Kelet-Magyarország, 1958. március (15. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-23 / 70. szám
KEI Ff MAGYARORSZÁG 1958. MÁRCIUS 23, VASÁRNAP 0 A „Kelet-Ma gyár ország“ képre jtvény-pál yáza ta Értesítés Értesítjük Nyíregyházán az üszolo, Sóstói út, Krúdy Gyula utca, Gárdonyi Géza utca, Garibaldi utca és Csaló-közben lakó fogyasztóinkat, hogy 110 V feszültségről 380/220 V feszültségre térünk át. Az új feszültségre való áttérést a mai naptól kezdve folyamatosan eszközöljük. Kérjük az érdekelt fogyasztóinkat, hogy villamosberendezéseiket, készülékeiket az új feszült ség kívánalmainak megfelelően szereltessék át, mert azok jelenlegi formájukban élet és tűzveszélyesek lehetnek. Az új feszült ség veszélyesebb, mint a régi ezért fokozatosabb elővigyázatosságot követel fogyasztóinktól is. Baleseti veszélyek elkerülése végett szerelést csak villamos i szakemberrel szabad végeztetni. TITÄSZ V. nyíregyházi üzemvezetősége Mit ábrázol a kép és mit tudunk róla? (A pályázat részletesebb tudnivalói előző lapszámainkba®.) A mai Hportmüsor A NYÍREGYHÁZI ÉPÍTŐK NB II-Ő6 együttese ma idegenben játszik Salgótarján ellen. Játékosaink fogadkoztak, hogy legalább az egyik pontot megszerzik. Kíváncsiak vagyunk: sikerül-e megtartani ígéretüket. AZ NB III-BAN Kisvárda Mátészalkát fogadja. Tiszalolcön játszik a D. Kinizsi, Nagy kálióban pedig a DEAC. Nyíregyházán az NYSZSE ellen a D. Építők lép pályára. (E találkozót a bujtosi pályán játsszák.) A MEGYEI BAJNOKSÁGBAN ez a mai műsor: Ny. Építők II—Nyírtass, V.-na- mény—Fehérgyarmat, Rakamaz— Tiszavasvári, Nagyecsed—Deme- cser, Mándolc—NYVSC, Baktató, rántháza—Dombrád, MVSC— Nyírmada. A NYÍREGYHÁZI RADIO MAI MŰSORA VASÄRNAP Mikrofonnal a repülőtéren — Lottósorsolás Nyíregyházán. — Vasutas emlék. — Egy termelőszövetkezeti elnök levele barátiához. — Köszönet Guszti bácsinak, hogy bevezetett a falusi élet titkaiba. — Egy felhívás. Sz.lv küldi szívnek. Irodalmi összeállítás. Vasárnapi jegyzetek. HÉTFŐ Pedellus. — Mit termellenek a ktsz-ek? — A TTIT megyei közgyűlésén. — Legyen a virágok városa Nyíregyháza. Az V-ös számú iskola csatlakozása a Hazafias Népfront felhívásához. — Beszélgetés a pátyodi termelőszövetkezet elnökével. — A nap eseménye. — Hírek. Az ifjúság hangja: Egyenruhás fiatalok között: A fiatalkorúak bírája nyilatkozik a fiatalkorúak bűnözéséről: Bemutatunk égy fiatal költőt; Egv levél: Hogyan levelezzünk külföldi fiatalokkal: Ifjúsági hiradó; Találóskérdés. aprohirdetesek Mézpergető, naeyboczonádt méhkap- tárak. méhcsalád eladó Makarenkó ^ SSőVs^ IZS motorkerékpár, zongora eladó. Luther ház A. I. S. Szabolcs-Szatroár megyei Növényvédő Állomás pályázatot hirdet körzeti egronómusi állások betöltésére. Feltételek: legalább kertészeti technikumi végzettség. Alapfizetés kertészeti főiskolai végzettséggel és egyéves gyakorlattal kb. 1600.— Ft. kertészeti technikumi végzettséggel és 2 éves gyakorlattal kb. 1500.— Ft. Jelentkezők erkölcsi bizonyítvánnyal és önéletrajzzal felszerelt pályázatukat Szabolcs-Szatmár megyei Növényvédő Állomás, Kállósemjén címre adják be. Riigylakadás előtt permetezzünk GYÜMÖLCSFAOLAJJAL erős pajastetű fertőzéskor, cs áttelelő rovarkártevők ellen; FLOIUSTELLA KÉNPOR-ból főzött téllhígitású mcsz- kénlével gyenge pajzstetű- fertőzéskor és almafa-Iiszt- barmat ellen; SARGAMÉREGGEL (Novcnd.a) BimbóUkasztóbogár, pajzstetű és egyéb rovarkártevők ellen. BESZEREZHETŐK; a földműves- szövetkezetekben, állami kiskereskedelmi vállalat boltjaiban és a vetőmagboitokban FORGALOMBA HOZZA: Műtrá gya és Növényvédöszer Értékesítő Szövetkezeti Vállalat és megyei kirendeltségei. Aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa “*1^“rVTT I TI VT » v YTVTFVVvTT ttt» » R ELETM AG Y A RORSZAG Szerkeszti' ■ SzerkesztObliottság. Felel«9 kiadó: az MSZMP megyei bizottság es ■ megyei tanács Szerkesztóseg Nyíregyháza Sztálin tér 21. Tel. 11-70. 71. 7«. Kiadóhivatal Zsdánov utó i. Telefon: so-oo. Nyíregyházi Nyomdáim rí Vállalat n lr»gyhára nojs* Ovö-tn utrá 4 Teljes fogorvosi felszerelés eladó. Dr. Vlgváry László, Nyíregyháza. Dózsa György u. 10. sz. Felvételre keresünk nagy gyakorlattal rendelkező marós ..és autófényező- festő szakmunkást. Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat, Tokaji út. Háziipari Szövetkezet . Vezetősége közli a szövetkezet dolgQzóival, hogy a mérlegzáró küldöttgyűlést f. hó 24-én (hétfő) du. 4 órai kezdettel a IV, sz. Általános Iskola dísztermében (MaU- novszkij tér) fogja megtartani. Mindenkit szeretettel vár a Vezetőség Végzett cukrászt, vagy segédet azonnali felvételre keres a nyirmihátydi földmüvesszövetkezet. Használt gyalupad és 200 kilógrammos mérleg eladó. Kossuth u. 59. Pályázati felhívás. A Szaboles-Szat- már megyei Tanács Építési és Közlekedési Osztálya pályázatot hirdet a megyei vízmű- és Kutépttö vállalat főmérnöki állásának betöltésére, pályázhatnak azok a gépészmérnöki (mérnöki) oklevéllel rendelkezők, akik legalább S éves szakmai gyakorlattal rendelkeznek mélyfúrási munkák kivitelezésében vagy azok a mélyfúrási kivitelezési munkakörben dolgozó technikusi képesítéssel rendelkezők. akiknek legalább 10 éves szakmai gyakorlatuk van. A pályázathoz csatolandó: részletes önéletrajz, képesítésről szóló Igazolás, eddigi szakmai gyakorlatról szóló Igazolások, az előző munkaadóktól úi keletű hatósági erkölcsi bizonyítvány. A pályázatok és kért mellékletek a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács VB. Építési és Közlekedési .Osztályához, Nyíregyháza, küldendők. Ax 53. sz. Autóközlekedési Vállalat felvesz nyíregyházi és kisvárdal telephelyére érettségivel rendelkező gépkocsi kalauzokat. Korhatár 22—30 évig. Kemecsei u. 11. 700 négyszögöles részben, betelepített szőlőingatlan eladó Klskálló határában (László-kert). Érdeklődni lehet dr.* Tamávölgyi Györgynél, Nyíregyháza. Egyház u. 4. sz. alatt. Juhgyapjút géppel köt Putti. Nagy- kálló. Sztálin u. 25, Megrendelést postán Is elfogadok. Debreceni azonnal beköltözhető háromszobás összkomfortos nagytelekü családi ház eladó. Debrecen. Botónd utca 9, Beköltözhető 2 szoba, konyha, előszoba, seplzos családi ház 700 négyszögöl kerttel, szőlővel pl?, 1.. Őszülő utca 40. Oszólö utca 6«. számú kertes ház beköltözhetően, ugyanott egy téick is eladó. acLAnuu 31USUKSZAMOK: Kossuth-rádh : 4.25—7.59-lg. Vidáman — frissen. Zenés műsor. — Közben: ».30: Hírek, Idójárásjeiemés. — 5.30: Hírek, Idöjarasjelentés — 8.00: Falurádió. — 6.59: Időjelzés. I.oo: Hírek. Idöjarasjelentés. — 7.1(1: Új könyvek. — 7.35: Naptar. — 7.55: »Bt főzzünk? — 1.59: Időjelzés. 8.00: Műsorismertetés, idöjarasjeleuies. — 10.00: Hírek. Lapszemle. idöjarásjeleutés. — u.59: Időjelzés. — 12.00: Déli harangszo. ú tanná; Hírek, idöjarasjelentés — 15 59: ldójárasjelentes. — 16.00. ' Hírek. — 16.03: Idöjárasjclentés. — 16.47: Műsor- ismertetés. — 17.59: időjelzés. — 18.oo: Hírek, ldojaiásjeleniés. — 19.54: jo- cjszakát, gyerekek — 19.59: időjelzés. — 20.00: Esti krónika. Időjarásjelemes — 24.00: Hírek, idöjarasjelentés. — 0.30: Himnusz. Utánna: V ízjelzőszolgálat. Petőfí-rádíó: 6.00—6.00-lg: Reggeli zene. Közben: 6.20: Színházak, mozik es tárlatok műsora. — 6.50: Torna. — 7.40: Falurádió. — 9.00: Műsorzárás. — 14.00: Hírek. Időjárás- és vízállásjelentés. — 19.00: Hírek, idljárásjelcnies. 13,00: Műsorzárás VASÄRNAP, MÁRCIUS 23 KOSSUTH RADIO 8.10: A tavasz hírnökei. 8,20: Népdalcsokor. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Figyeljük a zenét. 10.10: Ifjúsági műsor. 10.50: Egy kis séta a könnyű zene birodalmában. 11.30: Magvar tájak — a Bükk. 12.15: Jo ebédhez szól a nóta. 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi...- 13.30: Kádlólexi- kon. 14.00: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara látszik. 15.05: Hét nap a külpolitikában. 15.20: Könnyű zene. 15.50: A műsort összeállította Csók István Kossuth-díjas kiváló művész. 16.30: Helyszíni közvetítés bainoki labdarúgó-mérkőzésekről, 17.30: Kin esés Kalendárium. 18.23: A Magyar Rádió tánczenekara játszik. 19.00: Világhírű művészek onerahangversenVe. 20.10: Köznapi dolgokról. Előadás. — 20.20: Lumpáciusz Vagabundusz. Mesejáték. 22.10: Népi zene. 22.50: Kamarazene. 0.10: Balassa p. Tamás zongorázik. PETŐFI RADIO 8.00: Peskó György orgonái. 8.20: Humoros lemezeinkből. 9.30. Miska bácsi lemezcsládája, 10.10: Szív küldi. 11.00: A Magyar Rádió énekkaranair nyilvános hangversenye. 11.45: Bor» és a húga. Vereg Péter elbeszélése. 12.50: Müvészlemezek. 14.1' A Gyermekrádió műsora. 14.50: A bel tér Ti gazdálkodás útján. 15.05 Népi hangszerszólók. 15.25; Részletek Kókai Rezső daljátékából. 15.55: Német népzene. 16.15: Sárvár a XVI. században. 17.00: Tánczene 18.00: Szimfonikus hangverseny 19.00: Edvl Illés Aladár otthonában. 19.15: Nép zene. 19.40: Filmdalok. 20.90: Mozart-műv.ek. — 20.50: Turisztogi áf. Előadás. 21.10: Tánczene, 22.00: Olasz operaest. HÉTFŐ, MÁRCIUS 24. KOSSUTH-RAD1Ö 8.10: Reggeli hangverseny. 9.10: RV portműsor. 9.25: Fátyol József kjari- nétozlk. Lakatos Lajos cimbalmozlk. 9.4.i: Ezüstkalászos gazdatentolyam, 10.10: Mésedélelött az óvodában. 10.30: Szívesen hallgattuk... 12 10: Népi zene. 13.00: Lányok, asszonyok. 13.Í5: Heti zenes kalendárium. 11.15: Mai szerzők operettjeiből. 15.00: A Gyermckrádló természettudományos l'olyóiiata iö.*o: Egy népdalgyújto útlnaplóiuboh 16.10: Válaszolunk luiUgatólnki ak. 16.Z5: Scbubert-müvek. 17.00: A munkások és’a művelődés. 17.15: A Tabányi együttes játszik. 10 10: ZcnekaT hangverseny. 18.45: Ifjúsági jrtárat. 19.00: A nagyüzemek államosításának 10. évfordulójára. 71.10: Könnyű hangszerszólók. 21.20: SakknoveUa. Rádiójáték. 22.20: Kenesey: Az ar nv meg az asszony. Opera. 23,33: Tánczene. 0.10: Népdalok, PETOFI-RADIO 14.20: Ifjúsági műsor. 14.45: Zenekari hangverseny. 15.45: A hét aranyérem. Irodalmi műsor. 16.16: Fúvószene. 16.30: Rlporterszemmel a világ körül. 16.40: Népszerű opera- áriák. 17.10: Debussy emlékére. Előadás. 16.10: Németh lász'ó. Sámson. Előadás. 18.25: Népek zenéje. 