Kelet-Magyarország, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-24 / 121. szám
f, keletmagvarorszag 1958. MÁJUS 25, VASÁRNAP Gyermekeinket köszöntjük Végig a földkerekségen, túl a horizonton és az országhatárokon ma a gyermekek az ünnepeltek. Lassan Immár hagyományossá lesz a legdrágább kincs, gyermekeink köszöntése is. Nemzetközi gyermeknap... Mennyi kép, hány mosolygós és korán ráncos arc tűnik elénk a szó hallatára. Milyen megnyugvással, jóleső érzéssel időzünk el gondolatban az almapiros, elevenségtől lüktető gyermekseregen, akik már szabad hazában szívták magukba az éltető levegőt! Magunk elé varázsoljuk a kis, pöttömnyi óvodásainkat, piros nyakkendő« úttörőinket, s együtt örülünk az ő vígságukkal. S ha a mai ünneplés felemelő érzésében elvegyül az aggodalom is, azt a világ többi gyermekéért tesszük. Az algíri nápbarní- totta kisfiúért, akit talán éppen ebben a pillanatban kerget az óvóhelyre a fegyverropogás. A néger kislányért, aki rongyokban, éhesen fogja mamája ruháját és szánalmas arccal könyörög: „Éhes... nagyon éhes vagyok...!” És aggódunk a világ valamennyi élő apróságáért, mert egynéhány elszabadult gondolkodású őrült a háború tervét forgatja fejében. Ez a mai nap egyúttal seregszemle is. Az élni akaró életek seregszemléje a tartós béke mellett. Megnyugtató ez a mai nap, mert a háborúra készülők talán meghallják a gyermekvilág egyöntetű énekét: „Mi élni akarunk! Sokáig élni!” örüljetek gyerekek, mert ez a nap a tiétek, csakúgy, mint a többi. Járjátok a táncot, zengjétek a dalt, s ezt látván szüléitek, de az egész jóakaratú emberiség jobban vigyáz majd a ti derűs, békés életetekre! Sorsolás a Gyermeknapon A Kisvárdai Vulkán Vasöntöde vezetősége a Nemzetközi Gyermeknapon a kultúrteremben látja vendégül a szülőket és a gyermekeket. Az ünnepséget sorsolással kötik össze, mely alkalomból tűzhelyet, vasalót és a Vulkán-gyár egyéb gyártmányait sorsolják ki a nyerteseknek. Román fiatalok Nyírmihálydihau Román fiatalok látogatnak el rövidesen Nyírmi- hálydiba. A vendégek 3 helybeli Üj Élet TSZ-t is felkeresik. A látogatás során baráti megbeszélésre kerül sor, majd a községi tanács, továbbá a pártszervezet és a szövetkezet ebéden Látja vendégül a fiatalokat ALTATÓ (1935) Lehunyja kék szemét az ég. lehunyja sok szemét a ház, dunna alatt alszik a rét — aludj el szépen, kis Balázs. Lábára hajtja fejét, alszik a bogár, a darázs, vele alszik a zümmögés — aludj el szépen, kis Balázs. A villamos is aluszik, 3 míg szendereg a robogás, álmában csönget egy picit — aludj el szépen, kis Balázs. Alszik a széken a kabát, szunnyadozik a szakadás, máma már nem hasad tovább - aludj el szépen, kis Balázs. Szundít a labda, meg a síp, az erdő, a kirándulás, a jó cukor is aluszik — aludj el szépen, kis Balázs. A távolságot, mint üveggolyót, megkapod, óriás leszel, csak hunyd le kis szemed — aludj el szépen, kis Balázs. Tűzoltó leszel, s katona! Vadakat terelő juhász! Látod, elalszik anyuka — aludj el szépen, kis Balázs. ^^VVYVYV^'íAAAAAAAAAJíAAAAAAAAAAAAAAAAAAAÁAAAAAAAAAAA Mekoáí'fíá iep én tj Ha nem csal az emlékezetem, talán négy éves lehettem. Tavasz volt akkor is, és vasárnap reggel. Igaz az akácillat már néhány napja búcsút mondott a mi kis Kraszna-parti falunknak, mert azidőtájt hamarabb omlott szirommá a bimbó. Mondom, tavasz és vasárnap reggel volt, madarak és fák napja. Én mindig vártam ezt a napot, mert az anyánk ilyenkor igazi ünnepi ebédet készített. Aszalt szilvát vett a pénteki piacon, — egy egész szatyorral, és a legnagyobb fazékban habarta be. (Egész nap jártunk rá.) Ogy igaz, minden évben megfájdult tőle a gyomrom, s még éjszaka sem tudtam nyugodtan aludni, de ha már any- nyi temérdek pénzt kiadott érte;;; Magamban el is kereszteltem azt az ünnepet aszaUszilvás napnak. Hanem azon az aszaltszilvás vasárnapon más dolgok is történtek ám. Reggel a Msbíró végigkiabálta a községben, hogy délután az iskolaudvaron ünnepély lesz, utána pedig az „elöljáróság” jóvoltából mulatságos gyermekversenyekre kerül sor. Többet nem mondott, csak még annyit, hogy nem bánja *ieg. aki eljön .,. Hát én elmentem. Az. egyik sarkon húzódtam meg, csendesen, félősen. Mezítláb álltam a salakos udvaron, s az ünnepély alatt egyik lábamról a másikra álltam, mert szúrt nagyon a salak. Hogy miről szóltak ott az emelvényen a lengeruhás gazdasszo- nyok, nem emlékszem már de azt tudom, hogy fél szemmel az udvar másik végébe kacsintgattam. Egy magas rúd volt ott kifeszítve, körülötte pedig sok-sok apróság. Á rúd tetején óriáskiflik, pettyes labdák, cukros csomagok sokaságára tűzött le a perzselő nap. Nyállal telt meg a szám, ahogy elnéztem mindazt. Később, a „verseny” ideje alatt mégis elment a kedvem. Mert a hosszú rudat beszappanozták és azon kellett felmászni az „ajándékokért". Egyik utcabe1 i fiú nem rettent meg és odaállt a rúd aljához. Tenyerét nadrágjához dörzsölte és felkapaszkodott. Mái mászhatott vagy három métert, amikor hirtelen felsikított és nagy hup- panással Jeesett a földre.:! Mégis megcsillant a reményem. Az történt ugyanis, hogy a rendező kikiáltotta: „Most, kezdődik a lepényevés". Egy hatalmas kerek, pirosra sült lepényt kötöttek fel az egyik fa gallyára, annyira, hogy ágaskodva el lehetett érni, és vagy nyolcán körbeálltuk. Röviden ismertették a lepényevő verseny „szabályait” és elárulták, hogy a lekváros lepény közepén egy pengős található. Aki leghamarabb eléri, azé a pénz. Uccu, nekiláttunk a majszolásnak. Mint, a lyukat vájó ürgék, olyan mohón téptük fel fogainkkal a keményebb részt. Rángattuk, marcangoltuk a pengőt rejtő lepény falát, hogv majdcsak leszakasztottuk. A mellettem evőnek már- már meredtek a szemei és duzzadlak p- erek vékony nvakán. Ö .. mindjár kidől ... — gondoltam magamban és acélos akarattal dugtam be a főiemet a már kievett odttba. Nagy nehezen elértük a lekvárt. Ekkor már csak négyen voltunk. Én nagyhirtelen haraptam a lekvárból s valósággal ijedten kaptam ki a fejemet. Felhangzott az éktelen hahota. Nevettek a körülállók, míg én szégyenemben visszabújtam a lepénybe. Most már nem is bántam, hadd nevessenek, ha elharapom az egypengőst, majd én fogok kacagni! Olyan hosszúnak tűntek a percek, a pillanatok. De a pénz még mindig nem volt sehol. Kívül egyre jobban erősödött a gúnyos kacagás, mert a többiek többször kibújtak egy kis levegőt szívni. Én szégyelterr. magam és ki nem dugtam volna a fejemet, ha ott fúlok is. Éreztem, hogy orrom, a szám, de még a fülem is tele van lekvárral és inogni kezdett a lábam. — Nem ... végig kell bírnom ... Megéri... egy pengő, az valósággal egy vagyon..; Ettem hát, egyre ettem ... Orrommal turkálni kezdtem, s a szemben evő majdnem rr.egha- rapta. Már mindnyájan túrkáltunk, amikor elszakadt a függő madzag és a lepény a földre esett. Hasra feküdtünk és ettünk. Ettünk, túrtunk, mint az állatok. Hirtelen nagy éljenzést hallottam. Igen, a jobbra evő Szekeres Pista szájában virított az egypengős. Én meg csak feküdtem a porban, lekváros képpel s hangtalan zokogás remeg- tette testemet. Nem bírtam talpra állni csak a maszatos arcomon lepergő könnyekét töröl- gettem. Angyal Sándor. Köszönet a mai napért Virágcsokor:. 1 Meginr kellemes illatú rózsák sokasága pompázik az asztalon. A hálószoba nyitott ablakán át akácvirág kandikál be. Igen, ma még május van és újra ünnepnap. De ezúttal a gyermekek napja virradt ránk. Már csókkal és meleg öleléssel köszöntük meg szüléinknek a sok-sok ajándékot, amellyel elhalmoztak bennünket. Es most, a korareggel kevéske percében, miután ünneplő ruhába öltöztünk, pillantásunkkal átkaroljuk a nekünk szánt sok mindent... Úgy szeretnénk még egyszer szüléink elé állni és kipirult arccal^ mondani: „Mama ... papa... igazán nem érdemiem meg ..Olyan jó volna kiszaladni a konyhába, ahol „édes1 már az^ ebédet főzi és csókolni, csókolni azt a két kezét, amely előteremti a betevő falatot, s amely kísér bennünket féltő simogatással minden napunkon. De most ezekben a sorokban ismételjük meg köszönetünket. r Kedves édesanyák, édesapák! Ha a mai napon szokatlanul nagy lesz örömünk, ezzel hálánkat is kifejezzük. Koszöntjük ezt a mai napot, csakúgy, mint minden eddigit, mert az ünneplést, a mi ünnepünket szüléink szorgalma és fái adózása tette boldoggá. Minden gyermek nevében: MACKÓ MIKI Élményeimből s „Juj, de meleg ..!“ A legutóbb ott hagytam abba kirándulásunk történetének mesélését, hogy a viszonttag- ságos utazás után végre kiértünk a Sóstóra. Tahin a nyíregyházi gyerekeknek szükségtelen lenne leírni, milyen is a Sóstó, de nem tudom visszatartani a szavaimo.t. Első villa- mos-utam után ezt a szép nyírségi tájat is először láttam életemben. Az állomás olyan, mint egy kis játékkastély. Zöldre festett fatornya nevetősen kacsint a főbejárat két oldalán emelkedő jegenyék tetejére. Már az állomásról látni lehetett, hogy a tó tükrén tavasz-táncot járt a délelőtti napsugár. S a festői környezetben, az erdőrengeteg innenső részén egy emeletes épület homlokzatán ezt az írást betűztük ki: „Sóstói Fürdő és Üdülő Vállalat '. — No, Miki! -- dörmögte apám. Mit szólnál hozzá, ha megfürödnénk odalenn a tóban? Egy kis ideig gondolkodtam: „Vajon nem lesz-e túl mély, vagy még talán hideg a víz... —■’* Aztán majdcsak elszégyelltem magamat. Hisz ilyen nagy mackólegény — így neveznek a rokonságban 7- csak nem ijed meg olyan hamar...! — Meg biz" én — válaszoltam határozottan. Felmentünk hát a szállóba, kértünk egy közös szobát és leraktuk holminkat. Ügy hamarjában meg is uzsonnáztunk és indultunk, hogy lubickolunk a Sóstó vizében, ahogy az ajtóban egy ijedt arcú pincérbe botlottunk. Vele is az történt, ami korábban• a villamoska- lauznővel: bizonyára mi voltunk az első mackó vendégel. Aztán készségesen kalauzolt bennünket a fürdő felé. Mentünk hát utána, de úgy láttuk, más irányba vezet bennünket. — Mi fürödni akarunk — mondtam neki, mire a pincér helyesléssel bólintott. Aztán csak ment az előbbi úton. Egy épületbe vezetett bennünket, s mivel vetkőznünk nem kellett, egyenest a kerek medencébe tessékelt. Nagyot csodálkoztunk, hiszen még soha ném láttunk olyat és legelsőnek én ugrottam a vízbe. De hirtelen — Juj .juj de ... meleg.... S a pincér nevetni kezdett a medence szélén. Lassan azonban megbarátkoztunk a csik- f elkiáltottam: landozó meleg vízzel. Majdcsak az egész délelőttöt a vízben töltöttük. Akkor tudtuk meg. hogy ez a víz már a fúrás eredménye. Eldicsekedtek az emberek, hogy jövőre jöjjünk el ugyanide, meglátjuk: rá se fogunk ismerni a Sóstóra. Mi pedig a búcsúzánál megígértük: jövőre megint ide jövünk. de akkor már több napra. A délutánt még Sóstón töltöttük, barangoltunk a gyöngyvirágtól színes erdőben s csak a koraestkor szálltunk fel a vicinálisra és folytattuk utunkat a Tisza partja felé.,. MIKI KÉRDÉSEI: 1. Mit tudtok a Bátorliget növényvilágáról? 2. Ki volt megyénk legnagyobb mesemondója és mikor halt meg? 3. Mikor lehet a legtöbb lepkét kergetni? Mint sok-sok virágcsokor... Pénteken délelőtt lestem el ezt a képet Nyíregyháza utcáin. Alighogy befutottak > a reggeli vonatok s megindult a mindennapi városi élet lüktetése, kis piros nyakkendős • vidéki úttörők, népi viseletbe öltözött táncoslányok, mosolygós arcú legénykék színesítették a nyíregyházi utcákat. Nagy nap volt ám pénteken a megye központjában. A járási kul- túrversenyek győztes együttesei ezúttal a nagy megyei seregszemlén vettek részt. Én úgy éreztem, hogy sok-sok virágcsokor a gyermekek serege. Ahol megálltak, és a zenekarok tánczenével szórakoztatták a járókelőket, ugyancsak megtapsolták őket. Ám az igazi tapsot a szabadtéri színpadon kapták. Egész napon át szállt a dal, szólt a zene, s az ügyes pajtások szokatlan kedvvel ropták a táncot a verseny színhelyén. Ma, a gyermeknapi jelmezes felvonuláson kívül folytatódik a versengés. Üjból virágcsokrok tarkítják a város utcáit. Igazi, élő, fiatal virágcsokrok. 1, Mackó Miki JÓZSEF ATTILA:
