikai szoldateszka tetteitől. Ügy látszik, kezdik ér­teni — s meggyőződésünk, hogy a közeljövőben mindenki meg fogja érteni, aki amerikai tá­maszpontokhoz területet engedett át, — hogy ilyen dolgokban nem ismerünk tréfát. — A szovjet kormány sajnál­ja, hogy most nem sikerült megtartani a csúcsértekezletet, ^-*e amint már ‘mondottam — nem helyezkedhetünk más állás­pontra. Mindent megtettünk, hogy jól előkészítsük a négyhatalmi kormányfői találkozót, de egyes forrófejű amerikaiak megtorpedózták ezt, mielőtt még megkezdődhetett volna. — Ismétlem uraim, a Szovjet­unió szilárdan a békés együtt­élés, a tárgyalások, a kölcsönösen elfogadható ésszerű megállapo­dások híve. Továbbra is ebben az irányban dolgozunk, s az a meggyőződésünk, hogy vala­mennyi nép megérti békeszerető politikánkat és azzal együttérez. Szeretnők hinni, hogy a nyuga­ti hatalmak vezetői is erre tö­rekednek majd, s 6—8 hónap múlva, új, kedvezőbb körülmé­nyek között, ismét találkozunk partnereinkkel. Ha őket érdekli a találkozó és beleegyeznek eb­be, akkor megteremthetik az eh­hez szükséges politikai légkört. Vagyis nem hajtanak végre pro­vokációkat a szocialista országok ellen és arra törekednek, hogy megvitassuk és megoldjuk a rendezésre megérett nemzetközi problémákat. — Ez az időpont hamarabb is elérkezhet, de csak akkor, ha mindenki megérti, hogy senki­nek sem sikerülhet semmiféle provokációval megfélemlíteni sem a Szovjetuniót, sem a szocia­lista országokat. Lehetetlen megtörni bennün­ket. Velünk csak egyenlő ala­pon. fenyegetés és zsarolás nélkül lehet és kell beszélni. — Meg szeretném köszönni De Gaulle tábornok francia köztár­sasági elnöknek, hogy lehetővé tette a kormányfőknek a párizsi találkozót, s hogy erőfeszítéseket tett a csúcsértekezlet megtartá­sáért, továbbá azért, hogy talál­kozóink a program szerint foly­janak le és megfeleljenek a cé­loknak, amelyek ide hoztak ben­nünket. — Ma búcsúlátogatást tettem Franciaország elnökérSél. Eszme­cserénk során örömmé! láttam, hogy közösen törekszünk újabb erőfeszítéseket tenni kapcsola­taink minden irányú. fejlesztésére és szilárdítására. Üdvözlöm ezt a törekvést és megelégedéssel nyug­tázom, hogy e fontos kérdésben egy véleményen vagyunk az el­nökkel. — Elismeréssel kell szólnom Macmillan, brit miniszterelnök úr­ról is, aki buzgalommal és szorga­lommal rajta volt, hogy a csúcs­értekezlet megvalósuljon. Nyilatkozatának elhangzása után Hruscsov váratlanul szót kért, s kijelentette, hogy szeret­ne még valamit elmondani. Kö­zölte, úgy értesültek, hogy Ade­nauer néhány emberét ide küld­te erre á konferenciára. Lehet — mondotta Hruscsov, — nogy olyanok is vannak közöttük, aki­ket már annakidején Sztálin­grád ellen is elküldték és ezek­nek azt a feladatot adták, hogy zavart keltsenek a konferencián. Határozott szavakkal mondta el, hogy ct nagy szovjet nép kép­viselőjeként érkezett ide, amely Lenin zászlaja alatt, halad és dicsőségesen émti a kommuniz­must; amely legyőzte a hitleri fasisztákat és nem riad meg semmiféle fenyegetéstől. Lelkes és erőtől teli szavaira egyrészt hatalmas tapsvihar, másrészt provokációs közbekiáltások hang­zottak fel a teremben. Ö azon­ban nem -zavartatta magát és még emeltebb hangon folytatta: — Várj egy kicsit provokátor, hallgass! — Nem titkolom, hogy szere­tek küzdeni a munkásosztály el­lenségeivel. Jólesik látnom, ami­kor dühbe gurulnak. Hazánk olyan óriás, amely a kommuniz­mus végső győzelméig harcolni fog. — Amikór az önök hurrogá- sát hallom, a nagy német forra­dalmár, Bebel szavai jutnak az eszembe: „Amikor ellenségeim gyaláz- nak, akkor bizonyos vagyok benne, hogy helyes úton já­rok”. Hruscsov erélyes fellépése megdöbbentette a zavar.tkeltőket és helyreállt a csend. Ezután Hruscsov bejelentette, hogy most már hajlandó válaszolni a kér­désekre. . A Daily Sketch tudósítója az­iránt érdeklődött, hogy folytatják -e a legégetőbb nemzetközi kér­désekről megkezdett tárgyaláso­kat és különösen a genfi atom-, értekezlet tárgyalásait? Hruscsov azt válaszolta, ha a nyugati hatalmak kérik, a tár­gyalások folytatódni fognak. A Szovjetunió mindig hajlandó erre, s akkor meg is lehet egyez­ni. Ha azonban az amerikai im­perialisták újra kezdik az olyas­fajta kísérleteket, mint amilyen az U—2 repülőgép esete volt, ak­kor nem lehet szó tárgyalások­ról. Ha pedig az atomkísérlete­ket kezdik újra. akkor a Szov­jetunió is hasonlóképpen cselek­szik. Hruscsov kifejtette: a tárgya­lásokra eddig az volt jellemző, hogy az amerikaiak nem akar­tak leszerelést, csak az ellenőr­zött leszerelés címén űzött kém­kedésre akartak ürügyet találni. Hr ezt az irányzatot folytat­ják, akkor a Szovjetunió az ENSZ-hez fordul és a közgyű­lés elé viszi a leszerelés kér­dését. A Szo'-’'etunió az 'gazi leszerelés és az igazi ellenőrzés híve, ezt akarja megvalósítani. A második kérdés így hang­zott: Ha a Szovjetunió úgy lát­ja, hogy az igazság a Szovjetunió oldalán van, nem lett volna^e helyesebb és előnyösebb, ha — Igaz ugyan, hogy bizonyos sajnálkozásnak is hangot kell ad­nom. Ha ugyanis Franciaország elnöke és Nagy-Britannia minisz­terelnöke a szövetséges kapcso­latok helyett a tényeket tárgyila­gosan értékelte volna és nagyobb akaraterőt, tanúsított volna, le­hetséges, hogy az Egyesült Álla­mok vezetői kénytelenek lettek, volna elítélni agresszív cselekmé­most tartják meg a tárgyaláso­kat és nem halasztják el azokat 6—8 hónappal? Hruscsov ezt válaszolta: Mi a csúcsértekezlet megtartását akar­tuk — hiszen ezért jöttünk Pá­rizsba. A szovjet küldöttség haj­landó lett volna most leülni tár­gyalni, ha az amerikaiak elis­merik annak az agressziónak a tényét, amit a Szovjetunió ellen elkövettek. „De hogyan üljünk le tárgyalni az agresszorral?” — kérdezte Hruscsov. A következő kérdést a ham­burgi Die Welt tudósítója tette fel: Vajon Hruscsov véleménye szerint továbbra is békés eszkö­zökkel kell-e megoldani a nem­zetközi kérdéseket? Hruscsov válasza ez volt: „Igen. -\Újból hangsúlyozom, a mi politikánk mindig az volt, hogy a vitás kérdéseket nem háborúval, hanem békés tárgya'ásokkal kell megol­dani. Ez az a politika, amelyet mindig hirdettünk és továbbra is ma­gunkénak vallunk.” A következő kérdés Németor­szágra és Nyugat-Berlinre vo­natkozott. Hruscsov válaszában kifejtette, hogy „ Nyugat-Berlin a szocializmust építő Német De­mokratikus köztársaság szívében van. Az NDK-ban szocialista rendszer. Nyugat-Bsrlinben pe­dig kapitalista rendszer van. így elkerülhetetlenek bizonyos konf­liktusok, amelyek rontják a nem­zetközi helyzefét. Ezért az a leghelyesebb, hogy Nyu- gat-Bcrlin legyen czabad vá­ros, vonják ki onnan a kül­földi csapatokat és azután vá­lasszanak a nyugat-berliniek maguknak olyan társadalmi rendszert, amilyet a legmeg­felelőbbnek tartanak. Hruscsoy hozzátette, hogy hol­nap Berlinbe utazik, hogy óit talál­kozzék barátaival, Ulbrichttal és Grotewohllal. Kijelentette továb­bá, az amerikai" kémrepülőgép esete még inkább meggyőzte, hogy Nyugat-Berlin kérdését, mint a nemzetközi feszültség egyik tényezőjét okvetlenül és minél előbb meg kel oldani. A berlini TAG tudósítója fel­tette a kérdést: Hruscsov külön­békét akar-e kötni most Berlin­ben? Hruscsov válaszában kifejtet­te, hogy a német békeszerződést okvetlenül meg kell kötni, mert a háború maradványainak