Kelet-Magyarország, 1960. április (20. évfolyam, 78-101. szám)

1960-04-28 / 99. szám

Li Ssin Man lemondott a köztársasági elnök tisztségéről SZÖUL, (MTI): A dél-koreai események szerdán fordulópont­hoz érkeztek. Hiába volt a vé­reskezű bábdiktátor minden mesterkedése, végül mégis kénytelen volt lemondani. Huh Csüng, Dél-Korea új kül­ügyminisztere, szerdán délelőtt a sajtó képviselői előtt kijelen­tette: Li Szín Man értesítette a parlamentet, hogy elfogadta a nemzetgyűlés határozatát és úgy döntött, lemond a köztánsa- sági elnök tisztségéről. Dél-Ko­ri« hóhéra nem átallotta beje­lenteni, hogy „életének hátralé­vő részében az ország egyszerű állampolgáraként kívánja szol­gálni hazáját és népét”. A dél-koreai parlament szer­dán délelőtt feszült légkörben összeült. A parlamentnek a vál­ság tanulmányozására alakított bizottsága egyhangúlag elfoga­dott határozati javaslatot ter­jesztett a képviselők elé, amely felszólítja Li Ki Pongot és a liberális párt további hét tag­ját, mondjanak le parlamenti mandátumukról. Az ellenzéki demokrata párt egyik képviselője bejelentette, hogy értesülések szerint Li KI Pong, Dél-Korea lemondott al- elnöke, továbbá a liberális párt három más vezető tagja csalán­jával együtt az incsom ameri­kai támaszpontra kért menedé­ket. Masszanból érkezett jelenté­sek szerint mintegy kétezer Li Szin Man ellenes tün'ető még kedden este megtámadta a rend­őrség központját és a városhá­zát, majd megszállta a középüle­teket. Szerdán reggel Masszan- ban életbe léptették a statáriu­mot. Szöuli jelentés szerint a rend­őrség „rendfenntartó tevékeny­sége” a legutóbbi 24 órában to­vábbi 23 ember halálát és 160 ember sebesülését okozta, úgy­hogy Szöulban egy hete tartó véres események halálos áldozatai­nak száma 158-ra emelkedett, Az MSZMP küldöttsége Minszkben a sebesültek száma pedig már több mint ezerre tehető. WASHINGTON: Kedden dél­után másfél órán át tanácsko­zott a Korea elleni amerikai agresszióban résztvett országok nagyköveteinek a washingtoni külügyminisztériumba összehívott értekezlete. Az értekezlet után kiadott szűkszavú közlemény hangoztat­ja. a résztvevők „egyhangúlag kifejezésre juttatták azt a remé­nyüket, hogy hamarosan sikerül megoldani a válságot Dél-Ko- reában. ..” NEW YORK: Henry Cabot Lodge, az Egyesült Államok ENSZ-képviselője kedden érint­kezésbe lépett Dél-Korea megfi­gyelőjével az ENSZ-nél, akivel közölte, hogy „az amerikai kor­mányt mélységesen aggasztják a március 15-i választást követő dél-koreai események” és sürget­te a helyzet gyors javítását. Dél-Korea forrong Dél-Korea va­lamennyi nagy­városában ha­talmas tünteté­sek zajlanak le Li Szin Man, a véreskezű dél-koreai dik­tátor uralma ellen. Az ez ideig többszáz sebesült és ha­lott áldozatot követelő tünte­tések célja, hogy Li Szín Man lemond­jon,. Mint la­punk más he­lyén olvasható, ezt a célt el is érték. Jelmagyarázat: 1. Városok, ahol a tünteté­sek lezajlottak. ci penészleki parókia Minszk. (TASZSZ): A Magyar Szocialista Munkáspárt Belorusz- szia fővárosában tartózkodó kül­döttsége kedden találkozott a vá- i’osi pártszervezetek vezetőivel. A beszélgetés után a vendégek megtekintették a várost. Több órát töltöttek a minszki traktor­Kairó. (MTI): Szukarno indo­néz elnök befejezte négynapos látogatását és Reuter-jelentés sze­rint Guineába utazott. Az indonéz elnök látogatásának befejezése alkalmából kedden este közös közleményt adtak ki Kairóban, Ebben Nasszer és Szukarno elnök egyaránt sajná­latosnak tartja az algériai véron­tás folytatását. A közlemény megállapítja: a két elnök támo­Lome. (MTI): Szerdára virradó éjszaka Slyvanus Olympio mi­niszterelnök ünnepélyesen kikiál­totta Togo függetlenségét és ez­zel megszületett Afrika és a vi­lág egyik független, szuverén köztársasága. Az 55 ezer négy- zetkilométér területű új állam­ban a kormányfői szózattal és a 101 tüzérségi ösztüzzel ötnapos ünnepségek kezdődtek, amelyeken mintegy 50 állam képviselteti ma­gát. Résztvesz az ünnepségeken a szovjet kormányküldöttség is. TASZSZ-jelentés szerint Nyiki- ta Hruscsov a togoi kormányfő­A NYÍREGYHÁZI rádió MAI MŰSORA: Keletmagyarországi krónika. — Vendégek a rakamazi Szikra ter­melőszövetkezetben. — Tiszaber- celi tudósítás. — A debreceni Közúti Üzemi Vállalatnál. — Hí­rek. — Ki mit szeret. — Cseh­szlovák vendégek jártak me­gyénkben. Látogatás egy tangazdaságban Ma a baktalórántházi járás termelőszövetkezeteiből 40 fős küldöttséget vezet a népfront az Ilona-tanyai állami tangazdaság­ba, egész napos tapasztalatcse­rére, Itt főleg a helyes üzem- szervezést fogják tanulmányozni. gyárban. A gyárban tartott gyűlé­sen Kállai Gyula, a küldöttség vezetője mondott beszédet. A nap második felében a kül­döttség koszorút helyezett el a német fasiszta hódítók ellen ví­vott harcokban elesett katonák és partizánok emlékművén. gatja a leszerelést és a közelgő csúcsértekezletet. Állást foglal a két államfő szaharai francia nuk­leáris kísérletek, a dél-afrikai faji megkülönböztetés ellen és elítéli azt a tényt, hogy a palesz- tinaiakat megfosztották jogaiktól. A közvélemény végül kiemeli, hogy Djakartában és Kairóban összekötő bizottságot alakítanak a két ország gazdasági és kultu­rális kapcsolatainak elmélyítésére. nek küldött táviratában bejelen­tette, hogy a Szovjetunió kor­mánya elismeri Togot, mint füg­getlen és szuverén államot és kész felvenni vele a diplomáciai kapcsolatot. A Művelődésügyi Miniszté­riumban elmondották, hogy az oktatási reform előkészítésén dol­gozó kormánybizottság a dolgozók iskolája hálózatának széleskörű továbbfejlesztését határozta el. Mind az iskolai jellegű, mind a tanfolyami oktatáson emelni kí­vánják a felnőtek általános — és szakmai műveltségének szín­vonalát. Mindinkább előtérbe kerül a jövőben az üzemi iskolák hálózatának növelése. Az idén országszerte csaknem kétszáz üzemi iskola működött, i A jövő tanévtől ezeknek a szá­ma előreláthatólag lényegesen növekszik majd. Ezzel párhuza­mosan gondoskodnak arról, hogy a műszak-beosztás se akadályoz­za az iskolai órák rendszeres lá­togatását. Megint panasz, hát már megint panasz! És akiről szól mindig csak pap az. (Petőfi S.: Legenda.) ÁRAD A PANASZ, lassan fo­lyammá duzzad. A megye pe­remén, a homokdombok mögött meghúzódó falut már-már elön­ti a fel-fcltörő indulat, felbo­rítja a penészleki kis házak la­kóinak nyugalmát, szembeállítja a férjet a feleséggel, az időst a fiatallal, embert az emberrel. A salak lerakódik a lelkekre, megfertőzi a gondolatot, a cse­lekvést. Hát nincs menekvés, nincs, aki kinyújtsa kezét a pe­nészleki „nyáj” felé? — Nem bírjuk már türelem­mel, ahogy a papunk viselke­dik — írják levelükben a pe­nészleki görögkatolikus hívek. A keresztény testvériség és sze­retet apostola naponta tör bor­sot a hívek orra alá. A mise­ruhával leveti papi énjét és a templomon kívül a „szentbeszé­det” is mellőzi. A szentember, — fölöttébb furcsa rejtelmekkel állítja el a hívők lélegzetét. Az egyik egyházfiról olyasmit ál­lított. hogv elvitte az egyház drótját, bádogját. Valójában pe­dig az egyházi képviselőtestület tudtával megverte az egyháztól a drótot és bádogot, az érte járó pénzt ki is fizette. A PERSELYPÉNZNEK sok­szor rejtélyes körülmények ko­Jelentős fejlesztés várható a mezőgazdasági dolgozók isko­láinál. Ez annál inkább indokolt, mert — mint ismeretes — a he­tedik pártkongresszus mintegy 60 ezer szakemberben jelölte meg a mezőgazdaság azonnali igényeit. A különböző munkakö­rök betöltésére alkalmas szakem­bereket az iskolai tanfolyamokon és a dolgozók mezőgazdasági technikumában képezik majd. A továbbiakban elmondották, hogy a Művelődési Minisztérium­ban a felnőttek oktatásával fog­lalkozók körének bővítését terve­zik. A népszámlálás adatai alap­ján a minisztérium átfogó, pers­pektivikus tervet készít az isko­láztatás irányítására. Épnek célja, hogy az iskoláztatást összehangol­ják a rendelkezésre álló anyagi erővel, személyi és tanteremel­látottsággal, s a várható, egyre zött lába kél. A persely egyik kulcsa a lelkésznél, a másik a rózsafűzértársulat vezetőjénél van. A pénz eltűnik, | azonban a persely nincs feltörve, a pe­csét bántatlanüi marad. A pap a hívek között keresi a tettest, bírósági tárgyalás is volt már, de a gyanakvó gyanakvása cső­döt mondott. Ám nemcsak a perselypénz tűnik el, hanem a hívek által összeadott misebor is, ami a pap pincéjében áll. A pap az „ismeretlen tolvajokra” hárítja a felelősséget. Hasonló elképesztő esetek történnek az egyház meszével és más dolog­gal. Miközben a lelkipásztor az ördögűzéssel, az általa bűnös­nek vélt hívek „meggyúrásával” foglalatoskodik az egyszerű em­berek érdekes megfigyeléseket szereztek napjukról. Csalódot­tan tapasztalják, hogy eltűnik négv harangkötél, s a lelkész vattát vásárol az eavház pén­zéből. holott az egyház nem használ vattát semmire: mise- ruhákat szabat át és tisztittaf. s meglepően magas árat számol el. Tamás Györgyné temetésén 720 forintból a harangozó csak 20 forintot kap, az istállót sár- munkával szavazták meg az egyházi képviselő testületben és a lelkész a testület tudta nélkül téglával fal adtatja alá. Sorakoz­nak a Sóhajok: a tisztelendő úr különböző kérelmeket irogat az embereknek megdöbbentően borsos áron. Mudra Mihály növekvő igényeket minden tekin­tetben kielégíthessék. A felnőttoktatás tantervi anya­gát is korszerűsítik a rendes kordákénál meghatározott el­vek alapján, természetesen fi­gyelemmel a felnőttek életkori sajátosságaira, a tapasztala­taira, szakmai igényeire. Az iskolareformmal párhuza­mosan a dolgozók -tanulásának könnyítésére, a rendes korúaké- től főleg módszertani felépítésé­ben eltérő könyveket adnak majd ki, a következő években folyama­tosan. Erre vonatkozólag — ugyancsak a népszámlálás adatai alapján — szintén távlati tervet készít a minisztérium. Az 1860—1961-es tanévre a fel­nőttek számára kevésbé alkalmas általános iskolai tankönyvekhez kiegészítésül, vagy azok helyett úgynevezett tankönyvpótló jegy­zeteket kapnak a dolgozók isko­láinak hallgatói. Az EAK és Indonézia sajnálatosnak tartja az algériai vérontás folyt áfását Közös közlemény Szukarno elnök látogatásáról Ünnepélyesen kikiáltották Togo függetlenségét A Ssovletunió elismerte az áj köztársaságot fi Müveidésiipi Minisztérium az ú) tanévtől kezdődően hatékonyaisfisan segíti a felnőtt-altatás! gyermeke nem ment hittanórá­ra — akkor nap iskolába se —- kihirdette a templomban, hogy megszökött a hittanóráról. UGYANCSAK MUDRA MI­HÁLY lánya régebben pénzt adott — Szent Antal tiszteleté­re — s tudomásuk sincs róla, mikor, végezte el a misét a pap, ellenben lement az árát kér­ni. Sok hívő kimarad a ház­szentelésből. a halottakat nem temeti el, míg a hozzátartozók ki nem fizetik a temetési költ­séget és visszamenőleg az egy­házadót. A helyszűke Korlátoz­za, hogy tovább soroljuk az elkeseredett emberek felhábo­rodását. A penészleki görögkatoliku­sok kérik az egyházi vezetőket, sürgősen helyezzék el a köz­ségből papjukat. És ez az állapot egy éve tart! Minden megy a régi módon, csak új ; fejleményekkel! A templom olykor inkább hasonlít a színházhoz. Az egyik alkalom­mal az elbocsájtó áldás előtt kiprédikálta a pap, hogy Kiss László, az egyházi képviselőtes­tület tagja kupeckedett az egy­ház pénzével és még több meg­jegyzést is fűzött hozzá. Az érintett egy kis idő múlva nem bírta türelemmel, felállt és közbekiáltott: — Tisztelendő úr, ezt tessék félbehagyni, ez nem egészen így van! — Nagy csete-paté tá­madt, a nép felháborodva hagy­ta el a templomot. „Szerencse, hogy tudok magamnak paran­csolni, mert lehetett volna egy komoly tömegverekedés és nem tudom, ki lett voln^ felelős az egész dologért...” — írja leve­lében a sértett. NEM AKARUNK BELE­AVATKOZNI az egyház belső életébe, egy kötelességünk azon­ban van. A panasztengert, még ha ilyen jellegűek is, sürgős és érdemleges kivizsgálásra ajánl­juk a felsőbb egyházi személyi­ségeknek. Nem tudjuk, milyen mértékben vétkes a penészleki pap, azonban az iménti esemé­nyek figyelmeztetőek: valami nincs rendjén Penészleken. A közhangulat megbolygatását, a következetes lelki terrort, a bé­kés, nyugodt légkör tudatos mérgezését, becsületes emberek befelcetítését, a sokoldalú ár­mánykodást sokallják már a penészleki görögkatolikusok és úgy hisszük, joggal, a józan közvélemény is. Helyes lenne őszinte gyónásra felkérni a tisztelendő urat. hátha lenne mit elmondania... (P. G.) 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom