Kelet-Magyarország, 1959. augusztus (16. évfolyam, 184-207. szám)

1959-08-12 / 193. szám

Előmelegítés A követelmények nagyok! Bizony a segédtraktorosnak hamarabb kezdődik a mun­kája, mint a cséplőcsapaté. (Hammel József fclv.) I J J FOGALOMMAL ismer- kedtünk mag nemrég.- Szo­cialista munkabngad. Így , ilrgtik azokat, akik termékeny magvai egy-egy kommunista munkakö­zösségnek. Lehet, Hogy még szo­katlan a kifejezés,“ a fogalom, elletünk, munkás-hétköznapjaink uj jelensége ez. Nem több és nem kevesebb ennél: öntudatod kommun; Stak kis 'közössége egy­más segítésére. Mag, amely min­táját adja, hogyan kell tanulni, a magán- és közéletbe BéléitTesz- kedm, viselkedni. Nem fs'ntről kezdeményezték, a munkapadok' mellett határoztak létrejöttükről. S im, már megyénkben is van­nak szocialista munkabrigádók. Olyan munkaközösségek, melyek komoly, de elérhető' célt tűznek magúk elé. Mindig azt, amely az illető üzem, gépállomás, állami gazdaság szempontjából a legje­lentősebb. Munkában, tanulás­ban, egymás kölcsönös tanításá­ban, nevelésében léptek szövet­ségre egymással a munkabrigá- dek tagjai. Az élet iskoláinak is nevezhet­nénk ezeket. A mi életünk' is­koláinak. Szocialista tulajdonsá­gokat fejleszt e mozgalom a munkásokban, hasznára válik az egyénnek, alakítja, formálja az egyéniséget, hasznára válik a társadalomnak, mert e brigádok munkásai csak kiváló munkát bocsájtanak ki a kezük alól. — Féltőn figyeljük hát fejlődésüket, kibontakozásukat. ' Különösen vonatkozik ez arra a pártszerve­zetre, melynek hatókörében él­nek, működnek ilyen munkakö­zösségek. Szükséges , rendszeresen foglalkozniuk azzal, vajon meg­van-e minden lehetőség arra, hogy e brigádok megfeleljenek e fogalomnak. \ minap a nagyecsédi Gapáliomáson alakult szo­cialista munkabrigádról közöltünk cikket, mely részletesen tartal­mazta a brigád meghatározott teendőit. Mit olvastunk erről a nagyecsedi elvtársak híradásában? Többek között azt,'hogy „a szo­cialista munkabrigád tagjak az 5.7 százalékkal felemelt termelés, tervüket a tsz-eknál növényter­melés terén túlteljesítik, s oda­hatnak, hogy a körzetükhöz tar­tozó termelőszövetkezetek, állat­állománya a terven felül további 2 százalékkal növekedjen”. Ez. az elgondolás bizonnyal tárgyilagos mérlegelésen ' nyugszik és amint a lelkesedés és akarat mutatja, a „Béke” brigád meg is oldja fel­adatának ezt az első fontcs ré­szét. Annál inkább bizonytalan az utóbbi cél, az állatállomány 2 százalékos növelése a tsz-eknél a terven felül. Nem tanácsos biz­tosra venm és elhatározni olyas­mit, ami csak kis í-észben múlik a brigádon, nagyrészben pedig a tsz-ekén. A törekvés helyénvaló, de százalékokban kifejezhető szá­mokról beszélni nagyvonalúság lenne. Vannak még itt hasonló pontok, mint például: „A betaka­rítási, valamint a szállítási mun­kákat az egyéni dolgozó parasz­toknál is kifogástalan minőség­ben végzik el”, vagy: „Termelő- szövetkezeteinkben az állatállo­mány hozamának növelése érde­kében a . takarmánybetakarítási munkákat kiválóan működő gé­pekkel időben és . jó minőségben végzik el”. És még több ehhez hasonló célt foglaltak pontokba. Milyen célokat? Mindegyiket így Nagy lendülettel dolgoznak a fehérgyarmati téglagyárban. Nem csoda, hiszen az üzemnek nyolc­van százaléka fiatal és a KISZ- szervezet tagja. A pártkongresz- szus tiszteletére indított munka­versenyben vállalták, hogy nyers- téglagyárt'ási tervüket éves vi­szonylatban öt százalékkal, vagyis 185 ezer darabbal szárnyalják túl. Almaíároló épül in its u A Vaja és Vidéke Körzeti Fóld- müvesszövetkezet úgy határozott, hogy egy negyven vagonos alma­tárolót épit Vaján. Ennek a költ­sége - több mint 450 ezer forintot tesz ki. De megéri, mert így tud­ják biztosítani az alma minősé­gét, exportképességét. Az épít­kezéseket ebben a hónapban megkezdik, s terv szerint meg az almafelvásárlás idejére át akar- jaJ* adni rendeltetésének, hogy má‘ ebbén az évben ki tudják használni. Az almatároló felépí­tésével több mint 20 munkást tudnak rendszeresen foglalkoz­tatni. Ezer munkaórát vállalatok a Noukúdi fiatalok a kultúrház építéseken Égetett téglából négy. . százalék túlteljesítésére ■ tettek felajánlást, mely 128 ezer . légiának felel meg. A szorgalmas munka ered­ményeképpen nyerstéglából ter­ven felül "eddig ISO ezer 400 da­rabot termeltek, míg az égetett téglából vállalt 128 ezret 332.800 darabra teljesítették. . Katona-jelöltek a táborban Álig egy hónapja pattogó ütemű kato­na-nótáktól hangos a sóstói erdő. Az év­százados fák alatt sorköteles fiatalok vertek sátrat. Jól esik a szemnek a. katonás rend, a sor­kötelesek ' tisztasága és a táborban honos fegyelem. Az egyik sátorban a naposok teljesítenek szolgála­tot, ők a felelősek a rendért, fegyelemért, ők sorakoztatják reg­geli-tornára, és fog­lalkozásokra, étkezés­re a tábor lakóit. A katona-jelöltek a Ma­gyar Honvédelmi Sportszövetség gép­kocsivezető táborá­nak hallgatói. Ezek a munkás és paraszt fiatalok már elvé­gezték a nyolchóna­pos gépjárművezető tanfolyamot és a ha­tósági vizsga le.élele előtt kéthetes ismétlő foglalkozásokon vesz-- nek részt. Reggel hatkor van ébresztő és reggeli torna, reg­geli után kezdődnek a foglalkozások, a műszáki elmélet ta­nulása, — melynek elsajátításához. * szem­léltető 'segédeszközök, A sonkádi KISZ-szervezet tag­jai úgy döntöttek, hogy szabad idejükben segítenek a kultúrház építésénél, melyre nemrég ha­tározta el magát a falu. összesen 1000 munkaórát vállaltak. Mar hozzáláttak a kongresszus tiszte­letére tett vállalás megvalósítá­sához. — Brigádokat alakítottak, melyben KISZ-en kívüli fiataiok is részt vesznek. Több ezer fo­rintot ér majd az a munka, ame­lyet így .végeznek el a sonkádi kiszesekj metszelek állnak ren­delkezésre — és a gyakorlati vezetés. A sportszövetség legki­válóbb szakemberei oktatják a leendő if-. Jú gépkocsivezetőket. Várnai elvtárs sokat fáradozik, hogy min­den hallgató kiváló vizsgabizonyítványt 'szerezzen, hasonlóan Hanyicska János az Autóközlekedési Vál­lalat dolgozója, aki társadalmi munkában közlekedésrendésze- tet oktat. A honvéd­ség is segít a fiata­lok nevelésében, kü­lönösen Horváth és Rácz tiszt elvtársak gyakori vendégek a táborban. Változatos cs él­ményekben gazdag a tábori élet. A szabad foglalkozásokat tré- fas-estek, dal tanulás, beszélgetés a katona életről, erdőjárás, fürdés, játékok, film­vetítések, megannyi szórakozás tarkítják. Eljönnek ide a hoz­zátartozók, szülők, testvérek, rokonok is megnézni: hol nyaral a gyerek. Mert a ■ hasznos tanulás, . a ■ tábori élet nemcsak a katona élet ro­rnuntikájáböl ad íze­lítőt, • hanem felér egy nyaralással, üdü­léssel is. Sok jó tu­lajdonsággal gazda­gon térnek haza in­nen a fiatalok, szak­mát szerezvejogo­sítvánnyal a zsebben és felkészülve az őszi katonai életre. Az elmúlt hónap alatt már levizsgá­zott két tanfolyam, a nagykállói és a nyír­egyházi járásból, Je­lenleg a kisvárdai já­rásból jöttek MHS- tagok. A halósági vizsga előtt amolyan házi kis vizsgán j vesznek részt s a si- ] keres nagy vizsga után búcsúzás, tá­bortűz, kiadós bog­rács gulyás követke­zik. Ä jelenlegi két­hetes tanfolyam után a tiszavasvári és a mátészalkai húszéve­sek költöznek a sát­rakba. Bőséges veze­tési élményben lesz részük, a szövetség ismét gazdagodott két személy és két tehergépkocsival, mindenki kedvére megízlelheti a legkü­lönbözőbb ' vezetési, módszereket. A Békenap alkalmából Kokas Ferenc elvtárs, a Hazafias Nép­front megyei titkára mondott ün­nepi beszédet. B'oglalkozott a bé­kemozgalom tízéves harcával, eredmény ei vei. Továbbiakban beszélt a nemzetközi helyzetről, valamint belpolitikai kérdések ről. Az ünnepi rész, lezajlása után a pátyodi és tyukodi fúvószene­kar szórakoztatta a * nagyszámú vendégsereget, s a délután fo­lyamán, a sportműsor keretében nagy érdeklődés mellett bonyolí­tották le a Porcsalma—Tyúkod barátságos labdarúgó mérkőzést Az egész napos ünnepség részt vevői élményekben gazdag, kel­lemes nap eseményéi után tértek haza. is, úgy is természetes kötelessé­gük megcsinálni, hivatásuk gya- üorlásával járó követelrhény, Jól v an,.. de hisz emberfelettit, -vagy mást nem kívánhatunk a munka- brigád tagjaitól, csak azt, hogy a .ehető legbecsületesebben, dolgoz­zanak. Egyébként se lehet-kívül­ről megszabni, mik legyenek a teendők — mondhatná valaki. V A LÓBAN NEM . KIVÁN­’ HATNAK önmaguktol rendkívülit a brigád . munkásai, de ha már közösséget alkottak, sejtet, amely mintáját adja a ki­váló munkának, a társadalmi és magánélet formáinak, minőségi-" leg jobb, pontosában körvonala­zott célt kell kitűzmök, melyből . minden egyes ember világosan tudja, naponta mit kell csinálnia, hogy válóban szocialista brigáddá váljon a "közösség. Meg kell. vi­tatni az „elgo'iídolásckat, hogy . a magásabplokú. munkához milyen önképzés, tanulás, s a szak­munka milyen részének elmé­lyültebb.' .tanulmányozása, gya- " korlása Wviiiíatos. Megérné, ha a nagyecsedi Beke-brigád tagjai a pártszervezet vezetőségének tá­mogatásival még biztosabb ala­pokra helyezné a szocialista bri­gádét, s, elmélyültebben —. izz­adott helyzetből és egyéniségük-' bői kiindulva — felülvizsgálnák célkitűzéseiket. Az eddigieknél elmélyültebb , munkára inti , a példa .a párt-,, szervezetek vezetőit. Tanunni-.. nyozzak jobban a helyzetet, be- ; szétessenek a munkásokkal ,a szocialista brigád lényégéről, s nyújtsanak • sokoldalú támoga­tást, ahol : a dolgozók ilyen ,mun­kaközösséget akarnak .alakí­tani. I EHETÖLEG OLYAN. Öntu- datos munkások alakítsa­nak szocialista brigádot, akiknél megvan á biztosíték arra, hogy, állják is szavukat, és olyan célo­kat tűznek a kollektíva elé, me­lyeket el tudnak érni. Naponta. ki- : sérjék figyelemmel, lássák el jó- tanácsokkal a nemrég alakulta­kat, mondjanak véleményt mun­kájukról, folyamatosan, s gon­dossággal kertészkedjenek a szo­cialista munka és együttélés e gyenge hajtásaival. Soha ne en­gedjenek a hiúságnak, vagy va­lamiféle feltűnési vágynak, hogy minden alap és feltétel hiányá­ban névleg összehozzanak egy ilyen brigádot. Senki nem já­rathatja le e nemes mozgalmat, s nem változtathatja azt felszí­nes, sekélyes, tessék-lássék moz­galommá. — Ne szunnyad­janak a- felbuzogni akaró erők, alakuljanak biztos'és a dolgozók véleményével működő közössí-' gek. . * ■ Páll Géza. Emeletes iskola épiii Jármiban Állami költséggel modern négy tantermes, nevelői lakással ellá­tott egy emeletes iskola épül fel az idén Jármiban. Már csak a küiső és belső pucoiási munkák vannak hátra. Az iskola új be­rendezéseket kap, s terv szerint október 30-ra tervezik az át­adást. Tetert már ebben az. évben új iskolától “Költöznek a •. jármi tanulók ésT nevélők, Megoldódik a tanteremgpnd,- hisz ezzel eg} ütt hat tanterem lesz a faluban, mely az oktatcSheftelő munkát szol­gálja. = Korszerű, automata gépek az NDK-ban. 3 A Hazafias Népfront járási - bi­zottsága a járási nótanáccsal karöltve vasarnáp Békénapot szervezett Tyúkodon. Porcsalma, Pátyod, Szamostatárfalva, Kum- lódtótfaiu, Ura és Csengerújfalu községekből érkeztek egymás után fel lobogózott gépkocsik szekerek. A községek dolgozón hozták a nagy esemény színhe­lyére. Nagysikerű Békénapot rendestek vasárnap lyukadon Több mint 332 ezer tég!a terven felül Fehérgyarmaton

Next

/
Oldalképek
Tartalom