Kelet-Magyarország, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-18 / 116. szám

4

kelftmagtarország

1958. MÁJUS 1?, VASÁRNAP

axra3DOöaaaaaaGaaaaaaaaaaaaaoaaaaaaaaaaQGüar

R KÖLCSEYRE |

EMLÉKEP

H

olnap lesz kereken 150 esztendeje, hogy a szomszédos Debrecen híres Kollégiumának diákja, a 18 éves Kölcsey Ferenc megírta első levelét az akkori magyar irodalmi élet atyai diktátorának: Kazinczy Ferencnek.

Ezzel a levéllel indul el az a költői és közéleti pálya, amelynek jelentős szakasza kapcsolódik megyénk: Szabolcs- Szatmár.megye történetéhez, s amely alig 30 év után: 1838, augusztus 24-ére virradó viharos éjszakán, itt, Szatmárcsekén jutott el váratlan hirtelenséggel utolsó állomásához.

E kettős évforduló melle't időszerűvé teszi róla való emlékezésünket az a körülmény, hogy városunk, megyénk egyik iskolája most veszi fel ünnepélyes keretek között az ö nevét. Ügy érezzük, mintha régi adósságot törlesztenénk ezzel a ténnyel.

Szükség van erre, mert neve ma is leginkább úgy él a köztuda'ban, mintha ő csupán a Himnusz költője lett volna. Pedig Kölcsey sokkal több volt ennél. Méltán mondja róla egy régebbi méltatója: Greguss Ágost: „E gazdag író tulajdonképpen több írót foglal magában.’4 Mai legjobb ismerője, Szauder József pedig még ennél is többet mutat meg belőle: ..Költő, a történelem filozófusa, a szatmári adózónép védelmezője’1, kérlelhetetlen kritikus, s mindenek felett az emberi haladás bátor hirdetője és törhetetlen hitű munkálója ő. ..Hiszem, hogy a progresszió véghetetlen“... írja már 1815-ben. majd pedig egész mélységében kifejtve, következéseit megmutatva ismétli meg talán legnagyobb művében: a Paraine- zisben: „Aminek okai előre elhintettek, s csirájában meg nem íojtattak, annak kérlelhetetlenül meg kell történni; s megtörténését akadályok hátráltatják ugyan, de egyszersmind lépcsőnkinti haladását rohanássá változtatják; mint las- sú patak folyását elébevetett kődarab.’1

— Aki ellenkező tapasztalat ellenére is így tudott hinni a haladásban, a jövendőben, érthető, hogy magánosságában is nagyon közel érezte magát az ifjúsághoz. Amikor 1834. novemberében a kormány izgató korteseinek aknamunkája nyomán megyéjében felülkerekedett a reakció és azt az utasítást adta követeinek, hogy az örökváltságot, mint szükségtelent vessék el, Wesselényi kivételével mindenki ellene fordult a megye gyűlésén. Egyedül a pozsonyi ifjúság maradt mellette.

„Az ifjúság, mely lemondásunkért mindjárt a hír érkeztekor fátyolt kötött, első beléptemkor a terembe örömkiáltással, ma pedig küldő'tséggel üdvezlett.’4

Ezért nem tört meg, ezért bízott rendületlenül a jövendőben, a haladásban továbbra is. Bizonyság erre naplójának e néhány sora: „Százados előítéleteket oly könnyen lerontani nem lehet. Azonban én sok kedvetlen csalatkozás után megtanultam, ha valamely szép remény egyszeri vagy kétszeri, sokszor éppen számtalanszori nemteljesedése miatt sem kell kétségbeesni. A magot elvetjük, s ki nem kél. up i vetünk, s kikéi, de fűben eltapos'atik; ismét vetünk, s nemcsak kikéi, de fejet hány, s már-már elérik, már-már sarló alá dől, midőn felleg támad, s a jég elveri. A kislelkű ember összeharapja ajkait, kezeit egymásba ölti, kétségbeesik, többet nem vét, s nem is arat soha. De a lankadatlan férfiú kezdeni, s százszor újrakezdeni nem fárad el. s ha mégsem boldogul, unokájának is meghagyja, hogy merényi merény után kezdjen; s íme egyszer eljő az idő: a mag kikéi, nő, megérik, s gazdag aratással örvendeztet. Való, a kezdő már sírban hever, dejni az, ha az emberiség egészéért kell munkálni: ez az egész nem haladó.’1

A mag. amit Kölcsey Ferenc vetett, ma már kikelt. A „kezdő’1 valóban sírban hever, de egy egészében felszabadult nép. egy új arcú ifjúság sorakozik fel most nevének halla4- tára, hogy éltében tel.iesületlen vágyainak, meg nem értett gondolatainak szószólója, megvalósítója és továbbvívője legyen.

PORZSOLT ISTVÁN.

j(X!DDGDGOOnDGGOOGGDnanonaDC3DDGCnCXIOCXX!DOD£3CDD

Ilyennek látta Kölcseyt

Kossuth Lajos

KÖLCSEY

FERENC

*5

„A tiszai követek asztalánál egy férfi állott, kinek halk szózata szent piethás ihletéseként rezgett végig a csontvelőkön. Egy erős lélek töredékery test láncai között. Tar agyát őszbe- vegyült kevés hajszál lengte körül. színtelen arcán ezernyi átvirrasztott éjnek tikkadtsága ült; egyetlen szemében a nemzet múlt s jelen bánata tükröződött. Szava tompa, mély és érctelen, mint egy síri hang, melynek monoton egyformasága csak ritkán, csak az indulatok

legfőbb hevében szállongott alá; és lön még tompább, még éicte- lenebb, még síriasabp, mikor aztán ökölbe szorított jobbját emelve, a reámeresztett szemek előtt úgy állott, mint egy túlvj- lági lény. kinek szeilemszaváí nem úgy, mint másét, áz érzékietek segedelmével, hanem közvetlenül lelkünk leikével véltük hallani. És e síri hangra síri csenedesség figyelmeztetett, melyet csak az érzelmek villanyos kitörése szakasztott félbe."

(Pesti Hírlap 1842. 102. sz.)

1

I 790-ben született Sződemeteren. „Jókor támadt, s hamar letűnt remények;lángoló, de tárgyait nem lelt indulatok; sivatag jelen s alaktalan jövendő, íme a tündérkar. mely ifjúságomat körüllebegé vala' — így jellemezte a Parainézisben ifjúságát. Korai árvasága, balszemének elvesztése megszereltette vele a magányt, a félrehúzódást.A debreceni iskola ridegsége, a „napkeleti fejektől’',, a „hideg vagy puha’1 emberektől való irtózása csak növelte magányosságát, elmélkedésre és álmodozásra szoktatta. Pedig élt benne a vágy a megértő barátok után. Kora nemesi ifjainak szórakozásai nem vonzották, annál inkább az irodalmi élet, amelynek vezére ez időben Kazinczy Ferenc volt. ..Az ifjúságunk romlott seregében, nem találhattam barátokat egyebütt, mint literátoraink közt” — írta 1813-ban az egyik levelében. Ezért kereste már tizennyolc éves korában Kazinczy kezét. A lezjobb barátja Desti iurátuskodása óta élete végéig F ernere Pál, a költő volt.

K

azinczy német—görög klasszicizmusának lett a híve, de KazinCzynak és az egész iránynak örök derűi'sége helyett nála a magába süllyedt lélek gondolatai, borongó érzései, mély pesszimizmusa szólaltak meg. Ifjúsága idején életkörülményei magyarázták ezt, majd pedig, amikor 1812-ben Álmosdon telepedett le, az. hogy nem tudoft és nem is akart belenyugodni abba, hogy a földhöz tapadt feudális gazdálkodó életét élje, és elszakadjon a szabad írói élettől, az irodalomtól, a barátaitól. Érzékenységének volt ezeknél azonban sokkal komolyabb oka is. isiiben azt írta egyik levelében, hogy Svájcban szeretne élni, mert ..itt még friss nyomai vágynak a szabad életnek.'1 1823-ban pedig Csekén így írt: ..Az ég szívet, mely gyötörje magát. mint . az enyém, talán még senkinek sem adott. Érrem. ez engem megemészt. Hadd emésszen. Olyan időket élünk, melyekben sokáig lenni nem óhajtunk.”

A haza, • a szabadság után vágyódó ember sóhajt fel az idézetekben, látva azt, hogy társadalmi és politikai életünkben nincs egyetlen törekvés, vagy mozgalom, mely a fejlődés csiráját rejtette volna magába. Világosan látta azt, hogy az 18t0-es évek

Magyarországában csak néhány író van, akik küzdenek az átalakulásért, a haladásért. E cél érdekében ő is megtett mindent. Támogatta a nyelvújítást, a jakobinusok örökségét szólaltatta meg verseiben, mély hazafiúi fájdalommal panaszolta a múlt nagy hagyományainak feledésbe merülését. Megteremti a bátor és komoly irodalmi kritikát. Kimondja azt, hogy a nemzeti költészet eredeti szikráit a népköltészetben kell keresni. Egész irodalmi munkásságának mottója: A haza minden előtt.

A

z 1820-as évek elején a politikai élet megélénkült. Az évtized végén Kölcsey is kilépett csekei magányából. Előbb Szatmár fnegve aljegyzőiéként, majd az 1832 36-os országgyűlésen a megye követeként lett a nemzet ügyének legnevesebb szószólója. „Jelszavaink valának: haza és szabadság.1’ így összegezte politikai programját, amikor búcsúzott a reakció felülkerekedésekor az országgyűléstől. Az önmarcangoló és kételkedő Kölcsey tépelődéseit a naplójára hagyta, a fórumon bátor és határozott politikusnak , bizonyult. A szatmári szegény nép helyzetén segíteni, az örök vált Sággal megkezdeni a jobbágyság felszabadítását, e törekvésekben tetőzött Kölcsey politikai követelése. Az. egyetemes emberi haladás ügye érdekelte őt. Ezt hagyja örökül a Parainézisben unokaöccsének is’: „Minden egyes ember parányi része az egésznek, s minden rész az egészért lévén alkotva: azért kell munkálni is." Hit4 „ haladásban, a haladás világtörténelmi szűk»- • -asősében és bizonyosságában.

É

lete utolsó éveiben pesszimizmusa a nemzete sorsát illetően a mélypontra jutott. Látta azt, hogy a köznemesség, amelynek a haladás élén kellett volna járnia, a haladás ellen fordult. Küzdő szavát és karját pesszimizmusa azonban most sem kötötte le. Dolgozott tovább. A legfőbb gondja ekkor Wesselényi védelmének az elkészítése volt. A pert már nem élhette meg.

Az emberi haladás nagy harcosa vélt. Eszméi nagy része ma sem avult el, sőt ma érthetjük meg csak igazán. Ezért emlékezünk rá kegyelettel és hálával.

BACHÁT LÁSZLÓ.

„c4íl el'áadás elmaradt“

Vasárnap, április 27-én megérkeztünk Szamossályiba. Az előadás 7-re volt dobolva. Mi vártunk háromnegyed nyolcig. Reméltünk, de hiába. Üresen kongott a terem, csak azok . óitok a székekben, akik a mi falunkból eljöttek gyalog vagy kerékpárral, hogy még egyszer lássák a darabot.” így szólt a szamostatárfal- vi levél egy részlete.

Mi is történt?

Ügy kezdődött, hogy Szamos- tatárfalván felnőtt színjátszó csoportot alakítót'ak, darabot választottak, és megtanulták. A gondolatot az érlelte tétté, hogy anyagi alapot teremtsenek az úttörők nyári táborozásához. De hogy könnyen ment, abban nagy szerepe van a szamcstatárfalvi emberek gondolkozásának: mer' nem akármilyen emberek élnek ebben a kis faluban. Keménykötésű, jófejű emberek ezek, egy család az egész. A falu nagy többsége termelőszövetkezeti tag, úgy is beszélnek a falujukról: termel3- szövetkezeti község. De még hogy beszélnek? Büszkén vetik ezt a szót, rang ez; és igazuk van: nagy rang. Mi sem jellemzőbb, min', az, hogy az ellenforradalom legnagyobb dúlása közepette itt nem hogy veszélyben lett volna a téesz, hanem még akkor is volt belépő!

IN oliát, ezek az emberek vették elő Sásdi Sándor kitűnő darabját, a „8 hold föld”-e: — s adták elő annyi természetességgel, amennyire a szerep rájuk szabta: az pedig rájuk szabta. Nem mintha még bennük élne a földéhség, mert a darab ennek az éhségnek

tragédiáját példázza, — hanem mert él még az emléke annak a kornak, a harmincas éveknek, mikor úgy számítolták még az embert embernek, hogy hány karika van a jászolban. Rokika, a kanász lánya meghal a darab végén, de nyolc hold föld megmarad a zsíros parasztcsaládnak — mit számít a szegényparaszt, csak a föld, a föld számít a falusi kizsákmányolónak. Igen, ez már emléknek is fakó Szamcstatárfai- ván, a téesz-faluban, ahol 52 ház épült az utóbbi években, egy egészen új falu. De a tanulság maradandó: vigyázni kell, hogy soha többé vissza ne jöjjön az az átkos kor, amit a fiatalok már nem is ismertek.

Sík..ük volt? Hát nem siker, hogy a kis faluban is meg kellett ismételni a darabot, pedig másodjára már sokan voltak, akik egyszer már IáHák? Nem siker, hogy Csegöldön a mozielőadást hagyták ott sokan, s , átpártoltak” a színdarabhoz? Hermánszegen nem kaptak sok tapsot? De bizony.

Igv él keztek meg Szamossályiba egy vasárnap estén.

Még sokan mentek gyalog, kerékpáron Szamos'alárfalváról is. másodszor, harmadszor látni a darabot.

És Szamossályiban nem volt közönség.

Hogyan történt? Mint történt? Rossz volt a szervezés?

—- Megmondom az igazat — felel erre Kapitcr József, aki segített a díszletfestésben —, biztos azért nem jöttek mert azt hitték, hogy téesz-agiíációról lesz szó. De akkor is, ha az lett volna, mit félnek?

j Szeles Endre is megszólal, úgy oldaltformán: mit kucorognak oti i kívül?

j Megkérdezem az ízmos, mongo- | los arcú, napégette férfit, hogy ; talán ő is já'szik a darabban?

— Játszom-e? — tréfál komoly vonásokkal. — Én vagyok a főj góré, a családfő. Harminckét I holdam van, eí akarom adni —

I teszi hozzá, mire kitör a kacagás.

Ift melegszünk az első, igazi májusi napon, a téesz udvarán. Jónéhányan bogozgatjUK a szamossályi esetet.

— Mikor már kész minden, hét óra is elmúlt, senki. Kérdem egy o'tani embertői, akit ismerek: Bertikém hát meg van szervezve” Megvan, apám — mondja —, adi egy cigarettát. Na, mondom, jól meg lehet szervezve, ha cigarettád sincs. „Én vettem jegyet, feleségestül” — men'egette magát. Hál igaz, nem is tehetett róla.

— Biztos az volt a baj — mondja valaki —, hogy úgy dobolták: termelőszövetkezeti színjátszók vagyunk. Hát azok vagyunk! Nem szégyelljük mi, az is'.enfáját!

— Még éppen mi szégyelljük? Hát ki van elébb? Szamostatár- falva, vagy Szamossályi?

Ügy megindult a vihar, mintha fákat akarna kitépni, de mégse vihar lesz belőle, hanem egészséges kacagás. Mert nagyon jókedvű emberek ezek a tatárfalviak. Jól rendezték az életüket, nehezükre esik már a harag, pláne a búslakod ás.

— Azt mondtuk, hogy hazajöttünk, többet nem megyünk sehova — szögezi le Szeles Endre. — Pedig úgy vagyunk ezzel a darab-