Kelet-Magyarország, 1959. november (16. évfolyam, 259-283. szám)

1959-11-08 / 265. szám

Emeletes iskola épül Nyírbélteken Előtti it tőLyi^ája A megyei építőipari vállalni dolgozói új, emeletes iskolát építenek Nyírbélteken. Terv szerint még ebben az évben át­adják az épületet, amely a község központjának egyik látvá­nyossága lesz. (Angyal íelv.) Az Állami Bizto§íió propagaudakocsija in cg Télikbe ii Ország06 körútja során novem­ber 4-én megyénkbe érkezett az Állami Biztosító igazgatóságának propaganda-gépkocsija. Me­gyénk mintegy százötven közsé­gébe látogat el a biztosítás elő­nyeiről szóló röplapokkal és hely­színi felvilágosításokkal, taná­csokkal. A gépkocsi tíz napig járja a megyét, és személyzete megismerteti megyénk dolgozóit a magyar biztosítás legidősze­rűbb tudnivalóival. \f ikor kirándulócsoportunk iTA az NDK földjén járt, a legszebb élmények közé tarto­zott ' Weimar megtekintése. Megilletődve jártuk Goethe és Schiller városának régi utcáit. A német kukára igazi központ­ja e hely; ami szépet és jót csak alkotott a német szellemi élet, mindnek van valami kö­ze Weimarhoz. És ennek a sok szépnek szö­ges ellentéte volt mindaz, amit ugyanezen a napon, a várostól alig félórányira láthattunk. A borzalmak földje volt ez: a bu- chenwaldi koncentrációs tábor. Kínvallatások és kivégzések emlékei, krematórium; már a rosszallót környékezett bennün­ket ennyi szörnyűség láttára. Már éppen távozni készül- türik e szomorú emlékű hely­ről. mikór vezetőnk még fel­hívta valamire a figyelmünket. Évszázados tölgyfa volt ez, szin­tén a tábor területén, a barak­koktól nem messze. Szinte jól­esett valami mást is látnunk, mint gyilkosságok és kegyet­lenségek nyomait. Érdeklődve néztük ezt a hatalmas, sok vi­hart látott fát. Ekkor megszó­lalt vezetőnk: — Úgy hívják ezt, hogy GOETHE TÖLGYFÁJA! Vőlegénykörben Hangosbemondón át ad­tam randevút három vőlegény­nek. A Finommechanikai Vál­lalat tágas udvarán állva nagy gondnak adtuk a fejünket: min­den helyiség foglalt, ilyenkor novemberben pedig nem egy „vőlegényálom” a szabad ég alatt légyottozni. No. de egy házasulandó fiatalembernek még a jég hátán is meg kell tudni élni... — elfogadtuk a vőlegénytrió egyikének ajánla­tát. és beültünk a „lakosztályá­ba”. Nevettünk előbb, aztan megköszöntük a mosolygós ar­cú sofőrvőlegény jóságát, hogy üresen várakozó kocsiját n|—, hány percre a rendelkezésünk­re bocsátotta. (Tudniillik a ko­csi +olt az ő lakosztálya.) Jött a bemutatkozás — egy kis meglepetéssel. „Oxigénes”, — „Mérnök..— „Sofőr...”. Ennyit árult el „személyi ada­taiból” a vőlegénykor, és jó­kedvűen hozzátette: a gyűrű az ujjon ugyanis árulkodik, ne fo­kozzuk tovább, no és ki tud­hatja, évek rrtúltán a feleség nem használja-e majd fel a vőlegénykorabeli nyilatkozatot, hogy akkor persze...