Kelet-Magyarország, 1958. szeptember (15. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-23 / 224. szám

keletmagyarorszAo 1958. SZEPTEMBER 28, KEDD Kisvár da győzött Szolnokon Szétszóródtak a táblázaton megyénk NB lil-sai A negyedik forduló után már képet kapunk az NB IÍI-asok erő­viszonyáról. Ez a kép megyénk öt csapatát illetően nem valami hí­zelgő. Együtteseink az egymást követő küzdelmeken inkább ál­landó, mint javuló formát mutat­nak, sőt a Nyíregyházi Építőknél, már formahanyatlás is észreve­hető. Annak ellenére, hogy csak az 5—6. helyet bírja, Tiszalök eredménye mondható a legérté­kesebbnek. Jóllehet az első két fordulóban könnyebb ellenfeleket győztek le, majd a bajnokságra törő Ny. Építőktől vereséget szenvedtek, az elmúlt vasárnap is szép fegyvertényt hajtottak vég­re, mert az eddigi gyengébb sze­replése ellenére is jó játékot kép­viselő NYSZSE-t fektették két vállra. Kisvárda nehezen lendül bele, valószínűleg visszaadja ön­bizalmukat a legutóbb Szolnokon elért győzelmük. Nyírbátor is ne­hezen talál magára, csatáraik még csak öt gólt rúgtak összesen, de védelmük már 12-őt szedett ösz- sze. Igen nehéz sorsolása van a szakszervezeti csapatnak, s négy mérkőzésükön még csak két pon­tot tudtak szerezni. Vaskos meglepetést szerzett az Ny. Építők Minden sportágra vonatkozik az a szabály, hogy az önteltség megbosszulja magát. Évényes ez a labdarúgásra is. Azért hivatko­zunk erre, mert a Nyíregyházi Építők vasárnapi vereségét nehéz lenne mással magyarázni. — A mérkőzés szemtanúi szerint azért vasárnap még más is járult az önteltséghez. — A nyíregyházi együttes csatársorának lusta, pe­pecselő játéka, nemkevésbé a DEAC fiatal, erőteljes és lelkes együttesének jó taktikája. A ne­gyedik forduló után különösebb elkeseredésre nincs ok, hiszen a vereségek mindég hibákra figyel­meztetnek, s ez esetben még jó­kor észre lehet venni azokat. A sportkör vezetőségének, az edző­nek és a játékosoknak közös ügye ezután helyrebillenteni az együt­tes erkölcsi, játékbeli és taktikai egyensúlyát. Vasárnap hiába lé­pett fel a nyíregyházi együttes tá­madólag, az erőltetett támadások csak még jobban tömörítették az ellenfél védelmét, megkönnyítve a DEAC területvédő munkáját. Hi­bás volt, hogy néha még a hát­védek is a támadást erőltették s aztán nem volt ellenszer a gyor­san megugró debreceni csatárok ellen. Általános vélemény még az is, hogy a debreceniek igen kemé­nyen játszottak. Nos, a kemény­ség megengedett dolog, ha nem lépi át a durvaság határait. — A szakemberek szerint erről nem is volt szó a DEAC részéről sem. Nem volt meggyőző Tiszalök játéka Ezúttal kevesebb néző volt kí­váncsi Tiszalökön az Építők— NYSZSE találkozóra. Mindkét csa­pat nagy akarással küzdött, ami az első negyedórában kiegyensú­lyozott játékot eredményezett. A 13. percben Huszák II. megsérült s ettől kezdve fokozatosan Tisza­lök került fölénybe. Fokozódott a hazai csapat nyomása, amely a 22. percben gólt eredményezett Bor­bély (lesgyanús helyzetből indul­va) az alapvonalig lefutott, jó be­adását Schneider hálóba fejelte. Már a következő percben újabb nagy helyzet adódott a tiszalöki csatár előtt. A sokat bizonytalan­kodó nyíregyházi védelem meg­könnyítette az Építők csatárainak dolgát. A 25. percben Antalóczi III. lőtt gólt. Ezt a gólt is ment­hette volna a védelem — több ha­tározottsággal. Két perc múlva már 3:0-ra alakult Tiszalök elő­nye. Ismét Schneider volt ered­ményes. Azt vártuk, hogy össze­roppan ezután a vendégcsapat, s a hazaiak tovább növelik előnyü­ket. Nem így történt. Tíz perces mezőnyjáték után fokozatosan az NYSZSE lendült támadásba és Bodnár szépített a 42. percben. 3:1. Egy perc múlva három tisza­löki csatár is tisztán állt Rácz kapuja előtt, de elhirtelenkedték a helyzetet. A mérkőzés végered­ménye a 45. percben alakult ki. Bihari szabadrúgást végzett Jad- lovszky kapujától 18 méterre. A tiszalöki sorfal rosszul állt fel s a jóleltalált lövés a kapus keze kö­zül a hálóba csúszott. 3:2. Fordu­lás után nagy hajrába kezdett az NYSZSE s az Építők védelmét tel­jesen megzavarta. Közülük csak Salamon állta a sarat, kétségbe­esetten verte vissza a meg-meg- újuló rohamokat. Az utolsó ne­gyedórában újra Tiszalök kezde­ményezett többet, de a csatárok már nem tudták áttörni a jól zá­ró nyíx-egyházi védelmet. Jók: Sa­lamon, Antalóczi, Schneider, illet­ve File, Szász és Szilágyi. Köszt- ner játékvezető jól vezette a mér­kőzést. Annál inkább kifogásol­ható a partjelzők működése. Ke­vés esetben egyezett jelzésük a mérkőzést vezető bíró ítéleteivel. Jóllehet a bíróval mindkét fél elégedett volt. fl „Kelet-Magyarország“ rejtvénypályázata 19*es szelvény Kivágandó és a rejtvény megíejtésével. valamint a pályá­zatban résztvevő pontos címével együtt beküldendő az aláb­bi címre: „KELETMAGYARORSZÁG” SZERKESZTŐSÉGF NYÍREGYHÁZA. SZTÁLIN TÉR 21. „REJTVÉNYPÁLYÁZAT” Figyelőről Előnyös, ha a pályázó a hónap végén egyszerre küld be minden szelvényt és megfejtést! Nehéz mérkőzése volt Kisvárdá- nak a Szolnoki Kinizsi ellen. Az együttes jól készült a feladatra s a két csapat találkozója kiegyen­súlyozott játékot hozott. Az első félidő 44. percében Hamza— Marczi—Károlyi szép akciójából a vendégcsapat szerezte meg a ve­zető gólt. Fordulás után erősen rohamozott Szolnok, de a nagy­AZ NB 111. TÁBLÁZATA 1. Martfű 4 3 1 — 12:3 7 2. Ny. Építők 4 3 — 1 10:1 6 3. D. Honvéd 3 3---11:3 6 4. DEAC 4 3—1 11:7 (j 5-6. Göcs 4 2 2 — 7:5 ti 5-6. Tiszalök 4 3 — 1 7:5 6 7. Diósgyőr 4 2 1 1 12:5 5 8. D. Kinizsi 4 1 2 1 6:7 4 9. Kisvárda 4 1 2 1 2:2 4 10. D. Építők 4 1 1 2 4:5 3 11. Pereces 4 112 6:12 3 12. Nyírbátor 4 1 1 2 5:12 3 13. NYSZSE 4 1 — 3 9:9 2 14. Ormosbánya4 — 1 3 6:10 1 15. Sz. Kinizsi 4----4 1:12 0 16..SZMTE 3 — — 3 0:8 0 szerűen záró kisvárdai védelmet; nem tudták áttörni a Kinizsi csa-; tárai. Így Károlyi gólja a gyozel-; met és a bajnoki pontok megsaer-; zését is jelentette. Jók: Gaboda.; Marczi és Hamza. ; Az NB. III. egyéb eredményei:, D. Építők—Nyírbátor 2:0, D. Kini-; zsi—Martfű 1:1, Diósgyőr—GÖCS; 2:2, Ormosbánya—D. Honvéd 1:3,: Pereces—Szolnoki MTE 5:0. A táblázatból látható, mennyire; szétszakadtak egymástól az egyes megyék együttesei. A Szolnok me­gyei csapatok közül Martfű az élre került, de a másik két csa­pat a táblázat végét „bérelte” ki. Szilárdnak mutatkozik a Hajdú megyeiek helyzete. Szorosan az élcsoportban vannak s csak a D. Építők van kissé leszakadva. — A borsodiak közül Diósgyőr szerepel jobban, míg Pereces és Ormos-í bánya a gyengébbek között áll. A' Nyíregyházi Építők átadta els- helyét, pedig győzelemmel má egy pontos előnyhöz jutott volna Tiszalök előtt komoly együttesek állnak, Kisvárda közepesen, Nyír­bátor és az NYSZSE gyengén sze-* repelt eddig. RÁDIÓ APRÓHIRDETÉSEK A legkisebb apróhirdetés dija 10.