Néplap, 1956. március (13. évfolyam, 52-77. szám)

1956-03-28 / 75. szám

Világ, fitolctávjai egyesülhetek! NÉPLAP AZ MDP SZA80LCS-SZATMÄRMCGVEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XIII. évfolyam 75. szám ARA SO FILLER 1956. március 28, szerda Teljesítsük a negyedévi begyűjtési tervet! Megyénk dolgozó parasztsága az el­múlt évek során számtalanszor bebizo­nyította, hogy az országos feladatokból nemcsak kikérte a részét, hanem azok teljesítésében is megállta helyét. Ez pe­dig nem más, mint a hűség, a ragaszko­dás kifejezése pártunk és kormányunk iránt. Nem más, mint bizonyítéka annak, hogy elismeri és teljes mértékben he­lyesli a beadás törvényességét és igyek­szik mindenkor megőrizni a megye jó Wraevét. A munkásosztály erejét megfeszítve dolgozik azon, hogy a termelési tervet túlteljesítse és minél több iparcikket, gazdasági felszerelést, ruhaneműt, lábbe­lit juttasson a falunak. S akkor, amikor megyénk dolgozó parasztsága megtartja a beadás törvényét, siet eleget tenni köte­lességének, lényegében népi államunkat erősíti, a munkás-paraszt szövetséget szi­lárdítja. De ugyanakkor a dolgozó pa­rasztság közvetlenül is érdekelt a be­adási tervek teljesítésében. Az elmúlt évben a nagykállói Vörös Zászló TSZ a beadás terén elért kiváló eredményéért 20 ezer forint pénzjutalomban részesült. A községek közül Nagyecsed 9, Tiszatelelc 7.5, Pusztadobos 6 ezer forintot kapott, amely összegből iskolai felszerelések, ut­cajárdák létesülnek. Ugyancsak tetemes összeggel járul hozzá államunk az élen­járó községek községfejlesztési alapjának bővítéséhez is. Mi jellemzi ebben az évben a be­gyűjtést? Mindjárt az új esztendő első napjaiban megkezdődött az immár ha­gyományossá vált felszabadulási verseny. Ma már megyénkben 165 község, 2U8 termelőszövetkezet és 12.155 dolgozó pa­raszt van beadási versenyben. Különösen jó eredményt ért el a felszabadulási ver­seny szervezésében a tiszaiöki és a má­tészalkai járás. Az előbbiben minden község, 15 tsz. és 3.057 egyéni dolgozó pa­raszt versenyez a beadás határidőre való teljesítéséért. Az elmúlt héten megye- szerte újabb 11 község, 13 tsz. és 693 egyéni termelő csatlakozott a felszaba­dulási versenyhez. E versenynek az a legfőbb célja, hogy „tiszta lappal" zá­ródjon az első negyedév. Hogy ilyen tömegesen csatlakoznak a begyűjtési versenyhez, azt bizonyítja, hogy a dolgozó parasztság ismeri a be­gyűjtés jelentőségét, Természetesen maga a verseny pa­pírra vetése még nem jelent különösebb eredményt. Hanem az szükséges, hogy a községi tanácsok, állandó bizottságok, népfront-bizottságok és nem utolsó sor­ban a begyűjtési dolaozók meggyőző, fel- világosító tevékenysége szüntelenül éb­ren tartsa a versenyszellemet, vagyis a vállalások pontos teljesítését. Ebben is­mét a tiszaiöki járás érdemel dicséretet, ahol a népfront-bizottságok páros ver­seny-felhívással záródó kisg> üléseket tar­tanak. A járás egyik községében, Tisza- dadán, Ferenc Lajos, a népfront-bizottság elnöke a község legjobb élenjárói közül választotta ki versenytársait. A vezetők ilyen példamutatása következtében nem maradhat el az eredmény: a község első negyedévi beadását március derekára sertésből 110, tojásból 197, baromfiból 140, tejből 155 százalékra teljesítette. Az egyes termelő is érdekelt beadá­sának pontos teljesítésében. Ha például egy márciusra előirányzott egy mázsás sertést a határidő után adnak be, akkor 10 százalékot rá kell fizetni, tehát közel 200 forinttal károsítja meg magát a ter­melő. Dolgozó parasztságunk nagy több­sége nem is vár arra, hogy vele szemben büntető szankciókat alkalmazzanak. Nyíribronyban özvegy Zámbori Istvánná 7 holdas egyénileg dolgozó parasztasz- szony vállalta, hogy március 31-ig egész évi beadását rendezi élőállatból és állati termékekből, özvegy Zámbori Istvánná már eleget tett vállalásának. Szenes Mi­hály, a ramocsaházi állandó bizottság el­nökének húsbeadási kötelezettsége április hónapra volt előirányozva, de mór ja­nuárban teljesítette. És lehetne ezrével sorolni az ilyen neveket. Természetes tehát, mivel a beadást törvény írja elő, hogy a becsületes dol­gozó parasztok joggal várják el és köve­telik azok megbüntetését, akik határ­időre nem teljesítik beadásukat és a nép államának szándékosan kárt okoznak. Ilyennek ismerik például Apagyon Köles Jánost és Bállá Jánost (mindketten szí­vesen emlegetik a Horthy-fasizmus ado­mányozta „vitéz” előnevet), akik ebben az évben még egyetlen deka baromfit és tojást sem adtak be. De Köles János adós maradt a január hónapra előirányzott 82 kiló sertéssel is. Március 24-én tartotta ülését me­gyénk kommunistáinak nagyaktívája, amelyen Varga Sándor elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára a begyűjtés kérdésével kapcsolatban többek között ezt mondotta: Minden feltétel adva van ahhoz, hogy az április 4. tiszteletére indított begyűjtési versenyben az ország legjobb három megyéje között legyünk. Ehhez azonban feltétlen szükség van arra, hogy a lehető legrövidebb időn be­lül különösen a csengeri, a fehérgyar­mati és a nagykállói járások javítsák meg begyűjtési munkájukat. De nem te­hetik elbizakodottá elért eredményeik a többi járásainkat sem, mert a begyűjtés nem kampánymunka. Arra van szükség, hogy az első negyedévből még hátralévő néhány napot eredményeink további fo­kozására használjuk ki és „tiszta lappal” kezdjük a második negyedévi terv telje­sítését. Csakis ez teheti lehetővé, hogy az okos és felvilágosító szó, a személyes példamutatás eredményeképpen a felsza­badulási versenyben kiérdemeljük az or­szág elismerését! A begyűjtési dolgozóknak, a helyi vezetőknek abban van tehát most egyik legnagyobb feladatuk, hogy munkájuk­kal, felvilágosító szavukkal, példamuta­tásukkal segítsék elő a begyűjtés még nagyobb eredményét. Ápolják és fokoz­zák szüntelenül a dolgozó parasztság kez- deményezését„ törvénytiszteletét. Nem késhetünk egy napot sem! Későn érkezett a tavasz. Sokáig váratott magára. A talajmi' vetési mun­kák emiatt megkéstek. — Minden eszközt meg kell ragadni, hogy az elkésett munkákat pótoljuk. A gép- állomási, állami gazdasági, községi mezőgazdászok, a termelési állandó bizottsá­gok hassanak oda, hogy ezen a héten már ne legyen egy négyzetméternyi őszi vetés sem víz alatt. Végez­zék cl még ebben a hó­napban az őszi kalászosok fej- és felültrágyázását. — Ahcgy szikkad a talaj, úgy végezzék el az őszi szántá­sok simítózását, fogasolását, a szükséges hengerezést. Vi­gyázva a minőségre, baráz­dáról barázdára hódítsuk meg a területeket a tavaszi szántás számára. Az egyé­nileg termelők, a tsz-ek a gépállomásokkal összefog­va, a gépállomások segítsé­gét igénybe véve, az állami A Nyírmadai állami Gazdaság pártszervezetének ve­zetősége telefonon je­lentette, hogy a dolgo­zók kezdeményezésére a Fényes tanyai üzem­egység fogatosai és ál­lattenyésztői egy havi fizetésük 3 százalékát ajánlották fel az árvíz- károsultak megsegíté­sére. A Miniszterta­nács felhívása alapján megindult mozgalom . , során a gazdaság szál­lító munkásai fizeté­sük 4 százalékát aján­lották fel. A felaján­lások más területen 1 : még tovább folynak, A Donthrádi Állami Gazdaságban egy délelőtti gyűjtés eredményeként 3.600 forintot fizettek be ed­dig az árvízkárosultak megsegítésére. Néhány név a felajánlók kö­zül: Kemács Mihály DISZ-tag, Spekker Andrásné szakácsnő, Juhász András bérel- i számoló, Kulcsár Sán­dor tehenészbrigádve- zető. (Bállá Béláné.) A jánkmajtisi Petőfi TSZ tagjai 3.000 forintot ajánlottak fel az árvíz­károsultak megsegíté­sére, és elhatározták, hogy a tavaszi mun- I kák időbeni és jó mi­nőségben való elvég­zésével pótolják azokat ; a károkat, amelyeket államunk a dunai ár­víz következtében szenvedett^ Képek az Alkaloida életéből Most, amikor minden városban, faluban a mun-* késok és dolgozó parasztok hazánk legszebb ünnepére, a felszabadulás évfordulójának megünneplésére készül­nek, meg kell dicsérnünk a Tisza vasvári Alkaloida. Vegyészeti Gyár dolgozóit, akik már teljesítették fel­ajánlásukat. Fürszt József, Zentai Lajos salakosok és Gombás Sándor fűtő a kazánház kiváló dolgozói. Nagy részük van abban, hogy a kazánházban mindig rend és tisz­taság uralkodik. Munkájuk nyomán több tonna szenet takarított már meg a brigád. Péntek Károlync gondos édesanya és nagyon jó dol­gozó. Különösen a készáruk szárításánál és porításánál dicsérik munkáját. Bunda Sándor a készáru-' nál dolgozik. Szorgalmas munkájának nagy része van abban, hogy teljesítették a, felszabadulás évfordulójára tett vállalást. gazdaságok saját lehetősé­geiket messzemenően ki­használva végezzék el a ta­vaszi búza, a borsó, a mák, a csillagfürt és egyéb korai növény vetését. A tar s- szervek, a földművesszövet- '-.ezetek valamennyien se­gítsék e nagy munkát. — Nem késlekedhetünk egy -.apót, egy órát sem. Min­ien nap késés felmérhetet­len károkat okoz. A felszabadulási műszakban kiválóan dolgozik a Vulkán Hosszú ideig nagy selejt­százalékáról volt közismert a kisvárdai Vulkán vasön­töde. Egy idő óta azonban egészen megváltozott itt a helyzet. A Vulkánban ma már a büszke élüzem cím elnyeréséért dolgoznak. A vasöntők, műszakiak össze­fogása eredményezte, hogy az utóbbi hónapokban már túl is szárnyalták a terv­előirányzatot, s jelentősen csökkentették a selejtet. Hogyan jutottak i iig? Minden üzem okulására elmondjuk: a pártszerveze­tek a műszaki vezetés és a dolgozók segítségére siettek. A politikai munka közép­pontjába a. KV novemberi határozata végrehajtásának feladatát állították. A dol­gozók megértették a mű­szaki fejlesztés jelentősé­gét. Brigádot szerveztek Kerekes Zoltán főtechnoló­gus vezetésével, amelynek legfőbb feladata a technika fejlesztése. Ennek az lett az eredménye, hogy a II. szá­mú öntöde rövid idő alatt 12 százalékkal csökkentette a selejtet, s az egész gyár november óta hónapról-hó- napra teljesíti tervét. Mindenekelőtt a kom­munisták példamutatása se­gítette elő, hogy a Vulkán dolgozóinak figyelme ma mór a legfontosabbakra: a minőségi munka fokozásá­ra, az önköltség és a selejt csökkentésére és a tervek részleteiben való teljesíté­sére irányul. Elsősorban az ő érdemük, hogy a gyár­ban az elmúlt héten már felszabadulási műszakot in-< dítottak. Kiváló eredmé­nyek születtek például a* I. számú öntödében, amely már március 20-ra teljesí­tette első negyedéves ter­vét. A többi műhelyekben is magasan túlszárnyalják ed­digi eredményeiket. Huszti Mihály, Csabina Mihály, Smajda János, Farkas Já­nos, Kiszella András és még számos kiváló dolgozó teljesíti túl tervét ezekben a napokban. A versenyzők első soraiban találjuk a fia­talokat. Van olyan közöt­tük, mint Jónás László, a szakma kiváló dolgozója, aki 240 százalékot teljesít tett a felszabadulási mű-! szak első napján. npriiis 4« tiszteletére A kisvárdai Vulkán 1. sz. ön tödé je­lek dolgozói a felszabadulás évforduló­jának tiszteletére indított munkaverseny- >en már befejezték első negyedéves ter­hüket és jelentős eredményeket értek el i selejt csökkentése terén Is. # A nyíregyházi Állami Áruház a lúsvéti vásár során 102 százalékra telje­sítette forgalmi tervét. Az árvíz­károsultakért :

Next

/
Oldalképek
Tartalom