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. 19.15: Zotnal Jenő zongorázik. 30.00: Tánczene. 21.05: Vidéki színházakban. Riportműsor. 21.25: Mihály András: Gordonkaverseny, 22.02; Magyar nóták. ÍIOIÜKUSO K! 125 cm3 és Í50 cm3, motorokhoz henserköszörülés.. dugattyú készítés (gyurüvei. csapszeggel) ISO.— Ft. Főtengely Müt'gozeü 150.— Ft. 250 cm3. 350 cm3. motorokhoz ugyanezen munkák elvégzése 350— 300.— Ft. A megmunkált alkatrészek minőségéért garanciát vállalok. Szabó László. Autó és motor- kerékpár javító. Nyíregyháza. Bocs- kai u. 4. sz. Telefon: 35— 60. _______ GYÜMÖLCSTERMELŐK! TERMELŐSZÖVETKEZETEK! Állami gazdasagok: Telepítsenek gyümölcsfát! A Nagymezői Állami Gazdaság faiskolája Fehérgyarmat bármilyen mennyiségben megrendelésre azonnal szállít: Szilva (besztercei muskotály, olasz kék stb.) Dió, kajszi barack csemetéket. KÍVÁNATRA ÁRJEGYZÉKEI IS KÜLDÜNK ! »4M44M44H44I444HM4HHH444« Hétszobás, konyhás lakásom elcse rélném egyszoba. konyhásért. Érdeklődni Sztálin tér 16. Egy sötét hálószobabútor eladó. Holló u. 61. szám a hitt. 2.5 tonnás lapos stíálkocsl eladó. Józsa András u. 5. az. 900-as vasvázas szalagfűrész sínnel és rönkvonó kocsikkal eladó. oláh. kerékgyártó Nyírbátor. Rövid, kereszthúros. körpáneélos zongora, „B” tenor szaxolon eladó. Rákóczi u. 48. sz. Sztálin tér 19. sz. ház eladó. Háromszor háromszobás lakás megosztva is. Tsz-ek egyéni termelők figyelmét felhívja a Nyíregyházi Földművesszövetkezet, hogy DIGITALIS TERMELÉSRE ÁPRILIS 1-1G LEHET SZERZŐDÉST KÖTNI, holdanként 35—30900.— Ft. jövedelmet biztosit. Felvilágosítást ad akoái. Nyíregyháza. Bocskai u. 20. CJ. komplett fürdőszobaberendezés eladó. Kossuth u. 32. sz. MOZIK MŰSORA BÉKE-MOZI: A 430-as urak (I. rész.) Indiai film. A Csavargó e. filmből jólismert Rajkapoor és Nargis főszereplésével. A kő" zönség kívánságára az I. és II. rész jegyeit a pénztár egy» szerre adja ki. t ; Előadások kezdete délelőtt fél 11 és du. fél 5, fél 7, féj 9 órakor DöZSA-MOZI: Az élet küszöbén. Tegnapi játszópajtások, mai szerelmesek. Szovjet film. Előadások kezdete 4, 6, 8 órakor. GORKIJ-MOZI: Csodacsatár. Zenés magyar filmszatíra. Előadások kezdete: 4, 6. 8. órakor. HÚSVÉTI NAGY VÁSÁR a nyíregyházi földművesszövetkezet áruházában (Rákóczi u, l szám) Ft.-tól Ft.-ig Női divatkabátok 850.— J.050. Női ballonkabát 420. Ft Férfi sportöltönyök 438.—• 660.— Minőségi férfiöltöny 850.— 1.310.— Férfi ballonkabát 445.— Ft Kordbársony bébiruhák 130.— 155.— Női síma szövetek minden színben 28.— Ft 140 cm széles gyapjú szövetek divat színekben 133.— 208.— 140 cm széles mintás divat szövetek 87.— 110.— Pepita szövetek 105.— 245.— Börberrik 250.— 403.— Férfi Cord szövetek 357.50 Ft Szebbnél-szebb gyapjú női divat pulóverek 160.— 350.— Kuligánok, olaszkák 320.— 640.— Gyermek pulóverek, kardigánok, mellények 80.— 128.— Női divat szandálok 160.— 250.— Női félcipők, körömcipők 180.— 350.— Legújabb divatú férfi papucscipők, szandálok 230.— 325.— Telepes és hálózati rádiók 710.— 2.990.— Legújabb típusú Danuvia motorkerékpár 12.277.— Ft Varrógépek 2.377.— 4.200.— Hűtőszekrények 4.00.— 5.400.— Férfi, női kerékpárok nagy választékban 960.—• 1.240.— más Arukban is rendelkezik Áruházunk A FENTIEKEN KlVÜL BÖ VÁLASZTÉKKAL FIGYELMES, PONTOS KISZOLGÁLÁSSAL VARJA KEDVES VÁSÁRLÓIT. »♦444H44«44m44Hm«««*»*,.»„„»«»»»«»m4444*n4H444MM4*«