elta­karításában ennek igen nagy szerepe van. Eljön majd az idő, — mondotta — amikor ezt a bé­két meg is kötjük, de hogy ez mikor következik be, az a mi­dolgunk. Hruscsov hozzátette, hogy a Szovjetunió hajlandó megkötni ezt a békeszerződést az Egyesült Álamokkal és a hitleri Német­ország ellen hadviselt többi ha­talommal együtt. — Ami az időpontot illeti, ez a mi ügyünk — mondota, — Ügy fogunk tenni, ahogy az Egyesült- Államok. cselekedett Japánnal. Együt harcoltunk Ja­pán ellen, de az Egyesült Ál­lamok a békeszerződést nélkü­lünk kötötte meg Japánnal. Minden erővel azon vagyunk, hogy együttesen írjuk alá a nyeiket. Ez pedig lehetővé tette volna a csúcsértekezlet megtar­tását, s azt, hogy az értekezlet, meghozza a világ népei által oly nagy reménykedéssel várt hasz­nos eredményeit. N. Sz. Hruscsov befejezésül megköszönte a résztvevők figyel­mét, majd a feltett kérdésekre válaszolt. békét Németországgal. De el­érkeztünk csaknem a hatá­rig, s ha nincs mód, hogy el­jussunk a célig, egyedül fog­juk aláírni a szerződést. Hruscsov végül hangsúlyozta, hogy mostani berlini útja során nem kerül sor a békeszerződés aláírására. A következő kérdés arra vo­natkozott, hogy ha Hruscsov , és a Szovjetunió vezetői már ' akkor tudtak az amerikai kémrepülé­sekről. miért nem vetette tel ezt Hruscsov Eisenhower előtt a Camp David-i tárgyalásokon"’ — Szándékomban volt, hogy ezt megteszem, amikor Camp Dávidban vol^m. — válaszolta Hruscsov. — Éppen igen iól be­szélgettünk envmással. Eisenho­wer azt mondta nekem, hívjon engem „my friend”-nek és én önt „Gospodin Hruscsov”-nak hívom majd. Már éppen ott tar­tottam. hogy erről beszéljek ve­le. majd azt mondtam magam­ban: — Nem. valami nincs rend­ben a barát körül és igazam volt. Ariikor elcsíntük a tolvajt ő azt válaszolta nekem: én nem vs evők tolvaj, csak a mi politi­kánk. A következő kérdés így hang­zott: milyen elkövetkező elnök­kel s~,”~etne tárgyalni, az Emie- srilt Államok részéről? A kér­dező még hozzátette: hiszen ön most akarva, akaratlanul ténye­zővé vált az Egyesült Államok választási harcában. Hruscsov: Köszönöm, ez igén ió kérdés, bár nem könnyű rá válaszolni, de azért megpróbá­lom. Elmondta, hogy amikor az Egyesült Államokban járt. sok­féle emberrel találkozott, mun­kásokkal ,a tőkések minden fai­tájával. Neki azonban az volt a véleménye, hogy ember — ember, mindegvik békét akar a maga módián. Vannak, akik nem ér'enek egyet a szocializmussal. - folytatta. — Én például nem értek egyet a kapitalizmussal, de ez nem ok a veszekedésre, még kevésbé a háborúra. Bizo­nyos vagyok, hogy az amerikaiak nagy többsége nem helyesli a provokációs kémrepüléseket — meg kell tőlük kérdeznem, mit csináltak volna, ha a mi repü­lőgépeink hatolnak be az Egye­sült Államok területe fölé. Az amerikai imperialistáknak meg kell érteniük. hogy nem lehet ilyen reoülóseket végrehajtani. — Ami azt a kérdést illeti, van-e nekem megfelelő ielöltem az Egyesült Államok elnöki szé­kére, azt válaszolom: Igen, van. — Emlékszem egy nagv ame­rikaira. egv nagy államférfira: Roosevelt elnökre. Ő méltósággal képviselte a kapitalista világot. Meg volt azonban a kellő böl­csessége és megértette a békés együttélés szükségességét. Ami­kor meghalt, vele együtt meghalt politikája is. De úgy véljük, eljön a nap, ami­kor az Egyesült Államokban olyan emberek kerülnek hata­lomra, akikkel nemcsak hogy jó, hanem baráti kapcsolato­kat is teremthetünk. Leghőbb óhajunk, hogy baráti kapcsolataink legyenek az Egye­(Folytatás a 3. oldalon.) A szovjet államfő válaszai az újságírók kérdéseire 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom