Kelet-Magyarország, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-14 / 62. szám

193«. MÁRCIUS 14. PÉNTEK KELETMAGTAEOR«7Án A csehszlovák köztársasági elnök a csúcsértekezletről és a RapacskiAérvről PRÁGA (MTI): Antonin No­votny köztársasági elnök, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első tit­kára fogadta a Csehszlovák Táv­irati Iroda és a Rudé Právó munkatársát, akinek kifejtette a Csehszlovák Köztársaság ál­láspontját a tervezett legfelső színtű értekezletről. Novotny ki­jelentette: — A csehszlovák kormány mindig fenntartás nélkül támo­gatta azt a gondolatot, hogy va­lamennyi vitás nemzetközi kér­dést tárgyalás útján kell megol­dani. Kijelentette, hogy a külügymi­niszterek esetleges előzetes meg­beszélésének, a tárgyalás napi­rendjének megállapítására és más szervezeti kérdésekre kell szorítkoznia. Nem lenne helyes. ia a megbeszélésen a kormány­éi értekezlet napirendjén sze­replő kérdések eredményéről tár­gyalnának. Az atomfegyvermentes övezet lengyel javaslatának európai visszhangjáról szólva hangsú­lyozta, hogy a Csehszlovák Köz­társaság már kezdettől teljes egészében támogatta ezt az el­képzelést. Ezután hangsúlyozta: bár a nagyhatalmak közül egyelőre csak a Szovjetunió kész a terv­ből,fakadó kötelezettségek válla­lására, mégis derűlátón ítélhetők meg a javaslat kilátásai. Az Egyesült Államoknak azt a törekvését érintve, hogy a kormányfői értekezlet napirend­jén az úgynevezett „keleteurópai kérdés” is helyet kapjon, No­votny rámutatott arra, hogy az amerikai kormány n jelek sze­rint nem a világ jelenlegi fő- kérdéseinek megoldását szorgal­mazza, hanem olyan problémá­kat vet fel, ir.íiit például a „Biztonsági Tanács állandó tag­jainak egyhangúsági elve” vagy „A nemzetközi kommunizmus törekvései” című kérdés. A mesterségesen teremtett kérdések csoportjába tartozik az úgynevezett kelet-európai kér­dés is — mondotta a továbbiak­ban. „Tekin‘cttel arra. hogy Kelet- Európábán nem létezik semmi­féle „stnki földje”, hanem csak szuverén államok, az amerikai javaslatot államaink belügyeibe történő leplezetlen beavatkozási kísérletnek kell minősíteni. Nem tudom elképzelni, hogy bárme­lyik kelet-európai állam hozzá­járulna ilyen kérdés napirendre fűzéséhez. A Csehszlovák Köz­társaság nyomatékosan vissza­utasítja az ilyen kísérletet. Ró­lunk Münchenben Hitlerrel tár­gyaltak nélkülünk, de 1958 nem 19231” Parlagföldeket törnek fel Albániában / Az Albán Népköztársaság má­sodik ötéves terve előirányozza, hogy az ország vetésterületének 1960-ban el kell érnie a 450.000 hektárt. A második ötéves terv éveiben <1956—1960) fO.OOU hek­tár parlagföldet kell feltörni. — A parlagföldek megművelésének or­szágszerte nagy fontosságot tulaj­donítanak és csupán . a második ötéves terv első két évében 53 százalékra teljesítették az orszá­gos előirányzatot. Az idén továb-1 bi 21.000 hektár parlagföldet vesznek művelés alá. A lengyelek négy atomerőművet építenek A „Kurier Polski” híradása szerint Lengyelországban 1965 és 1970 között négy nagy atomerő­müvet helyeznek üzembe, ame­lyek együttes teljesítőképessége 800 megawatt lesz. Mind a négy atomerőművet olyan vidékeken építik fel, amelyek mindeddig nem rendelkeztek saját energia- bázissal. iXenizelköx! könyvvásár Lengyelországban Lengyelországban már szinte hagyományossá vált a nemzetközi könyvvásár, amelynek ívről ívre egyre nagyobb a sikere és külföl­den is egyra nagyobb visszhangra talál. Ebben az évben Varsóban rendezik mag y szokásos nemzet­: íeözi könyvvásárt, Ezideig több ! mint 20 ország jelentette be rész- j vételét, csaknem 4500 különböző j könyvvel. Ez majdnem 50 száza- i lékkai több, rhint az elmúlt év- ! ben. Az idei nemzetközi könyvvé i sárokon az Amerikai Egyesül: Ál­lamok és Japán is részt vesz. Repülőgép helyettesíti a vonatot 1955-höz viszonyítva megkétszereződött a szovjet polgári légi­forgalom. Ezzel kapcsolatban a Szovjet Tájékoztatási Iroda mun­katársa elbeszélgetett N. Zaharovvál, a Polgári Légiforgalom Fő- igazgatóság helyettes vezetőjével. — A légi utasszállítás megbízhatósága sokezer utassal kedvel­ted meg a repülőgépet. A járatok pontos menetrend szerint indul­nak. A jegyek árait Idén átlagban 12 százalékkal csökkentettük, a tavolkeleti, északi és szibériai járatokon pedig 40 százalékkal. — Ismeretes, hogy a múlt nyáron a rendszeres légifoíga- Iomba a „TU—104” légijáratot is bekapcsoltuk. Ez méginkább fel­lendítette a forgalmat Hamarosan a legkorszerűbb gépeken való közlekedés sem kerül majd többe, mint a vasút pámás kocsijának utazási költsége. Bátran állíthatjuk, a közeljövőben a leginkább használatos közlekedési eszköz a repülőgép lesz. Nagy figyelmet kell fordítani a munkaterv feldolgozására, úgy, hogy elindulás előtt minden brigádvezető és minden trakto­rista részletesen ismerje a reá háruló feladatokat Tudnia kell, hogy milyen területen fog dol­gozni. milyen területmennyisé­get kell felszántania, bevetnie, learatnia, milyen munkálatokat kell elvégeznie. A traktoristák­nak ezzel sikerült mindig jómi­nőségű munkát végezniük és rendszeresen túlteljesítették ter­vüket. így pl. 1955-ben felada­taikat 143.20 százalékban oldot­ták meg. A Hagieni-i gép- és traktor- állomásnál a normák túlteljesí­tése immár szabállyá lett. — A normák túlszárnyalása mind gyakoribbá vált, amikor Vasilc Voichita, a Sinnicolaul Mare-i gépállomás dolgozója, a „Szo­cialista munka hőse” felhívás­sá! fordult az ország traktoris­táihoz. A Hagieni-i gépállomás traktoristái erre válaszolva ja­Hektárcnkcnti átlagtermések 1955-ben Búza Árpa Kukorica Napraforgó Kollektív7 gazdaságok és társulások Egyéni gazdaságok Ugyanebben az évben Chioara község kollektív gazdasága hek­táronként 2.800 kg. búza és 4.200 kg. szemeskukorica átlag­termést ért el, Vasi le Roaita község kollektív gazdasága hek­táronként 1.760 kg. búza és 3.800 kg. szemeskukorica átlag­termést ért el, a Hagieni-i kol­lektiv gazdaság hektáronként 1.700 kg. búza, 3.000 kg. árpa és 2.700 kg. szemeskukorica át- legtermést mutatott fel. Ebben az évben a Hagieni-i gépállo­más körzetéhez tartozó mező- gazdasági üzemek termése elő­Aw. indonéz nép ÍVgyvcrhcn a lázadó klikk ellen vitás nélkül óriási teljes'tménye- ket értek cl. Ion Istudor vrak- torista 1955-ben munkájával minden más társát megelőzte. Sok más traktorista követte példáját. Jelentős megtakarúá- sokat értek el az alkatrész- és üzemanyagfelhasználásban, ugyanakkor jelentősen csökken­tették az önköltséget. VALAMELY GÉPÁLLOMÁS munkájának eredményességét nem lehet azonban lemérni csu­pán az elvégzett munka mennyi­ségével és a megtakarításokkal. Az értékelésben igen nagy sze­repet játszik az, hogy milyen volt az adott terület termésát­laga. A Hagieni-i gépállomás ezen a téren is kiemelkedő eredményeket ért el. A, hozza tartozó 11 kollektív gazdaság és 17 társulás dolgozóinak termés­átlagai minden esetben megha­ladták az egyéni parasztgazda­ságok átlagait. A következő táb­lázat adatai mindezt ékesszó­lóan szemléltetik: 1.780 1.900 8.150 1.590 1.490 930 2.200 1.300 reláthatóan még nagyobb lesz, mint a múlt esztendőben. A- HAGIENI-I gépállomás dol­gozóinak sikerei azzal a ténnyel magyarázhatók, hogy a brigá­dok szoros kacsoiatban állnak a helyi mezőgazdasági terme ó üzemekkel. Ugyanakkor néhány brigád már 5—6 éve ugyanazok­ból az emberekből áll cs ugyan­azokon a területeken dolgozik. Ez azt eredményezi, hogy a gépállomás tagjai jól ismerik a területet és az embereket, szo­rosan együtt tudnak működni a gazdaságok és társulások bri­Sukamó, Indonézia elnöke szerdán este az egyik katonai is­kola növendékei előtt beszédet mondott. Emlékeztetett arra, hogy amikor 1954-ben Indonézia fel­mondotta a holland—indonéziai államszövetséget, altkor hitet tett az egyenlőség, a függetlenség és a szabadság eszméje mellett. gárijaival. Az egyéni felelősség tudata erősen kifejlődött ben­nük a munká'atok megfelelő elvégzésével kapcsolatban. Ha hozzátesszük még azt is, hogy a traktoristák többsége a kör­nyező községekből származik, egyesek közülük éppen a kollek­tivisták soraiból kerültek ki. vagy családtagjaik ezekben a gazdaságokban dolgoznak, ak­kor jobban megérthetjük azt. hegy miért érdekeltek ilyen nagymértékben a bő termés el­érésében. EZZEL KAPCSOLATBAN természetesen még vannak ezek­hez hasonló érdekes kérdések, rtkalma^sra váró módszerek. Kétségtelenül igen jelentős az a tény, hogy a gépállomás és a mezőgazdasági termelőüzem kö- j zötti kapcsolatot nemcsak a I traktorista brigád-k tartják j fenn, hanem közvetlenül a gép­állomás tanácskor* sain is ápol­ják azt. Ezeket a ' náoskozáso- k -t n nagyobb munkálatok meg­kezdése előtt és után tartják meg. Sokszor éppen a kollektív gazdaságoknál. Ilyenko- a mun­kát elemz:k, a helyszínen lemé­rik az eredményeket, járásiato­kat tesznek a jövőre, megjavp- ják az együttműködést. Tudni kell azt is. hogy a gépállomás műszaki tanácsokkal támogatja a mezőgazdasági termelő-egysé go’- ' Mindez, valamint az a tény. hogy a trak'oristák valameny- nyien széleskörű aeitációs mun­kát végeztek a parasztság köré­ben a kollektív gazdálkodás ér­dekében, hozzájárult ahhoz, hegy a Hagieni-i gépállomás az or­szág élenjáró gépállomása le­gyen, amelynek tapasztalatai; országszerte felhasználják. Az indonéz nép célkitűzései ellentétesek a nyugati hatal­mak terjeszkedési vágyaival. Éppen ezért most a nyugati Hatalmak zsoldjában álló, el­szakadásra törekvő szumátrai felkelők kísérletei súlyos fel­adat elé állítják a szabadság- szeret 5 indonéz népet. Nehéz napok következnek Indoné­ziára, azonban az indonéz nép és az indonéz hadsereg diadalra jut­tatja a szabadság eszméjét. A legutóbbi napok eseményei az érdeklődés homlokterébe ál­lítják Indonéziát, ezt a Csendes- Óceán számos szigetéből összete­vődő országot, amelynek területe közel kétmillió négyzetkilométer­es lakosainak száma 79 millió. A szigetvilágból a legismertebbek Jáva, Szumatra. Borneo, Celebes. Báli, Nyugat-Irán (Oj-Guinea) és ezenkívül ide sorakozik a sok is­mert és ismeretlen, körülbelül há­romezer kisebb-nagyobb sziget. A holland vállalatok a'kalmazottai- nak egy része az utóbbi időben elhagyta a szigetvilágot, de még távozásuk előtt sem érte el Idj- néziá holland lakossága a 150 ez­ret. Az indonéz népnek az a törek­vése. hogy Nyngat-Iránt béké­sen felszabadítsa, ha le is ke­rült az ENSZ programjáról, nem került le az élet napi­rendjéről. Indonézia kormánya Jáva szi­getén az ország, a szigetvilág fővá­rosában. Djakartábr.n működik Az imperialista zsoldosok főképpen Észak-Celebeszen és Közép-Szu- mátréban fejtenek ki tevékenysé­get. 1 A szumátrai lázadók a kom- mimistaeüeiiesség szokott jel­szavába burkolózva szolgálják az imperializmus érdekeit. Elsősorban az északamerikai mo- j •lopólistákat, akiknek hatalmas j érdekeltségeik vannak, kü'önöser j Szumátrán. Éppen ezért nem véletlen, hogy a SEATO most zajló ütésén az Egyesült Államok oly hevesen szor­galmazza az indonéz kérdés felvetését és ezzel az Indoné­ziai belügyeibe való beavat­kozást. Ugyancsak nem véletlen az, hogy miközben a SEATÓ ülésszakán az indonéziai helyzetet vitatják meg, Manilába érkezett Pantou őrnagy, az indonéziai lázadó-klikk képviselője. Az Egyesült Államok mono­polistái különösen féltik szu­mátrai olajmezciket. Ebből a szempontból is jelentős a djakartai rádió szerda esti beje­lentése, mely szerint az indonéz kormány ejtőernyősei megszállták a középszu mátrai Bakanbaru re­pülőterét. Bakanbaru közelében van az az amerikai olajközpont, amely hírügynökségi jelentések szerint háromezer négyzetmérföld területen fekszik, 75 millió dollár értéket képvisel és amelynek napi termelése 15 ezer barell. Katonai szempontból is jelentős ez a hadi- tény, amely a kormánycsapatok előtt megnyitja a Padang feló ve­zető főútvonalat. Á washingtoni indonéz nagy­követ szerdán kijelentette, hogy a központi kormánycsapatok gyor­san haladnak előre és a helyi szervek képviselői ellenállás nél­kül engedelmeskednek a kormány intézkedéseinek. Szumátra népe lelkesen fogadja a kormánycsa­patokat. A harcok tovább folynak az indonéz szigetvilágban. Mint ahogy Sukarnó mondotta: — Nin­csen nagy nép nehéz megpróbál­tatások nélkül, de számukra ez a megpróbáltatás hozza meg majd azt, hogy nagy nép lehessünk. — Elérjük ezt a nép akaratából, a hadsereg segítségével, amelynek szent ..az egy állam, egy zászló” i^'’7ÜV r!. 120 ói, népszerű tudományos filmet készítenek Csehszlovákiában Prágai, brnoi és goltwaldcvci filmstúdióban ebben az érv­ben 120 népszerű tudományos . filmet készítenek. B. Vosahlik rendező a Napról és az életre gyakorolt hatásáról, B. Urban, a vákuum-technikáról ős technológiáról, A. F. Sulc. a zene és a film fizikai alapjairól, a látásról és a szemről, R. Toman az ideg- rendszer zavarairól és a V. I. Leninről elnevezett pilzeni üzemről készít népszerű tudományos filmet. A többi népszerű tudományos film forgatásának előkészületei megkezdődtek. A 8ARAT1 NÉPEK ÉLETÉBŐL 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom