Kelet-Magyarország, 1958. december (15. évfolyam, 281-312. szám)
1958-12-14 / 301. szám
&ELETMAGY AR ORSZÁG 1958 DECEMBER 14, VASÁRNAP BEÜLIK l U 1 K II E Z (KonzuHádós válasz) A fantom hét area Örömmel kell megállapítani, hogy a választás után újult erővel megindult pártoktatási formákban általában nagy az érdeklődés a tematikában előírt tananyagok iránt. Különösképpen elmondható ez az Időszerű kérdések tanfolyamáról, ahol a nemzetközi helyzetet tárgyalják mostanában. A nagy érdeklődés egyik jele, hogy szenvedélyes viták alakultak ki egyes nemzetközi kérdésekkel kapcsolatban. A számos vitatott kérdés közül talán a berlini ügy volt az, amellyel kapcsolatban a legtöbb téves nézet nyilvánult meg, és a legtöbb konzultációs kérdés hangzott el. Ez indokolja, hogy röviden megvilágítsuk a berlini ügy lényegét. A tapasztalatok szerint sok hallgató nem ismeri jól azokat a körülményeket, amelyek oda vezettek, hogy Hruscsov elv társ a közelmúltban javaslatot tegyen a berlini kérdés rendgzésére vonatkozóan. Másrészt nem elég világos több hallgató előtt Berlin földrajzi helyzete, Berlin szerepe a nyugati hatalmak terveiben s az a szerep, amely eredetileg a potsdami nemzetközi szerződésben van lerögzítve. Ha megvizsgáljuk, hogy mi a jelentősége a berlini kérdés rendezésére irányuló szovjet kezdeményezésnek, akkor 'minden elhangzott fontos kérdésre megadjuk a választ. A berlini probléma csak része Németország problémájának. A potsciami egyezmény az a nemzetközi dokumentum, amely annak idején jogilag szabályozta Németország — s benne Berlin >— helyzetét és jövőjét. Annak idején a négy nagyhatalom: a Szovjetunió, Amerika, Anglia és Franciaország a potsdami egyezményben rögzítettek le Németország katonai megszállásának célját, körülményeit. Ezen egyezmény szerint többek közt a megszállók kötelezték magukat, hogy véglegesen felszámolják a nácizmust minden szervezetével és megnyilvánulási formájával együtt, vigyáznak arra, hogy a vAmet nép demokratikus szellemben nevelődjék és arra törekednek, hogy a fasizmus, a német mtllitarizmus támadó szellemének újjászületését örök időkre megakadályozzák. A négy nagyhatalomnak megfelelően Németország területét négy megszállási övezetre osztották fel. Berlint, Németország fővárosát a szövetséges hatalmak katonai, politikai és igazgatási központjává tették és az ország megszállási övezeteinek megfelelően Berlint is négy megszállási övezetre osztották. Ismeretes, hogy később a nyugati nagyhatalmak egymással szövetkezve katonai tömböt alkottak a Szovjetunióval szemben. Ennek az lett a következménye, hogy az általuk megszállt nyugati területeken létrehozták a Német Szövetségi Köztársaságot, amelynek fővárosa Bonn lett. Ezt követően a Szovjetunió által megszállt keleti területen megalakult a Német Demokratikus Köztársaság. Nyugat-Németországot imperialista megszállói a megszállás jogán igyekeztek és igyekeznek ma is háborús politikájuk szolgálatába állítani. Kelet-Németország pedig a szocializmus építésének útján halad. Ilyen előzmények után Berlin nagyobbik, nyugati része ma nem tartozik ahhoz az országhoz, amelynek területén fekszik, hanem a tőle mintegy 150 kilométernyire lévő Nyugat-Németor- szághoz. Látható .milyen képtelen helyzetről van itt szó: Nyugat- Berlint mélyen beágyazták a Német Demokratikus Köztársaság testébe, a nyugati hatalmak csak közlekedési útvonalként használNyírmeggycsen és Jármiban síremléket kelléue állítani a Tanácsköztársaság mártírjainak Mátészalkán egy munkaközösség jött létre az 1919-es események felkutatására és feldolgozására, — mint ahogy erről már hírt adott lapunk. A szorgos kutatómunka eredményeképpen szemtanúk elbeszélései alapján és különböző régi írásos dokumentációk nyomán érdekes — a feledés homályába vesző — események kerülnek napvilágra. Nyírmeggyesen á halotti anyakönyv tanúsága szerint 1919 április 24-én reggel 5 órakor 28 személyt végeztek ki a megszálló román ellenforradalmi csapatok. Egyet pedig előtte való nap délelőtt 11 órakor. Hasonló 1 két mártírt temettek el Jármi j községben. Igen helyes lenne, ha a községi tanácsok a dolgozók segítségére támaszkodva ezekben a községekben március 21-re síremléket állítanának a Tanácsköztársaság mártírjainak emlékezetére, a Tanácsköztársaság megalakulásának 40. évfordulóján. ENDRÉSZ LÁSZLÓ. 70 ezer forintot takarítottak meg a porcsalmai kenderiizemben A porcsalmai kenderüzem nem tartozik a megye nagyobb ipari üzemei közé. Negyven-ötven munkás dolgozik a különböző üzemrészekben, évente 11—12 ezer mázsa rostkórót dolgoznák fel. Az üzem termelő erejéből még többre is futná, ha a környék dolgozó parasztjai megtermelnék az egyébként számukra is kifizetődő nyersanyagot. Ennek ellenére a porcsalmai kendergyár vezetői és munkásai' nem mondanak le arról, hogy termelésüket növeljék és a lehetőségek határain belül csökkentsék a gyártási költséget, a korszerű technológiai eljárásokkal növeljék a gyártmányok minőségét. — Ez az erőfeszítésük ebben az évben is sikerrel járt. Csak a negyedik negyedévben 70 ezer forintra rúg az önköltség csökkentéséből, a gyártmányok minőségének emeléséből eredő nyereség összege. Az üzem kifogástalan minőségi anyagot továbbít a szegedi, budapesti és más fonodák részére. A közeljövőben, ha a kísérlet sikerül, rátérnek a hut- ladékanyagok, melléktermékek hasznosítására, nak egy utat, amelyen át jenn- tartják ezt az előretolt imperialista támaszpontot. Mit jelent Nyugat- Berlin helyzete ? Minthogy egész Nyugat-Német- szág központi helyet foglal el az imperialisták háborús tervében, nem kétséges, hogy Nyugat-Ber- lin, mint az imperialista megszállók igazgatási központja fokozottabban áll a háborús tervek szolgálatában. Ennek bizonyítására a rendelkezésre álló nagyszámú tény közül csupán néhányat említünk meg: 1957-ben — egyetlen év alatt — 17.000 olyan reakciós tisztviselőt helyeztek vissza eredeti beosztásukba, akik a hitleri fasiszta Németországban töltöttek be felelős porciókat. A jelenlegi bonni kormány 17 minisztere közül nyolcán vetek részt a hitleri államban, mint SS-vezető, náci pártvezető, vagy fasiszta tömegszervezeti vezető. Jelenleg csak Nyugat-Ber- linben 70 különböző bajtársi szövetség és számtalan helyi szervezetük működik, köztük olyan is, mint az egykori SS-ek szervezete. Tudott dolog, hogy a nyugat-német hadseregnek atomfegyverekkel való felszerelését megkezdték és vezetőik nap, mint nap revan- sista nyilatkozatokat tesznek. Az a tény, hogy Nyugat-Berlinben állomásoznak az imperialista haderők, bátorításul szolgál a fasiszta erőknek arra, hogy számtalan kém-, szabotázs- és provokációs cselekményt hajtsanak végre a demokratikus erők ellen. Ez a néhány tény egyben azt is bizonyítja, hogy a nyugati nagyhatalmak a potsdami egyezményt már régen felrúgták. Csak egyetlen ponthoz ragaszkodnak: Nyu- gat-Berlin megszállva tartásához, amit arra használnak fel, hogy az egykol' létrehozott