(!) INevetgélések közbeu tértünk át beszélgetésünk ko­molyabb oldalára. Jöttem, hogy kifaggassak néhány mai vőle­gényt a sok közül: milyen ér­zés, .gyűrűvel az. ujjon ott áll­ni az élet, a családi élet kü­szöbén'’ Üzemi munkásfiatalok­ra voltam kíváncsi, akik az olajos szagú szereidében, a rajztábla előtt, vagy éppen a volánnál álmodozzák az ígéret- teljes mindennapokat. Az „oxigé­n.es”, a lerakat kezelője érett­ségizett fiú. Már letudta a ka­tonaidőt, huszonhat éves, és a vállalathoz sem éppen tegnap lépett be. Még e hónapban meg­lesz, az esküvőjük... — így terveztem mindig, hu­szonhat éves kői ómban nősülni. No, meg ha az.ember rálel egy megértő lányra... A mérnök átgondolja a legutóbbi éveket. Középiskola Nyíregyházán, aztán egyetem Miskolcon, s majd végzés után ide a vállalathoz. Nevet, ha a kezdő fizetésre gondol. de mondja is, hogy az elmélethez gyakorlatot is kellett szerezni. Az ember, ha kikerül, még jó­idéig tanul. — Mostmár „egyenesben” va­gyok. Ezerkilencszáz az ala­pom. .. A harmadik, a „sofőr” is fészkelődbe. Huszonötéves, jú­nius óta vőlegény és még eb­ben az évben az anyakönyvve­zető előtt akar állni. Mintha olvasná, úgy mondja. „Minden •hónapban megvan a másfél­ezer, erre már lehet feleséget hozni...” Sokszor egyszerre beszélnek, az oxigénlerakatos győz majd- ■ mindig, s azon vesszük észre -^magunkat, hogy „filozofálga­tunk”: mi a jobb, a hosszú, vagy a rövid udvarlás, majd vőlegénykedés, vagy milyen ts legyen egy ideális házasálet, és a többi? Sok igazság van abban hogy butaság túlfiatalon házas­ságot kötni — mondja az egyik vőlegény, majd a másik kettő bólint rá. ök már éveket tuo- nak maguk mögött, de Örülnek is neki. mert ahhoz, hogy két ember igazán megismerje egy­mást, kevés volna néhány hét... — No, meg az anyagi része a dolognak... — mondja a szé­len ülő. Bár van tisztességes fizetésünk, nem lehet gyerekes meggondolatlansággal elkezdeni a házaséletet... És már jön s a meggondolt kijelentések haimaza. Ök mondják, a nősülendők: „Csak a korlátolt eljj^er rúgkapál. Persze hogv jó volna egyből új, bebútorozoít föbérletbe menni, de az állam nem képes máról holnapra százlakásos tömböket építeni. Ki kell várni...” — (örültek, amikor hallottak a fellendülőben lévő nyíregyházi lakásépítkezésekről. Hiszen ak­kor nagyobb a lehetőség...!) Mondják, hogy segít a szakszer­vezet is. az „oxigénes” öröm­mel újságolta, hogy megkapta a beutalót az üdülőbe, ahová nászúira mennek hamarosan. Van munka a vállalatnál: ez jó, mert akkor a fizetés is több. Az eljegyzés után nem siet k el az esküvőt, amit ad­dig is beszereznek, később nem ck'v majd gondot. # Es a ,.stalérung‘" ? Mert ugye a házassághoz a fiúnak is kellenek dolgok. Megnyug­tatnak: már ellátták magukat, esküvő után egy pár évig nem kell főni a fejüknek. Mindhár­man úgy tervezik, hogy a fele­ségek is dolgoznak — míg nem jön a gyerek. Hiszen az a plusz ezres is sokat segíthet rajtuk minden hónapban. S hogy mi lesz az esküvő után? Megmaradnak fiataloknak, nem gubóznak be. nem bújnak el a világtól, mert manapsag már sok új dolog teszi szebbé a társadalmi együttélést. Bizony, mór kezdik számlál­ni a heteket. S ahogy telnek a hétköznapok, munkával, gond­dal és örömmel, képzeletben megvonják a holnapok körvo­nalait. A holnapokét, amikor már férjek, édesapák lesznek... Angyal S. n ehát mi köze lehetett ^ Goethének ehhez az el­átkozott helyhez? ... Ez a k s község, melyet százötven évvel ezelőtt is Bu- chenwaldnak hívtak, annak ide­jén kedvelt kirándulóhely volt. Nevéhez ekkor még csak kelle­mes emlékek fűződtek. Erre a gyönyörű, erdős vidéken fekvő helyre gyakran elsétált Wei- marból a német szellemi élet óriása: Goethe is. Különösen szerette az általunk is látott régi tölgyfát, melynek susogó lombjai alatt remekműveinek sok örökszép sorát alkotta meg. Itt, kedvelt tartózkodási helyén írta: „Az ember legyen nemes és jó!” Goethe barátai tudtak arról, hogy mennyire kedveli a láng­eszű költő ezt a régi tölgyfát. Ezért halála után határozatot is hoztak: nem szabad kivágni. Azóta rengetegen elzarándokol­tak már erre a helyre, hogy ez­zel is leróják kegyeletüket Goethe nagysága és halhatat­lan emléke előtt. 0 Ama nagy költő hazáját — halála után száz év­vel — egyszerre a sötétség lep­te el. Horogkeresztes banditák jöttek ide, a buchenwaldi er­dőbe is, de nem azért, hogy Goethe tölgyfáját megnézzék — legtöbbjük azt se tudta, mifé­le emlék ez, — hanem avég- böl, hogy ezt a tájat a borzal­mak földjévé változtassák, át, sárbatiporva a Faust költőjé­nek gyönyörű eszméit. Létre­hozták az emberi méltóságot megcsúfcló koncentrációs tsbo' o- kat. Már készen álltak a barak­kok. drótsövénnyel kerítették körül a megnyitandó poklot és — különös véletlen folytáp — Goethe tölgyfája is. a tábor te­rületére került. Mondják, hogy amikor az SS-ek parancsnoka megtudta, miféle nevezetesség fűződik, e régi fához, felháborí­tó cinizmussal jegyezte meg: „Akkor ez lesz a buchenwaldi tábor első számú foglya!” Az SS-hóhér nagyon találóan fejezte ki magát. Szavai jellem­zőek gyilkos társainak .gondol­kodására. Az idézett kijelentés jelképe volt annak, ' hogy mi­lyen sors várt a nácik orszá­gában a kultúrára. A horog­keresztes barbárság halálos el­lensége volt minden szépnek, jónak és igaznak, mit a német szellem kiválóságai hirdettek... AI egilletődve távoztunk e helyről. Azóta is, vala­hányszor Buchenwald nevét hallom, nemcsak a kínzóeszkö­zök, akasztófák és a kremató­rium jut eszembe, hanem Goethe tölgyfája is. Jelkép ez utóbbi; azt példázza, hogy a kultúra csak fogoly lehet olyan helyen, ahol, a nép elnyomót uralkodnak. Németország vá­laszút előtt áll: Weimar útján halad-, vagy Buchnwaldén? Goethe szellemében fejlődik-e tovább, vagy azok nyomdokain, kik a költő tölgyfáját koncent­rációs táborba zárták? Az új, demokratikus és szocialista Né­metország Weimar örököseként* Goethe és Schiller eszmélt va­lóra- váltva építi úí életét. Aj NDK-ban meghalt Buchenwald szelleme. Reméljük1 a múlt né­met gondolkodóinak nemes esz­méi diadalmaskodni fognak Né­metország másik felében is a sötétség árnyai fölött. Meg kell semmisíteni a barbárságot: er­re tanít minket Goethe tölgy­fája is. Merényi IAszló Előkészítő ismeretterjesztési előadóknak Háromnapos előkészítő tanfo­lyamon vesznek részt megyénk ismeretterjesztési tanfolyamainak vezetői és előadói. Az előkészí­tőn szakmai és pedagógiai elő­adásokat hallgatnak meg; magyar, történelem, társadalomtudomány, mezőgazdaságtan, kézimunka, va­lamint a felnőttoktatás és neve­lés módszertana szerepel a tárgy- sorozatban. Résztvesznek az elő­adásokon a 110 órás tanfolyam, a „lányok—asszonyok iskolája”* valamint más tanfolyamok és szakkörök előadói. Mátészalkán 11— 12 és 13-án, Nyíregyházán 12— 13 és 14-én rendezik meg az előkészítő tanfolyamokat. SZEGYENKO Odaért a Nap, ahol a fáradt koldus összeesett és a vajat el­ejtette. Egyre sebesebben csú­szott a távoli erdő mögé. Az utolsó napsugarak, hogy vetél­kedjenek elődeikkel, meleg he­lyett színekkel kedveskedtek. A bárányfelhők bíbor gyapjút öl­tenek a keleti égen és a határ­ban vörös por száll a trakto­rok nyomán a szakadozó hantok közül. Csordás András elégedetten nézegetett vissza. Reggel óta vagy öt hold sárga avar feke­tére változott az ekéje után. Izzadt arca pirt kapott az örömtől és a nyugvásra készü­lő Nap fényétől, öt hold föld. Neki ennyi volt összesen. Most meg egy nap alatt öt holdat, fel tud szántani. Nem volt pe­dig könnyű megválni ötvenket­tőben attól az időtől, amikor 10 napig is szántogatott a két te­hénkével. Igaz, rém hajtotta őket, ahol nehezebb volt, maga is emelt az ekén. Itt meg az ekefej után még mélyítőt is akasztottak. Harmincra jár az eke, húszra a mélyítő, össze­sen 50 centiméterre hasogat­ják fel a földet.. Nőhet benne a cukorrépa. Amíg elmélkedik, a dűlő vé­gére két biciklis ember érke­zik. Ahogy közeledik feléjük a lánctalpassal, felismeri az elnö­köt, meg Kss Imrét, az éjjeli váltótársát. Olyan jól telt ez a mai rap, hogy még nem is várta Imrét. Mégegyszer vissza­néz az ekére, jól dolgozik-e, nincs-e vakbarázda, aztán egv kicsivel több gázt ad. Gyor­sabban teríti maga alá a lán­cot a Sztálinyec, hangosabban harsognak az ekefejek a száraz földben. Még vagy ötven mé­ter a dűlőig. Már innen látja az elnök jókedvét. Szépen dol­gozik ez a masina. . ) Egy hajításnyira sem volt már, éppen kiáltani akart Im­rének, hegy de korán jött. ami­kor egy pillanatra megtorpant alatta a gép, aztán megugrott. Rögtön kikapcsolta a sebessé­get. Megállt. A negyedik eke­fejen kinyúlt a mélyítő. Öt-hat lépéssel Hátrább egy ferdén álló kő támaszkodott a baráz­da oldalához. Meleg borzongás fogta el. Két betűt pillantott meg a kő felső oldalán. Cs—A — mormogta magában. — de nem sokat teketóriázott, mert a baj láttán az elnök és Imre is megindultak feléje; meglóg­ta a követ és kihempergette * szántott területre, úgy, hogy a két betű lefelé legyen. — Egy kőbe akadt az egyi» mélyítőkar -— mondta izgatot­tan, minden köszönésfogadás nélkül. — A szerkocsiban van még mélyítő, elhozom — ajánlkozott rögtön Imre a segítséggel. Mire lecsavarta a megrokkant mélyítőt, Imre meg is hozta az újat. — Gondoltam valamit, te Imre, menjél te haza — mond­ta szaggatottan, közbe-közbe nagyokat szívott a foga közé a levegőből. Tudod, beleállf a fo­gamba a fájás, úgyse tudok aludni. Gyere ki reggel, végig­csinálom én ezt az éjszakát. Imre. de még jobban az el­nök. egyre csak biztatták, hogy menjen inkább orvoshoz. De András hajthatatlan maradt. Hosszú vita után beleegyeztek, hogy maradjon. Azzal a kikö­téssel, ha reggel is fáj a foga, első útja az orvoshoz vezessen. — Nem kerül pénzbe, mit csigázod magad? — korholta az elnök, majd kerékpárra kaptak és ótthagyták Andrási. M re felcsavarla az altalajla- zítót, annyira elkarikázolt a két ember, hogy már nem is látta őket. Első dolga volt, hogy a szerkocsiból elhozta az ölezőt és az ásót. Odament vissza, ahol az előbb kifordí­tott kő pihent a földben és attól pontosan déli irányban ki­mért nyolc és fél ölet a szán- tatlan ugarba. A mérés végére leszúrta az ásót és szinte fu­i

Next

/
Oldalképek
Tartalom