Kelet-Magyarország, 1958. június (15. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-24 / 147. szám

Világ proletárjai egyesüljetek XV. ÍVFOLYAM, 117. SZÄM Ara 50 fillér 1958. JÚNIUS 21, KEDD Aratják as árpát Nyíregyháza termelőszö A kedvezőtlen tavasz ellenére Is jó a termésátlag Már a múlt hét végén több termelőszövetkezetben beálltak a kaszások és az aratógépek az ósziárpa táblákba. Hétfőn reg­gel már öt nyíregyházi szövet­kezet indult az árpaföldekre, azonban az eső kiverte őket a« aratásból. A Zalka Máté és az Aranykalász be is fejezte az árpa aratását — igaz kisebb te­rületen termeltek ősziárpát. A Ságvári Termelőszövetkezetben mintegy 10 holdról vágta le a Nyírteleki Gépállomás arató­gépe az árpát. A Virágzó és a Dózsa TSZ-ben is az eső za­varta meg a hétfői munkát. A városi tanács főagronómusa, Héri Mihály eivtárs tájékoztató­ja szerint a város termelőszö­vetkezeteiben átlagban 10—12 mázsás árpatermésre számíta­nak. A Ságváriban és a Dózsá­ban ennél jobb lesz az átlag. A három-négy héttel ezelőtti kilá­tások igen kedvezően megvál­toztak. Több termelőszövetkezet­ben elérik a májusi aszály elle­nére is a tervezett termésátla­got. Igen sokat használt az eső az őszi búzáknak és rozsoknak. A járási tanács mezőgazdasá­gi osztályáról jelentették, hogy Tiszanagytaluban az Üj Élet TSZ és több egyéni paraszt is megkezdte az aratást. A burgonyatermés rßihetié A nyíregyházi Soltész Mihály munkásőr-zászlóalj harco­sai a nehéz gyakorlat után kipihenik a fáradalmakat. Ilyen­kor megbeszélik a gyakorlat tanulságait is. (Hammel J. felv.) I s=s Eddig közel hatezren nézték meg a Szállnak a darvan című filmet Nyíregyházán Hruscsov elvtárs látogatásáról készült kisfilmet mutaínuk be a mozik Nagy sikere van Nyíregyházán a Szállnak a darvák című film­nek, a cannesi filmvilágverseny első helyezett szovjet filmjénél:. Hétfő estig több, mint öt és fél-i ezer ember nézte meg ezt a fiL, met. Minden előadás telt házzal megmentéséért folyik, s most szükségessé vált, hogy két mozi játssza a Szállnak (Tudósítónktól.) Előbb nehezen hitték Nagyecse- den, hogy a kolorádóbogár mily veszedelmes lehet tfÄneges elsza­porodás esetén. Hanem aztán a ta­vasz folyamán, a burgonya első kapálása idején egyszerre tíz-ti­zenöt dolgozó paraszt is szaladt be mérges, bosszankodó arccal a ta­nácsházára. Tessék csak nézni! Nem hagyja ez meg még a cso- kányt. se! — mondták Bégány Bé­la községi agronómusnak. „Igen, ez az — hangzott a felismerés. — Ha nem védekezünk gyorsan és alaposan, bizony nagy kár lehet.-’ ...És a burgonyatermés védel­mében megkezdődött a kolorádó­bogár elleni védekezés. A község agronómusa védekezőszerről gon- donkodott a káilósemjéni Növény­védő Állomástól speciális háti po­termelőszövetkezet vezetőségével, valamint az egyéni dolgozó pa­rasztokkal együtt igyekszik min­dent elkövetni a veszedelmes bur­gonyabogár újabb szaporulatától várható károsodás megelőzésére. Teszik ezt a község érdekeltjei annál is inkább, mert a védősze­reket — a tanács útján — díjtala­nul adja az állam és a burgonya- bogár kötelező irtását rendelet írja elő! Asztalos Bálint. ŰJ OTP FIÓKOT avatnak szer­dán délután Üjfehértón a Sztálin út 73. sz. alatt. A közel 30—35 ezer forintos költséggel felépült vidéki OTP. fiók a takarékosság célkitűzéseit szolgálja és lehetővé teszi helyileg a különböző hitelek és építési kölcsönök lebonyolítá­sát. 1300 fiatal tanulhat hamarosan szakmát megyénkben [Nyíregyházán uői-ipHrislioIa létesül ? A megyei tanács végrehajtó bizottsága munkaügyi osztálya a napokban pontosan felmérte az általános és középiskolákból kike­rült fiatalok elhelyezkedési lehetőségeit, s természetesen azt hány iskolából kikerült ifjú tanulhat különböző ipari és kereskedelmi szakmát. Kiaeiuit, hugy nruntefe./ 13U0-an élhetnek a szakmatanulas lehetőségével. Különösen sokan tanulhatják ki a mezőgazdasági üzemekben a bognár, kerékgyártó, kovács, szíjgyártó mesterséget, ahova nagyon elfér az utánpótlás, hisz az utóbbi években nem, vagy alig volt ide felvetek Hozzávetőlegesen 2.500 fiatalra lesz szükségük a termelőszövetkezeteknek és az egyéni parasztgazdasagoknak. Ezenkívül természetesen sokan tanulhatnak a mezőgazdasági nagy­üzemek kertészeteiben, állattenyészeteiben, gyümölcsöseiben is. Bár még sokan tudnak elhelyezkedni a megyénkén kívül is, mégis mintegy 3 és fél ezer ifjú — nagyobb részt leány mun- kábaáiiításának gondjait is a megyei tanács vette vállára. A meg­oldásra két különböző tervezet is készült: az egyik, hogy Nyíregy­házán női ipari iskolát allitanána c tel, ameiy oen varrást, norgo-ast, hímzést tanulnának a lányok, utána a textilipari szakmába helyez­kednének el; a másik javaslat szerint vesszőfonó tanfolyamokon kepeznék a fiatalokat. Amennyibén az anyagi lehetőséget sikerül megteremteni — amihez minden remény megvan, — ősszel már indul is a női ipari iskola. a darvak-at. A film hétfőtől kezdve nemcsak a Békében, ha­nem a Gorkij moziban is pereg. Csütörtöktől kezdve a nyíregy- házi mozik a Testvériség és ba­rátság diadala című kisfilmet mutatják be kísérőfilmként. A kisfilm Hruscsov elvtárs látoga­tásának eseményeit örökíti meg. Ezer szinti Magyarország A Móricz Zsigmond Films zin*' házban szerdán 3 részes filmet ve­títenek hazánk legszebb vidékei* ről: a Bükk, a Bakony és a „Virá­gos Kalocsa" című színes filmek kerülnek vetítésre. A filmvetítés mellett előadás is lesz. Az elő, adást Hadházy Lajos tanár tartja. SZABOLCSIAK A HAJDÚSÁGBAN rozógépek érkeztek. Munkához lá­tott a védekezéssel kapcsolatban a tanács mezőgazdasági állandó bi­zottsága is: határszemlét szerve­zett a különösen veszélyeztetett gócok felderítésére; ellenőrizte a kiadott anyagok felhasználását s általában a védekezés eredmé­nyességét. Ezideig a község egyénileg dol­gozó parasztsága nem kevesebb, mint 23 mázsa Hungária Matadort igényelt és használt fel 218 hold területen — a védekezés céljára. S emellett több, mint 300 liter Holló 10 folyékony permetezőszer is kikerült 67 holdnyi burgonya­területre. A Vörös Csillag Termelőszövet­kezet gyönyörű burgonyatáblája sem maradt kivétel a csúnya kár­tevők fertőzésével szemben. Itt azonban a nagy. egységes terület lehetővé tette, hogy a növényvédő állomás gyakorlott dolgozói szak­értelemmel lássák el a legalapo­sabb védelmi tennivalókat. Mostanra a veszély nagyban csökkent, de ez nem jelenti a ké­szenlét és az állandó figyelés fel­adását. A község határában több­száz holdnyi és nagyban szétszórt területen a burgonya most kezd virágzani. A tanács mezőgazdasági állandó bizottsága és a község ag­ronómusa az állami gazdaság és a (Tudósítónktól.) Igaz, esősnek ígérkezett Debre­cenben a vasárnap, de délutánra mégiscsak kudarcot vallottak az időjósok. Kisütött a nap, s ráadá­sul még a felhők is szétoszlottak. Ügy három óra tájt, már kellemes szép idő fogadta a Tiszántúli Te­nyészállat Kiállítás látogatóit és ez a gyors nekibuzdulás ismét lepi­pálta a „hagyományos közönség- szervezőket“. Délelőtt ugyanis, (hogy hűek legyünk a tényékhez) inkább csak csurrant, cseppent a nép, ebéd után viszont már a láto­gatók tízezreivel telt meg a kiállí­tás területe. Még szerény számí­tások szerint is legalább harminc­ezer szemlélője volt vasárnap a szebbnél-szebb állatoknak, a nagy­szerű és hatásos gépbemutatónak, a lovas-produkcióknak, — és hogy ezt sem felejtsük ki —az eladás­ra berendezkedett sálaknak. A ht'idúságiakkal eg'-ütt négy megye dolgozói adtak vasárnap Debrecen­ben találkozót, és szinte jól esett hallani, amint a hortobágyi állat- tenyésztők ízes párbeszédében ha­misítatlan szabolcsi dialektus és kemény ,,E’4-kel fűszerezett csong­rádi közbeszólás is vegyült. ★ Hogy mi tetszett a vásáron leg­jobban? Nos, ebben aztán ugyan­csak megoszlanak a vélemények. Vannak, akik a pompás lovakra és fogatokra esküdnek, míg má­sok a borzderes tehenek és a há­rom mázsás tenyészkocák mellett törnek lándzsát. Annyi biztos, hogy legtöbb nézője az Ohati Állami Gazdaság „Buda” nevű, és az orosházi Dózsa Tsz. „Szultán” ne­vű bikáinak volt. Ők viszont alig- alig respektálták a megkülönböz­tetett tiszteletet. Kérődzés helyett inkább fújtak, toporzékoltak, és láthatóan idegesen fogadták a kí­váncsi tekintetek kereszttüzét. Olykor-olykor még rántottak is egyet köteleiken, mire a bámész nép úgy elpárolgott, mintha ott sem lett volna. Különösen a gyen­gébb nemhez tartozók sikongtak legjobban, ami persze nem is cso­da, mert ők aztán igazán nem születtek „toreáderoknak.“ Persze még ilyen fogadtatás mellett sem ritkult a kör a két nagyszerű te­nyészállat mellett, ami meg már annak tudható be, hogy a kíván­csiskodók még legközelebbi isme­rőseiknek is szegyeitek bevallani: milyen nyúlszívűek. ★ A cégér nélkül is hívogató egri Bikavérnél és a tokaji Furmint­nál, már egészen másképp alakult a helyzet. Ott a látogatók mind­egyike inkább kereste a poharak közelségét, mintsem húzódott tőle. Még a nők is szívesen benne vol­tak egy-egy pohár „erősítőbe“, mert ugyebár mégis csak enyhíte­ni kellett valahol az. izgalmakat. Ha pedig a kóstolgató -kevésnek bizonyult, úgy duplázásra is nyí­lott alkalom a szomszédos sörker­tekben. Egyszóval kedvből sem volt hiány vasárnap, amelynek bi­zonyára még további folytatása is lesz. ★ A szabolcsiak legtöbbje csalá­dostul ruccant át a kiállítás „szemrevételezésére.” De nemcsak nézelődtek hanem vásároltak is egyben. Hogy mit? Persze koránt sem tűzhelyet, vagy zománcedé­nyeket, amit itthon is bőven lehet kapni. Lisztes János vencsellői gazda például egy háromkerekű triciklit vett a Sanyi gyereknek. Be kell vallani, legalább félóráig alkudozott rá, és kerülgette a tett színhelyét. Végül is a hóna alá kapta a triciklit és olyan büszkén sétált vele a kiállításon, akárcsak va­sárnap délutánodon szokott a ven­csellői főtéren. Aztán magyarázat­képp még kijelentette: — „Régóta vágyik már a gyerek egy ilyen, masinára. Most megtettem a ked-1 vét, mert az eszemadta az igaza-1 ban nyeregbe termett. — Nyeregbe? „Abba hát! Mert való ugyan/ hogy négyéves sincs de mégis folyton azzal bosszant: Édesapám, hallja kend, én traktoros leszek!”' ★ Már többen is álltak a csavart, szarvú, pompás merinói juhok1 előtt, amikor az egyik dús üstökű fiatalember megszólalt': — Ej, azt szeretném tudni,; van-e ezekben a dögökben kul­lancs? — Van, hát’ — szólal meg ax épp a közelben őgyelgő juhász, sót még olyan fricskázásfélét is meg­kockáztatott a kezével. Nosza, a mi hősünknek sem kellett egyéb. Belefúrta magát a tömegbe, hogy biz’ isten még egy aranydiplomás kullancs sem csinálja különben.^' ★ Röviden dióhéjban így telt el a kiállítás első ünnepnapja. A kö­vetkező valószínűleg már jubileum is lesz. Nem titok, ideírom: Bízok abban, hogy a Tiszántúli Tenyész­állat kiállításnak június 30-ig legalább három-négyezer szabol­csi látogatója lesz! Ha netán több? Az se baj! Akkor legalább lesa okom bevallani. Méghozzá lova- giasan: most az egyszer én téved-l tem...

Next

/
Oldalképek
Tartalom