Kelet-Magyarország, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-28 / 124. szám

•» KELETM AGYARORSZÁG 1958. MÄJUS 28. SZERDA A varsói szerződésben részt vevő államok nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról.) sébe. Ezt_ szolgálja ■ az a nyilvánosságra hozott háromoldalú egyezmény, amelyet Franciaország, Olaszország és az NSZK kötött a katonai kutatások és a fegyver- tartás terén megvalósítandó együttműkö­désről. Ezek a háborús előkészületek magá­ban Nyugat-Németországban is komoly aggodalmat okoznak és a nyugatné­met. lakosság egyre növekvő ellenállásába ütköznek. Á jelenlegi helyzetet rendkívül ve­szélyes módon kiélezi az a békeidőben példa nélkül álló gyakorlat, hogy az amerikai légierő atom- és hidrogénbom­bával megrakott' repülőgépei az északi sarkvidéken át a Szovjetunió felé repül­nek. Mint ismeretes, a légitér ellenőrzé­sének ürügyén, atom- és hidrogénbom­bákkal megrakott amerikai bombázó gépek cirkálnak sok nyugat-európai or­szág felett is. Az Egyesült Államok korományának ez az eljárása a nyílt pro­vokáció határát súrolja, s ha ennek nem vetnek végett az emberiség egyik napról a másikra'a rakéta- és atomháború pusz­tításának áldozatává válhat. Megelégedéssel kell megállapítani azt a körülményt, .. hogy a NATO egyes tagállamai“—^' felismerve, hová vezet az atomháböíús előkészületeknek és az atomfegyver-zsonglőrködésnek az az irányzata, amelyet e csoportosulás vezető hatalmai követnek — józanabb állás­pontot foglalnak el, ami- kétségkívül po­zitív tényező a nemzetközi, különösen az európai feszültség enyhülése szempont­jából. Ez a példa is azt mutatja, hogy. jóllehet fennállnak az agresszív katonai csoportosulások és érvényesek azok a kötelezettségek, amelyeket kezdeménye­zőik e csoportosulások többi részvevőjére erőszakoltak, vannak még kiaknázatlan- lehetőségek az európai helyzet enyhítésé­re és a. nemzetközi feszültség csökkenté­sére. A népeknek a háborús veszély csök­kenéséhez és az atomfegyverkezési haj­sza megszűnéséhez fűzött reményeire sú­lyos csapást mért az Egyesült Államok és Anglia kormánya azzal, hogy a Csen­des-óceánon újabb nukleáris kísérleti robbantásokat hajtott végre már azután, hogy a Szovjetunió egyoldalúan beszün­tette kísérleteit a hidrogén- és atom­fegyverek minden fajtájával. E kísérleti robbantások mutatják, milyen kevéssé számol az Egyesült Államok és Anglia’ kormánya az atomháborús előkészületek megszüntetését és az atomháborús ve­szély elhárítására irányuló reális lépése­ket követelő népek érdekeivel. Az értekezlet részvevői komoly ag­godalommal látják, hogy az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és más gyarmati hatalmak kormánya: szüntele­nül igyekszenek beavatkozni az ázsiai és afrikai országok belügyeibe, arra törek­szenek, hogy ezeknek az országoknak nyakára olyan, a néptől idegen rend­szert és kormányt ültessenek, amely kész ismét kiszolgáltatni a gyarmatosítóknak a nemzeti függetlenség útjára nemrég rátért országokat. Abban, hogy Indoné­ziában, Algériában^ Libanonban, Jemen­ben és Ománban dörögnek ,a fegyverek és hazafiak vére folyik, ugyanazok az imperialista körök a bűnösök, amelyek­nek politikáját a NATO, a bagdadi pak­tum és a SEATO szervezetei folytatják, s amelyek külső nyomással és a más államok belügyeibe való durva beavatko­zássál igyekeznek kezükbe, kaparintani ezen országok természeti kincseit, s el­fojtani az ázsiai és afrikai népek nem­zeti felszabadító mozgalmát. Míg tavaly nyáron Szíria felett tornyosultak sötét' felhők, most Libanon ellen irányulnak a veszélyes mesterkedések. Az Egyesült Államok — az arab népek által vissza­utasított — hírhedt Dulles—Eisenhower- doktririárá,... hivatkozva, ez alkalommal arra készül, .hogy bevesse fegyveres éréit e nép ellen, amely csupán saját hazájá­nak gazdája kíván lenni és meg akar szabadulni a külföldi diktátumtól. Helyénvaló felvetni a kérdést, lei jogosított .fel bármely államot arra, hogy különféle, doktrínákat erőszakoljon mns országokra. Régen elmúltak azok az idők. amikor az erő és önkény mellőz­hette .a jogot, sőt, a jog mezébe öltözhe­tett. A. Dulles—Ejsenhower-doktrina nyil­vánvaló célja a más államok ügyeibe való beavatkozás, s szerzői nem átallot­ták nyíltan beszélni . erről. Mindez ez Egyesült Nemzetek Szervezetének szeme láttára történik, s az ENSZ-nek — úgy hisszük — reagálnia kellene, azokra a cselekedetekre,, amelyek beavatkozást jelentenek Kelet országainak belső életé­be, mivel ez megszegése a nemzetközi jognak, és elítéli az ENSZ alapokmánya is. Az ENSZ azonban —■ egyes nyugati hatalmak álláspontja következtében — továbbra is tétlen, és semmilyen intézke­dést nem tesz; hogy megvédje Libanon és a többi olyan ország függetlenségét, amely az imperialisták cselszövéseinek célpontja. Az Egyesült Nemzetek Szervezete valóban nemzetközi szervezetté és a bé­kéért folyó harc hatásos eszközévé lehet, ha mindén tagállamát nem saját szűk érdekei, hanem a békének és a népek biztonságának érdekei vezérlik. A varsói szerződésben részvevő orszá­gok mindent elkövettek és el fognak kö­vetni annak érdekében, hogy az Egye­sült Nemzetek Szervezete sikeresen meg­oldhassa az alapokmányban kifejtett fel­adatokat. A Varsói szerződés tagállamai meg vannak győződve arról, hogy a Kínai Nép- köztársaság megfosztása az Egyesült Nemzetek Szervezetében az őt megillető hely elfoglalásának lehetőségétől, komoly kárt okoz az ENSZ tevékenységé­nek. Ugyanúgy, mély meggyőződésük, hogy a népi Kína részvétele az ENSZ tevékenységében hatalmas és pozitív je7 lentőségű lenne mind a távol-keleti béke, mind pedig a világbéke fenntartása szem­pontjából. Franciaország évek óta véres hábo­rút folytat az algériai nép ellen, amely önrendelkezési jogáért és függetlensé-' géért harcol. Az algériai háború nem­csak szörnyű igazságtalanság a szabad­ságszerető algériai néppel szemben, ha­nem a világ e térségében- egyszersmind a nemzetközi súrlódások és konfliktusok veszélyes tűzfészkét is kialakítja. A NATO szervezői és a nyugati ha­talmak hozzájuk csatlakozó tömbjei egy­re fokozódó háborús előkészületeiket és más országok belügyeibe való beavatko­zásukat ,,a nemzetközi Kommunizmus veszélyének” hamis ürügyével próbál­ják leplezni. Akár a Bundeswehr atom­felfegyverzéséről, a Libanon ügyeibe tör­ténő fegyveres beavatkozás előkészítésé­ről, amerikai rakétafelszereléseknek ide­gen országokban való elhelyezéséről, a katonai célú költségvetési kiadások nö­veléséről, az atom- és hidrogénbombá­val ellátott amerikai repülőgépek Szov­jetunió határai felé való irányításáról, vagy a nemzetközi kereskedelem korlá­tozásáról van szó, minden esetben, ezt az egyáltalán nem új fogást alkalmazzák. Ki ne emlékeznék rá', hogy a hitleri Németország is a kommunizmus „ve­szélye.” elleni harc- zászlaja alatt készí­tette elő a második világháborút? A múlt háborúban milliók és milliók fizettek életükkel azért, mert hitték a hazug pro­pagandának. Fel sem tételezhető, hogy a népek ne vonták volna le e tragikus lec­kék tanulságait, és a saját tapasztala­tukból meg ne tanulták volna, hogy felismerjék, honnét fenyeget valójában a háború veszélye. A varsói szerződés államainak és az ázsiai szocialista államoknak nincs és nem is lehet okuk rá, hogy más orszá­gokat megtámadjanak, és idegen földe­ket meghódítsanak. A Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság,, az egész szocialis­ta tábor mérhetetlen földterüle­tekkel és kimeríthetetlen termé­szeti kincsekkel rendelkezik. De a szocialista országok legfőbb kincse az ember, a kizsákmányolástól megszaba­dult ,és a társadalmi haladás útján járó népek kimeríthetetlen alkotó ereje. Ezek­ben az országokban nem lehet a lakosság­nak olyan csoportja vagy rétege, amely­nek a háború érdeke lenne, mert ezek­ben az országokban a hatalom a munká­soké és a parasztoké, akik minden hábo­rúban a legnagyobb áldozatokat hozzák. A. munkások és parasztok előteremtik maguknak az összes szükséges anyagi javakat, s a máséra nem áhítoznak. Országaink népei minden erejüket arra áldozzák, hogy megteremtsék az új társadalmi rendet, amely általános jólé­tet biztosit, és a legteljesebben, sokolda­lúan kibontakoztatja az ember szellemi képességeit. Ehhez. mindenekelőtt szilárd és tartós békére van szükségük. Éppen ezért semmi sincs távoiabb az igazságtól, mint az az állítás, hogy a szocialista or­szágok bárkit is fenyegethetnek vagy másokra rá akarják erőszakolni élet­módjukat. A. varsói szerződés tagállamainak nincs, mit félniök a nemzetközi feszült­ség „ enyhülésétől.. Ezeket az államokat nem a .„hidegháború”,légköre, nem az a háborús lázállapot ' egyesíti, amelyben a háborús készülődések hívei szeretnék tartani a világot, hanem egybekovácsolja őket az eszmék és a célok közössége az új, szocialista társadalom felépítésében és a népek közötti béke megszilárdításá­ban. A nemzetközi helyzet megjavulásá- tól azok félnek, akik nem akarják meg­kockáztatni, hogy elvesztik a fegyverke­zési hajsza révén az adófizetők zsebéből kilopott mesébe illő profitjukat és akik sikraszállnak a katonai csoportosulások fenntartásáért, amelyeknek létezése tel­jesen indokolatlan és felesleges lenne, ha enyhülne a feszültség, növekednék az ál­lamok közötti bizalom és megszűnnék a hidegháború. A varsói szerződést aláíró országok határozottan elítélik azt az irányvonalat, amelyet a NATO-ban ennek az agresszív csoportosulásnak vezető államai követ­nek a nemzetközi helyzet kiélezése és az atomháború előkészítése végett. A var­sói szerződést aláíró országok felhívják az Észak-Atlanti Szövetség országainak kormányait, hogy a jelenlegi felelősség- teljes pillanatban ne engedjenek meg semmiféle lépést, amely ronthatná az amúgy is feszült helyzetet Európában és a világ egyes más részeiben. Ahhoz, hogy a háborús veszély ne növekedjék, hanem csökkenjen, hogy az államok vi­szonyában a gyanakvást és a bizalmai- lanságot a bizalom és a hathatós együtt­működés váltsa fel, mindenekelőtt tar­tózkodni kell az olyan cselekedetektől, mint az amerikai katonai légierő esztelen tevékenysége, vagy mint a Nyugat-Német- ország atomfelfegyverzésére irányuló ha­tározat, amely kihívás valamennyi euró­pai néppel szemben. Európa és Ázsia szocialista országai ismételten bebizonyították jóakaratukat és azt a törekvésüket, hogy a népek kö­zötti béke megszilárdításáért együttmű- ködjenek más államokkal. A varsói szer­ződés valamennyi résztvevője többször egyoldalúan csökkentette fegyveres erői­nek létszámát. 