Kelet-Magyarország, 1959. május (16. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-01 / 101. szám

1959. MÄJUS 1, PÉNTEK

kPl.ETM AG Y A RHHS7 AG

5

VIRRADATKOR

p illanatok alatt olyan lett a laktanya, mint egy nyüzsgő méhkas. Teljes készültséget rendelt el a parancsnokság. A huszárok cifrákat, kacskaringó- sakat káromkodtak. Kegyet'e- nül szidták a tiszteket, miközben nagysietve cipelték a géppuska alkatrészeit az udvarra. A nyergeket is kíhordták. Mikor mindennel kész voltak, szobájukba mentek és vártak. Csak azt nem tudták, mire.

Ládikáján ülve a zsellérfiú, Nagy János is kérdezte ágyszomszédját, Szabó Pétert, akivel jó barátságot kötött, mióta beöltöztek:

— Mire fel ez a nagy cécó, cimbora?

— Nem tudod? Április har- mincadika van ma.

Amaz csak bólintott rá, szemét meresztve, de nem értette a választ.

— De hisz nem rég volt nagygyakorlat, János.;.

— Ej, de mafla vagy, komám. Cigány, májusfa, danolászás a kislány ablaka alatt. Gyertya- gyújtás ... — Hát nem hallottál még az éjjeli zenékről? ... — No, hát a tiszt urak biztos a szeretőikhez mentek.

— Oszt azért kell nekünk glé- dába’ állnunk egész éjszaka?

— A fenét. Azért, mert nemcsak ők vigadnak ma éjjel, hanem mi is.

— No, mondhatom, szép vigad ás, a fene essen beléjük. Ök mulatnak, ml meg itt virrasz- tunk.

— Nem érted te ezt, Nagy komám.

Többet nem mert szólni, hiszen voltak közöttük besúgók is; És csak bajt csinált volna magának is, meg a komájának is. Mert Szabó Péter, a vasmunkás fia tudott volna sokat beszélni arról, amit apjától hallott még pelyhedző állú legénykorában« Másra terelték a szót. Viccelődtek, s egymás után szívták az erős Honvéd cigarettát.

P ste tizenegy óra tájt az őr■*“' mester jött be hozzájuk, A nagy, pödört bajszú, öblös- hangú Kállai Sándort nem tartották rossz embernek. Ha meg a szája két oldalán lecsüngő bajszára néztek, mely úgy mozgott beszéd közben, mint a macska farka, rájuk jött a nevetés.

Úgy álltak előtte, mint a feszület.

— Pihenj! — parancsolta, — Üljetek le!

Körülsétált a szobában, aztán megállt a közepén. Megköszörülte a torkát és bariton hangján megszólalt.

— Tudjátok, miért vagyok itt?

Mindenki feszülten figyelt.

— Ma ünnep van. A munkások ünnepe! — kezdte.

Nagy János csalódottan nézett barátjára. Szabó oldalbabökte, s rákacsintott.

— Azért rendeltek el a tiszt urak készültséget, hogy ha a munkások megmozdulnának a városban, akkor leverjétek! — folytatta.

Nem akartak a huszárok a fülüknek hinni. Csak bámultak.

— De ez nektek is ünnep .:. *— s hirtelen abbahagyta a monltélt a társadalmi bíróság ax AKÖV-nél

Az 53-ás AKÖV-nél a vállalat dolgozóiból alakult társadalmi bíróság magasabb fuvardíjat számító gépkocsivezetők felett ítélkezett. A gépkocsivezetők egy lakodalom alkalmával több fuvardíjat vettek fel, mint amennyi a fuvarért megillette volna őket, illetve a vállalatot. A vétkeseket a Társadalmi bíróság írásbeli meg- jrovásban részesítette és három hónapra eltiltotta őket a taxi-standtól. A bíróság ítélete nevelő ha-i tású volt, a vétkes kocsivezetők I ignegbánták tettüket* J

dókáját. Megköszörülte a torkát: — De erről egy szót se a tiszt uraknak, mert különben nagy baj lesz.

Sarkonfordult.

— Vigyázz! — hangzott a vezényszó. Aztán becsukódott mögötte az ajtó, s nagy z^ibengás támadt. „Ezért vagyunk mi itt? A fene essen a tisztekbe." , Ej, ha most otthon lennék a falumban.“ „Az istenit az anyjuknak, hát ezért kell nekünavir- rasztani?“ — hangzott innen is, onnan is.

V alaki csendre intett.

— No, komám, most már érted, miért vagyunk így glédában éjnek idején? — fordult Szabó a komájához.

Az bólintott.

— Nem olyan egyszerű ám ez, mint ahogy az őrmester úr mondta. Neki könnyű. De a munkásoknak, akik most is készülnek az ünnepre ...

— Apám meselte, isten nyugosztalja, hogy a május elsejére virradó éjszakákon ők is dugtak zöld ágakat. De nemcsak a lányos házak kapujára! Ilyenkor éjjel keresték fel egymást a munkások, s cédulát akasztottak a gallyra: „Lesz még szabad május elseje”, ez volt ráírva. S akit felkerestek, az már tudta, nú a kötelessége. Másnap csoportokba gyülekeztek, s a várostól távol, az erdőben akartak ünnepelni. Sajnos, egyszer sem sikerült úgy megúszniuk, hogy a csendőrök bele ne köptek volna a tálba. Mindig tudták, hol vannak. S utána aztán jött a meghurcolás. Bevitték apámékat a csendőrségre és agyonkínozták. A nagybátyámat egyszer úgy megverték, hogy négy hétig nem állt el a vizelete.

Nagy János nagyokat szívott a cigarettából. Feszülten figyelt.

— Már a negyedik ilyen májusi ünnepre készültek, amikor gyanút fogott apám, meg a nagybátyám. Bár az öreg mindig hangoztatta: „Még jó is, ha bekísérik az embert, mert utána húsz-harminc munkás jelentkezik a pártba. így erősödünk.’’ Persze a sok ütést nem bírta már..; — Mondom, az egyik alkalommal gyanút fogtak. — Hogy lehet az, hogy a csendőrség mindig lefüleli őket?! Megfigyelték, hogy az egyik vezetőtési tag mindig hamarabb otthagyja az ülést, mint a többiek. Április harmincadika volt akkor is. így este lehetett. Mikor a gyanúsított bejelentetve, hogy ő már elmegy, az egyik munkást megbzták, hogy menjen utána és lesse meg. Nem tévedtek. Az áruló, a spicli kerülő úton ment a csendőrségre, jelentést tenni. Letartóztatták p.pámékat. így azt a május elsejét is a börtönben töltötte... Igaz, mikor kijött, azonnal elment Hegyes Balázs lakására, Megverte előtte az asztalt és azt mondta: .Rövidesen iszunk a spicli véréből.” Nem is ment a szervezett munkások közé többet ez a csavargó, az anyja istenit ...

— Biztosan kikészítették volna — szólt közbe most Nagy.

lYVeg is érdemelte volna, hi- szén neki köszönhették apámék, hogy ilyenkor legalább 10—15 embert letartóztattak, összekínoztak... — Dfe apámék nem hagyták annyiban a dolgot. Mint az SZDP tagjai, írtak a központnak. Ha jól emlékszem, valami Szeder nevezetű emberről beszélt apám, akit akkor leküldték az ügyet vizsgálni. No, de az sem a munkásokhoz ment először, hanem a szol- gab Íróságra, meg a csendőrségre. Csak aztán kereste meg apámékat. „Megmondtam nekik jól. Ne féljenek, nem lesz többé atrocitás.” Apám csak bóloga-, tott. Nem hitt neki. S mi történt? Harmadnap újból felvitték az öregéket és kikeményítettek ..;

Elhallgatott. Cigarettát vett elő és rágyújtott.

— Nem a mi rendszerünk ez, János — súgta Szabó a komája fülébe.

A zsellérből lett katona maga elé bámult. A villany fénye halványodott. Virradt. Ült a kát katona egyrhás mellett némán, szótlanul. Hirtelen vezényszó ütötte meg a fülüket. Felugrottak, s az ablakhoz siettek. Kitárult a laktanya kapuja és három tiszt egymást ölelve, támogatva botladozott be a laktanya udvarára részegen óbégatva’ „Szeretnék május éjszakáján...”

De még más is történt ezen az éjszakán. A reggeli serakozó- nál kiderült, hogy két katonának nyoma veszett.

