Kelet-Magyarország, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-28 / 124. szám
XV. ÉVFOLYAM, 124. SZÁM 1958. MÁJUS 28. SZERDA A FRANCIA HELYZETRŐL — TÖBBET, JOBBAT, OLCSÓBBAN. FELHÍVÁS AZ ÁLLAMI GAZDASAGOKHOZ — SZABOLCSI FIATALOK IS RESZT VESZNEK A HANSÁG LECSA- POLÄSÄBAN — SPORT Közlemény a varsói barátsági, egyiittlMn ködé§1 és kölcsönös segélynyújtási szerződésben részt vevő államok politikai tanácskozó bizottságának illéséről Moszkva, május 26. (TASZSZ) A varsói barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződésben részt vevő államok politikai tanácskozó bizottsága Moszkvában 1958. május 24-én ülést tartott. A politikai tanácskozó bizottság munkájában képviselői minőségben részt vett: az Albán Népköztársaság részéről: Mehmet Shehu miniszterelnök, Enver Hodzsa, az Albán Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Behar Shtylla külügyminiszter, Arit Hasko tábornagy, az Albán Nép- köztársaság hadseregének vezérkari főnöke; a Bolgár Népköztársaság részéről: Anton Jugov, a minisztertanács elnöke, Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Karlo Lukanov külügyminiszter, Petr Pancsevszkij hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter; a Magyar Népköztársaság részéről: Kádár János államminiszter, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Sík Endre külügyminiszter, Révész Géza vezérezredes, honvédelmi miniszter. a Német Demokratikus Köztársaság részéről: Otto Grotewohl, a minisztertanács elnöke, Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára, Willi Stoph vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter, Bruno Leuschner, ,a minisztertanács elnökhelyettese, Otto Winzer külügyminiszterhelyettes; a Lengyel Népköztársaság részéről: Józef Cyrankie- ■wicz. a minisztertanács elnöke, Wladyslaw Gomulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára, Adam Ra- packi külügyminiszter. Marian Spychaiski vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter; a Román Népköztársaság részéről': Chivu Stoica, a minisztertanács elnöke, Gheorghiu-Dej, a Román Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Emil Bod- naras, az RNK Minisztertanácsának elnökhelyettese, Avram Bunaciu külügyminiszter, Leontin Salajan vezér- ezredes, a fegyveres erők minisztere; a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége részéről: N. Sz. Hruscsov, a minisztertanács elnöke, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, A. A. Gro- miko külügyminiszter, R. J. Malinovszkij, a Szovjetunió marcalija, honvédelmi miniszter; a Csehszlovák Köztársaság részéről: Vilima Siroky kormányelnök, Václav David külügyminiszter, Bohumir Lomsky vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter. Megfigyelői minőségben jelen volt a Kínai Népköztársaság részéről Csen Jun, az államtanács elnökhelyettese, Li Fu-csun, az államtanács elnökhelyettese. Az üléseken Anton Jugov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke elnökölt. A tanácskozó bizottság ülésén véleménycsere folyt a jelenlegi nemzetközi helyzetről a varsói szerződés harmadik cikkelyének megfelelően, amely szerint a szerződésben részt vevő államok a közös érdekeiket érintő ösz- szes fontos nemzetközi kérdéseket megtanácskozzák egymással. A politikai tanácskozó bizottság megelégedéssel állapította meg, hogy mind a nemzetközi helyzet értékelését, mind pedig a békéért, a népek barátságáért vívott harc közös feladatait illetően, a szerződésben részt vevő országok teljesen egyetértenek. A politikai tanácskozó bizottság egyhangúlag elfogadta a varsói szerződésben részt vevő államok nyilatkozatát; ezt a sajtó közli. A politikai tanácskozó bizottság meghallgatta I. Sz. Konyevnek, a Szovjetunió marsalljának a varsói szerződésben részt vevő államok egyesített fegyveres erői főparancsnokának beszámolóját a varsói szerződésben részt vevő országos fegyveres erőinek újabb csökkentéséről és arról, hogy a szovjet csapatokat kivonják a Román Népköztársaság területéről. Azonkívül, hogy a Szovjetunió — korábbi nyilatkozata szerint — 1958-ban háromszázezer fővel tovább csökkenti fegyveres erőinek létszámát, a varsói szerződésben részt vevő államok elhatározták, hogy fegyveres erőik korábban már végrehajtott jelentős csökkentésén kívül 1958-ban fegyveres erőik létszámát újólag csökkentik, összesen 119 ezer fővel, mégpedig: a Román .Népköztársaság 55 ezer, a Bolgár Népköztársaság 23 ezer, a Lengyel Népköztársaság 20 ezer, a Csehszlovák Köztársaság 20 ezer, az Albán Népköztársaság ezer fővel. ÍJy módon a varsói szerződésben részt vevő országok 1958-ban összesen 419 ezer fővel csökkentik fegyveres erőik létszámát. A politikai tanácskozó bizottság jóváhagyta a Szovjetunió kormányának a Román Népköztársaság kormányával egyetértésben hozott javaslatát, hogy a Román Népköztársaság területéről hamarosan kivonja a varsói szerződés értelmében ott-tartózkodó szovjet csapatokat. A szovjet kormány a magyar kormánnyal kötött megegyezés szerint úgy határozott, hogy 1958-ban egy hadosztállyal tovább csökkenti a Magyarországon tartózkodó csapatok létszámát, ezt a hadosztályt kivonja Magyarország területéről. A politikai tanácskozó bizottság jóváhagyta a szovjet kormánynak ezt az elhatározását. A varsói szerződésben részt vevő államok egyesített fegyveres erőinek tevékenységét illetően több szervezési kérdésben is született határozat. A politikai tanácskozó bizottság elhatározta, az északatlanti szerződés (NATO) tagállamainak javaslatot tesz, hogy a varsói szerződésben részt vevő államok és a NATO-tagállamok kössenek egymással megnemtámadási szerződést. Ennek a szerződésnek a tervezetét külön hozzák nyilvánosságra. A varsói szerződésben részt vevő államok politikai tanácskozó bizottsága ülésének munkája megmutatta a szocialista országok teljes egységét, törhetetlen testvéri barátságát és együttműködését, valamint azt. hogy ezek az országok minden erejükkel a nemzetközi feszültség csökkentésére, az összes államok közötti kölcsönös bizalom légkörének és az államok tevékeny együttműködésének megteremtésére, a béke további megszilárdítására törekednek. Május 24-én a Kremlben aláírták a varsói szerződésben részt vevő államok nyilatkozatát. A nyilatkozatot a varsói szerződésben részt vevő államok politikai tanácskozó bizottságának ugyancsak szombaton folytatott tanácskozásán fogadták el. A nyilatkozat aláírásánál a tanácskozás részvevőin kívül jelen voltak: a Vietnami Demokratikus Köztársaság részéről Nguen Zuj Csin, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának titkára, Nguen Van Csan, Dang Viet Csau; a Kínai Népköztársaság részéről: Csen Jun, az államtanács elnökhelyettese és Li Fu-csun; a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság részéről; Kim ír, a minisztertanács elnökhelyettes, Ten ír Len; a Mongol Népköztársaság részéről: D. Damba, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, L. Cend, a minisztertanács elnökének első helyettese; a Szovjetunió részéről: A. B. Arisztov, L, I? Brezsnyev, K. J. Vorosilov, N. G. Ignatov. n varsói szerződésben részt vevő államok nyilatkozata Az európai béke biztosításához, valamint az államok békés együttműködéséhez fűződő érdekektől vezérelve, a varsói szerződés szervezetének e fő feladatához híven az Albán Népköztársaság, a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Köztársaság, a Lengyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Nép- köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége kormányai 1958. május 24-re Moszkvába összehívták a varsói szerződésben részvevő országok politikai tanácskozó bizottságának értekezletét, hogy megvizsgálják a kialakult nemzetközi helyzetet, s a nemzetközi feszültség enyhítésére irányuló új, közös intézkedéseket dolgozzanak ki. A Kínai Népköztársaság megfigyelőjének részvételével lefolyt véleménycsere megerősítette, hogy az értekezleten képviselt kormányok azonosan értékelik mind a nemzetközi helyzetet, mind pedig a béke megszilárdításának útjait. A világhelyzetet • mind erősebben befolyásolja a szocialista tábor országainak lankadatlan harca a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésén alapuló nemzetközi együttműködés fejlesztéséért, az államok vitás kérdéseinek tárgyalások útján történő megoldásáért, a fegyverkezési hajsza beszüntetéséért, valamint az atomháború veszélyének elhárításáért. Az értekezlet részvevői megelégedéssel állapítják meg, hogy ma már nemcsak a szocialista országok küzdenek a béke megszilárdításáért, hanem az évszázados gyarmati függőségtől megszabadult ázsiai és afrikai országok többsége is. A béke meilett szállnak síkra Nyugat- Európa, Amerika és a többi világrész országainak néptömegei és befolyásos társadalmi körei, a dolgozók követeléseivel számoló pártok és szakszervezetek a tudomány és kultúra kiválóságai, egyházi személyek és különböző politikai nézeteket valló emberek. A semlegesség! politikát folytató államok is kiveszik részüket a békeharcból. A nemzetközi események fejlődése újra és újra bebizonyítja, hogy a nyolc szocialista allamnak három évvel ezelőtt aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási varsói szerződése nemcsak megbízhatóan védelmezi biztonságukat és függetlenségüket, hanem a nyugati hatalmak katonai csoportosulásainak, és elsősorban az Észak-Atlanti Szövetségnek békeellenes tevékenységét feltartóztató hatalmas tényező is. A nyugati hatalmaknak, és elsősorban az Egyesült Államoknak azok a körei, amelyek szorosan egybekapcsolták politikájukat a „hidegháború”-val és a nemzetközi feszültség fenntartásával, ma is arra törekszenek, hogy folytassák az erőpolitikát, s meg akarják akadályozni, hogy a népek saját belátásuk szerint rendezzék be életüket. Ök a felelősek azért, hogy nem szűnik meg a fegyverkezési hajsza, amely különösen veszélyes jelleget ölt, mert fokozódik a tömegpusztító nukleáris fegyverek termelése és felhalmozása. A NATO-országok népeit a katonai kiadások elviselhetetlenül nehéz terhe sújtja. E tömb tagállamainak katonai kiadásai . még a NATO hivatalos adatai szerint is, 1957-ben az 1950. év kiadásainak, háromszorosára rúgtak. 1950—1957-ig a NATO országai együttesen több mint 400 milliárd dollárt költöttek háborús előkészületekre. A NATO katonai szerveiben jelenleg új terveket dolgoznak kt, hogy növeljék a fegyveres erőket és katonai kiadásaikat, sőt a NATO hadügyminiszterei ez év áprilisában tartott értekezletükön arról tárgyaltak, hogy megkétszerezik a NATO amerikai főparancsnokságának rendelkezésére álló fegyveres erőket. Ismeretes továbbá: a NATO állandó tanácsa ez év május elsején határozatot hozott, hogy atomfegyverrel látja el az észak-atlanti tömb azon részvevőit, amelyek ma nem rendelkeznek atomfegyverrel. Több NATO-ország — Anglia, Franciaország, Olaszország, Törökország stb. kormánya a lakosság erélyes tiltakozása ellenére az amerikaiak rendelkezésére bocsátotta hazája területét, hogy ott atomtöltetű rakétakilövő pályákat és atomfegyver- raktárakat létesítsenek. A háborús előkészületek különösen veszélyes jelleget öltenek a Német Szövetségi Köztársaságban, amelynek parlamentje határozatban hatalmazta fel az NSZK kormányát a nyugatnémet fegyveres erők atom- és rakétafegyverrel való felszerelésére. így tehát a legveszélyesebb fegyverfajták a militarista, revan- sista körök kezébe kerülnek, amelyek más országokkal szemben területi követeléseket támasztanak. Az Egyesült Államok azzal, hogy támogatja az NSZK felfegyverzésének politikáját és vállalja az atom- és hidrogénfegyverek szállítását Nyugat-Némel- ország számára, ténylegesen olyan politika folytatására ösztönzi ezeket a köröket, amely veszélyes a békére és végzetes következményekkel jár magára a német népre nézve. Ugyanakkor intézkedéseket tesznek arra, hogy Nyugat- Németországot bevonják a legújabb1 fegyverfajták gyártásába és tökéletesíté(Foly tatás a 2. oldalon) . Világ proletárja! egyesüljetek! Ara 50 fillér