Kelet-Magyarország, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-14 / 62. szám
KELE1 MAGYARORSZÁG IS53. MÁRCIUS 14, FENTEK HIRE K 1958. március 14, péntek, Matild Egy bátor nyíregyházi ember írt levelet a napokban szerkesztőségünknél:. A hosszú levél tartalma röviden ennyi: „Szeretnék utasa lenni az első holdrakétának.” Ez aztán bátorság, akárhogy is nézzük. Akik pedig ezt fantáziának, vagy nagyotmondásnak vélik, közöljük az alábbiakat: Sze- pesvári Tamás a jelentkező, aki mint. ejtőernyős és mint tartalékos tiszt többször volt már fenn a magasban és sokszor volt szükség bátorságára. Ezek után kevésbé kételkedhetünk elhatározásában. A bátor nyíregyházi ember már a Szputnyik I. fellövése óta figyelemmel kíséri az újságok és tudományos folyóiratok szakcikkeit és újabb eredményeit. Ezek láttán volt bátor kijelenteni, hogy ameny- nyiben mód lesz rá, szeretne az első Hold-rakétában utas lenni. És ez a napjainkban mór nem is hangzik nevetségesen, mert a rakéta-technika oly nagyméretekben hódit teret a tudomány világában, hogy a fiatal jelentkező talán még ereje teljében valóra válthatja merész álmát. Egyébként szeretne kapcsolatot teremteni a központi szervekkel is, hogy elhatározása ne maradjon vágyálom. A Nap kel: 6.01 perckor, nyug- szlíi: 17.45 perckor, ★ DIVATBEMUTATÓT rendez a Szabolcs megyei Népbolt Vállalat március 15-én, holnap este fél 8 órai kezdettel a Kisvardai Járási Művelődési Házban, Bemutatásra kerülnek a legújabb tava. szi női és férfi készruha—újdonságok. A bemutató után reggelig tartó táncmulatságra kerül sor, ★ HUSZONNYOLC TANULÓ Ismerkedett meg négy hónapos oktatás keretében az elsősegélynyújtás szabályaival Nyíregyházán. — Az iskola a Városi Vöröskereszt keretében működött, s az előadásokat Pankovics Aladáxnc, biológiai-szakos nevelő vezette. — A hallgatók szerdáu délután tettek vizsgát és elnyertek az „lljút egészségör” címet. A közeli napokban megalakitják az Ifjú Vöröskereszt-csoportot, A „K1SVARSÁNT HANGJA’’ ÍRJA: » A községi tanács végrehajtó bizottsága dicséretben részesíti Kovács István, Kiss József, Bancsi József, Kovács Endre, Cserepes István. Böszörményi Sándor, id. Faragó István adófizetőket, akik már január hónapban az elsők között fizették be negyedévi adójukat. A kisvarsányt fmsz. közgyűlés március 8-án meghallgatta az igazgatóság beszámolóját, majd új vezetőséget választott a legjobb tagok közül. A gyűlés résztvevői a részesedés teljes összegét felajánlották a szövetkezet gazdasági fejlesztésére; AZ IPARI TANULÓKÉPZÉSRŐL Március 14-én 9 órakor a Dózsa György u. 25. szám alatt (Tiszti Klub) értekezletet tart a helyiipari iskola. Az értekezleten az ipari tanulóképzés problémáit beszélik meg. Szakállas viccek Történelem-óra előtt HŰSVÉTRA elegendő sütőpor és vaníliás cukor készül. A Sütőporgyár a szokásosnál nagyobb mennyiségben hoz forgalomba sütőport és vaníliás cukrot ★ ŰJ FERTŐTLENÍTŐ SZER C. R. Phillips amerikai tudós közölte, hogy csíráölő gőzt fedezett fel, amely elsősorban kórházak fertőtlenítésére alkalmas, háborúban pedig a baktériumok ellen nyújt elsőrendű védelmet, ★ A GYÜMÖLCSFÁK ÉRDEKÉBEN A Szabolcs-Szatmár megyei Növényvédő Állomás kállóscmjéni központjában a tél folyamán hathetes képzésben részesítették a permetező dolgozókat, akik a közeli napokban az állomás bérmunkáit fogják végezni a megye területén. A többnyire dolgozó paraszt hallgatok az előadások során elméletileg Is megismerkedtek a permetezés technikájával. * TAVASZI SZÜNET AZ ÁLTALÁNOS- ÉS KÖZÉPISKOLÁKBAN Az általános- és középiskolákban az érvényben lévő rendtartás értelmében a tavaszi szünet április ö-től április 10-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap április 3, csütörtök, a szünet utáni első tanítási nap április 11, péntek. hangja. Hát lehetett volna nemzeti függetlenségért küzdeni a jobbágyság nélkü1? Lehet-e egy népet, függetlenné tenni, ha a nép belső rabszolgaságban él? Nem! Hirtelen jegyez » papírra Ugyanazon » betűk, mint a tanulmányban, csak azóta már még érőtelje« sebbek: Jobbágyfelszabadítás nélkül elképzelhetetlen lett volna Í849. S most hirtelen eszébe villan, hogy az ellenforradalom újra csak felültelte volna a nép nyakára kizsákmányoló urait; Micsoda agyafúrtság kellett, hogy éppé» 1848. nagyszerű, haladó jelszavaival akarták visszaforgatni a történelem kerekét, Csakhát ez az egyetlen kerék az, amelyik soha hátra, hanem mindig csak előre fordul. Értitek, gyerekek? — tette hozzá akaratlanul, mintha már az osztályban állna, ★ S Czakó István, * fiatal történelem-tanár tovább jogyezge- tett a négyes számú iskola csendes szobájában. Órára készült. y—;a. A Román Népköztársaság egyik élenjáró gépállomása Jó gazdaasszonyok, az éleire felkészült anyák lesznek * • Gazdaasszonyképző tanfolyam volt 0köritófiilpösön Mintegy 120 meghívott vett részt az üköritófiilpösi gazdaasszonyképző tanfolyam záróestélyén. Lelkes és kipirult arcú lányok hordták az Ízletes falatokat és a kitűnő teát az asztalokra, mintegy a hathetes tanfolyamukon tanultak eredményképpen. Mert a tanfolyamon minden esetben hiánytalanul jelen voltak a lányok, amit elbeszéléseik alapján megszerettek és nagyra értékelnek. A kitűnő vezetés, a lelkes előadói gárda maradandó értéket nyújtott a tanfolyam hallgatóinak s bő ismeretet szerzett ott A HAGIENI-I gép- és traktor- állomás dolgozói jelentős sikereket értek el a mezőgazdasági termelés növelésében és a termelőszövetkezeti mozgalom ki- szélesítésében, ami jól megérdemelt hírnévhez juttatta Őket. Ez a gépállomás már kétszer nyerte el az ország legjobb gépállomásának címét. Ebben az évben is azok között a gépállomások között láthatjuk, amelyek a legesélyesebb helyen állnak e cím elnyeréséért folytatott versenyben. Kétségtelen, hogy erre a helyre nem lehetett gyorsan és könnyen feljutni. Ha a kezdeti törekvésekre gondolunk, akkor 9 évvel kell visszamenni. — Ugyanúgy, mint egész Romániában, itt a Baragan mezőségben sem volt más 1948. őszén, mint számtalan egyéni kis fö.dpar- eelia, s a gépek és traktorok gyakran meglőne kiélték a mes- gyék sűrűjében. Ilyen feltételek között egyáltalán nem volt könnyű dolog 16 községet kiszolgálni. Naponta sok-sok kilométert kellett megtenniök üresjáratban. Mindenki elképzelheti, hogy milyen nagymeny- nyiségú fűtőanyagot es üzemanyagot kelleti elvesztegetni.— Természtes, hogy a munka termelékenysége rendkívül alacsony volt. Ezenkívül a hiányosságok egész sora nehezítette a munkát. A brigádok arra kényszerűitek, hogy nagy távolságokban üzemeltessék a traktorokat, mivel nem volt olyan egymásbafolyó terület, amelyen kapacitásúira* ki lehetett volna haszné’ni. Mindez nehezítette az tkemanyagellátást, a gépészek élelmezését, mindez nehezítette a kölcsönös segítséget és a gépek megfelelő karbantartását, ellenőrzését. A SZOCIALISTA mezőgazdaság első hajtásainál: megjelenése bizonyos fokig könnyített a helyzeten. A munka azonban tovabbbra is elég nehezen ment. Az első kollektív gazdaságok túl kicsik voltak. Még a !egoagy oboák területe sem haladta meg a 100—200 hektárt. Ebben a helyzetben a gépállomások dolgozói arra ösztönözték azokat az embereket, akiknek földjeik szomszédosak voltak, hogy társuljanak egymással a munkálatok gépi elvégzésére. Rámutattak arra, hogy egy több mint 4 méter széles vetögép nem képes könnyen mozogni egy vagy két holdnyi földön. A parasztok fokozatosan megértették ezt. Először a szomszédok, s rokonok és barátok egyesültek, később mások is, mind többen és többen, így jött létre a társulás gondolata. A Hagieni-i gepállomási dolgozóknak így sikerült meg- alapozniok a Saveni-i „Aurel Setu” társulást, s rajon legnagyobb mezőgazdasági társulását. Ezt követték a többiek. A gépesítés fokozódása a mezőgazdasági termés lényeges emelkedéséhez vezetett, ami természetesen arra ösztönözte a dolgozó parasztok sokaságát, hogy a szövetkezeti utat válasszák. A SIKEREK ALAPJA az a tény volt, hogy a gépállomás vezetősége és a pártszervezet egymással szoros együttműködésben mindenkor megtalálta azt a legmegfelelőbb utat, amelyen a párt határozatait és irányelveit valóra lehetett váltani. A