Keletmagyarország, 1957. április (14. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-25 / 95. szám

»* KEtFTMAOYARORSZAG 1957. április 25, csütörtöki Jletiüt harca i A REVISIONISMUS ELLEM I Nyíregyháza művelődési gondjai $ Hozzászólás az április 13-i lapszámban megjelent cikkhez (Folytatás szerdai szá­munkból.) A „kritikának” az ilyen „szabadsága” pedig szük­ségképpen ahhoz az oppor­tunista gyakorlathoz vezet, ameiyet Lenin így jelle­mez: „Az opportunizmus ... poli­tikai tartalma . .. : az osz­tályegyüttműködés, lemondás a proletariátus diktatúrájáról, lemondás a forradalmi akci­ókról a burzsoá törvényesség feltétlen elismerése, bizal­matlansága a proletariátussal szemben, bizalom a burzso­ázia iránt.” (Lenin: Művel ZZ. köt. 111. old.) Lenin elvtárs a revizio­­nizmusnak ezt a rendkí­vüli veszedelmes voltát tel­jes mélységében látta és fel is tárta, és egész éle­tében úgy harcolt ellene, hogy a vezetése alatt ki­­kovácsolódott bolsevikok pártja mentes legyen a revizionista nézetektől. Ezért vívott állandó har­cot elvi síkon a legfonto­sabb műveiben („Mi a te­endő", „Egy lépés előre, két II. Ogy gondolom, hogy az * néhány gondolat, ame­lyet Leninnek a revizio­­nizmus elleni harcával kapcsolatban az előbbiek­ben felvetettem, nagyon is aktuális a mai harcaink szempontjából; Az a revi­zionista vonal, amely ellen nekünk ma a magyar mun­kásmozgalmon belül meg kell küzdenünk, politikai és eszmei tartalmát illetően a régi revizionizmus felele­venedése. De politikai körülmé­nyeit tekintve lényeges különbségek is vannak, Lenin idejében egy, — a hatalomért küzdő párt so­raiban meglevő revizionis­ta áramlat ellen kellett harcolni, a mi esetünkben pedig egy — közel egy év­tized óta hatalmon lévő párt soraiban jelentkezett a Nagy Imre—Losonczy-fé­­le revizionista frakció. Lenin idejében és a bol­sevikok pártjában, jórészt csak elvi-politikai síkon folyt a harc a revizioniz­mus ellen, mely csak fe­nyegetett a belőle logiku­san folyó szörnyű követ­kezményekkel. de Lenin és a bolsevikok elvi szilárd­sága és könyörtelen, követ­kezetes harca miatt valóraváltani ezeket a kö­vetkezményeket az orosz munkásmozgalomban soha­sem tudta. Nálunk viszont a párton belüli revizionista frakció és a vele objektíve össze­fonódott ellenforradalmi erők közös puccs-kísérlete a pártban is és az állam­ban is hatalomra, juttatta a revizionistákat, hogy a későbbiekben — akár akarták azt ezek, akár nem — kérlelhetetlen kö­vetkezetességgel átmenjen a hatalom ismét az ellen­­forradalmi burzsoázia ke­zébe. Szinte kísértetiesen kiütközött a mi revizionis­táink arculatán mind az a jellemző bélyeg, amelyről Lenin beszélt. Az október előtt még a szocializmus és párt ügye iránti „lobba­nékony szerelemben” lán­goló revizionistáink, októ­ber napjaiban egyszeriben átcsaptak a legaljasabb árulásba. ,.A kritika sza­badságán1 oly nagyon han­goztatok „kritika”, „reví­zió“ alá vették a marxiz­lépés hátra”, „Materializ­mus és empiriokriticiz­­mus” „Az opportunizmus és a II. Intemacionalé csődje”, stb., stb., a revi­zionizmus minden válfaja ellen. És ugyanezért, — a párt forradalmi tisztaságá­nak a megvédelmezése ér­dekében — harcolt politi­kailag és szervezetileg is a pártba bekerült revizio­nista, opportunista csopor­tok és frakciók ellen is. (a mensevikiektől való szer­vezeti különválás 1912-ben, más frakciós csoportok el­távolítása a pártból, stb.) Végül pedig — amikor az első világháború idősza­kában végleg bebizonyoso­dott a II. Intemacionalé pártjainak a revizioniz­mus, az opportunizmus mocsarába süllyedése, — nemzetközi vonatkozásban is ezért kezdeményezte a forradalmi Kommunista Intemacionalé - megalakí­tását és a revizionizmustól mentes kommunista pártok létrehozását. mus-leninizmus legalapve­tőbb elveit, „forradalom­nak” nevezték az ellenfor­radalmat, „kommunizmus­nak” a burzsoá nacionaliz­must és sovinizmust, „de­mokráciának" a véres fe­hér terrort .ellenségnek a barátot és barátnak az el­lenséget, stb.. stb. Megva­lósították, — pontosan úgy, ahogy arról Lenin beszélt, — az osztályegyüttműkö­dést a burzsoáziával (lásd példának csak a legutolsó Nagy Imre-féle kabinet összetételét), lemondtak a proletárdiktatúráról no­vember első napjaiban Nagy Imre már csak a „független, demokratikus magyar köztársaságról’1 be­szélt, stb.), lemondtak a forradalmi akciókról (egyetlen lépést sem tettek az ellenforradalom fehér terrorja ellen), bizalmatla­nok voltak a munkásosz­tállyal szemben (nem adtak fegyvert a munkások leg­jobbjai kezébe az ellen­­forradalom ellen), bíztak a burzsoáziában (a burzsoá­­imperialista nyugati hatal­maktól kértek segítséget a proletár szovjet hadsereg­gel szemben.) Azt hiszem, hogy a re­­vizionizmus lenini jellem­zését világosabban, konk­rétebben és kézzelfogha­tóbban a nemzetközi mun­kásmozgalom történetében még nem bizonyították be. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar kommunisták és a magyar nép számára keserves és fájdalmas tanulság volt mindez. Megtanított ben­nünket arra, hogy a mar­xista-leninista párt egyet­len percre sem tűrhet meg a soraiban opportunista, revizionista nézeteket és azok hirdetőit. Megtanított bennünket arra, hogy a burzsoá restauráció veszé­lyét népünk feje felől csak akkor tudjuk végleg elhá­rítani, ha e restauráció revizionista szálláscsiná-i lóival semmilyen elvi kér­désben soha meg nem al­kudunk. Lenin egész hatalmas életművének ezt a tanulsá­gát igyekezzék megszív­lelni minden magyar kom­munista. Az kétségtelen, — mint a cikk. írója is írja — hogy a felszabadulás előtti időkhöz képest a jelenlegi helyzet szívderítőbb, de még tényleg sok a tenni­való is. Hadd szögezzük le, hogy a cikk írójának minden kívánságával egyetértünk. Egyetértünk abban, hogy állandó jellegű előadások kellenek. De hiszen ez már néhány művészeti ág­ban meg is valósult. Meg­valósult a bábszínház va­sárnap délelőtti előadásai­ban a József Attila Műve­lődési ház rendezvényei­ben, a vasárnap délelőtti ifjúsági zenei ismeretter­­jjesztő előadásokban, s a TTIT-ben szombat estén­ként rendezett és rende­zendő hangversenyek ke­retében. Ha tehát valaki a cikkből azt a téves követ­keztetést vonná le, hogy azért nincs lüktető kultu­rális élet Nyíregyházán, az téved. Munka van, rendez­vény, hangverseny van, csak az érdeklődés foka nem kielégítő. S ez a kö­zöny öl meg sok értékes kezdeményezést. ABBAN IS IGAZA VAN a cikk írójának, hogy bizonyos külső rek­lám is kellene, mely fel­hívja a figyelmet ezekre a talán még nem minden­ki által ismert lehetősé­gekre és allcalmakra. Ez tényleg jó lenne, s habár pénzbe kerül, nem olyan sokba, hogy meg ne lehes­sen valósítani, méghozzá államunk megterhelése nélkül. A Bessenyei mozi­nak és a TTIT-nek egy bejárata van, de egyik in­tézménynek sincs még csak közönséges címtáblá­ja sem, hát még ízléses, jól feltűnő reklámja. Pe­dig a szép és jó reklámok is városiassá teszik a vá­rost. NEM IS ANYAGIAKON MÜLIK a rendezvények látogatottsága. A zenei is­meretterjesztő előadások bérletben 1 forint (mondd és értsd: egy forint!) be­lépő díjat igényelnek al­kalmanként. Bérlet nélkül kettő forint a belépési díj. A TTIT-ben rendezett hangversenyek legfeljebb 5 forintba kerülnek, a nö­vendékhangversenyek in­gyenesek. A Zeneiskola művésztanárai nem a tiszteletdíjtól teszik függő­vé fellépésüket. Tehát nem a drága helyárak riasztják el a szélesebb érdeklődő közönséget. Egy Latabár­­esten, vagy egy jazz-eszt­­rád előadáson a 16 forin­tos helyek sem drágák. — Mennyivel inkább nem drágák egy-egy hangver seny olcsó helyárai. Más az, hogy a nagy tömegek ízlését sem segítettünk ed­dig megfelelő módon, he lyesen fejlődni, s ebben nagy szerepe van nemcsak a Filharmónia állal ter­jesztett selejtes esztrád­­műsoroknak, hanem annak a kultúrpolitikai hibának is, hogy Egyáltalán létez­hettek, s létezhetnek ér­téktelen tartalmú rendez­vények. Egyrészről a Fil­harmónia csak üzleti célt szolgáló rendezvényei, másrészről az ugyan jóaka­­ratú, de káros dilettantiz­mus rontotta a közönség ízlését, szoktatta el a ko­molyabb rendezvényektől is. Legyünk még tovább őszinték, s mondjuk meg nyíltan, hogy politikai ün­nepélyeink kultúrműsorai is sok kívánnivalót hagy­nak hátra. Pedig ezeknek,' a fővárosi ünnepélyek pél-\ dójaként minta-műsorok-i nak kellene lenni. NEM KEVÉSBÉ FON­­TOS dolognak tartjuk a jó példát. Ha a hivatalok ve-' zetői nem érdeklődnekJ egy-egy komoly rendez­vény, hangverseny iránt, nem remélhető, hogy be­osztottjaik több érdeklő­dést tanúsítanak a művé­szetek iránt. All ez a hi-1 vatalokra, a tanácsokra, i de legfőként a pedagógu- j sokra. Meg kell - mondani,' hogy a nyíregyházi isko­lák énektanárjait — egy-! két kartárs kivételével —í még sohasem láttuk sem1 hangversenyen, sem az if­júság részére rendezett meretterjesztő zenei elő­adásokon. Vajon mi fűzi őket a művészethez, a ze­néhez? Hogyan láthatják el ifjúságunk esztétikai nevelését azok, akik ma­guk is tartózkodnak az j esztétikai élménytől? A világért sem akarunk . so­rainkkal senkit megbánta­ni. Mindenki úgy rendezi be életét, ahogy jónak lát­ja, abban leli öröpiét, ami éppen gyönyörködteti. De ezt az érzéket fejleszteni kell. Különösen pedig ' al kultúrmunkásoknak, akik*! re a nagy tömegek kultuJ ralis problémáinak meg-' oldása vár. Műveltebb ember kelll országunknak. Mindentj meg kell tenni ezért. Meg kell teremteni még a job-l ban érdeklődő közönséget is. VIKÁR SÁNDOR áll. zeneisk. igazgató A A Uo*n*nuHÍsiáU a népéti, a felemelkedésért karcolnak Körzeti pártaktíva-ülés volt Ököritófülpösön Lassan leszáll az est Ököritóíülösre. Az eső szi­tál. A lágy tavaszi szellő, a frissen szántott föld szagát, illatát sodorja, hozza ma­gával. A vendéglátó kom­munisták csinosítják a párt­helyiséget. A piros drapé­riával leterített asztalon friss virág illatozik. A be­járattal szemben az asztal fölött Lenin, a nagy pro­letár hadvezér képe függ. Mellette szerény, néhány­­soros kis felirat. „Szeretet­tel üdvözöljük az elvtársa­kat.” Alatta a vörös csil­lag. Ennyi a dekoráció. Az ellenforradalmi ese­mények idején a pártházat feldúlták itt is. A beren­dezéseket összetörték, a ké­peket lecibálták a falról. Többezer forint kárt okoz­tak az ellenforradalmárok itt is a pártnak. Most mégis szép, tiszta a kommunisták második ott­hona Ököritófülpösön. A kommunisták munkáját dicséri Néhány perc telik el, s benépesedik a helyiség. — Gondolkodó, parthű ter­melőszövetkezeti tagok, egyénileg dolgozók foglal­ják el helyüket a padokon, székeken. Kilométereket kerékpároztak, vagy gyalo­goltak ezek a kommunisták, akik most itt gyülekeznek, így jöttek a rápoltiak, füi­­pösdaróciak, győrtelekiek, géberjéniek. A mátészalkai járási párt intéző bizottsá­ga ököritófülpösre hívta ■össze a környező községek kommunisták körzeti aktí­va-ülésre. Nagy a várako­zás, figyelem. Az asztalnál Labancz elvtárs az alapszervezet párttitkára, Lipők elvtárs, a járási pártbizottság kikül­dötte foglal helyet. Itt van Oláh László elvtárs is. a megyei párt intéző bizott­ság tagja. Közöttük foglal helyet Benkei András elv­társ, az előadó, a megyei pártbizottság titkára. Min­denki arra kíváncsi, miről fog beszélni Benkei elvtárs. Hisz új dolog az ilyesmi a pártban, nem voltak ilyen körzeti aktívák ezelőtt. — Nem volt a megyei titkárnál nagy papírhalmaz. Csupán néhány feljegyzés, vázlat, s airól beszélt. Szabadon, kötetlenül, egyszerűen. — Beszéde elején Benkei elvtárs elmondotta, hogy leró véletlen, miért is Ökö­­citófülpösre hívták össze ezt a körzeti aktíva ülést. Es a község sokat szenvedett Emlékezünk az 1910-es nagy tűzkatasztróíára, mely­nek több mint 300 ember esett áldozatul, halt meg, 109 ember pedig súlyos égési sebeket szenvedett. Benkei elvtárs rámutatott az akkori viszonyokra. El­mondja, hogy abban az időben az egyszerű embe­rek, a nép csűrökben, ho­­dályokban ünnepelt, míg a magyar uralkodó osztály tagjai Becsben, Budán fé­nyes palotákban, virágos .elvekben dorbézolt, tivor­­nyázott, a Habsburg-ház főuraival. Ezek után ecse­teli az első világháború borzalmait, a 25 éves nép­nyúzó fasiszta Hort’ny­­rendszert, a második világ­háborút, a Szovjetunió nagy felszabadító tevékenységét, mely leütötte a bilincset a gúzsbakötött, elnyomott ma­gyar nép kezéről. Sokolda­lúan mutatta meg milyen eredményeket ért el az or­szág 1945 után az MKP ve zetésével egész napjainkig. Sok példát hozott fel arra, hogyan feflődött a község, mit kapott 12 év alatt Az ellenforradalmárok hiá­ba akarták befeketíteni a munkánkat, ez nem sike­rült és nem fog sikerülni nekik. A tények tények maradnak, s azokkal nem lehet vitatkozni. Benkei elvtárs nem fe­ledkezett meg a hibákról sem, melyek jó talajt biz­tosítottak a megvert, de még meg nem semmisített ellenségnek. Szólt az ipa­rosításban elkövetett hi­bákról, s arról, hogy a ré­gi vezetés a legfontosabb­ról, a munkásosztály élet­­színvonalának emeléséről feledkezett meg. Ezek után arról szólt, hogy a prole­tárdiktatúrát nem helyesen tartottuk be a múltban, hi­szen csak a kulákok ellen alkalmaztuk, s elfeledkez­tünk arról, hogy a letűnt rendszernek itt vannak az emberei, a volt főszolga­­bírák, bankárok, csendőrök, spekulánsok, s egyéb ellen­séges elemek. Ezek után részletesen elemezte azt a revizionista politikát, mely­nek Nagy Imre volt a fő­szószólója már 1953-ban. Ez alapjában ásta alá a gazdasági és társadalmi rendszerünket. Néhány ér­telmiségivel, különösen az írók egy csoportjával, Háy Gyulával, Déry Tiborral, Méiayval és a többiekkel támadást indítottak a párt, a népi hatalom ellen. Ezek. * az írók elégedetlenkedtek,! s szóltak a munkásosztály iievt-oéu, aüikiicK tixioszuz­­ezer forint betétjük volt a bariban, s havonta több tízezer forint jövedelmük V’ ut. Emlékeztetett a Pe­tőn- Körben lezajlott viták-! ra, melyekben már nyíltan támadtak a pártot. „Mind-j tleknek elejét lehetett vcl­­r.a venni — mondotta Ben­­k^i elvtárs, — ha egység van a párt Központi Veze­tőségében.” De nem voiíJ Bizalmatlanok \ oltak aj volt MDP egyes vezetői aj kommunistákhoz. Nem volt' meg az erkölcsi alapjuk1 ahhoz, hogy szétzavarják és felszámolják a Petőfi-kört. Ezek után elemezte a leg­több okot, mely az ellen­­forradalom kirobbanásá­hoz vezetett. Az imperia­listák régen készültek errej már október 23-a előtt. Is-; meretes, hogy az USA sok­­százmillió dollárt költött ás költ aljas propaganda­célokra, hogy zavart kelt­sen a népi demokratikust országokban. Ezek után as ellenforradalmiI események ismertetésére tért, , majd ismertette az 5 hónapi (Folytatás a 3. oldalon.)]

Next

/
Oldalképek
Tartalom