Kelet-Magyarország, 1958. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-22 / 45. szám
'P mi KELETIM AG YARORSZAG 1958. FEBRUÁR 22. SZOMBAT FEHÉR LÁSZLÓ: Mondjuk ki bátran iJ ól emlékszem még, gyermekkoromban a vonat volt miden vágyam. Utazni, utazni, messze tájakra. Igaz, nem jutottam tovább a Nyugalmai, de valóságos ünnep vo.t szamomra, ha a száguldó vonat ablakából, számlálhattam a végnel.vüU telefon - póznákat... S hogy mdyen érzés volt teoruar 5-én tclumi az Ari- berg-éxpresszre, .amellyel . Svájc' leié vettük az irányt...'( Nem emlékszem pontosan, — de ennek megvan az oka. Kietem első nagyobb külföldi versenyére utaztam és minden percben a genii verseny járt az eszemben. Hat ezért nem jutott idő a „nagy hatás" átélésére. A csoport — szerencsétlenségére — de az én előnyömre — már nem jutott hely a hálókocsiban s így Becsig az ablak mellett „melegítettem pe’ a szamomra ismeretlen táj, az elmaradozó vidék csodálásához. Egész Ausztrián átutaztunk s ami nekem a legszembetűnőbb volt: a sok alagutat néztem ámulattal. Gondolatban azért magam ele tdéztem a mi Alföldünk végtelenjét és az alagutak homályában a délibáb játéka jutott eszembe... Buschnál hagytuk el az osztrák határt és Zürichen, Bázelen át érkeztünk meg Genfbe, a verseny színhelyére. Az állomáson már vártak bennünket s bensőséges kis fogadás után pihenőre tár- tün az egyik szállodában. Két nap Gsnfben — a verseny e.ött Az első napon —február 7-ér. — ugyancsak elaludiuk az időt. Majdnem delet harangoztak, anogy felébredtünk, a mosakodás 'és- az: üdvözletek" megírása után nyomban eueduez ültünk. Nos, ekkor következett az első kellemetlen do-ög, amit magammal hoztam Gemoól. A fcoo lo— gásól adó ebéaen egymásután raklak az aszta.ra a franciás, oiaszos, es meg ki tudja muye.i íogásokat, csak eppen a paprika^ csirkét felejtették el. Láttak is a vendéglátók, hogy keserű arccai ülök a széken ,es — mivel tolmács nem volt — a szó szoros értelmében kézzel-lábbal magyarázták ajánlataikat. En tojást mutattam, amit hamarosan elkasz. tettek, ám amikor az ő „mutogatásukra került sor: nehezen kapcsoltam. Az egyik illető ugyanis, éktelenül ütögette a combját. Én csak néztem és az egyik kollégám végre megfejtette,, hogy sonkát is akarnak hozni... Az étkezésről különben csak annyit: Ottlétem öt napja alatt legkevesebb két kilót fogytam. Ebéd után aztán mind a négyen edzésre siettünk az egyik közeleső stadionba, ahol újságírók és fqtoriporterek vettek* bennünket ostrom alá. Az egyikj újság hozta is a képünke.t, mely-* bői magammal hoztam egy pél-J dányt. X ♦ Disszidensek Bizonyára érdekli az olvasót:* taláikoztam-e Géniben magyar { disszidansekkeí. Hát találkoztam, t Le azért is Írok róluk mmdjart * jegyzetem elejen, mert ezek a* találkozások is a Verseny előtti? lcet napon történtek. Igaz, az? az egy in mellénk szegődött disz-? szidenssel, — aki egész ottlétünk alatt „udvariasságból" kalauzolt bennünket, — mar megérirezé- sünkkor találkoztunk. De nemcsak ö volt mindennapos nálunk. Ahogy megérkeztünk, á.laluPaa minden órában kérdezősködtek felőlünk a szálloda portáján. Mit is mondhatnék róluk? Nekem iá nagyon furcsa voit, hogy annyira ragaszkodtak hozzánk. Az egyik még vendégül is látott bennünket. A nevére már pontosan nem emlékszem: mérnök, és már kocsija is van. Amikoi azonban elbúcsúztunk tőle,, halkan mondott valamit Valamit, amit még én is megcsodáham. — Gyerekek, de szeretnék veletek hazamenni...! (Folytatjuk.) minden dolgozó paraszt élőit: célunk a nagyüzemi mezőgazdaság megteremtése. Az egyenes, .gazságos, világos szóból éri az ember. Manapság még ha.ia- ni kommunista szájából is, hogy ő bizony nem agitál a termelő- szövetkezet meliett, mert... Hat igen. Igaz, hibákat követtünk el. Nem az volt a hiba, hogy agitáitunk. beszedünk a nagyüzemi gazdálkodás je.éntóscge- röl, hanem az, hogy ezt nem mindig helyesen tettük. No, de ez most inook lehet-e arra, hogy hallgassunk, ne beszéljünk az creaményekrő.í Egyáltalán nem indok. A kommun.slaknak igenis határozottan ki kell monda- niok: a dolgozó parasztság jövője a termelőszövetkezetben tani S ezt mondták ki bátran, igazságosan a nyírgyuiaji kommunisták a dolgoz« parasztoknak. Itt is voltak kétkedők, felénk, „ráérünk még”-clvet hangoztató elvtársak. De a part- alapszervezet tagjainak többsége, élen a párttitkárral, Barsi Dezső megőszült igazgató-tanítóval, elhatározták, hogy népszerűsítik a szövetkezést. És munkájukat siker koronázta. Nem kényszerítettek senkit, nem ijesztgettek, nem bántottak meg egyetlen dolgozó parasztot sem. Igaz, megvárták míg megérik a gyümölcs. Először az egyénileg dolgozó paraszt párttagokkal beszéltek. Simán János, Kapási Imre rajta is voltak, Sőt! Még tagszervezési versenyre is ki akarták hívni egymást, de aztán a vezetőség leintette őket: „Ne forgácsoljuk szét az erőt. Közösen fogjunk munkához" — mondták. Es a határozatot tett követte. A huszonnyolc tagot és tagjelöltet számláló pártszervc- zemek csaknem valamennyi tagja serénykedett, hogy a határozatot végrehajtsák. S hogy' nem kártyavár volt a határozat, azt az eredmény is mutatja. Mert a dolgozó parasztokból álló néhány napig működő 3 tagú tsz-t előkészítő bizottság egyre gyarapodott és ma már 12 család, 17 taggal 200 hold földdel közösen gazdálkodik. A Dózsa Termelőszövetkezet clctreliivásában a kommunisták jurták az élen. Mit bizonyít ez? Azt hogy ott, ahol a kommunista egyénileg dolgozó parasztok, a partszervezet cs annak vezetősége alaposan, helyesen és bátran foglalkozik a termelőszövetkezeti mozgalom kérdésével, munkájukat siker kíséri. Jó lenne. ha a pártszervezetek Követnek a nyírgyuiaji kommunisták példáját és többet foglalkoznának a mezőgazdaság szocialista átszervezésének kérdésével, a tsz. fejlesztés ügyével. Mert bizony nem mondható el az, hogy mindem megtettek ennek érdekében. Márpedig meg kell tennünk mindent, ki kell mondanunk bátran és őszintén, hogy mi igen is virágzó szocialista, mezőgazdaságot, művelt parasztságot akarunk. Ez pedig csak a termelőszövetkezetek útján lehetséges. (F. KJ Az idén 11 öröklakás válik beköltözlietővé Nyíregyházán Az Országos Takarékpénztár a lakáshiány enyhítésére minden évben meghatározott számú társasházat épít, s a lakásokat öröklakásként — kedvezményes feltételekkel adja el. Az idén az öröklakás-akció a fővárosban többszáz családnak nyújt otthont Ugyanakkor a nagyobb vidéki városokban is építenek öröklakásos társasházakat. Ebben az évben Debrecenben 48, Nyíregyházán 11, Szegeden 31. Szombathelyen 13 és Salgótarjánban 26 öröklakás válik beköltözlietővé. Készülnek a tervek Győrben, Szegetlen, Székesfehérvárott, és Egerben egy-egy, Miskolcon pedig négy újabb társasliáz építkezéséhez. Ezeket előreláthatólag ugyancsak ebben az évben építik fel, s így az említett helyeken száz lakást vásárolhatnak meg az érdeklődő*:. (HARMADIK RÉSZ.) N égy óratájt lassú keleti szél kerekedett. Elfújta a ködöt. Most már csak az éjszaka lassan ritkuló sötétsége burkolt be minket. Fontosán félötkor Pest felöl géppus- liatuz hallatszott. — A mieink másodpercnyi pontos- °uggai teljesítik a parancsot — mondotta Mihajlov. — Elhúzódnak a halálraítélt területek közeléből. Árboc karórájára nézett és igent bólintott. Gt óra öt perckor négyen — a tábornok es vezérkari iónoké. Mihajlov és en — felkapaszkodtunk egy rommáiGtt ház épei* maradt, emeletnyi magasságú fajara. Árboc három rakétát adott át Mihaj lovnak. — Egy vörös, egy zöld és ismét egy vörös, öt óra harminc perckor gyors egymásu táncán — ebben a sorrendben mindhármat kilövöd. Ez lesz a jel. Igazítsd az órádat az enyémhez! — intézkedett a laoouiok. — öt óra tizenkettő; — mondotta Mihajlov. ( Árboc igent bólintott, öt óra tizenkilenckor Ignátycv tábornokot telefonhoz hívták. A hadsereg- csoport parancsnoka akart beszélni vele. A tábornok futólépésben ment a telefonhoz. Nyolc perc múlta futólépésben jött vissza. —Hívd össze az ütegparancsnokokat, Mihajlov! — Tábornok elvtárs — engedje meg. hogy figyelmcz essem — az órám öt óra huszonhét percet mutat. — Pontos órád van, Mihajlov. Hívd össze az ütegparancsnokokat. öt óra harmincegy, perckor az ütegparancsnokok együtt voltak — az árva házfal tövében. — Jó reggelt, elvtársak! — köszöntötte őket Ignatyov tábornok. — Megpa- ra .csoiom, hogy aki nincs őrségben, azonnal menjen aludni. Csend. — Azonnal aludni! ismételte meg a parancsot Árboc. — Azonnal aludni. Ügy lesz, tábornok elvtárs! •*— válaszolt valamennyi jelenlévő nevében a vezérkari lőnök. — Még egy pillanatra elvtársak — így Ignatyov. — Az ütegparancsnokck délelőtt tíz óra harminc perckor az én hadiszállásomon gyülekeznek. Délután a nehéz tüzérség és a legnehezebb tüzérség elindul — Berlin felé. A pontos, részletes utasítást délelőtt tíz óra harminc perckor kapják meg az elvtársak — a hadiszállásomon. — Délelőtt tíz óra harminc perckor, a tábornok eiviárs hadiszállásán. Ügy lesz. — Nem tartóztatom tovább az elvtársakat. Jó pihenést1 Futólépések döngése. Halk parancsszavak. Nehéz csizmák tapossák a havat. öt perc múlva — csönd. Pesten erősödik a gépfegyverül/.. Időnként egy-egy robbanás hallatszik. A rombadőlt ház épen maradt falának tövében sokáig álltunk négyen: a tábornok a vezérkari főnöke, Mihajlov és én. Árboc a ritkuló söté'ségen át á vergődő várost kémlelte. — Megengeded, tábornok elvtárs, hogy megkérdezzem, mi történt? Árboc sokáig késett a válasszal. — Nemcsak szabad tudnotok —szólalt meg végre — de tudnotok kell, hogy miért nem semmisítjük meg a várost. Sztálin megmentette Budapestet... Árboc itt szünetet tartott. — A főparancsnok azt táviratozla Jászapátiba a hadseregcsoport parancsnokságának — folytatta Ignatyov —, hogy a Budapest körül harcoló szovjet csapatok feladata nem a magyar főváros megsemmisítése, hanem a magyar főváros felszabadítása. Nehéz tüzérségünk Bér,in alá megy... — Na, de a németek ellentámadása — kezdtem dadogva. Árboc szavamba vágott. Megállítottuk! Most már az egész vonalon mi támadunk... Sikenel! Hosszú, hosszú csend. Nem tudtam volna megmondani, hogy mit érzek. — Tudjátok, fiuk, mire gondolok — szólalt meg végre Árboc. — Te Voroncov százados, bizonyára emlékszel arra. hogy engem a háború elején lefokoztak — gyávaságéit. Kilenc perccel, előbb vonultam vissza, mint a parancs előírta. Gyávaságból? Nem. szavamra nem! Visszavonultam, mert már nem tudtam e>viselni hogyan pusztulnak a mieink a culeróbeá lévő ellenség tüzétől. Ezért lefokoztak. Azóta százszor — nem! — ezerszer tettem tel magamban a kérdést, hosy megérdemel tem-e a súlyos, megbélyegző büntetést! Akkor ugyanis — 1941 őszén —• -olyanok voltak az erőviszonyok, hogy még saját fiainkat se kímélhettük. Helyt kellett állani — akármibe került. És rna? Három és félesztendős háborúskodás folyamán úgy megerősödtünk, hogy ma már ahhoz is van erőnk, hogy az ellenséget, a Volt ellenség fővárosát is kíméljük... Nos, fiúk? Egyikünk se válaszolt. — En nem tudom nektek megmagyarázni, fiúk, hogy mit érzek — kezdett ismét szoba a tauornok. — Nem találom a kellő szavakat. De abban bizonyos vagyok, hogy ti épp o y boldogok és büszkéi: vagytok, mint én. Mélyet sóhajtott. Aztán hangosan, egészségesen, bo.dogun,' hosszan nevetett — Gyerünk teázni! Hideg van. — Petyka — szólt, mikor már e. üdültünk — reggel az óruöngös tatart iL-uxS- kolára vezényeled. Jó politikai tiszt lesi belőle. Reggel három friss hadosztály indult Budapest felé. Az országúton (de a mellékutakon és az ösvényeken is) ezrek, tízezrek sie tek harcba — Budapest felszabadításáért. a bekért. Fiatal, erős, kemény legények ezrei, tízezrei... A. fiuk énekeltek: És a Csendes Óceánnál Értek véget a csaták... A halványkék égen vadászgépei: úsztak Buda felé. Egészen alacsonyan. — Kilenc..tizennyolc, huszonhét, harminchat, negyvenöt, ötvennégy ... —. számolt rangosán Mihailov. A -tpuiőgépek motorjainak ütemes zúgását .s rúlnarsogta harcba. induló lövészeink vidám énekszava. (Véne.) Genfi jegyzetek Ifién Béla: A háború célja