— Ft (9 szó); az első és min­den további vastagon szedett szó két szónak számú._____________ ALLAS Hosszabb gyakorlattal rendelkező építőipari és szakipari munkavezető, vagy építésztechnikust állandó alkal­mazásra felvesz a Nyíregyházi Ingat­lankezelő Vállalat, Rákóczi utca 23. izém. Kőműves szakmunkásokat nyíregy­házi. szerencsi és záhonyi építkezé­sekhez felvesz a Szaboicsmegyei Ál­lami Építőipari Vállalat. Jelentkezés. Nyíregyháza, Széchenyi utca 43. LAKÁSCSERE Szoba, előszoba, konyha és mellék­helyiségekből álló lakásomat elcserél­ném kétszobásért. Állattartás lehetsé­ges. Zsdánov u. 82. Lévy. HÁZ — INGATLAN Juhász Gyula utca (volt Rácz telep) 4. számú ház beköltözhetően eladó. Beköltözhető kertes családi ház el­adó. Ujszőlő utca 103. ADAS — VÉTEL Príma besztercei muskotály szilva eladó. Orosi út kettes kilométernél, Szentmarjai. Alig használt orosz Dongó kerékpár motor (sebesség váltóval) eladó Sós­tói út 56. szám. Táncsics Mihály utca 1. szám alól malterba való és töltésre föld ingyen hordható. Modern új varrógép és mosógép eladó. Cím a kiad-ban. Szép gőtét diófa hálószobák, kombináltszobák. dupla rekamié. kis és nagyméretű konyhák, olcsó barna hálók. ruhásszekrények, páncélkassza. modern szép diófa vitrin eladók, használ: oútornaát veszek. Soltész Mihái« u. 20 EGYÉB Elveszett drapszínű aktatáska Vá- góhidtól—Makarenko utcáig Vörösmar­ty és Szabolcs utcán át. Becsületes megtaláló legalább az iratokat juttas­sa cl a Kiadóba. Szeptember 18-án egy fekete sértés, 6 hónapos elveszett. Becsületes meg­találója éresítse Széchenyi u. 8. szá­mot. * 1 MÁRKÁS RÁDIÓK fényképező gépek jutányos árban kaphatói a BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ-ban A nyíregyházi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Alosztályán az alábbi talált tárgyak vannak. 1 db. akatáska és borotva felszerelés, továbbá pipere cikkek, 1 női kerék­pár. FenU tárgyakat jogos tulajdono­suk kellő igazolás mellett átvehetik. Nem lesz gondja a hajára, ha hideg-meleg dauerjét. hajfestését MARIKA hölgyfodrász garanciá­val megcsinálja. Kiss Ernő u 19. szám. Telefon: 35—08. Építkezők figyelem! Tetöcserép és mozaiklap minden színben és mintával kapható. — Vörösmarty utca 17. Szabolcs ut­cából nyílik. II gépkocsitulajdonosok (vállalatok, intézmények, magánosok) figyelmét felhívjuk a Tervgazdasági Értesítő IX. 4-i számában megjelent közle­ményre. Eszerint az 1959. évi nagyjavítási igényt típusonként be kell jelenteni a KPM Autófenntartó Ipari Tröszthöz (Budapest, VI., Lenin körút 96. sz.) f. hó 30-ig. — Bővebb felvilágosítást ad a XIII. sz. Autójavító Vállalat Debrecen, Szabadság út 27. szám. TOOOOOOOOOOOCX>OOOOOOOOOQOOCXXXX)OOOOOOOOCXXX» MOZIK MŰSORA BÉKE-MOZI: Tizenkettedik órában. Fiatalok válaszúton. Magyarul beszélő szovjet film. Előadások kezdete fél 5, fél 7, fél 9 órakor. DÖZSA-MOZI: Anatol úr kalapja. Vidám lengyel bűnügyi film. Előadások kezdete: 4, 6. 8 orakor, GGRKIJ-MOZI: Rendkívüli nyár Sorsdöntő napok egyszerű hő­sei. Színes szovjet film. Előadások kezdete 4, 6, 8 óra;«or< MÓRICZ ZSiGMOND (SZAKSZERVEZETI) MOZI: L;, madár Ma­gyar film. Előadások kezdete: fél 6, és 8 órafcor. műsor KEDD. SZEPTEMBER 23. KOSSUTH-RADlO 8.10: Kórusok. 8.40: Schubert: Ml« riam diadaléneke. 9.00: Számoljunk gyerekek! 9.10: A Gyermekrádió mű­sora. 9.40: Üzenetek az Országos Mező­gazdasági Kiállításról. 10.10: Válaszo­lunk hallgatóinknak. 10.25: Balettzene.- n.O'* Betyár. Móricz Zslgmond regénye folytatásokban. 11.20: Népi muzsika. 12.io: Könnyű zene. 13.00: Versek. 13.10: Operarészletek. !4.00: Szórakoztató mu­zsika. 14.45: A Gyermekrádió műsora: 15.03: Tömegdalok. 15.25: Napirenden... 15.30: Egy falu egy nóta. 16.10: A Gyermekrádió műsora. 17.00: Dr. Kar­sai Elek írása az 1925. évi választójo­gi törvényjavaslat vitájáról. 17.15: A Bartók-fesztivál műsorából. 18.10: Szív küldi... 18.40: A rádió ipari rovata je­lenti. 19.00: Mozart: Szerenád 13 íúvóshangszerre. 19.25: A világiroda­lom humora. 20.25: Tanczene. 21.15: Gyermeknevelés. 21.30: Betyárélet. 21.55: Versek. 22.15: Mai szemmel... Kommentár. 22.25: A Magyar Rádió énekkarának műsora. 22.50: Tánczene: 23.34: Debussy: g-moll vonósnégyes. 0.10: Népi zene. PETŐFI RAU1U 14.20: Csajkovszkij: Vihar — nyitány* fantázia. 14.40: Szovjet filmdalok. 15.00: Irodalmi folyóiratok szemléje. 13.15: Jean Pierre Mueller brácsázlk. 15.50: Mi újság a nagyvilágban? 16.00: Verdi fiatalkori operáiból. 16.45: Köny- nyü zene. 17.15: Este az állomáson. Balta Lajos novellája. 17.30: Rádió szabadegyetem. 18.00: Könnyű muzsi­ka. 18.30: Részletek Nádor Mihály ...jelből. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Kovács Sán­dor és zenekara játszik. 19.45: Aki keres az talál... Riport. 20.00: Humo­ros lemezeinkből. 20.40: Falurádió: 21.05: Operarészletek. 21.35: Egy elfe­lejtett magyar szocialista költő: Aaut Péter. 21.55: Mlzsikáló képeslapok. 22.40: Verbunkosok. SZERDA, SZEPTEMBER 24. KOSSUTH-RADIO: 8.10: Operarészletek. 9.00: Rádió sza­badegyetem. 9.30: Népi zene. 10.10: Gyermeknevelés. 10.30: Üzenetek az Országos Mezőgazdasági Kiállításról. 11.00: Könnyű zene nagyzenekarra. 11.40: Magyar szerzők kórusai. 12.10: Tánczene. 13.00: Lányok, asszonyok..: 13.15: Strauss-müvek. 13.30: A hősi ha­lott. Elbeszélés. 14.00: Népi zene. 14.40: Zenés üsszeállitás gyermekeknek. 15.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. 13.25: Ti­no Rossi énekel. 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 18.10: Napirenden. 16.13: Szív küldi... 17.00: Hazai körkép. 17.20: Tánczene. 18.10: Operarészletek, 18.45: Egy szakszervezeti ügyész fo­gadónapja. 19.00: Népdalcsokor. 19.23: Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.45: A Magyar Rádió «gyermekkoriba éne­kel. 20.20: Népszerű operettkettősük: 20.40: Gavallérok. Rádiójáték. 21.15: Legújabb lemezeink. 22.25: Holland fesztivál. 1958. II. rész. 23.30: Versek. 23.50: Tánczene. PETÖFl-RADIO 1 14.20: Orosz nyelvlecke az altalános .skolásoknak. 14.40: Kutyabaratok öt ! perce. 14.45: Zenekari hangverseny. [ 16.00: Szórakoztató zene. 16.20: Bágya .ndrás: éjfélkor — egyveleg. 16.30: irtok Béla hétköznapjai. 16.50: Ré- ; magyar operákból. 17.25: Ajándék- ! lüsor. 18.25: Történelmi görbe-tükör. ; ,50: A Gyermekrádió műsora. 19.05: ■ az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. : 13.15: A Turandot-téma nyomában. 1.leadás. 19.45: Figaro pályafutása az ! évszázadokban. 20.00: Molnár Éva éne­kel, Hidl Péter hegedül. 20.40: Falurádió. 21.05: Waldteufel-keringök. 21,18: Hol­land fesztivál, 1958. I. rész. 22.00: ,ánczene. A nyíregyházi rádió mai műsora: Napi krónika. — Ismerkedjünk Liszt Ferenccel. — Aranyló ősz: Herceg Klára irodalmi összeállítása. — Ked­velt melódiák. — Amíg nem késő: Holló Vera írása. — A nótanácsok életéből. — Érdekességek a nagyvi­lágból. — Ismertetjük holnapi mű- ’ sorunkat. Könyvek kötésé! .... vállalja a Szaholcs-Szatmár megyei Nyomdaipar! Vállalat KELETMAGYAKORSZAG Szerkeszti a Szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács. Szerkesztőség Nyíregyháza. Sztálin tér 21. Tel.: 11-70. 71-70. (Kéziratot nem őrzünk meg, és nem adunk vissza.) Kiadóhivatal: Zsdánov utca l. Telefon: 30-00. Nyíregyházi Nyomdaipari Vállalat. Nyíregyháza Dózsa György utca 5. A lapot előfizetésben és árusításban a Szabolcs-Szatmár megyei postahiva­talok és fiókposták terjesztik. A lap előfizetési díja egy hóra 11.— forint. Előfizethető bármely postahivatalnál és kézbesítőnél. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom