Kelet-Magyarország, 1958. május (15. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-24 / 121. szám
4 KELETMAG V A RORSZAC1058. MAJÜS 25. VASÁRNAP Ha a film világot átfogó 11 társadalmi feladatát jelképezve kellene emblémát terveznem, akkor a jelvény fő motívuma a filmszalaggal átölelt, átkötött zászlók csokra lenne. Nem vitás egy percig sem. hogy a filmnek óriási szerepe van korunk nagy társadalmi mozgalmában, a béke és barátság mozgalmában, hatalmas szerepe van abban, hogy a különböző nemzetek, népek megismerjék egymást, megtanítják tisztelni egymást. IV agy összekötő kapocs a film. Hogy miért? Az első pillanatban szembetűnő ez. Egyedüli olyan művészet, amely a legsokrétűbben, legközvetlenebbül és legérthetőbben tud hatni egyszerre sok, millió és millió emberre, a leghatékonyabban tudja irányítani a közvélemény figyelmét a tartalmi mondanivalóra. Egyesíti magában az irodalmat, muzsikát, képzőművészetet, népművészetet és még sok más művészetet, közérthető, sok emberhez szól. Igen alkalmas például arra, hogy a film útján a nemzetek megismerkedjenek más népek szokásaival, értékeivel vagy alkotásaival, Így ismerkedik meg a mozilátogató közönség Solohov híres Csendes Donjával, Jaroslav Ha- sek Svejkjével, Zola "Patkány - lógójával. Móricz Zsigmond Égi madarával, Cervantes Don Qui- iotéjével és így tovább. A dokumentum- és rij^ort^ filmek messzi országokba repítenek bennünket olcsó áron, fi zsőlye, páholy vagy támlás- izék jegyének megváltásával: Moszkvába, Párizsba, Londonba, Pekingbe, a világ minden tájára; így utazhatunk a Fekete Erdőtől a Fekete tengerig. Megismerhetjük egymás történelmét. Hogy a friss filmek közül hozzak példát: a mexikói nép elnyomók elleni küzdelmének megrázó filmje volt az Akasztottak lázadása; a bolgár nén szabadságharcának szép alkotása a Sipka szoros hősei; a mi legutóbbi történelmi filmünk a Martinovics-féle összeesküvőkről, a Császár parancsára. A béke és barátság szempontjából igen komoly sikernek lehet elkönyvelni, hogy növekszik a koprodukciós filmek száma, azaz több ország, vagy két ország művészei fognak össze közös alkotásra. A Fekete Erdőtől a Fekete-tengerig című filmet nyolc ország művészei készítették. Pardesi címmel közös szovjet—indiai film készül, amelyről Bombay kormányzója azt mondotta: „történelmi esemény”. Harc a salamandrákkal címmel cseh—amerikai filmet forgatnak. Nyugatnémet—amerikai közös film a Dicsőség horizontja — vádirat a militarizmus ellen. Mi magyarok is igyekszünk élni a közös kapcsolatok e nagyszerű eszközével. Szovjet —magyar film készül Zalka Máté éltéről és Illés Béla Kárpáti rapszódia .című regényéből. A bolgárokkal közösen forgatjuk Verne Gyula Dunai hajós-át. A franciákkal készítettük a Fekete szem éjszakája című filmet. A koprodukció« alkotások nemcsak a művészeket hozzák közelebb egymáshoz, nemcsak művészi tapasztalatcseréről van szó — hanem két ország találkozásáról is közös munkában, közös tevékenységben. S ha az országok gyakrabban találkoznak kulturális, kereskedelmi, gazdasági, síkon, könnyebb a találkozás politikai síkon is. A haladó filmművészet korán felismerte a film nagy társadalmi szerepét, s ezért kifejezetten a béke szolgálatába állította sok alkotását. így van ez elsősorban a szovjet filmekkel, amelyek a békét, az élet optimizmu-j sát. az ember nagyságát, a dol-J gozó tömegek jövőjét hirdetik és* propagálják művészi eszközök-$ kel. Nem sikertelenül. A szovjeté filmművészet, amely Eisenstein,^ Pudovkin világhíres alkotásaival | indult el útjára, újabb és újabb sikereket arat. IV agy dolog egy nyugati or1 szágban rendezett film- fesztiválon szocialista ország filmművészetének díjat nyerni. S a Szállnak a darvak című szovjet film az idei cannesi film- fesztiválon az Arany Pálmát, a nagydíjat vitte el. Ez a siker a béke és barátság ügyének nagy sikere is. A szovjet filmművészet példáján buzdulva az elmúlt években jelentős béke-filmek születtek; Sokáig emlékezetes marad a néző számára a Béke völgye című jugoszláv film John Kítzmiller néger színésszel és a t film gyermekszereplőivel. Ha a világon mindenki ilyen volna című francia film is megrazóan buzdít a világ nagy feladatára:' az összefogásra az élet megmentése érdekében. A magyar filmgyártás az utóbbi időben a Tettes ismeretlen címmel készített békefilmet. Sikeres próbál-]; kozás volt az Yw$ Montand' '• énekel című szovjet riportfilm all kultúra nagy összekötő szerepéről, s igen szépen sikerült a Moszkvai találkozó — szintén szovjet riportfilm. A felsoroltak is igazolják, hogy milyen nagy társadalmi szerepet tölt be a film, milyen nagy jelentősége van a népek összemelegítésében, a bé II ke megőrzésében, a barátságii ápolásában. S egyben mutatják,;; milyen nagy felelősség van azok 11 kezében, akik e fontos művészet irányítói, alkotó emberei. Soltész István Tévedés ne essék: nem szabadban fütyölő, 'íalcló mezei pats irtáról van szó. De amim e rövid írásban szó lesz, ugyanolyan megszokott öröksége vá- losunknak, mint ama pacsirta a mezőnknek, melynek szépen csengő hangját annyian megcsodálták már elődeink közül is. Kedves dallamával ébreszti a szántó-vető embert, ott lebeg a kaszát forgatók feje felett, s néha úgy tűnik, mintha állana a levegőben. S ha feltűnik tájunk jellegzetes madara, szinte várja az ember a dalát. S e másik füttyös is belevésődött már tudatunkba. Ha meglátjuk feltűnni a Sóstó felőli első kanyarban, kifordulni a nagyállomás melletti útról, olyan jól esik látni. Jól esik, mert itt jár közöttünk, ébrentartja figyelmünket. Ott van velünk, ha nyugovóra térünk. Különösen azok vésték kitörölhetetlenül emlékezetükbe, akik megszokott útvonala mellett élnek. Alig várják, hogy gyermekük álmát hirtelen felcsendülő füttyével még szebbé varázsolja. S ha felnőttek készülnek álomba szenderülni és késik a hőn óhajtott fütty, nyugtalankodnak, nem jön álom a szemükre. Nem, nem ezért van-e nyugtalanság, hogy nélküle, altatódalt helyettesítő hangja nélkül képtelenek álomba merül hi? Azért óhajtják, mert szeretnék előbb hallani. Ugyanis addig nincs biztonságban az álomba való szenderü- lés, amíg fennáll hallásának veszedelme. . i S mondom, ha feltűnik az első kanyarban, s ha olykor előfordul, hogy nem hallatja megszokott hangját, csodálkozva nézünk utána. Közben figyeljük a körülötte szorgoskodó kezeket, arcokat: mikor nyúlnak a füty- työt hallató zsinórhoz, mikor nyitják meg az útját a csengő dalnak? Olykor ujjúnkat is a fülünkbe dugjuk. Nem, nem azért tesszük ezt, mert nincs érzésünk a füttyhöz, dalhoz. Olyan nyomós okok késztettek bennünket erre, aminőket aknák robbanása, golyók sivítása okoz. Félünk, hogy megárt a sok jó fütty a fülünknek, a dobhártyánknak, S ahogy állunk a- járdán, bedu- got fülekkel, várjuk a megszokott füttyöt, ha csak egy percet is késik, rosszindulat helyett jóleső érzéssel nézzük a füttyös tovatűnését. S mihelyt szabaddá tesszük fülünket, ellenállhatatlan erővel hatói be hangja az agyvelőnkig. Lakóházakban, irodákban messziről észreveszik jöttét; Ilyenkor mindig „ rászámolnak" kevés időt munkára, beszédre — legalábbis addig, amíg a közelben fütyöl. Lehet-e másképp, méltóbban adózni neki? Van-e megtisztelőbb a füttyösnek, mint látni a fülekhez emelkedő kezeket, homlokot ráncoló embere-; két, pillanatra elnémult ajkakat? Ha lenne, jobban védené érces hangját, kímélné erejét későbbre is tartalékolna a jól ismert füttyből. Különösen jól jönne ez hajnalonként, vagy éjfélt jelző óraütés előtt. Ugyanis ilyenkor emlegetik nyomdafestéket nem tűrő hangon éltét, a füttyös pacsirta jöttét. S a minap állok városunk parkja előtt, látom ismét. Készülök a szokott aktusra. Várom; hogy felcsendüljön a füttyöd hangja. Az fel is csendült, de ezúttal oly kellemes, lágy dallammal, mint a lant a művészek kezében. S én csak állok, csodálkozva bámulok utána. Már nem is látom, csak a hangját hallom. — S ekkor, egy éles füttyre, ott, a parkban nyomban felébredtem. Szomorúan néztem utána, ujjamat sokáig a fülembe tartva. Hiába ezen nem lehet változtatni! Vagy talán mégis? Ki tudja? Nagy Tibor* KIÉ A FALUSI KULTÚRA? Forró nyári vasárnap délelőtt volt. A szikkadt földnél csak a felsorakozott rongyosruhájú, mezítlábas cselédek serege volt szikkadtabb és szárazabb. Nem is a szomjúság gyötörte őket, hanem inkább az éhség. Aratás előtt voltak. Az újat még nem kapták meg, a régi már elfogyott. Az uradalom nem adott előleget. A Deák fiú megpróbálkozott kérni, de Tusnádi, az intéző korbáccsal verte ki a szobájából. Csegöldön keltek ezek a sorok, az 1930-as évek derekán. Számtalan feljegyzés őrzi meg megyénk akkori több, mint kétezer földbirtokának nyomasztó emlékét. Olyan körülmények között, amikor úgy szól a tisza- bezdédiek kérvénye, hogy „látni romlásukat, fázni, rongyoskodni remény nélkül, ez kibírhatatlan”, emberibb éleiről, kultúráról beszélni sem lehetett falvaink- ban. F«yet!en esztendő alatt ezer emt>zv halt el tüdőgümőkórban — szói Jósa András, megyénk egykori főorvosának feljegyzése. — Legegészségteienebb lakásai vannak a gazdaságban alkalmazott cselédeknek és dohányosoknak. Egv szobában gyakran több csalad van bezsúfolva, sőt vannak olyan „takarékos" gazdák, akik cselédeiket földalatti, tehát a legegészségtelenebb lakásokban, úgynevezett putrikban, helyezik el. Járványok esetében a halál ezek közül szedi leginkább áldozatait. Volt-e határozott, egységes törekvés, akarat arra, hogy az akkori országvezetés megszüntesse ezeket az állapotokat? Még az országgyűlésben sem akadt ember, aki szót mert volna emelni, yagy egyáltalán akart volna segíteni az ínség- és nyomorsorvasztotta szegény népen. Egykét ember akadt csak, aki felvette a közönnyel, sőt a szándékos maradisággal szemben a har- cot, mint Jósa András. De ezeknek az embereknek a küzdelme csepp volt a tengerben. Ezek után .érthető, hogy ilyen feltételek mellett a legelemibb kulturális igény sem nyert kielégítést. Különösen érvényes volt ez megyénkre, a nagybirtokok hazájára, ahol a terpeszkedő kúriák árnyékában a kilencszáz- harmincas években százezer ember tengette életét a be'ük ismerete nélkül. A gazdasági nyomor mellett a szellemi sötétség béklyózta meg a nincsteleneket, babonák, kuruzslások ideje volt ez, s jó táptalajra találtak a szekták. A remény nélküli szegénység egyetlen vigaszt kapott, a vallás vigaszát, s ez ismét csak a nagybirtokoknak kedvezett: a túl világi örömöket ígérte, jóváhagyva az Ínséget, szentesítette a kizsákmányolást. Mint hosszú, nyomasztó álomból, úgy ébredt a szabolcs-szat- mári falu népe tizenhárom esztendővel ezelőtt. És a szomjú- hozó bőven buzgó forrásra lelt, amelynek kristálytiszta vizében meríthette teli edényét, csillapíthatta évszázados szomját. Nagy volt ez a szomjúság, de a forrás is kiapadhatatlan. A társadalmi viszonyok gyökeresen megváltoztak. Népi rendünk intézkedéseivel elsősorban a gazdásági nyomort szüntette meg, aminek természetes következménye lett a jobban tápláltság, a lakásviszonyok nagyméretű javulása falvainkban, amiből ismét az általános egészségügy határozott emelkedése következett. Egészségügyi intézmények egész sora született megyénkben is, új községi orvosi rendelők kezdték meg működésüket. Az általános iskolák kötelező tanulmányi idejét nyolc évre emelték, gimnáziumokat építettünk. Közel százezer tanulót képeznek megyénk általános iskolái. Csak a legutóbbi 6 év alatt 270 korszerűen felszerelt új tantermet adtunk át. 32 óvoda helyett ma 102 óvoda, és jtétszer annyi középiskola működik, mint ameny- nyi volt. A nyolc általános iskolát végzettek egyhatoda tovább tanul középiskoláinkban. A százezer analfabétából már csak néhány ezer maradt, de számos helyen külön esti iskolák küzdenek az analfabétizmus teljes felszámolásáért. Érdekes visszatekinteni, mi jelentette megyénkben a múltban a kultúrát? 1945 előtt ösz- szesen 17 mozi volt megyénkben, s egyetlen egy állaríii kultúrház sem volt. Nem beszélhettünk állami könyvtárakról. Volt ugyan néhány kisebb kultúrház az ipartestületek, különböző társadalmi szervek kezében, a könyvtárakat csupán néhány iskolai és egyházi könyvtár jelentette. Füstös kártyaterem és kuglizók jelentették a kultúra lehetőségeit. Ma százharminc község rendelkezik kul- túrházzal, 231 mozi segíti a művelődés ügyét. Az elmúlt évben négy és fél millió látogatja volt filmszínházainknak, ötszáz öntevékeny csoport, 275 könyvtár, közel kétszázezer kötettel. 200 ezer újságpéldány egy év alatt, több mint ötvenezer rádió, 102 villamosított község az elmúlt tizenhárom év alatt — hatalmas számok! A múlt rendszernek egy évszázad se lenne erre elegendő. , Megállhatunk-e itt? Mondhatjuk. hogv mindent megteltünk már a falusi művelődés ügyéért, hogy a gazdasági bajok megszüntetésével együtt kiseprűztük-e teljesen a szellemi sötétség maradványait is? Nagyon sokat tettünk, mégsem eleget. Sok hiba maradt még. Eljár-; nak ugyan a szülőotthonba d falu asszonyai, de számos helyed még a legelemibb egészségügyi követelményeket sem tartják be családi otthonukban. Nem tudják, nem ismerik az egész* ségügy alapszabályait, a higié* niát. Javult és egyre javul az iskolai múlasztások statisztikája, de sok gyermeket fognak rr-ég vissza a szülők a tanulástól. Nincs meg mindenütt a helyes viszony a szülő és a nevelő között, előfordul még ma is, hogy kiváló előmeneteld gyermeket nem adnak felsőbb iskoláztatásra. A falusi szórakozás, művelődés legtöbbször csupán egy-két ember kezében van letéve, s. így nem lehet csodálkozni, ha a társadalmi nevelés hiányos, a jó műsorpolitika nem mindenütt van meg. A falusi könyvtárak olvasottsága nem kielégítő, nagyon kevés a felnőtt olvasó. Különösen vonatkozik ez a szakkönyvekre, amelyeknek pedig gyorsan visszatérő gazdasági hatása nem kétséges. Kié a falusi kultúra? Sok vita folyik manapság erről a kérdésről, olyan formában, hogy melyik tömegszervezet vegye a kezébe az irányítást, az egységesítést? A válasz az A film összeköti a népeket (jÁittijM „paasirtcL
