Kelet-Magyarország, 1958. november (15. évfolyam, 258-280. szám)

1958-11-16 / 271. szám

4

1958 XOVKiViBKK IS, VASÁRNAP.

Egyszer a nyirkúti tanító azt tudakolta tanítványaitól, hogy ki mi szeretne lenni. Miután a gyermekek végigsorolták a különféle mesterségeket és á tanító boldogan vette tudomásul, hogy mégis csak jól neveli ő az ifjúságot, hiszen egy sem vágyik holmi henye életre, bizakodva szólította fel az utolsó fiúcskát:

— Na fiam, hát te mi szeretnél lenni?

— Tanító úr kérem, én községi bíró — felelte bátran a legényke.

— Bíró? — hökkent meg a tanító. — És miért szeretnél te bíró lenni? — kérdezte.

M Azért, mert akkor mindig ae én házamnál volna a körte s- tanyai — felelte a gyermek.

A tanító tekergette a nyaltát, bosszantotta, hogy ebben a gyermekben csalódnia kellett, hogy mégiscsak van egy, aki íme már nem akar egyszerű munkásember lenni, de azért r— kíváncsiságának engedve — tovább kérdezte.

— És mi van a kortestanyán, hogy annyira vágyakozol utána?

E kérdésen a gyermek csodálrül a dobverőket, a csákójához pántlikát tűzetett — és kezébe adta á szöveget. A kisbíró útnak indult. A falu minden kereszt- útjánál megverte a feszes kutyabőrt, összecsőditette az embereket, azután akkurátusán elővette a „hivatalos” írást és fennhangon olvasta:

— Közhírré tétetik, hogy a magyarság ezen nagy napjaiban, amikor minden magyar hazafi a nemzet sorsáért aggódik, méltóságos Henyei Henye Káz- mér báró úr részt akarván vállalni a nemzeti gondokból, községünk hazafijainak akaratából képviselőnek jelöltetett. A méltóságos báró úr ezen alkalomból a községi bíró házánál megbecsülése nemes viszonzásául szíves vendéglátással tiszteli meg azokat a magyarokat, akik választójoggal rendelkeznek és iránta hazafiúi érzelmeket táplálnak. Éljen Henyei Henye Káz- mér báró, vesszen Szunyogh Berci!

Az összesereglett emberek nevettek rajta, de azért másnap már nagy számban jelentek meg a bíró udvarán. Hajtotta őket a nagy család, a pénztelenség, a kenyér és hús után sóvárgó sok rongyos gyermek.

dót, széket hozatott, aztán sörte- díszes zöld kalapban, fehér kesztyűvel odaült a hordó mellé. A kortesek csoportba állították a szavazókat, majd egyenként a báró elé bocsájtották őket.

— Na fiam, tudod a kötelességed? — kérdezte a báró.

— Tudom, méltóságos uram! — hangzott a felelet.

— Akkor tartsd ide a poharadat, aztán iratkozzál fel harmados földre az ispánomnál! — mondta a báró és megnyitotta a csapot.

Miután a választópolgár megitta a bort és átadta a poharat az utánna következőnek, odament az ispánhoz, aki kissé odébb papírral, ceruzával a kézben ült egy hordón. Megkérdezte a választó nevét és felírta, hogy hány hold földet akar a következő nyáron megmunkálni harmadában. Végezetül mégegy- szer figyelmeztette emberét a hazafiúi kötelességre, majd el- bocsájtotta.

A kapu előtt hangos kortesek sorakoztatták a választókat. Amikor 25—30 ember összegyűlt, hangos nótázással felvezették a szavazóhelyiséghez. Ott a csendőrök egyesével bebocsáj- tották az embereket a szavazatszedő bizottság elé. Szavazás után ismét bort kaptak, hogy ezzel is „lelkesittessék” a szavazás előtt álló csoport.

A csoportok egymás után vonultak a szavazóhelyiség elé és másnap már hozta az újság, hogy báró Henyei Henye Káz- mért a nyirkának hazafias felbuzdulással országgyűlési képviselővé választották. A báró úr boldog volt, annyira boldog, hogy boldogságával nem fért meg vidéki kastélyában, hanem egyhamar Budapestre költözködött, a birtokát bérbe adta, az ispán eltépte a harmadosok névsorát, a bíró megitta a maradék bort, megette az otthagyott pecsenyét, a választók pedig harmados földért mentek kunye- rálni a bérlőhöz.

(—bőg—)

DCwúuitúak

Daróczi Erzsébet, a székelyi „Búzakalász” tsz. könyvelője szi- mennyit keresett ezévben. Nagy mennyit keresett ez évben. Nagy Józsefné (balról) 320 munkaegységgel számol. Demeter Erzsébet (jobbról) még nem tag, de ő is kíváncsi az eredményekre. Csodálkozik, mikor megtudja, mennyi minden jut Szilágyi Jánosék 618 munkaegységére.

Egy jubileum

Vannak munkakörök, amelyekre köny- nyen rámondják a tájékozatlanabb szakmunkások és segédmunkások, hogy „minek az”!’ Azt mondják néhányan a béres normafelelősre is, hogy „nélküle is lehetne termelni.” Különösen azok nem szeretik a normást a stopperórával és a logarléccel, akik a mások rovására szeretnek lógni. Viszont a becsületes dolgozók a kisvárdai Vulkánban is tudják, hogy abér- és normafelelős egyrészt a vállalat, másrészt pedig a vállalat dolgozóinak érdekében tevékenykedik.

Az ellenforradalom utáni hónapokban, mikor megunták a

Vulkán öntői, formázol és a hidegüzemi munkások az igazságtalan, egyenlősdi órabérrendszert kérték a vezetőséget, hogy jöjjön a normás, mér je

a teljesítményidőt, legyen norma és igazságos bérezés. Nincs is azóta semmi baj a vállalatnál a teljesítménybérezés körül. A normák reálisak, a bérek kielégítik a dolgozók igazságérzetét.

Papp András tíz eve bér- és normafelelős a Vulkánban. Megvan a tapasztalata ahhoz, hogy tudjon elvtársi hangon beszélni és a bér- es normaügyben reklamáló dolgozónak megmagyarázni az intézkedés helyességét. Így éri el, hogy az a népszerűtlenség,

amely a bér- és normafelelősöket általában körülveszi, a Vulkánban nincs meg. A népgazdaság és a dolgozók érdekében tásaival ki tudja alakítani a helyes bérezési formát azokon a munkahelyeken, ahol a teljesítményeket mérni és ellenőrizni1 lehet.

Sok köze van ahhoz Papp elvtársnak, hogy a vállalatnál negyedévről negyedévre tartják az átlagbér-, szintet és nincs béralaptúllépés.

Szép idő a tíz esztendő egy ilyen munkakörben! S Papp elvtárs úgy akar dolgozni a továbbiakban, hogy ebbén a munkakörben érje el a második tíz évet is.

kozott.

—• Hát a tanító úr nem tudja.? — kérdezte nagy szemeket nyitva. — Hétszámra eszem- iszom, nagy lakoma, tehenet vágnak, bort mérnek és ingyen adják a búzalisztet! — felelte.

A tanító tovább tekergette a fejét’ de1 nem tudott rá mit mondami, mert tanítványának igaza volt. Én magam is emlékszem, hogy az 1935-ös választások idején a mi községünkben is a községi bíró házánál volt a kortestanya. A választás előtt 8 —10 nappal hoztak egy teherautó bort, minden második nap levágtak egy tehenet és ingyen adták azoknak a szegényembereknek, akiknek volt választójoguk. Nem kértek érte semmit, csupán azt, hogy Henyei Henye Kázmér báró úrra adják szavazatukat. Persze az. első napokban még kevesen tudták a falu- banj hogy a bírónál ingyen lehet inni és ajándékba adják a húst. A községi bíró azonban — nem hiába tartották abban az időben <t környék legjobb községi bírójának —, kitalálta a módját, hogyan lehet a választópolgárok tudomására hozni a dolgot. Egy este felkereste az egyházi tanítót és megbízta, hogy készítsen dobolási szöveget. Miután pedig a szöveg elkészült, a kisbiföt ünnepélyesen felöltöztette — nemzetiszín szalaggal hurkoltatta kö— Mindegy az, kire S2űt>a-” zunk, ebre vagy kutyára, hiszen'■ mind egyforma, de ha már így ■ van, akkor ahoz menjünk, aki-'; bői van valami kis hasznunk! > — mondogatták önigazoláskép- > pen.

A biró kapuja reggeltől estig',: nyitva volt, az udvar közepén',', csapra verve állt a hordó, a te-',', tején egy kortes ült, egy másik!' hordó tetején poharak sorához-',! tak. Aki az udvarra bement, vett!! egy poharat, aztán odament a''- korteshez. ;!

— Na atyafi, szereti-e, ha esi-;;

pi a szúnyog? — kérdezte ahor-;; dón ülő. < ’

— Nem én uram, ütöm, ahol',',

érem! — felelték az élelmeset-'.', bek. ;;

— És vasárnap sem felejti ezty el, ha Szavazni fog?

— Nem bizony! — hangzott <tü

felelet. ;;

Ezután a csap alá lehetett tar tani a poharat. A kortes teleen-'! gedte borral, aztán egy emberé-;; vei adatott mellé egy kiló',', marhahúst is.

így folyt ez a választás nap-", jóig, A nagy ivásokat tüzes kor- ; tesszónoklatok, hazafias verseié-'.', sek, Szunyogh Bercit, az ellen-'/ jelöltet gúnyoló nóták tarkítot-', ták. Vasár nap, a szavazás nap-" ján, megjelent a faluban a bárói úr is. Ö is a bíró udvarán vert l szállást. Megérkeztekor azonnal* csapra verette a legnagyobb hor-t

Bizalmat kér Gosztonyi Sándor

L

e kell írnom mindjárt az elején: kiről van szó, hogy a Lamanche-csatorna túlsó partján, Londonban, és ahol lakott, Wales ban se kételkedjenek. Közepes, kreol arcú, fekete hajú, meleg barna szemű, vastag, húsos ajkú fiatalember. Biztosan elmondta külföldi barátainak, hogy a Szabolcs megyei kis „csupahomok” Nyírpazony falucskában született és uradalmi kovács apja mellett sédeni Ambrózy György birtokán béreskedett.

Most itt ül velem szemben a saerkesztoseg egyik szobájában. Nem hívta senki, magától jött, üzenni akar. Mély bariton hangján kínál cigarettával, aztán a nyugati erkölcsöket illusztráló, meztelen nők figuráival tele festett patent öngyújtóval ad tüzet.

— Mielőtt hajóra szálltam, Londonban vettem egy újságot. Megrémülve olvastam: „A hazatérő disszidenseket Saibériába viszik”. Nagyon leltem, nem tudtam nyugodni. Hazakerülve Ib- rányba, szüieimhez, azt mondtam apámnak, csukja be rám az ajtót, senki ne zavarjon. Csütörtöktől szombat reggelig aludtam, s még almomban is drukkoltam: mi lesz?

— Bántotta valaki? /- — Nem! — mondja nagy nyugalommal. — Még a hajam szála sem görbült meg. Éppen ezert is jöttem, hogy megüzenjem a kinn élő megtévedt magyar xiatatoknak: arcátlanul hazudnak a nyugati újságok, rádiók, amikor azzal rémisztgetnek, hogy a hazatérőket elhurcolják. Mielőtt eljöttem, a fiúk a következőket mondták: „Csak akkor hisszük el, hogy nem vittek Szibériába, ha az újságban nyilatkozol”.

— Szóval ezért keresett fel bennünket.

— Igen, fezért. Tudatni akarom a fiútokat

hogy itthon vagyok. Elek, nincs semmi bajom, dolgozom, s ők se féljenek a hazajöveteltöl, mert amit ott mondanak nekik, az nem iga-z.

ólesően nagyot szippant a régen szívott Munkás szivarkából a nagyhalászi Vörös Lobogó egykori csatára, aki aNyír- bogdányi Kőolajipari Vállalatnál szabadult fel, mint kovács és lakatos, aztán újból megszólalt.

—Beszélni szeretnék arról is, amit ott tapasztaltam, s elmondani, mit érzek most.

Nézem az öngyújtóját, amit kezében forgat.

— Ez Angliában nem újság — mutat rá. — Az üzletek kirakatai, a könyvek csupa ilyen pornográf képekkel vannak tele. Nagyfokú az erkölcstelenség, amit főleg mozikban, bárhelyiségekben tapasztaltam. Futballista barátom, Derek Andrus angol fiú egyszer elvitt egy ilyen helyre. Amit ott láttam szinte hajmeresztő volt. Az énekesnő anyaszült meztelenre vetkőzött a vendégek előtt és úgy kellette magát. Nem vagyok szégyenlős, de az utálatos, undorító és kiábrándító volt.

— Egyébként hova járt szórakozni?

— Arra nem nagyon volt pénzem. Örültem, ha a kosztra és lakásra valót nehezen meg tudtam keresni. Egy alkalommal érdekes dolgot mondtak nekem a fiúk. Pesti Anti, Sütő Nándor (tatabányai) és Csincsi Jóska. Kardifban találkoztam velük.

— Hová megy, Sanyi bácsi? — kérdezte egyikük.

— Megyek haza aludni — válaszoltam.

— Ne menjen haza, jöjjön a „cseresbe” táncol m.

— Hová? — kérdeztem.

— A templomba —■ váiasjsóítók^

.. tue -i ü.»A8tlk»ÍAb