Szabolcs-Szatmári Néplap, 1956. május (13. évfolyam, 104-126. szám)

1956-05-20 / 118. szám

A mai számban:

AZ MDP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

ХП1. évfolyam, 118. szám AHA 50 F1LLEK 1956. máíus 20> vasárnap

Erős ifjúság

Köszöntjük a fiatalokat, országunk jövőjét. Köszöntjük büszke szóval, mint ahogyan az apák köszöntik azokat a fiaikat, akik merész tettekkel fogtak hozzá, hogy megvalósítsák a régi álmokat, az apák gondolatait.

Köszöntjük azt a több tízezer fiatalt, elsősorban, közöttük a baráti Csehszlovák Köztársaság küldöttségének tagjait, akik ma részt vésznek Nyíregyházán az ifjúsági béke-találkozón, hogy egységükkel, zárt erejükkel legméltóbban kifejezzék: egyek a munkában, és egyek szándékukban. Harmadik már ez a találkozó megyénkben, s évről évre gazdagabb, hatalmasabb. Együtt nő, gyarapszik országunk gazdagságával. TVIintha csak az ifjúság nagy programját szögezné le minden egyes találkozó: békében alkotni akarunk! Olyan program e^, mely megszüli az új idők új csodáit. A béketalálkozó résztvevői, ifjak és lányok érzik ezt, vérükben van, ezen épül mindennapi életük, tudásuk, a munka hétköznapjain, és az ünnep örömén.

Számtalan tett szülője az ifjúság. Keresd a nemzeti hősöket: ott megtalálod őket. Keresd az új gondolat mögött: ott vannak. Keresd országépítésünk bármely munkahelyen: az elsők között megtalálod a fiatal szakmunkást, az ifjú kőművest, az esztergapad mellett a lányt; a téesz fogatán az ifjú fogatost, s a gépállomás versenytábláján az elsők között a szinte még gyermeksorban lévő traktorost, de nélkülözhet ótlenek a mérnöki tervezőasztal mellett s, vagy éppen a tanári katedrán. — Hiaáznak is, természetes, hogy hibáznak. Az élettapasztalat helyett még forrongó Vágyak, izmos akarat hajtja őket, s ez legfőbb értékük, nem szabad feledni. Szügyi Sándor, a mátészalkai gépállomás : traktorosa, szőke, hirtelen, nyiltszemű munkás tavaszi tervét 206 százalékra hajtotta végre, megelőzve minden más traktorost, csupán egy idősebb ért el tőle jobb eredményt. Huszonegy éves — szinte gyermek még, de a nagy feladatok lángbetűkkel vannak gondolataiba írva. Д kocsordi Vörös Csillag Termelőszövetkezet ifjú fogatosát, Földi Jánost pedig mi hatja át, hogy a téesz legjobb dolgozói között emlegetik — úgy végzi munkáját. Az ifjúság ereje él bennük, mely öröktől fogva lelkesedett a szebbért, a jobbért, s most ez a hatóerő anyagra talált.

A DISZ megyebizottsága nyolc megyei fiatalt tüntetett ki azzal, hogy nevüket beírta a becsület-könyvbe, s tizenkét dísz-oklevelet nyújtott más fiataloknak. Közöttük van Dorka Ilona, a madai állami gazdaság

* dolgozója, aki nevét a becsületkönyvbe írta; Széles Gyula is, a kisszekeres! általános iskola tanára. Felsoroljuk érdemeit? Nehéz lenne. Munkájáért a járási pedagógus napon 600 forint pénzjutalmat kapott, megszervezte a községi DISZ-szervezetet, és éjt nappallá téve dolgozik, hogy egy művelődésház felépítéséhez szükséges társadalmi munkát, s anyagi alapot teremtsen. Amikor meghívták e béke-találkozóra, mégis szabadkozott. Ügy érezte, hogy erre a kitüntetésre többet kellett volna nyújtania.

Ma a kitüntetettek együtt ünnepelnek azzal a sokezer más fiatallal, akiknek nevét bár becsület-könyvbe nem írták, de tettükkel maguk írták be megyénk, és az ország történetébe.

Köszöntjük őket. Köszöntjük a megye minden ifjával együtt, s köszöntésünk büszke elismerés.

Szívünk minden melegével üdvözöljük a testvéri csehszlovák ifjúság küldötteit, akik Kassán, s országuk más területén bizonyára hasonló érdemeket szereztek, és szerezni fognak.

Kívánjuk, hogy e béke-találkozó még szorosabbá tegye ifjúságunk testvéri kapcsolatait, nagyobb feladatok végzésére képesítve erejüket. Lendületük, akaratuk céltudatosabban hassa át tetteiket, hogy a jövőben a moszkvai világifjúsági találkozón méltón képviseljék hazánk színeit.

A rádió mellett...

A MÁV dolgozói között

Az esti órákban, bár a kötött munka el-elszólította a vasutasokat a rádió mellől, újabb érdeklődők fog«- lalták el a távozók helyét, hogy meghallgassák Rákosi elvtársnak a budapesti pártaktíván mondott beszédét. A beszéd nyomán vita alakult ki, amelynek során Gyüre Gábor, az állomás újítási megbízottja a következőket mondotta:

■— Helyes lenne nálunk is alaposan felülvizsgálni a „papírmunkát“. Az állomásnak a legkisebb anyagi fedezettel sem lehet és szabad újításokat közvetlenül megvalósítani. Ezért természetesen az újítások bevezetése késik, ami megtakarítható költségeket támaszt. Bürokratikus útja van egyes újítások megszületésének, melyek nagy része végül is helyben készül el. Nagyobb jogkört kellene ilyen téren az állomásfőnöknek biztosítani, hogy maga döntsön és engedélyezzen, természetesen anyagi fedezet mellett. — újítások megvalósítását.

A Ruhagyárban

Petró Gábor gépész, a Béke ifjúsági szalag dolgozója a kommunisták felelősségét ragadta ki az aktíván elhangzott beszédből. Rámutatott arra, hogy valóban, bizonyos felelőtlenség megmutatkozik egyes párttagok részéről. Ezt azonnal helyes visszaverni, a leghelyesebb tettekkel megmutatni az ellenkező utat, mint

Az ötéves terv útján (2. oldal)

Utazás a nagy terv nyíri térképén (3. oldal)

Irodalom — Művészet — Kritika (4. oldal)

Külpolitika (5. oldal)

Gyorslista (5. oldal)

ahogyan a másik ifjúsági brigád, a DISZ-szalag cselekedte. Ez a szalag anyaghiány miatt május hóban műszakot • is mulasztott. Könnyű lett volna a felelősséget a vezetőségre, és tovább az anyagellátó szervekre hárítani, ehelyett azonban hősi munkát kezdtek, amikor az anyag elegendő mennyiségben rendelkezésre állott, s a havi tervet túlteljesítették. Volt olyan műszak is, amelyben egy nqp alatt két nap szoros normáját elvégezték. Természetesen, a felelős- ségrevonást minden esetben meg kell tenni, de ilyen esetekben is érezni kell minden párttagnak és dolgozónak egyéni felelősségét is — ha még rajta kíI vül álló okok játszanak is I közre,

„Erről még sokat kell beszélni, emberek"

Ilcsik Mihály, a kéki r Üj Utakon Járó TSZ elnöke, aki mindvégig a legszorgalmasabban jegyzetelt, kikapcsolta a rádiót. Az egybegyűltek mélyen magukban mélyedve hallgattak.

Először Ilcsik Balázs mozdult meg. Felállt a hosszú lócáról s az asztalnak támaszkodott és azt mondta a többiekre nézve:

— Akkor mi a helyzet Veres Sándorral? Sokat el kellett annak hallgatni eddig, hogy kulák az apósa- De ő rendes családból való. Mindenki becsületesnek ismeri őket. Hét holddal lépett a szövetkezetbe ..:

l?rre többen is közbe- szóltak egyszerre;

— Jól dolgozik az.

— Nem panaszkodik arra a brigád, úgy vezeti.

— A tagság se tud rámondani semmit. Mellette van.

— Akkor minek suttogni a hátamögött, hogy így ku- lákpárti, úgy kulákpárti. Az apósa után. De Sándor mindig érezte, hogy őt emiatt nem lehet büntetni. Kereste is az igazát, de nehezen találta eddig.

Ilcsik Balázs azon volt, hogy ő hozzá térjen vissza a kérdés:

— Lehet hát bántani akkor Veres Sándort, vagy nem?

Az üzemi párttitkár, Kántor József úgy tartotta fel a jobb kezét, amint csendet kérni szokás. Aztán azt mondta:

— Az apósa miatt nem lehet bántani, elvtársak. A munkában, no rneg a szorgalomban, fegyelemb.n akár több tag is példát vehet tőle. De éppen ezzel | kapcsolatban jól rnegérde- ' melte Maczko Gyula, hogy leváltsák a párt községi I alapszervezetének titkárságáról.

I^rre megint több felől 1-4 indult a szó:

— Atyaistennek érezte az már magát. Uralni akarta az egész községet.

— A párttagoknak, népnevelőknek parancsolgatott.

Maga meg nem ment sehova: csak a kocsmába.

Qzatmári István pedagó- gus patronássa a ter- mélőszövetkezetnek s ő is itt hallgatta meg a nagyjelentőségű beszédet. De most érezte, hogy közbe kell, hogy szóljon:

— Az bizony, elvtársak, ide jutott Maczkó Gyula. De úgy tudom, hogy viselt dolgai miatt az igazgatói funkciójából is felfüggesztették. Nagyon csúnya dolog, hogy egy tanító ember ;;; Túlságosan vissza élt a párt és a dolgozók bizalmával. A kiskirálykodás legcsúnyább példája az ő esete. Valósággal rettegésben tartotta a falut és minket is pedagógus kartársait. Semmibe vette a jó szót, a dolgozók megbecsülését, kívánságait, javaslatait. Egyedül akart uralkodni. És ez az, amit nem lehet megengedni senknek. Ezután se engedjük meg.

Amint egy kis rést tá- л masztott a csend, Ilcsik Mihály elnök új témát tett a többiek elé)

— Feljegyeztem, elvtársak, hogy a mezőgazdáság termelése 1960-ra 27 százalékkal nő. A parasztság pénzbeli és természetbeni jövedelme mintegy 25 százalékkal emelkedik. Ez se kicsi dolog.

— Én azt mondom, — lépett előre Lengyel Sándor, — hogy azután még jobban használjunk gépeket. Azzal lehet többet is dolgozni. Mi pedig ráálihatunk arra, hogy ne maradjon gazos a földünk, sok legyen a termés.

Mile Károly, a növénytermelési brigádvezető mondta:

— Erről még sokat kell beszélni, emberek. Hanem most mehetnénk tán’ haza. Hisz’ éjfélre jár az idő.

Asztalos Bálint.

Egyedülálló honfoglaláskori sírlelet

Az e>rnuú >i-ü<*kban egyedülálló honfoglaláskori Icle.e; sMkeoelyus ozusi korongokat — találtak Rakamazon.

(Részletes ismer totóséra visszatérünk.)

Eljött a tettek ideje

A téma régi. Érveit hosszú esztendők óta hangoztatják világszerte a jóakaratú emberek: Béke kell a világnak, hogy gyarapodjék anyagi és kulturális javakban.

Hány, meg hány tanácskozást hívtak már össze a leszerelés ügyében! Hány, meg hány alkalommal hozakodtak elő az „örök“ témával, ha kormányfők, miniszterek találkoztak! De mind megannyi megbeszélés eredménytelenül végződött.

Évek óta folyt a vita például arról, hogy a leszerelés után milyen mértékű legyen a nagyhatalmak fegyveres ereje. A nyugati tárgyalófelek hangzatos szólamokban fejtegették: elég lesz 1—1.5 milliós had-: sereg a Szovjetuniónak, Kínának és az. Egyesült Államoknak, még kevesebb Franciaországnak és Angliának. A javaslat viszont csak addig volt érvényes, amíg a Szovjetunió el nem fogadta. Mostmár Nyugat kevesli az egy-másfél millió katonát, kétszerannyit javasol, mintha bizony az elmúlt években nem is csökkent volna a nemzetközi feszültség. Hasonló volt a sorsa annak a nyugati ja1 vaslatnak is, hogy a hagyományos fegyverek csökkentését válasszák külön az atombomba eltiltásától. Amikor a terv a Szovjetunió helyeslésével találkozott, egyből megváltozott a javaslattevők véleménye. Ha valaki figyelemmel kiséri a leszerelési helyzet alakulását, olyan érzése, támadhat, hogy egyes nyugati körök gúnyt űznek az emberiség leghőbb vágyó.' ból, sajátos társasjátékot folytatnak,

1 amelyben körbe-körbe járnak a javaslatok, s e bűvös körből lehetetlenség ki1 tömi.

De vajon csakugyan lehetetlen-e? Valóban kimerült-e a leszerelés témája? Igazán nem hozhat újat, nem hozhat megoldást egy elkövetkező értekezlet?

Hozhat. Az eddigi tapasztalatok viszont kissé kiábrándítóak.

A Szovjetunió azonban ebben a helyzetben is bizonyságát adta, hogy menynyire komolyan veszi a leszerelést. Nem sokkal 640 000 katonájának leszerelése után elhatározta a szovjet államvezetés, hogy további 1 200 000 katonáját szereli le. A kormánynyilatkozat egyetlen szóval sem említette, de minden szavával bizonyította, hogy eljött a tettek ideje.

A közel kétmillió katona leszerelésének tette szebben beszél, mint ezerannyi szó a fegyveres erők csökkentéséről. S a Szovjetunió nem akar megállni a kétmilliónál sem. További létszámcsökkentést helyez kilátásba arra az esetre, ha a nyugati hatalmak is rászánnák magukat a- részleges leszerelésre.

Tettekre még nem került sor nyugaton; Csupán néhány udvarias — és pár kevésbé udvarias — nyilatkozat jelzi, hogy nem maradt hatástalan a szovjet kezdeményezés. Dulles, az Egyesült Államok külügyminisztere „örömmel üdvözölte a szovjet lépést.“ De esze ágában sincs hasonló javaslatot benyújtani a parlamentben. Egyes amerikai körök propagandafogásnak minősítik a Szovjetunió elhatározását. Annyiban igazuk van, hogy az ilyen gyakorlati lépések világszerte fokozzák a Szovjetunió népszerűségét, tehát a propaganda ügyét is szolgálják. Ám erre a „népszerűségi versenyre“ bátran benevezhet az Egyesült Államok is. A földnek bizonyára minden részén örülnének neki, ha az USA ilyen propagandát esi-, nálna magának és mifelénk is akadnának államférfiak, akik „örömmel üdvözölnék az amerikai kezdeményezést.“

A felhívás elhangzott. Nem egy ember, nem egy kormány, de nem is egyetlen nép várja rá a választ, hanem az egész világ. És nem is akármilyen választ vár az emberiség — hiszen nem a szavak, hanem a tettek számítanakí