Kelet-Magyarország, 1958. január (15. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-29 / 24. szám

1958. JANÜÄK 29. SZERDA

KELET MAG VAUOKSZAG

s

As országgyűlés tegnapi ülése

fFotytatáö as 1. oldalról)

A továbbiakban a katolikus békemozgaiom, az Opus Pads tevékenységéről beszélt.

Hangsúlyozta, hogy az Opus Pads az Országos Béketanács révén a Béke-Világtanácshoz tartozik, annak irányvonalát követi, programját valósítja meg. A papság örül annak, hogy megjavult a viszony az állam és egyházunk körött. örül, hogy minden gátlástól •mentesen, elveinek feladása és hivatásának legkisebb sérelme nélkül védelmezheti a békét.

Tisza József hozzászólásában elmondotta, hogy az elmúlt 14 hónap falun is kemény küzdelem időszaka volt a haladó erők és a dolgozó nép ellenségei között. Ebben a küzdelemben dolgozó parasztságunk jól vizsgázott, bebizonyította, hogy nem kívánja vissza a múltat, megérti a ma feladatait, s építeni akarja a jövőt. Ennek egyik jele az a bizakodó hangulat is, amellyel a falvakban mindenütt találkozni lehet.

A termelőszövetkezetek tagsága ma jobban él, mint azelőtt bármelyik évben. A tagság érzi, hogy a kormány helyes mezőgazdasági politikája révén igazi gazdájává válik szövetkeze tének.

Az egyéni parasztok munkájáról szólva megállapította, hogy a falvaknak ezek a dolgozói is biztonságosabban. nyugodtabban végzik munkájukat, abban a meggyőződésben. hogy a párt és a kormány támogatja őket terméshozamaik növelésébe.,, a magasabb életszínvonal elérésében.

A továbbiakban megemlített néhány hiányosságot, amelyek a termelőszövetkezeti gazdálkodásban ez idő szerint fennállanak. Ilyen például az, hogy bár a tsz-ek jelentős előrehaladást értek el a növénytermelésben, de ugyanez már nem mondható el a tsz-ek állattenyésztésére, különösen a szarvasmarhatenyésztésre. Ha ezen sürgősen nem változtatnak, akadálya lehet a növénytermelés további fejlesztésének Is, visszavetheti a közös gazdaságokat, mert csökkenti jövedelmezőségüket. A tízeknek a kormány jelentős támogatása mellett saját maguknak - is törekedni kell az állattenyésztés megjavítására. Ezt kívánja a népgazdaság érdeke is.

Ezután az elnök szünetet rendelt el.

Kádár Jáuos eWtárs válasza a vita felszólalóinak

Szünet után Kádár János, a Minisztertanács elnöke válaszolt a vitában elhangzottakra.

— Tisztelt országgyűlés! Elsősorban azokra a megállapításokra térek ki, amelyek a kormány munkájának lényegét érintették. Az országgyűlés vitájából is világosan kitűnik, — és ez az utóbb! hónapokban sokféle formában is -kifejeződött, hogy a széles tömegek a kormány politikájában nagyra értékelik azt. hogy ez a po- f.itika nyílt és világos — kezdte beszédét, majd így folytatta:

— Nemrégiben részt vettünk Moszkvában a szocialista és más országok kommunista és munkáspártjainak két értekezletén. Különösen a második értekezleten, ahol valamennyi világrész úgyszólván minden kommunista és munkáspártja részt vett — a íel- Kzólálók sorra, rendre elmondták, hogy abban az időszakban, amikor a haladáshoz való viszony központi kérdése világméreteidben a magyar kérdésben való állásfoglalás volt. az emberek mindenütt féltették a kérdést a haladást képviselő pártoknak: mi a helyzet Magyarországon és hogyan fosainak állást irányukban? Az egész világon minden haladó párt megvívta a maga csatáját ebben a kérdésben. Minden országban összecsaptak a haladás és a reakció erői. Az említett tanácskozáson nemcsak az tűnt ki. hogy a haladás erői világszerte egységesen szolidaritást vállaltak a forradalmi munkás-paraszt kormánnyal és annak harcával, hanem az is kitűnt. hogy az egyes pártok közül azok növelték leggyorsabban saját erőiket, amelyek a legkorábban és a íeghatározartabban elftél'ék 'a magyar nép elleni reakciós és imperialista támadást és szolidárisaknak jelentették ki magukat a magyar forradalmi munkás-paraszt kormánnyal. (Ügy van. Ügy van?)

— Azt, hogy ki hogyan viszonyul a haladáshoz. alapvetően meghatározza korunkban hogyan •iszonyul a Szovjetunióhoz, a rzevjet néphez, annak törekvése’- ' ez. (Nagy taps.) Ami minket ilaz élet bizonyította be, hogy helyesen jártunk el, amikor állásfoglalásunkat nem rejtegettük, hanem nyíltan képviseltük. A tömegek a nyílt szét megértették és csatlakoztak állásfoglalásunkhoz

A felszólalókkal egyetértve vallom: kormányunk politikájának ereje abban is rejlik, hogy a tömegekkel együtt harcolt és egyiit* cselekedett. A munkás- és paraszt tömegek állásfoglalása és munkája mellett gazdasági és politikai

eredményeinkben, a politikai konszolidáció eredményeiben is kiie. iezésre jut természetesen az értelmiségi dolgozó tömegek állásfoglalása és munkája is. Az értelmiség pozitív állásfoglalása nélkül nem lehetséges sem alkotó munka. sem termelő munka. S amikor mi. mint rágalmat visszautasítjuk áz olyan állítást, amely az értelmiséget egészében, vagy annak egy kategóriáját reakciósnak akarja beállítani, akkor az a mély meggyőződés beszél belőlünk, hogy

m értelmiség pozitív állásfoglalása nélkül nem képzelhető el az alkotó munka és a szocialista társadalom felépítése sem (taps).

Számítunk az értelmiségre és nyugodtan mondhatjuk, hogy nem fogunk csalódni számításunkban. (Taps.)

— A kormány tevékenységének egyik erényeként ismerik el a következetességet — és azt hiszem joggal. A tömegeknek a legelső és legelemibb követelése a vezetéssel szemben az. hogy a vezetés mondja meg értelmesen, hogy mit akar. (Ügy van!) Azt vagy helyeslik és akkor támogatják, vagy nem helyeslik és akkor tartózkodnak, esetleg küzdenek ellene. De mindenképpen jó tudni azt. hogy a vezetés mit akar. Az élmúlt években demokratikus erőink számára többek között az éles kanyarok jelentettek vészes betegséget, mert sem a szolidáris tömegek, amelyek természetesen az ország túlnyomó többségét teszik ki. sem az ingadozó tömegek nem tudták, hogy végül' is mit kívánnak tőlük.

Immár 15 hónapja — amely sok tekintetben történelmi időszak hazánk és népünk életében — az emberek világosabban látnak, tudják, hogy mit akar a vezetés. Megmondja, mit akar. A kormányzásnak ezt a következetes erényét meg is keli őrizni.

~ Van bíráló észrevétel is a kormány tevékenységével kapcsolatban, ez már finomabb árnyalatokat érint. Gyakran beszélgettünk különböző csoportokhoz tartozó emberekkel, akik egyes kérdésekben egyetértenek velünk, más kér. désekben nem. és akik néha azt mondják: amit fent mondanak, azzal mi egyet is értünk, de az lent nem mindig úgy néz ki! Tényleg hiba, ha valami másképp hangzik el fent és másképp megy lent. Azt hiszem nem leltet azt mondani. hogy a párt Központi Bizottsága, a kormány, az Elnöki Tanács mást mond, mint lent a végrehajtó' szervek. Tehetséges. hogy

