Kelet-Magyarország, 1959. szeptember (16. évfolyam, 208-232. szám)

1959-09-20 / 224. szám

Az áltü'ánas és teljes leszerelés az az it, amely megmenti az emberiséget a háború nyomorúságától

Az emberiség hő vágya évek óta, hogy az államok megegyezzenek a hadviselési eszközök korlátozásában és megsemmisítésében. Azok a közéleti személyiségek, államférfiak és pártok, amelyek a legközelebb állnak a dolgozókhoz. már ióval azelőtt követelték a leszerelést, még mielőtt az emberiség saját bőrén érezte a világháborúk borzalmait.

Minden^ államnak társadalmi rendszerétől és életformájától függetlenül érdeke, hogy hathatós intézkedések történjenek a leszerelés terén.

Ma már nincsenek népek, amelyek mélységesen ne aggódnának annak láttán, hogy az államok versengenek a fegyverkezésben és ez a verseny a szó szoros értelmében példátlanná vált, különösen a legpusztítóbb és leghalálthozóbb hadviselési eszközök létrehozásában. A népek leghőbb vágya, hogy véget érjen ez a békét súlyos következményekkel fenyegető versengés.

A fegyverkezési verseny úgy hatolt be az emberek tudatába, mint a háború egyre jobban előtérbe nyomuló kísértete. Ez volt a helyzet akkor, amikor Európa lázasan fegyverkezett és lépésről-lépésre haladt az első világháború felé.

Ugyanez történt a harmincas években is, amikor sok országban mindent alárendeltek annak a jelszónak: ..Vaj helyett ágyút!” és a fegyvertárak újból roskadozni kezdtek az egyre növekvő mennyiségű fegyvertől.

Mindenki tudja, mi lett ennek a vége. A népeket bele sodorták a második világháborúba és ez a háború olyan nyomorúságot és szenvedéseket zúdított rájuk, amelyek elhomályosították mindazokat a borzalmakat, amelyeket az emberiség történelmének legsötétebb időszá- kaiban átélt.

A háború végétért, de az emberek mégsem találhatták meg a nyugalmat. Alig ült el az utolsó harcok zaja, a világot újból elfogta a fegyverkezési láz. Ez azonban most sokkal veszedelmesebb az emberiségre nézve, mert most már egy atomháború előkészületei kerültek napirendre.

hadseregek nukleáris csapást mérjenek a földkerekség bármely részére.

Mindkét világháború olyan országok között indult meg, amelyek szomszédok voltak, közös határral rendelkeztek. Most viszont olyan államok között is kirobbanhat a háború, amelyek sckczcr kilométerre vannak egymástól, és hatással lehet egész kontinensekre is.

Egy ilyen háborúban, ha kitörését nem akadályozzuk meg időben, a távolságokat ezer- és tízezer kilométerekkel, az időt percekkel és másodpercekkel, az áldozatok számát pedig emberéletek millióival, tíz- és százmillióival lehet mérni. Ez a háború nem ismerne különbséget arcvonal és hátország, hadban álló hadsereg és békés lakosság, katonák és gyermekek között.

Amikor létrejöttek a katonai szövetségek. amelyek ma már jóformán az egész világot behálózzák és egymásnak szegezik fegyvereiket, olyan helyzet alakult ki. amelyben egy apró szikra, talán helyi jelentőségű incidens is elég ahhoz, hogy kitörjön a háború tűzvésze. Ésv ha eddig a katonai kötelezettségek láncreakciója nem indult meg, ha a fékek még nem mondták fel a szolgálatot, nincs és nem is lehet semmiféle biztosíték arra, hogy ez nem következik be a jövőben.

Azelőtt soha nem vontak be annyi államot, olvan embertömegeket a katonai előkészületekbe, mint napjainkban.

Az emberek tízmilliói teljesítenek katonai szolgálatot. Ha ehhez még hozzászámítjuk azokat is, akik közvetve, vagy közvetlenül kapcsolatban vannak a fegyvergyártással, a katonai célú, kutatásokkal, a hadseregek egyéb szükségleteinek biztosításával és kielégítésével, akkor kiderül, hosy az emberek százmillióit szakították el a békés munkától.

Óriási mennyiségű emberi energia, ismeret, leleményesség, tudás megy veszendőbe, emésztődik fel a növekvő fegyverkezés miatt.

nem azoknak az egyes embereknek akaratából is, akik e fegyverek irányítóasz- tala mellett állnak. Az az álam viszont, amelynek területére félreértésből, technikai hibából, vagy véletlen fo'ytán nukleáris bombát dobnak, le, nemigen foglalkozik majd az esemény okainak kivizsgálásával, hanem kénytelen lesz úgy reagálni, mint katonai támadásra, mint háború kirobbartására. Tűrhető-e, hogy a béke vagy háború kérdését vak véletlenre bízzák? Nem azt bizonyítja-e mindez, hogy a fegyverkezés semmi jóra sem vezet? A Szovjetunió távol áll attól, hogy a fegyverkezési versenyt fatális szükség- szerűségnek tekintse, amely minden időben rá kell, hogy nyomja bélyegét az államok egymás közti viszonyára.

A szovjet kormány külpolitikájában abból indult cs abból indul ki, hogy meg lehet akadályozni az emberiséget egy olyan út követésében, amely már két világháborúhoz vezetett, meg lehet akadályozni, hogy az emberiség; történelme továbbra is véres háborúk története legyen, mint ahogy eddig volt.

A fegyvereket emberi kéz hozza létre, ugyanez a kéz meg is semmisítheti azokat.

Az ’ Egyesült Nemzetek Szervezete immár tizennégy éve foglalkozik a leszerelés problémájával. Azelőtt hosszú évekig tárgyalt erről a Nemzetek Szövetsége és az általa összehívott leszerelési értekezlet. Mindeddig azonban nincs ennek semmiféle gyakorlati eredménye, ha az államok valamiféle összehangolt döntésére gondolunk.

Sok mindent lehetne elmondani a leszerelés kérdése siralmas helyzetének okairól. Most azonban nem az a lényeg, hogy felhánytorgassuk a múltat és elmélyítsük a szenvedélyes vitákat, hanem az, hogy kiküszöböljük azokat az alapvető akadályokat, amelyeken hajótörést szenvedtek a leszerelési egyezmény megvalósítására irányuló összes korábbi kísérletek.

A sokéves leszerelési tárgyalások egész menete azt mutatja, hogy a, leszerelési egyezmény létrejöttének egyik legfőbb akadálya a leszerelés ellenőrzése megszervezésének kérdése volt.

A szovjet kormány a leszerelési intézkedésekre vonatkozó egyezmény végrehajtásának szigorú nemzetközi ellenőrzése mellett foglalt és foglal állást, amikor ilyen egyezmény már létrejön. Az atomfegyverek eltiltásáról és az atomfegyver-kísérletek beszüntetéséről, továbbá a hagyományos fegyverzet és a fegyveres erők csökkentéséről szóló összes szovjet javaslatokat konkrét javaslatok kísérték, amelyek a hatékony nemzetközi ellenőrzés megteremtésére vonatkoztak.

A szovjet kormány azonban mindig ellenezte, hagy az ellenőrzési rendszer a leszerelés tényleges végrehajtásától elkülönített intézkedések programjává váljék.

Még inkább ellenezte, hogy az ellenőrző szervek' felderítő jellegű adatokat gyújthessenek az államok fegyverzetéről, olyan körülmények között, amikor a leszerelés tulajdonképpen nem is folyik.

Az ellenőrzés kérdésében a mesterségesen támasztott bonyodalmakon kívül az ellenőrzés megszervezése jelenleg tényleges nehézségekkel is jár. E nehézségeket kellően megvilágítja, ha például szemügyre vesszük a nukleáris fegyverek eltiltásának és e fegyverfajták kivonásának problémáját.

Ismeretes, hogy ugyanazokat a hasadóanyagokat egyaránt fel lehet használni a nukleáris fegyverek előállítására és az atomipari vállalatod békés termelésében. Ez azt jelenti, hogy jelenleg, amikor az atomenergia egyre jobban meghonosodik a gazdasági életben, fennáll annak lehetősége is, hogy a hasadóanyagok egy részét titokban fegyverek előállítására fordítsák.

Ahhoz, hogy a jelenlegi bizalmatlan légkörben elháruljon az a gyanú, hogy valamely állam titokban katonai célokra használ fel hasadóanyagokat, arrra lenne szükség, hogy a külföldi ellenőrök szabadon beléphessenek minden egyes ország atomipari vállalataiba. Ez pedig gyakorlatilag az jelentené, hogy külföldi gyámság alá kerül az illető ország gazdasági életének fontos területe. Viszont éppen az államok közt meglévő bizalmatlanságból kifolyólag egyetlen állam sem mutathat hajlandóságot, hogy külföldi ellenőröket és felügyelőket engedjen be vállalataihoz. Különösen nem a haditermeléssel foglalkozó vállalatokhoz.

Világos, hogy ma, amikor folyik. a fegyverkezési verseny, a nemzetközi helyzet feszült és nincs meg a kellő bizalom: hiányzanak az átfogó ellenőrzés megteremtéséhez szükséges feltételek.

Amíg az államok között bizalmatlanság tapasztalható, a leszerelés ellenzői minden leszerelési intézkedést olyan ellenőrzési feltételekhez köthetnek, ámeneket más államok nem teljesíthetnek. Sőt még azok az államok, amelyek valamilyen elgondolások alapján ilyen messzemenő követeléseket támasztanak az ellenőrző szervek hatáskörét illetően, valójában azok sem mutatnak semmiféle hajlandóságot ilyen ellenőrzési feltételek elfogadására.

A szovjet kormánynak az a véleménye, eljött az idő a kialakult helyzet józan mérlegelésére és annak elismerésére, hogy le kell vonni a megfelelő következtetést abból a tényből, hogy a leszerelés problémájának eddigi megközelítése nem járt kellő eredménnyel.

A szovjet kormány véleménye szerint a következtetés csak ez lehet:

minden államnak, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetének is kötelessége, hogy haladéktalanul új utat keressen korunk égető roblémájának, a leszerelés kérdésének megoldására.

Melyik ez az új út? Hogyan lehet véget vetni annak a helyzetnek, hogy a természettől elragadott, a tudósok lángelméjével, a mérnökök tudásával, a dolgozók mil'óinak erőfeszítéseivel létrehozott kincsek óriási részét megsemmisítő és pusztító célú eszközök létrehozására felcserélik? Hogyan kerülhető el, hogy alkotó erejük és energiájuk teljében lévő emberek tízmillióit kiragadják a hasznos munkából, hogy azok a fegyveres erőknél szolgáljanak és pusztító háborúra képezzék ki őket?

Az államférfiak és a közéleti személyiségek többsége, valamint minden of- szág lakosságának széles tömegei ma már felismerték azt a tényt, hogy egy új vUágháború mindenkire nézve szörnyű tragédia, egyes, viszonylag kis területű és nagy népsűrűségű országokra nézve pedig teljességgel létüket fenyegető katasztrófa lenne.

(Folytatás a G. oldalon.)

A fegyverkezési hajsza még soha nem rejtett magában annyi veszélyt, mint most, az atomkorszakban, az elektronikának és a világűr meghódításának korszakában.

Bármilyen borzalmas tömegpusztító eszközöknek tűntek is annakidején a gyorstüzelő automata fegyverek, a harckocsik, a messzehordó tüzérségi és repü- löbombák, össze sem hasonlíthatók az atem- és hidrogénfegyverrel és rakétákkal. Ha összeraknánk mindazokat a rombolóeszközöket. amelyekkel az emberiség egész történelme során rendelkezett, mindez csupán jelentéktelen hányada lenne annak, ami most az atomfegyverrel , rendelkező két-három hatalom kézében van.

Ismeretes, hogy

egy nagyméretű hidrogenbomba robbanásakor akkora rombdócrő szabadul fel, amely felülmúlja a második világháború négy éve alatt az egész világon gyártott összes robbanóanyagnak az energiáját.

A hadseregek atom- és rakétafegyverekkel való ellátása, á fegyveres erők atom- és rakétahadviselésre való kiképzése, a hadműveleti stratégia és taktika ezen. új fegyverekhez idomítása már olyan messzire haladt, hogy a hatalmak legközelebbi háborús összeütközése olyan háború veszélyével fenyeget, amelyben a hadviselő felek a rendelkezésre álló összes^ pusztító eszközöket felhasználják. A világűr, amely mindössze néhány évvel ezelőtt' még elérhetetlen volt az ember számára, ma a tengerekhez és a légitérhez hasonlóan felhasználható, hogy a

A fegyverkezési verseny magával ra. gadott olyan államokat is, amelyek gazdaságilag nem hírják a fegyverkezés terheit és katonailag a szó szoros értelmében létüket, kockáztatják. Az idegen területeken, lévő katonai támaszpontokra. a hazájuktól sokezer kilométerre elhelyezett fegyveres ' erőkre kell csak gondolni.

Másfelől az a körülmény. hocveeves hatalmak tömegűnszUtó fetryverkésriete- ket halmoznak fel, légi, tengerészeti és rakétatámaszpontokat létesítenék más államok határai közelében, arra kényszerítik azokat az államokat, amelyek ellen e katonai készülődéseket folytatják, hogy megtegyék a szükséges intézkedéseket népeik biztonságának megszilárdítására, békés életének biztos 'fására; A Szovjetunió, a többi szocialista ország és sok más állam is, amelynek kedves a béke, szeretné, ha gazdaságát és erőforrásait teljesen a békés célok szolgálatába állíthatná és bőségesen e'- láthatná lakosait élelmiszerekkel, ruházattal, lakással

Nem fordíthatják azonban minden erőfeszítésüket a békés építésre, ha nem akarják halálos veszélynek kitenni népeik létérdekeit; Az egyik fél fegyve"- kezése arra kényszeríti a másikat, hogy ugyanúgy reagáljon; Egyre növekszik a tömegpusztító fegyverek száma, s ezzel eeyütt fokozódik a háborús robbanás veszélye.

Ma már nemcsak titkos rákiárakban tárolnak atom- és hidrogénbombákat. Ezekkel a bombákkal ellátják azokat r bombázógépeket is, amelyek sok nyugat- európai ország légiterében végeznek jér- őrrepüléseket. A dolog odáig fajult, Jiogy a különösen nagy rombolóerejű és nrgy hatótávolságú fegyvereket nemcsak a kormányok parancsára lehet bevetni, haEbben a helyzetben a kérdés mindennemű megoldásának megbénítását jelenti, ha túlzott ellenőrzési követelményeket támasztanak. Még inkább azt jelenti, ha az ellenőrzés megszervezését a leszerelés <elé helyezik mindennemű leszerelési intézkedés előzetes feltételeként.

s