1955-től kezdve ez a csők- kentés összesen 2 millió 477 ezer fő. En­nek megfelelően csökkentették fegyver­zetüket, katonai-technikai eszközeiket és honvédelmi kiadásaikat is. Az említett időszak alatt a Szovjetunió 2 millió 140 ezer fővel, a Lengyel Népköztársaság 141.500 fővel, a Csehszlovák Köztársaság 44 ezer fővel, a Német Demokratikus Köztársaság 30 ezer fővel, a Román Nép- köztársaság 60 ezer fővel, a Bolgár Nép- köztársaság 18 ezer fővel, a Magyar Népköztársaság 35 ezer fővel, az Albán Népköztársaság 9 ezer fővel csökkentetté fegyveres erőinek létszámát. Senki sem tagadhatja, hogy azok az államok, amelyek ilyen nagy mértékben csökkentik fegyveres erőiket, nem hábo­rúra, hanem békés együttműködésre ké­szülnek. És megfordítva: ha egyes álla­mok fokozottan fegyverkeznek, növelik fegyveres erőiket, akkor ez biztos jele annak, hogy ezek az államok, vagy he­lyesebben azok, akik ez államok politi­káját meghatározzák, nem a békére, ha­nem a háborúra gondolnak. Kialakul tehát az a helyzet, hogy a varsói szerződésben részvevő államok fegyveres erőinek és fegyverkezési ki­adásainak csökkentésére a NATO orszá­gai azzal válaszolnak, hogy növelik fegyveres erőik létszámát, emelik a ka­tonai költségvetést, fokozzák a fegyver­kezést. A NATO vezetői ezzel a politiká­val szeretnék megakadályozni a nemzet­közi feszültség enyhülését és az államok békés együttélését biztosító megegyezés elérését, így akarják a varsói szerződés államait belekényszeríteni a fegyverke­zési hajszába, a hidegháborúba, hogy fé­kezzék a szocialista országok békés épi- tőmunkáját és népeik életszínvonalának' emelését. Mindez arra kötelezi a népe­ket, hogy résen legyenek és még kemé­nyebben harcoljanak a háború előkészí­tésén dolgozó erők ellen. Az értekezlet részvevői büszkék rá. hogy a nukleáris fegyverrel rendelkező három nagyhatalom közül éppen a var- si szerződés szervezetéhez t'artozó állam, a Szovjetunió tett tanúságot mélységes humanizmusáról, amikor határozatot ho­zott az atom- és hidrogénfegyver vala­mennyi fajtájával folytatott kísérletek egyoldalú beszüntetéséről. Ez a történel­mi jelentőségű nemes lépés utat nyit ah­hoz, hogy az emberiség., véglegesen meg­szabaduljon a pusztító, atomháború ve­szélyétől. . A Kínai Népköztársaság kormánya határozatot hozott, hogy kivonja a kí­nai önkénteseket Koreából, s ezt a hatá­rozatot gyors ütemben valóra is váltja. Az Egyesült Államok nem kis mértékben hozzájárulhatna a távol-keleti béke meg­szilárdításához, és a koreai kérdés rende­zéséhez, ha követné a népi Kína példá­ját, és kivonná csapatait Dál-Koreából, s egyúttal felszámolná a koreai területen levő összes támaszpontjait. Az európai atomháború veszélyének elhárítására értékes, széles nemzetközi elismerésre talált kezdeményezést tett a Lengyel Népköztársaság kormánya, ami­kor javasolta, hogy Közép-Európában hozzanak létre olyan övezetet, amelyben nem gyártanak, nem tárolnak és nem alkalmaznak atom-, hidrogén- és rakéta­fegyvereket. A Német Demokratikus Köztársaság kormányának a német államszövetség létrehozására vonatkozó javaslata reális utat nyitott annak a rendellenes hely­zetnek a felszámolására, hogy Németor­szág 13 évvel a háború befejezése után még mindig kettéosztott. Az értekezleten képviselt országok kormányai kellő mó- dón értékelik és teljes támogatásukról biztosítják ezt a javaslatot. A megérlelődött nemzetközi kérdé­sek rendezése céljából, továbbá, hogy ki­elégítsék a népek általános követeléséit,; amelyek intézkedéseket sürgetnek a' nemzetközi feszültség enyhítésére és a hidegháború felszámolására — a Szov­jetunió a többi szocialista országgal való tanácskozás után javasolta, hívják össze Kelet és Nyugat vezető államiért iamaK legmagasabbszintű értekezletét. A varsói szerződés tagállamainak kormányai a je­lenlegi helyzetben a csúcsértekezletet rendkívül fontos eszköznek tartják ab­ból a szempontból, hogy az emberiséget megmentsék a háborús katasztrófától és a nemzetközi események fejlődését a béke megszilárdításának irányába fordít­sák. Az értekezlet részvevői megelégedés­sel veszik tudomásul, hogy a csúcsérte­kezletnek a szovjet fél által indítványo­zott napirendjén olyan kérdések szere­pelnek, amelyek megoldásához adva vannak a reális előfeltételek s amelyek­nek rendezése hozzájárulna a helyzet javulásához, az európai biztonság megszi­lárdításához és elősegítené a kölcsönös bizalmatlanság kiküszöbölését. Ezek ' a kérdések a következők: az atom- és hidrogénfegyver-kísárle- tek haladéktalan beszüntetése;­a Szovjetunió, az EJyesült Államok és Anglia lemondása a nukleáris fegyve­rek alkalmazásáról; atom-, hidrogén- és rakétafegyve­rektől mentes övezet létrehozása Közép- Európában; az Észak-Atlanti Szövetséghez tarto­zó, valamint a varsói szerződésben rész­vevő államok közötti megnemtámadási’ szerződés megkötése; a Németország területén és más európai országokban tartózkodó kül­földi csapatok létszámának csökkentése; a váratlan támadás megakadályozó-, sával kapcsolatos kérdésekről szóló- egyezmény kidolgozása; a nemzetközi kereskedelmi kapcsola­tok kibővítését célzó intézkedések; a háborús propaganda beszüntetése; a közel- és közép-keleti feszültség enyhítésének útjai; a világűr katonai felhasználásának, eltiltása, az idegen területeken levő kül­földi katonai támaszpontok felszámolása és nemzetközi együttműködés a világűr 1 tanulmányozásában; a német bkeszerződés megkötése; az országok közötti kapcsolatok és érintkezés fejlesztése. E kérdések között az első helyen aá atem- és hidrogénfegyver-kísérletek be­szüntetése áll. A kormányoknak, ame­lyek felelősek népeik sorsáért, nincs jegük ahhoz, hogy figyelmen kívül hagy­ják a világ legkülönbözőbb országaiban élő tudósok ezreinek és ezreinek figyel­meztetését az atom- és hidrogéníegy- ver-kísérletek végzetes hatásáról, vala­mint a nukleáris háború szörnyű kö­vetkezményeiről. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azoknak a tudósoknak a figyelmeztetését sem, akik kijelentik: ha továbbra is folytatódnak az atom- és hidrogénfegyver-kísérletek — mint ez eddig is történt, — akkor minden nem­zedékben az emberek millióit sújtják majd örökletes betegségek. Az atom- és hidrogénfegyver-kísér­letek haladéktalan beszüntetése megfelel minden nép vágyainak és reményeinek; (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom