Szabolcs-Szatmári Néplap - Szabolcs-Szatmár Népe, 1956. október (13. évfolyam, 230-253. szám)
1956-10-03 / 231. szám
1 néplap 1355. október 3, szerda If'CÍtjzcfkrp Ha nyíregyházi Jósa András Múzeumról ................................................................... i tmummm ■ wii HW—PiWP—fWWi' HJUIIJ— Migt» cJL zenéhez vezető útról Hozzászólás az első vasárnap délelőtti zenei előadáshoz Múzeumunk az ország legrégibb vidéki múzeuma. Névadója, Jósa András az 1868. évben hívta életre. Nem mindennapi módon tette ezt. Az általa szenvedélyesen szeretett és nagy anyagi áldozatokkal gyűjtött, sok ezerre rugó régészeti tárgyait áz angol British Museum ügynökei csábító ígéretei ellenére is megyéjének, — Szabolcs megyének ajándékozta. Hogy milyen sorsa volt a múzeumnak a megye kebelében. az közismert dolog. Anyaga a megye lakosságának áldozatkészsége folytán nőttön-nőtt. Űgyannyira, hogy a kezdet kezdetén rendelkezésre bocsátott termek közepén már halmokba kellett rakni a tárgyakat. A szörnyű állapoton egy önálló múzeumi épület megépítésével próbált volna segíteni. A megye kézén azonban a pótadóból erre a célra összegyűlt összeg az 1920- ás évekbeli infláció alkalmával tönkrement, úgyhogy már csak kisebb épület építésére telt volna. Ugyanakkor a megyei tisztviselők lakásproblémája is felszínre került. Így jött létre a mű. zeum elhelyezésére nézve a legszörnyübb megoldás: a múzeumi kultúrpalota és fölébe a múzeumtól idegen tisztviselők lakásainak egy épületbe való szorítása. Ha a múzeumi célra épített helységek ma egytől- egyik megvolnának (mint ahogy nincsenek meg), akkor sem lenne rózsás a helyzete. Mert időközben néprajzi, képzőművészeti, természettudományi stb. tárgyakkal csaknem háromszorosára növekedett a mű. zeum tárgyainak a száma. A múzeumi dolgozók száma is igen megnőtt. A múzeum helyiségeiből pedig időközben el is vettek. Hogy kik és miért tették ezt. az ma már nem fontos. Fontos az. hogy a múzeum — a Jósa András áldozatkészségével létesült múzeum — mai elhelyezése mellett nem tudja a tőle jogoson várt tudományos, kulturális és népművelő munkát elvé. gezni. Hogy ezt elvégezhesse, újabb segítségre, újabb férőhelyekre van szüksége. Várja, hogy illetékes helyeken, a megyei és városi tanácsoknál megértsék, hogy a múzeum munkája nem felesleges a kultúra szempontjából. Lehetetlennek tartjuk, hogy akkor, amikor az állam helybiztosítás esetén százezreket kíván áldozni a múzeum fejlesztésére, ugyanakkor a megyei és városi tanácsok érzéktéle- nck maradnának a múzeum helyprobléméi iránt és elzárkóznának a fejlesztés élői. Mennyivel más a helyzet például a szomszédos Debrecenben! ott palotát emeltek a múzeumnak, pedig a mi múzeumunk anyaga semmivel sem csekélyebb értékű. Egy régész proíesz- szor évekkel ezelőtt kijelentette, hogy boldog lehetne Debrecen, ha a régészeti anyaga fele annyi és értékű lenne, mint Nyíregyházának. Külföldi tudósok pedig egyenesen azt mondják, hogy a nyíregyházi múzeum a régészeti anyag szempontjából — paradicsom. És e mellett a néprajzi anyagunk is olyan pompás, hogy egy debreceni néprajzos szakember jelentette ki, munkája során nálunk sok olyan tárgyat látott, ami náluk nincs meg, amiről eddig fogalma sem volt. Teljes tájékoztatásul, de egy kis büszkeséggel szívünkben, elmondhatjuk itt azt is, hogy a Népművelésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztálya 1955. évi tudományos munkánk értékelése alkalmával hangsúlyozta, hogy ez mennyiség és minőség szempontjából kiemelkedik a vidéki múzeumok sorából. Tudományos dolgozóink színvonala az orszá. gos múzeumok munkatársainak színvonalán áll. Több megértést kérünk tehát az illetékesek részéről, mert sem az anyag, sem a munka tekintetében nem hálunk van a hiba. A múzeum a Sóstón kívül az egyedüli idegenforgalmi látványosság. De á megye mintegy 627.000 lakosa előtt sem közömbös, hogy egyetlen körzeti múzeumát, valamint a szintén mostoha Sorsban tengődő levéltárát cs megyei könyvtárát megfelelő körülmények közé juttatjuk-e vagy sem!? A múzeum a kultúraterjesztés egyik fontos eszköze. A kultúráé, amely nélkül az élét “* nem emberi élet! Nyárády Mihály BészéljUnk komolytalanul címmel gyűjtötte össze Keller Dezső az elmúlt tizenkét év alatt elmondott legsikeresebb konfcranszalt. ★ Végre...! Dumas: Á hárem testőr című regénye megjelenik az Olcsó Könyvtár sorozatban három kötetben. ★ Az Akadémiai Kiadó kiadja Hegel: A logika tudománya című munkájának első kötetét még ebben az évben. ★ A karácsonyi vásár idején jelenik meg Boyer és Móráig: Egy el nem mondott történet című könyve. A szerzők az amerikai munkásmozgalom, a sztrájkok, Spiclik, koholt perek, szervezkedési akciók történetét mondják el, amerikai férfiak és nők történetét, akik azért küzdöttek és sokan közülük azért haltak meg, hogy jobb légyen az élet Amerikában. ★ Barcsay Jenő a világsikert aratott „Művészeti anatómia“ — szerzője új könyvével lén az érdeklődők elé 1957-ben. A mű ei- me: Ember és a drapéria, Először a kisfiú lépett ki a kapun — kézében hc- gedütokkal — aztán utánahajolt gyermekes arcú fiatal anyja. Két rendező mozdulat a fiú haján, kék nyakkendőjén; egy mondat: „Iparkodj kisfiam hazafölé a hegédüóra után!“ Nem tudtam annyira sietni, hogy ez a mondat még ne állítson. Bár nem különleges a dolog. Egy kisfiú hegedülni tanul. Mindén hétén kétszer mégy órára. Az anyja gyakran kikiséri a kapuig. Ennyi. De mégis megálltam és beszédbe elegyedtem a fiatal anyával, mert meg akartam tudni, miért taníttatja a fiát zenére. — a ruha és aí anyagok törésének és esésének tör- vényszértiscgcivcl foglalkozik. ★ Hasek: Svejk című munkája valószínűleg még ebben az évben megjelenik, Jozef Lada illusztrációival. ★ G. B. Shaw születésének századik évfordulóját az Üj Magyar Kiadó azzal ünnepli, hogy kiadja égy kötetben az iró hét közkedvelt színdarabját: a Candidát, a Nem lehessen tudni-t, az Ember és felsőbbrendű embert, a Pygmaliont. Az ördög cimboráját, a Cacsár és Cleopátrát, és Az orvos dilemmáját. ★ Ehrenburg „Olvadás“ című regénye, mely annakidején oly sok vitára adott alkalmat a szovjet irodalmi körökben, október folyamán két kötélben mégjelenik az Új Magyar Kiadónál. ★ Bcreszláv Frus, a tiagy lengyel klasszikus Íré hosz- srú tdö óta magyar nyelven ki nem adott hires regénye, a ..Faraó “ novemberben kerül újra kiadásra. „Tudja, ha a rádióban azt mondják, hogy Bcetho- wen, meg hogy szimfónia, nem tudom mit jelent. Csak hallgatom a zenét és sokszor szomorú leszek tőle, sokszor örülök; érzem, hogy megváltozom, könnyebb a lelkem. Dé nem értem ... nem értein. A fiú hadd értsé ezt a nyelvét.“ Igen, a fiúk, a leányok hadd értsék a zene nyelvét! EZ a gondolat vezethetett néhány lelkes embert, amikor összeállították és megszervezték Nyíregyházán a József Attila városi Művelődési Házban az „Üt a zenéhez“ című hat előadást» sorozatot az ifjúság számára. Mert meg kell itt mondanunk *— a szakemberek tudják ezt —, hogy nincsen minden rendben a tanulóifjúság zénéi nevelésé terén. Az általános iskolákban tanulnak ugyan éneket, de ez csak az alapvetés. S az alapokra a középiskola nem épít semmit. Mert az az énekkar, ami főként ünnepségeken való szereplésekre készül — egyrészt nem foglalja magában az egész tanuló- ifjúságot, másrészt nem ad rendszeres ismereteket. S akkor nem csodálkozhatunk, hegy zenei analfabétákként érettségiznek a fiatalok, legtöbbjüknek az egyetlen zene a jazz, azon sem csodálkozhatunk, hogy durva modorú a fiatalság, s hogy például Nyíregyházán egy kcmoiy hangversenynek (ZathurecZky, stb.) szánalmasan kevés számú közönsége van. De addig is, amíg az iskolában tantervileg biztosítják a zene- és énekoktatást, -— el kell jönnie ennek hamarosan, hiszen a mellett, hogy sportnemzet Vágyunk, lehetünk még éneklő és zeneileg kultúrált nemzet, — addig is kell tennünk valamit. Zenei előadások kellenek az ifjúságnak a tanterven kívül és a tanulmányi időn túl. Terv készül, pénz is kerül, szervező munka folyik lelkesedésből fakadó Ígéretek hangzanak el — és a múlt vasárnap délelőtti első előadáson mégis csak 290 hallgatója volt; Vikár Sándornak és csak kétszázán ismerhették meg művészi hegedű-, zongora- és fagott számok tolmácsolásában a zene egyik alapelemét: a dallamot. S a kétszázból — negyven középiskolás — (Nyíregyházának nyolc középiskolája van!!) Hogyan lehet ez? Hiszen a' megyei tanács oktatási osztályának vezetője írásos felszólítást küldött az igazgatókhoz, hogy adják meg a lehetőséget az ifjúságnak az előadáson való részvételhez. Az oktatási osztályon volt olyan vélemény is, hogy ez túlterhelést jelent a tanulóknak, meg hogy jebb lett volna valamely iskola nagytermében rendezni a sorozatot (akkor már nem lenne túlterhelés?) És miért né látogathatnák a tanulók a művelődés házát? A középiskolák igazgatói közül voltak, akik örömmel fogadták a sorozatot és javaslatokat tettek a kollégiumi igazgatóknak a vasárnap délelőtti tanulási idő áthelyezésére. Felismerték, hogy segítséget kapnak ezzel a sorozattal nevelő munkájukhoz. S mégis ez volt az eredmény: az egész városból negyven középiskolás Nem hisszük, hogy egy igazgató is megnyugodhat a tanítóképző DISZ tilkárának véleményében, miszerint: ,,.. .ez nem kell a fiúknak“, és nem tesz meg mindent a felnőtt ember és a nevelő okosságával a fiatal fiú meggyőzéséért. Mert biztosak vagyunk benne, hogy a zenei nevelés kell a íiúknp.k ér. a leányoknak. HÍREK ÚJ KÖNYVEKRŐL Zaurahovaxhi Mihály s LEKVÁROS DERELYE Alig hogy megvirradt, amikor egy őszi reggel Kovács János költögetni kezdte fiát, Pistát. A cigányosan barna arcú fekete, göndörhajú fiú fürgén szállt le az ágyról, két bátyja mellől, öltözködni kezdett. Majd az asztal alatt lévő vödörből vizet merített a jobb kezében tartott bögrébe, tcleöntötte bal kezét, a vizet arcára locsolta, megmosakodott, megtörülközött úgy, ahogyan azt apjától látta. A szikár, sovány férfi közben rágyújtott régimódi cseréppipájára, komótosan zsebre rakta a gyújtót, dohányt, végigmustrálta fiát, s mint aki meg van elégedve, biccentett fejével, az ajtó felé indult, kurtán így szólt: „Akkor mehetünk". Hosszú kimért léptekkel sokáig ballagtak szótlanul egymás mellett. A fiú arca ünnepélyesen komoly volt, először indult munkába. Hej, hányszor kiszínezte magában az iskola padjában ülve, ha ő dolgozni fog, mennyi pénzt ad édesanyjának. Ruhát, cipőt vesz neki. És ha azt fogja mondani, gyerekek, nincs kenyér, nincs reggeli, mert hisz az náluk ritkán szokott lenni, akkor ő benyúl a zsebébe, odaadja a pénzt, és azt mondja: tessék, venni 5 kilót, nem, nem ötöt, tízet. Hiszen kilenc Gyereknek, mi az az öt kiló kenyér. És aztán megféri az édesanyját, hogy jó ebédet főzzön. Lekváros derelyét. Sokat édesanyám és jól tessék megcukrozni. Van pénz, hiszen keresett. És édesanyja nem lesz olyan szomorú, mint mostanában, amikor nem tudja a sok éhes szájat betömni. Itt megakad gondolataiban. És szinte maga előtt, súgja a szavakat: Igen, így lesz. De addig míg pénzt kapok, egy hónap telik el, hiszen akkor kapom kézhez az első fizetésemét, mint kifutó, 12 pengőt. Ennyit mondott Béres bácsi az utcaseprő, aki beajánlotta a 12 éves fiút, hetesnek. S akkor majd ha megkapom az első fizetést, jól lakok lekváros derelyével. Már a szájában érezte az ízét, cs ct- iől-e, vagy talán az éhségtől, akkorát horgolt a gyomra, hogy apja ránézett. Ugye éhes vagy, kisfiam? — szólalt meg és nagy, nehéz kezével megsimogatta a fiú fejét. A fiú a szokatlan gyengédségtől összerezzenve ránézett apjára, és gyorsan tiltakozott közömbös, tettetett halk hangón: — Nem, nem vagyok, éhes. Az apja kebléből mély sóhaj tört elő. — Ne tagadd, fiam! Én is éhes vagyok, szinte állandóan. Hiszen tegnap sem volt vacsora, és még ma sem ettünk semmit. No de talán ma kapok valami munkát és akkor este jó birkapaprikár.t eszünk. A gyerek szájában újra összefutott a nyál. A lekváros derelyét és a bírkú- pápríkást szereti a legjobban. Az utóbbit mindig az édesapja szokta elkészíteni. Sok hagymával, jó paprikásán, hosszú lével és sok-sok krumplival. — Birkapaprikás — tűnődött a gyerek — nagyon rég ettünk ilyet. Közben apja oktatgatja. — Jó helyed lesz, fiam, becsüld, meg magad. Ne feleselj, add meg mindenkinek a tiszteletet, és akkor szeretni fognak. Odaérkeztek a város szélén lévő fűszeres bolthoz. A kapuban nagy darab, testes ember állt. A fűszerüzlet és a daráló tulajdonosa, Bunkóéi Kálmán. .4 faszéngázas daráló meghajtó motorjának zúgása messze kihallatszott az utcára. Kovács János tisztességtudóan köszöni, majd fiát előre tolta. — Elhoztam a gyereket, Bunkóéi úr. Bunkóéi vörhenycs hosszú bajuszába bclcszuszogva fogadta a köszönést, majd így szólt, kicsit selypítve: — Tyerbuty fiam. A fiú köszönt, s úgy állt apja mellett, mint aki tudja magáról, hogy új útra lépett, most már kenyérkereső ő is — Hát gyére be — folytatta Bunkóéi — hat órakor nyitjuk a boltot és még csak fél hat. Addig elmondom, mi lesz a dolgod. Az apa, akit nem hívott magával Bunkóéi, megemelte a sapkáját és elindult a város felé. Ahogy beértek az udvarra, Bunkóéi nagyot kiáltott: „Julityka, Juíityka, itt az új hetes." Az asszony kijött a konyhaajtóba, pongyoláját Összefogta kövérkés termetén, végigmusrtálta a fiút, majd így szólt. — No, hát magyarázd meg neki, mi lesz a munkája, és aztán gyere reggelizni. Bunkóéi bevitte a gyereket a darálómalomba, ahol már ott serénykedett egy kis keszeg ember. — Pálóci, hozom az új hetest. A kis ember hátrafordult, végigmustrálta a gyereket, mint az eladó lovat, aztán morgóit. — Ezzel is jól járunk. Sovány is, kicsi is, mit fog üt a darálóban segilem. Bunkóéi úgy teti, mintha nem hal-1 lotta volna a gépész morfondirozását, le■* ült a darálóban lévő padra, maga mellű' húzta a fiút, s beszélni kezdett. — Reggel kisöpröd a boltot, utána, széthordod a zsemlyét, kiflit, tejet, majd3 elmész a kommisióért, utána, ha nem. lesd más munkád, bejössz és segítesz ill a. darálóban. Este hétkor csukjuk a boltotj s akkor már haza is mehetsz. Ha jó fiú' leszól, a fizetésedhez ebédet is kapszj még hozzá jó zsírosat, nem olyant, mini, otthon, A gyerek nézelődött, s közben látta, hogy a gépész sepregetni kezdett. Föl-' ugrott, kiszaladt, kivette a sovány ember kezéből a seprűt, nagy igyekezettel fo-\ gott munkához. A gépész nézte egy dara-, big, majd bement a darálóba, leült Bunkód mellé: — Ügy látom, szorgalmas gyerek. — No, no — válaszolta Bunkóéi —7. új seprű, azt mondják, jól seper, majd elválik. Közben a fiú végzett az udvarsepres- sei, bevitte és a sarokba állította a seprűt, várakozásteljcsen nézett főnökére.: Bunkód felállt, zsebéből nagy kulcscsomót vett elő és intett a fiúnak. — Gyere, itt az ideje, hogy kinyissuk a boltot. Haragos zörgéssel emelkedett a magasba az üzlet ajtaját elzáró redőny és a fiú Bunkód után belépett a félhomályos üzletbe. Körülnézett. Látta, hogy van takaritanivaló bőven, kezébe ragadta a sarokba letámasztott seprűt, munkához látott. Alig, hogy kivitte a szemetet és visszatért, már ott állt a pék kocsija és kosárszámra rakta le a szlp, ropogósra sült zsemlyéket, kifliket. Közben Bunkódné is lejött, az. üzletbe, s elkezdte a gyerek kosarába beleszámolni