kommunisták az, első vonalban haladtak és mögöttük fölzárkóztak a gépállomás összes dolgozói. Ez ad magyarázatot arra, hogy megalakulásától kezdve a mai napig a gépállomás mindig teljesítette tervét,1 sőt minden alkalommal túlteljesítette normáit, és anyagmegia- karításokat ért el. Egy-egy munkafolyamat elvégzése után a gépállomás vezetősége ős a pártszervezet nyomban kijelölte a soronkó- vetkező feladatot. Az egyik legfontosabb feladat mindig a gépek és szerszámok kijavítása. Ezt a munkát a brigádok végzik egy részletes terv alapján, amely kiterjed a gépek ellenőrzésére, a javításokhoz szükséges alkatrészek meghatározására. A javításokat a gépállomás műhelyeiben végzik el szovjet .módszer szerint, mégpedig a Bugacsev-módszer szerint, ami azt ielenti, hogy az azonos munkákat egy csoportban kell elvégezni. Erre a módszerre az jellemző, hogy teljesen félosztja s munkát. Ez olyan nagyfokú specializálódást tesz lehetővé, ami meggyorsítja és eredményesebbé teszi a munkálatokat. A gépek átvételénél az ellenőrzéskor mindig bebizonyosodott • ennek a módszernek az eredményessége. MINDEZ AZONBAN az elkövetkező munkálatok előkészítésének csupán egy része, ezenkívül megfelelő intézkedéseket kell tenni az üzemanyagellátás terén, meg kell szervezni a helyszíni műszaki segítséget u, n. mozgóm íihelyekke! stb. — reformmozgalom köl- 1 tője. így kezdődik. Belelapoz. Most még csal: önmagára , emlékezik, ' arra az egyetemistára, aki kinyíló szemmel kutatott bele a történelembe. Aki megtanult új szemmel nézni, nem felszínesen, hanem mélyen látni a múlt korok nagy eseményeit S többé már nemcsalt a királyokat látta, a hadvezéreket a diadalmakat és a romlásokat, hanem mindig és elsősorban a népet, amely szüntelenül szenvedett, s megpróbálta sorsát jobbra fordítani. Megakadt a szeme egy idézeten, amelyet ő írt még akitor tanulmányába: „Hogy a legalsó pór is kunyhajában — Mondhassa bizton: nem vagyok magam!” Igen! Igen! Vörösmarty verssorai kitágítják a haza halárát. Mit mond a pór a bilincsben másoknak dolgozó nép. ebben a versben?,, Testvéreim vannak számos milliók. Én védem őket, ők megvédnek engem. Nem félek tőled sors, bármit akarsz”. Ez már a nemzetköziség forradalmi Az igazgatói irodában csend van. Valamelyik ősz ályból tompán áthailaíszik a tanítás megszokott, hálk zümmögése. A fiatal történelem-magyar szakos tanár ül az asztal mellet , előtte könyvek és néhány összehajtott ív. Gondolkozik. Aztán néhány szót jegyez egy tiszta ívre: , Nemzeti függetlenség.” Aztán egy aprócska kettest: „Jobbágyfelszabadítás”. Rövid töprengés után mindezek elé oda írja: „Előzmények.” ★ Komoly, töprengő j ember. Abaúj megye j a szülője, Debrecenben végezte az egyetemet. Csak első évét tölti még iskolában. Az egyetem emlékei még nagyon frissek, pedig oly sok minden történt az utolsó két évben. Az a néhány összehajtott kockás ív is milyen réginek tűnik. Maga elé veszi a kis iratcsomót. Apró. energikus betűk folyója Indul a szeme előtt. Az első lap tetején a cím: Haza és haladás Vörösmarty költészetében. — Vörösmarty Mihály » 4 __ beszédük a mindennapi köznyelven legyen izes, finom és ertelmes. 4 hathetes tanfolyam a napokban zár- t,: ba kapuit. A párt köszönet', a szülök arcának édes derűje, a sok taps, de nem utolsósorban 25 tanfolyamat végzett leány kipirult, boldogságot sugárzó arca volt igaz hirdetője a tanfolyam értékes munkájának. A szép est. a fiatalok, idősebbek nótái, táncai után gz éjfél utáni órákban ért véget nagyszerű hangulatban. ERDÉLYI BÉLA levelező. mindenki. Az ételek izes és takarékos elkészítéséről, a családi ■ let egészségügyéről és harmóniájáról, a gyermek helyes neveléséről, a szabás-varrásról szereztek elsősorban hasznos isme- í eteket. Azt nyújtotta a tanfolyam, ami nagyrészt ismeretlen volt az életbe induló leányok előtt, amely ismeretek nélkül boldog családi élet nem alakulhat ki. Külön gond volt s tanfolyamon az, hogy elsajátítsák a fiatalok a társas érintkezésnél a helyes magatartást. 9 kialakuljon előttük a fiúk, lányok leghelyesebb kapcsolata,