Ellenőrző Tanács maradványaként Berlinben, mint előretolt háborús támaszponton, tarthassák a szocialista tömb ellen irányuló jelentős katonai egységeiket. Legyen Berlin a béke városa Mint ismeretes, a Szovjetunió már évekkel ezelőtt lemondott a Német Demokratikus Köztársaság megszállásával kapcsolatos jogairól. Egyetlen jogot tartott meg csupán: a Nyugat-Berlinben állomásozó imperialista haderők átmenő katonai, személy- és teherforgalmának ellenőrzését. Most pár héttel ezelőtt erről a jogaról is lemondott és átruházta azt a Német Demokratikus Köztársaság államára, .amelyet egyébként a nyugati hatalmak még nem ismertek el, de ezután kénytelenek lesznek velük tárgyalni. Könnyen belátható e kezdeményezés jelentősége. A német lakosság többsége nem óhajtja a nyugati csapatok berlini jelenlétét, s most a szovjet kezdeménye- | zés fegyver a német r.ép kezében, hogy síkraszálljon Berlin megszállása háborús maradványainak megszüntetéséért. amelyben a Szovjetunió példát mutatott. A Német Demokratikus Köztársaság politikája most arra irányul, hogy Berlint szabaddá és a béke városává tegyél:. A berlini kérdés megoldása azt jelentené, hogy egy lépéssel közelebb jutnának az egységes Németország megterem- séséhez, s ezzel együtt a világ békéjének megerősítéséhez. Markovics—Zajtai Nézzük meg jól a képet: két arc két fele van összetéve. Az egyik Hitleré. A másik? Nem nehéz kitalálni. Mögötte atombomba félelmes gombafüstje. Rohamozó katonák ... füst és vér ..; Szinte halljuk a Wehrmacht, a fasiszta haderő csizmáinak koppanását, a durva német katonai káromkodásokat, a hideg, embertelen tekintetek villanó fényeit érezzük, mint 1944-ben... Nem! Békét akarunk! Hitler és az újra készülődő új német fasizmus maradjon a veszendőségnek. Adenauer döbbenetesen hasonló vonásai a kiegészítője Hitler fél arcának. Hitler: 1944. Adenauer: napjaink. Hol van Hitler? . És hol lesznek az új fasiszták? A történelem a népek története. S a világ népei békét »kainak! Békét! Békét! Békét! A Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kisvárdal gazdaságának vezetője, Teichmann Vilmos a Tuzsonyi és a Vad lucerna keresztezéséből kinemesített egy olyan lucernafajtát, amely a silány savanyú homokon is megél, dús lombot aa, és emellett sok nitrogént gyűjt össze gyökérzetén. Az új lucerna iránt igen nagy az érdeklődés Szabolcs-Szatmár megyében. Elsőnek az idén próbálták ki a megye termelőszövetkezetei és állami gazdaságai az új lucernát nagyüzemi parcellákon, amely gazdag termést hozott m. - gyeszerte. A gazdag magtermés lehetővé tette, hogy jövőre már több mint másfélezer hold futóhomekji hasznosítanak vele. A Szabolcs- Szatmár megyei állami gazdaságok például csaknem hétszáz holddal növelik a homoki lucerna vetésterületét a jövő esztendőben. 37 Uiloméler csatornával két és féleser hold válik művelhetővé Szabolcs-Szatmár megye állami gazdasági tervet készítettek a mocsaras területek lecs ápolás ára, amelyek évenként mintegy négyezer hold föld megművelését gátolták. A nagymezői és a nagy- ecsedi állami gazdaságban például két és félezer hold nagyságú terület vált hasznavehetetlenné a magas talajvíz miatt. Az állami gazdaságok megyei igazgatósága a jövő tavasszal harminchét kilométer hosszú csatornát építtet, a mocsár vizét lecsapolják a közeli Kraszna csatornába s így újra megindul a termelés az ingovány helyén. % l’oi*damtól a mai NyugaMíerlimg Másfélezer holdon termelik jövőre a kisvárdai homas lucernát