! egyes esetekben a végrehaitás menetében kicsit gyengül a helyes vonal. Ez — sajnos — a dolgok természetében rejlik. Ha egy határozóit döntést több áttételen keresztül kell végrehajtani, természetes, hogy bizonyos mértékig gyengül. De azoktól, akik ezt panasz tárgyává teszik, kérjük és elvárjuk, hogy gondolják jobban végig a dolgot. Erről a kérdésről például Münnich elvtárssal együtt beszélgettünk a közelmúltban a Tudományos Akadémia vezetőivel. A több órás. nagyon baráti beszélgetésen kiderült, hogy mind. azokban a kérdésekben egyetértés van. amelyek a kormány és a Tudományos Akadémia alapvető tevékenységét. közös tevékenységét illetik. A végén ott is előjöttek azzal: milyen jó volna, ha az, amit a kormány vezetői mondanak, lent is így lenne. Erre azt kérdeztem az illető tudós barátunktól: mi is egyetértünk azzal, amit ők mondanak nekünk a tudósok, a tudományos kutatók állásfoglalásáról De tegvék a szívükre a kezüket, és mondják meg. hogy az ő vonalukon lejjebb pontosan úgy érvényesül-e minden, hogy ők mondják (derültség.)

A kormánynak )#, de ásóknak is, akik e*t A kormányon reklamálják, a magúk vonalán gondoskodniuk kelt arról, hogy lefelé Is úgy menjen minden, mint — ahogy ők hangoztatják — pozitív formában nálunk, fent.

i A továbbiakban az életszínvonal egyes kérdéseiről beszélt Kádár János. Többek között ezeket mondotta:

—- Az életszínvonalat illetően idei munkánk arra irányul — és erről a kormány jelentése világosan beszél, hogy félreértés ne legyen, — hogy megszilárdítsuk az 1957 decemberére elért nívót, és ' a termelés vonalán megteremtsük annak feltételeit, hogy később újra előre tudjunk menni. Nyugodtan állok oda bármely munkáskollektíva elé, vagy akármelyik dolgozó közösség elé és felteszem a kérdést: akkor jár-e el becsületesen és a dolgozók érdekében a kormány, ha azt mondja, hogy most a megszilárdítás esztendejéhez fogunk hozzá, vagy ha felelőtlenül azt mondja: tegyünk újabb emelést, mielőtt annak reális feltételei megvolnának. Biztos vagyok benne, hogy minden becsületes dolgozó, aki valóban szem előtt tartja saját érdekeit, azt válaszolná: szilárdítsuk és csak akkor menjünk előre, ha megteremtettük annak feltételeit.

— Most egy különálló kérdéssel is szeretnék foglalkozni. Egyik képviselőtársunk állapította meg, hogy az újságok munkája is közelebb került a valósághoz. Ami az újságokat illeti: véleményünk szerint a lapok általános tevékenysége, összehasonlítva mondjuk az elmúlt év első hónapjaival — 1956 októberéről és novemberéről nem beszélünk — nagyon sokat javult! Vannak azonban hiányosságok és lazaságok. Az újságírói hivatást és az újságok tevékenységét mi igen nagyra értékeljük. Rendkívül nagy szerepük van a közvélemény formálásában. Kérjük az újságíróktól, járjanak el nagyobb felelősséggel. Kérjük tőlük, hogy ők legalább annyira tiszteljék saját hivatásukat, mint ahogy mi tiszteljük. Rögtön megemlítek egy kérdést, amely ezzel összefügg, bár alapjában véve egész mást érint. Peskó elvtársnő beszélt arról a nagy és nehéz feladatról, amely a pedagógusokra hárul a jellem- nevelésben és az erkölcsnevelésben. Mindjárt megszeretném mondani, hogy — legalább is, ami engem személy szerint illet — egyáltalán nem értek egyet a , Hétfői Hírek”-nek azzal a cikkével, amely egy iskoláslány tragikus esetével kapcsolatban olyan elméletet fejt ki, ami nem válik a köz javára.

(Parragi György: Bocsánatot kérek...)

■— Előbb megvitatjuk, majd akkor megmondja. (Derültség.) — Maguk a cikkben kifejtették véleményüket, most én vagyok soron. (Derültség és taps.)

— Mi van ebben a cikkben? Egy tragikus eseményhez kapcsolódik. Mindig tragikus, ha egy sarjadó fiatal emberélet önmagát elpusztítja. Hogy ennek mi volt az oka, senki sem tudja, soha nem is fogja megtudni, mert nem mondta meg. Feltételezésekből indulnak ki és a következtetést odáig vezetik, hogy ennek a gyermeknek haláláért az a tanár felelős, aki intőt küldött a szülőknek, mert a gyermek az iskolai foglalkozás helyett moziba ment. Szerintem ez igazságtalan megtámadása általában azoknak a pedagógusoknak, akik nagyon nehéz körülmények között végzik munkájukat. Igen lírai húrokat pengetnek, amikor azt mondják, hogy ez a kislány nem bírta elviselni, hogy intőt vitt haza szüleinek, mért nagyon szerette az édesanyját. Sajnos, serdülő gyermekek között mindig elő szoktak fordulni ilyesfajta tragédiák. De ha már serdülő gyermekről van szó, az ne csak úgy tisztelje és szeresse az édesanyját, hogy nem akar neki kellemetlen estét csinálni egy intővel, — mert isko'ai foglalkozás ce- lyetl moziba ment, — hanem ügy tisztelje, hogy iskolai foglalkozás helyett ne menjen a moziba. (Helyeslés és taps.) Felkiáltások: (Ügy van!)

Szeretnénk, ha a közvélemény formálóinak oiy fontos tényezői, mint a sajtó munkatársai, támogatnák azt az általános törekvést, és erőfeszítést, amelyre szerintünk magának *s ifjúságnak mindenki másnál jobban szüksége van.

Ezután egyes tudományos kérdésekről szólt. — Előfordul — mondotta többek között, — hogy a tudósok hozzáfognak egy tudományos probléma feldolgozásához és a reális élettől elvonatkoztatva, teoretikusan dolgozzák ki a témát és azt mondják, hogy ezt így és így kell megvalósítani. Aztán jön a gyakorlat. Körülnézünk, s lehet hogy azt az ideát úgy, ahogyan ők elképzelik a Szovjetunió a maga adottságaival meg tudná valósítani, esetleg az Egyesült Államok is — kivéve ha a szput- nyikról van szó. (Derültség) De a mi viszonyaink között azt az ideális megoldást nem tudjuk végrehajtani. Bűn volna a tudósoknak és a tudományos kutatóknak a földöncsúszást ajánlani. De nagyon kérjük, hogy kapcsolják össze a kettőt:

törekedjenek az ideálisra, de soha ne szakadjanak cl a reálistól. És akkor olyant fognak alkotni., — és nem keveset alkottak is a magyar tudományos élet dolgozói az utóbbi esztendőkben — ami javára válik a népnek, a hazának ( és büszke lehet rá a magyar tudomány K.

A továbbiakban feltette a kérdést, hogy a tudományos élet munkásainak, általában az értelmiségnek, jobb-e a helyzete — most, a népi demokráciában, mint a Iíorthy-világban volt? "Nyugodt lélekkel adhatjuk erre a következő választ: ami az értelmiség tömegeinek alsó és középső részét illeti — és ez a főtömeg — a népi demokrácia viszonyai között feltétlenül jobban él, mert megszűnt az a fajta értelmiségi munkanélküliség, az a megalázás stb., ami 15—20 évvel ezelőtt várt egy fiatal értelmiségire, mielőtt pályáját megkezdhette volna. Tehát

az értelmiség tó tömege * í népi demokrácia viszonyai

között jobban él.

I

Ka az értelmiség legfelsőbb és

kiváltságos csoportját — nem is rétegét — nézzük, akkor lehet mondani, hogy közülük jónéhány- nak a régi világban jobb volt ar, anyagi helyzete, mint ma. Ha az a magas képzettségű és nagytudású értelmiségi kimegy a falura, ás látja ott «zokat a már-már villának tűnő házacskákat, amelyeket tízezerszámra, sőt lehet mondani szézezerszámra építettek a felszabadulás óta, akkor láthatja, hogy az azelőtt emberileg megalázott, nyomorgó fa’usi dolgozó most ember, méghozzá tisztességesen és jó! élő ember. Hát mindez nem javítja meg az ő éjszakai nyugalmát? H'szen az 6 munkája is benne van mindebben az eredményben. Ami oedig a villát, meg az autót illeti, nálunk nem elv az, hogy ne legyen viháia és ne legyen autóba. N°k(!nk most pármillió ember életét kellett felemelni és bizonyos, hogy nénünk még nem tud egészen kiváltságos dolgokat nyújtani, de fog nyújtani!-r Dinnyés képviselőtársunk igen éles és bár néhol tréfás, de nagyon komoly szavakkal jellemezte a mi — hát olyan értelemben a mienk, hogy magyar — emigrációnk helyzetét. Azt hiszem, hogy az emigrációt alapjá ban két részre oszthatjuk. Először vannak az emigrációból élők, aztán vannak az emigrációban élők. Azok, akik az emigrációból élnek, nem különösen érdekelnek: minket, mert tőlük soha- sem fog bocsánatot kérni a haza. (Helyeslés.) Ha arról van szó, hogy Varga Béla örökös elnök legyen valamilyen kinti bizottságban, akkor mindjárt ajánlani kellene, hogy trónörököst is keressenek, mert nagyon sokáig kell még annak a bizottságnak működnie, (Derültség és taps.) Ha csak le nem mondanak a hazával szem benálló ellenséges pozíciójukról. és ők nem jönnek bűnbocsánatér' a hazához (Helyeslés és taps). Ami pedig a megzavarodottsá* gukban 1956 végén innen kiszökött embereket illeti, őszintén meg kell mondani, mi ezeket az embereket nagyon sajnáljuk. Tömegükben nem bűnösök, és lehet ’átni rajtuk, hogy ismerve „az- a bizonyos paradicsomot*4 — némelyik -az élete árán is törekszik haza. Nem is egy olyan eset volt. hogy — mivel nem jutott legális okmányokhoz — most ford'tva csinálja: átszökik a határon és jelentkezik a határőr ségnél, hogy: itt vagvok, megjöttem, igazítsanak el. Mi azon vagyuk. hogy az ilyenfajta emberek megtalálják útjukat hazafelé. — Máté János képviselő űr felszólalásával — mondhatom — teljes egészében egyetértek. Ezzel kapcsolatban szeretnék utalni arra a gondolatra, amit a Hazafias Népfront Országos Tanácsé nak ülésén már érintettem: Jó a mindennapi együttműködés, legalább is a kormány és a püspöki kar viszonylatában. Mi arra törekszünk, hogy az élet menetében keletkező ellentmondásokat és nézeteltéréseket beszéljük meg. tárgyaljuk meg, vitassuk meg, és végül valamiféle döntésre jussunk. .Ez jó és hasznos dolog. De az állam, és az egyház viszonyában az állam és az egyház együttműködésében, véleményünk szerint, tartósabb elvi alapra is szűk ség volna — hangsúlyozta Kádár János, majd rámutatott arra, hegy az egyházfőknek, mint a történelem folyamán többször, most ismét mérlegelniük kell, mit csinálnak: harcolnak a feltörekvő új s annak társadalomfelfogása ellen, vagy pedig elismerik azt és akkor a békés együttélésnek elvi alapja is van.

(Folytató* £ 4. «idolon.}