Farkas Kálmán.

Híd épült

Sehogysem értettem meg, miként lehet május elseje a munka ünnepe. Hogyan lehet egy tevékenységnek, a szürke, létfenntartásunkhoz szükséges munkának — ünnepe? Egészen addig nem értettem, amíg el nem olvastam József Attila versét.

Anyám meghalt, most nem

tudom, hogy viselkedjem vele szemben — kezdődik a vers. Megfoltozná kabátomat... folytatja. majd: A parasztok learattak, kis padokon várják a halált — poloska marja álmainkat, tányérunk csak a falakra való, csak csöpp vajat adjatok kenyeremre.

Ezek a zaklatott, szinte lázálmos gondolattöredékek a legsötétebb fájdalom óráiban születtek. A mama és a munka — egyek lettek a költő szemében. A mama, aki sírba dolgozta magát gyermekéért, és a megfizethetetlen munka — egy fogalommá vált a gyermek előtt. Dolgozni azért, hogy a kicsi élet fennmaradjon, dolgozni önáldozattal, éhen, szenvedéssel, mert dolgozni kell. Tányérjuk csak a falakra való, nem azért, hogy jó meleg levest lehessen kanalazni belőle. Csak egy csöpp vajat adjatok kenyerünkre! Nem! A parasztok learattak, de abból semmi sem az övék, kis padokon ülve várják a halált, mert más nem jön, minden nap egyforma, egyforma, egyforma. Munka, munka, éhezés, lemondás. És mégis dolgoznak. Azért a kicsiért, ami nélkül nincsen meg az élet. Akár az anyja. A mama. Ez a munka adja az életet, mint a mama. A munkat* az, amelyben nem csalódnak, mert a munka is megvetett, csak szegényembernek való, urak nem dolgoznak, azok csak elveszik az aratást. Es a munka adja magát a szegénynek, akinek nincsen mása, csak a munka. Csak a munka, az eredménye

nem. Az másé, az az uraké, így volt.

Kellett jönni időnek, hogy a parasztok kis padokon ülve ne a halált várják csak, hanem a holnapot. A jövőt. Hogy szürke. reménytelen ködös helyén boldogító tervek szikrázzanak ki az emberek fejében. Kellett jönni időnek, hogy bőséggel akadjon vaj a szegényember kenyerére, s ne legyenek többé szegények. És ne legyen megvetett a munka, amely nem csupán önmagát adja. hanem eredményét is. Hogy szent, ragyogó ékes legyen a munka, dolgos, izmos kezek holnapot formáló ereje. Hogy a munka becsület és dicsőség legyen.

Es jött.

Itt van az az idő.

A híd lassan kijön a ködből — írta a költő, — a túlparton szuronyok állnak — Igen, azok álltak, a kapitalizmus rendfenntartóinak fegyverei, sor- tiizet bocsátva a munkások közé. akik becsületet akartak szerezni a munkának.

De a híd egyszerre tündöklő fénnyel állt elő a ködből, és a túlparton nem álltak többé szuronyok. És a munkás, a paraszt, és a megvetett, agyonkínozott munka, rálépve a hídra, átjöttek rajta a mába, a szocializmust építő jelenünkbe. Es többé nem megvetett a munka, mert gyümölcseit a munkás kéz kapja, és egyre nagyobb becsülete van, mert mind több vaj kerül a kenyérre.

Ha a munkára gondolok így, a „Mama” jut eszembe, aki „a mosásban kicsit meg- görnyedt én nem tudtam, hogy fiatalasszony, álmában tiszta kötényt hordott, a postás olyankor köszönt néki.”

Ma öt köszönti millió és millió ember, öt, a tisztát, dolgos, munkás emberek halk hétköznapjait, magát a munkát, a jövőt, az életet.

SB.

Kótajban, a Kgssuth Lajos utca 48-as sz. családi házikó egyszerű, de takaros épület. Olyan, mint a többi, olyan, mint az az egész környék. Az udvaron, a napsütésben baromfiak sütkéreznek, fehér galambok turbé- kolnak. Ott ül, ott sütkérezik a lócán egy kis fehérhajú, fe- hérbajszú öregember, a 88 éves Holmár Mihály bácsi.

Hetek óta gyengélkedik, megrontotta őt az influenza. Váltig hajtogatta is a betegség elején unokájának:

•— Csak még ezt az egy május elsejét megérhetném!

Mert Mihály bácsi 1889. óta minden május elsejét megünnepelt.

Bégen volt már, nagyon régen, amikor Mihály bácsi erős, fiatal" legény volt... 1835-ben került szülőfalujából a messzs Budapestre kőművességet tanulni. S a mesterség mellett emberséget is tanúit — a szakszervezetben, a többiektől. Aztán 1889-ben felszabadult: kőműves lett és a munkásmozgalom katonája.

Amikor a régi május elsejékre visszaemlékezik, gyenge hangja elcsuklik, s könny perdül a szeméből:

— A kormány megtiltotta a felvonulást... Mi mégis kimentünk a ligetbe, s teli volt munkásasszonyokkal, emberekkel a vidék... Aztán ránkjöttek a rendőrök... Volt a csúzliknak, köveknek, tégláknak dolga!

Aztán büszkén mondja:

— De mi mégis ünnepeltünk’...

Más május elsejékre emlékezik. Olyanokra, ahol félmillió ember követelt választójogot, emberségesebb sort. Messzi vidékről, Dunántúlról is Pestre özönlöttek a munkások május elsejét ünnepelni.

1903-bän aztán Mihály bácsit kitiltoták Budapestről a többi 2500 bizalmival együtt, mert a munkásokat a parlament elé vezették titkos választást követelni. Előbb azonban egy hétig kínozták a toloncházban, hogy elvegyék a „kedvét” a munkás- mozgalomtól.

Ott volt 19-ben Kótajban, az iparosokat, a parasztokat szervezte. Fegyverbe szólította, a környéket, partizánszázadot szervezett a Szatmárnál két tűz közé szorított vöröskatonák felszabadítására. Aztán menekülni kellett, s az árulók sok becsületes, keményöklű társával

együtt börtönbe juttatták. Kiszabadulása után vállalta az üldözés, megpróbáltatásait. Szervezte, ösztönözte az illegális munkát. Házkutatások, zaklatások sorát szenvedte végig.

Az életéről regényt kellene írni, s minden fiatal kezébe adni, hogy olvassa, tanuljon bátorságot és emberséget belőle.

—Azért vagyok kommunista, mert szeretem az embereket — mondja Mihály bácsi.

Az a kis beteg, töpörödött ember, aki itt sütkérezik hunyorgó szemmel a nap fényében, több nemzedék harcát vállalta. S most, 1959 május elsején, a nyolcvannyolcadik megélt május elsején betegsége, gyengesége ellenére ki akar vonulni a fiatalokkal.

— Ez a piszkos betegség, ez csépelt le!... Nem ettem, ittam két hétig jóformán semmit... Gyenge vagyok, de megyek!...

— Mihály bácsi, azt kívánjuk, hogy még sok május elsejét ünnepelhessen velünk!

S Mihály bácsi, aki dédunokáinak számát sem tudja már, a könnyein át mosolyog.

Süt a nap, ragyogóan tiszta, kék az ég. Olyan tiszta és olyan kék, mint az öreg veterán szeme...

Győri Illés György

• * A **"

Versenyben születik az új a paposi Esze Tamás Tsz-ben

A paposi Esze Tamás TSZ tagjainak nem könnyű a dolguk, mert kis gazdaságban, összesen 205 holdon kell megteremteni a jólét alapját. S a szövetkezet földjeinek legnagyobb része homok, ami ugyancsak körültekintő gazdálkodást igényel. Egyik jövede- lemfcrrásuk a dohánytermelés, amiből a tavalyi tízzel szemben most 17 holdat ültetnek.

A dohányos és a növénytermelő brigád egymással versenyezve dolgozik a jóbb eredményekért. A növénytermelők most vetik be négyzetes géppel a 27 holdas hibridkukorica-táblát, a dohányosok pedig a palántázáshoz készülődnek. Az őszi kalászosok másodszor is kapnak fejtrágyázást, hogy biztosabb legyen a magas termés. A munkacsapatok versenye mellett igen jó hatással van az eredmények növelésére az is, hogy a terv feletti termés 50 szzalékát jredmény esség i munkaegységkent jóváírjál^ a tagoknak,