Kelet-Magyarország, 1958. november (15. évfolyam, 258-280. szám)
1958-11-30 / 280. szám
2 KFI.FTMAGV ARORSZAt 1833 NOVEMBER 30, VASÁRU) AT* gaznak, nincsenek kitéve gázvs veszélyeknek. — Az erőmű termelése szakaszos — mondta Berki elvtárs, az igazgató. A kieső szakasz akkor van, ha a Tisza vízállása magas — árvíz idején — amikor Tiszátok határában, Rázom- pusztánál a zöldcüő réten mérnökök, munkások sereglettek össze. Előbb mérési, majd fúrási munkálatokat végeztek. Aztán teherautók, dömperek százai szállították a különböző építési anyagokat. Szinte egyetlen varázsszóra mozgásba jött a környék. Abban az időben én is kíváncsian figyeltem az építési munkálatokat. Az egyik alkalommal megkérdeztem egy középkorú, halántékán már őszülő mérnököt: — Milyen munkán dolgoznak itt? A mérnök rámmosolygott, kedvesen megveregette a váltamat és azt mondta. — Természetátalakító tervet valósítunk meg, fiam. Őszintén szólva akkor egy kicsit csodálkozva néztem rá, nem értettem, mi az a természetátalakító terv. De ő olyan lelkesen, olyan odaadóan magyarázott, hogy szavaira még ma is jól emlékszem. Igaz, az emlékek felelevenítéséhez segítséget adott Berki Zoltán, az Erőmű jelenlegi igazgatója. De mégis a legtöbbel: a már működő monumentális mű... A Tiszalökün felépült Erőmű egyik legnagyobb alkotása fel- szabadulásunk óta dolgozó népünknek. A vízlépcső a Tisza egyik kanyarulatában épült, kissé távolabb az eredeti folyam medertől — igen korszerű módon. Az alapgödröt a kiásásnál — a gödör tíz méterre van lejjebb a Tisza vízszíntjénél — a talajvíz elöntéstől úgy mentették meg, hogy közel 200 talaj- vízszíntsüllyesztő kutat építettek, amelyek éjjel-nappal szivattyúzták a vizet. így száraz talajon végezhették az alapozási munkálatokat. A vízlépcső építményeibe közel 100 ezer köbméter betont használtak fel. A mederelzáró szerkezetekhez, a hajózsilip kapuihoz, a vízierőtelep gépészeti és vasszerkezeti berendezéseihez, továbbá a vasbeton-szerkezetekben felhasznált vasanyagot mintegy 10.000 tonnára becsülhetjük. Ekkora vasmennyiségből kétszer épit- nők meg a budapesti Lánchidat. Az alapozási munkálatoknál valamint az új meder létesítése során közel 4 millió köbméter földet mozgattak meg. Ezek után képet alkothatunk arról, milyen hatalmas építményről van szó. A Tiszalökön felépült mű három célt szolgál: 1. duzzasztó, 2. hajózsilip, erőmű. Mit jelent a duzzasztómű ? Közismert, hogy Tiszántúl hazánk legszárazabb vidéke. Itt esik a legkevesebb eső, évente mintegy 500 milliméter összcsa- padék. Ennek a kis csapadék- mennyiségnek az elosztása is nagyon szeszélyes, ami nagyon kedvezőtlen a mezőgazdaságra. Pártunk és kormányunk célkitűzései pedig ismeretesek: minél fejlettebb, kulturáltabb mező- gazdaság megteremtése. Márpedig tervszerű, modern mezőgazdasági kultúrát folytatni öntözéses gazdálkodás nélkül — különösen az aszályos Tiszántúlon — aligha lehetséges. Az öntözővíz kivételéhez viszont az szükséges, hogy a Tisza kis vizét megfelelő magasságra duzzasszuk fel, ami lehetővé teszi a vízelvezetést szivattyúk nélkül. Ezt a célt szolgálja a duzzasztómű. Ez egy háromnyílású táblásgát. Olyan gát, amely a betonpillérek között mozgatható vastáblával elzárja a Tisza medrét, az érkező víztömeg szintjét pedig a tábla magasságáig emeli és tárolja. Egy-egy nyilast elzáró tábla szélessége 37 méter, magassága körülbelül nyolc méter. A duzzasztómű beépítésével tehát egy úgynevezett vízlépcsőt építettek be a Tiszába. Az így me.gdvz- zasztott víz két célt szolgál: egyrészt — ami a legfontosabb — eljuttatja és szabályozza a csatornákban a vizet, másrészt a Tisza felső szakaszán több mint 100 kilométer hosszúságban biztosítja a hajózást. A felduzzasztott vizet a Tisza mentén épült csatornákba minden szivattyúzás nélkül be lehet emelni. A csatornák segítségével jut el a szántóföldekre, az aszályos területekre a Tisza éltető vize. E célból épült a Keleti Főcsatorna 100 kilométer hosz- szan, amely alig pár száz méterre nyílik a duzzasztóműtől és átszeli a Tiszántúl legaszályosabb vidékeit, többek között a Horto- bágyot is. A Keleti Főcsatorna mentén máris megváltozott a mezőgazdaság képe. Tiszavasvá- riban, Hájdúnánáson és még számos községben a víz felhasználásával ma már olyan mező- gazdasági növényeket termelnek, amelyekről azelőtt álmodni sem mertek. Ilyen például a rizs. De egyre jobban meghonosodik az öntözéses kertészet, ami egyre több korai és friss zöldpaprikát, paradicsomot ét egyéb zöldségféléket biztosit dolgozó népünknek. A csatorna mentén meghonosodott a haltenyésztés is. A tervek, az elgondolások egyre szebbek. A termelőszövetkezetek — az egyénileg dolgozó parasztok is — egyre inkább azon vitatkoznak: hogyan lehetne minél nagyobb területen felhasználni a Tisza vizét. Tisza- vasváriban például a lucerna, a retek, a kukorica öntözésének megvalósításán fáradoznak. Igaz, ma. még sok a szétszórt parcella. De a jövő fejlődése a nagyüzemi mezőgazdaságé. Igazában a Tisza éltető vize is akitor lesz a leggazdaságosabban, a legjövedelmezőbben kihasználva, ha mezőgazdaságunk nagyüzemivé fejlődése a legmagasabb fokra jut el. Ezt mindjobban kezdik megérteni dolgozó parasztjaink is. A villamosáramot termelő erőmű A duzzasztómú-létrehozta vízlépcső esését használja fel az erőmű a villamosenergia termelésre. A fejduzzasztott Tisza vizét 3 darab 5 méícr átmérőjű, függőleges tengelyű, propeller turbinán vezetik keresztül. Másodpercenként közel 300 köbméter víz zúdul keresztül rajtuk, amely meghajtja a propellereket. Ezek tengelye generátorral van egybe építve. A víz meghajtásával jelenleg két turbina működik. A két turbina óránként S megawatt (8000 kilowatt) villamosáramot termel. A harmadik turbina szerelése most van folyamatban. A három turbina működésé idejen maximális termeléssel annyi áramot termel, ami bőven fedezi Szabolcs-Szat- már megye villamosenergia- szükséglelét. A három turbina naponta 500 tonna szenet takarít meg, ami 200 család évi szén- szükségletét fedezi. Egy évben pedig közel 150 ezer tonna jó minőségű szén bányászati, szállítási és elégetést költségeit takarítjuk meg a tiszalöki „fehér szén”-nel. Van még más előnye is az Erőműnek. Es pedig az, hogy kevesebb emberi munkaerőre van szükség, az olt dolgozó munkások egészségesebb munkakörülmények között dőlném lehet duzzasztani a Tiszát, így a vízlépcső hiányában az áramtermelés is szünetel. Igaz, ez áramkiesést nem eredményez, mert az erőmű be van kavcsol- va az országos hálózatba, amely nagy feszültség íí távvezetékkel van kapcsolatban. Amikor megyénk egy-egy falujában bekapcsolják az áramot — gondolja- r.ak az erőműre, mely fényt, világosságot, kultúrát visz a „sötét” szabolcsi falvakba. Ha valaki kilenc évvel ezelőtt járt Tiszalökön, a műliödő monumentális mű helyén — és most is olt jár, bizony egy kicsit csodálkozik. A felépült mű a munltásosztály nagyszerű alkotása, igazi alkotó ereje testesül meg. őszintén szólva nehéz szavakban leírni ennek az alkotásnak igazi jelentőségét. Ve annál jobban érezzük ezt napjainkban a mindennapi életben, amikor bekapcsoljuk a rádiót, felgyújtjuk a villanyt, amikor asztalunkra kerül a rizs, a friss zöldpaprika, a paradicsom, no meg a jó halászlé. Es ami a fontos: egyre több. Rajtunk múlik, hogy ezen alkotás segítségével még több kerüljön egész dolgozó népünk asztalára. BÁLINT LAJOS » 1 A vízlépcső A duzzasztómű ala pozásl munkálata »OIAS-OXÖ MSrfTKK AI-KOTÁSÁ aTjiszaVéki /V ügyön szép és megkapó L * a Tiszatáj. A Tisza két oldalán fák, bozót, tavasszal és nyáron mezei virágok nyílnak. Ha az ember a parton ülve sokáig nézi a Tisza fodros, hullámos vízét, nem is gondolja, hogy nemcsak félelmetes pusztító, zabolátlan paripa, hanem gazdag életet adó energiaforrás is. A tudomány, az emberi alkotó erő ma már mindinlcább ura a természetnek, felismeri a lehetőségeket, s azt saját, az emberiség boldogulására használja fel. Így történt ez a Tiszával is... 1040 tavaszának egyik napján A magasteszült ségű távvezeték A Keleti Főcsatorna