Néplap, 1956. március (13. évfolyam, 52-77. szám)

1956-03-28 / 75. szám

\ e r i, \ r 1956. március 28, szerda pártépites Ä nagyhalász! Petőfi TSZ pártszervezetének harca a terméshozam 3 százalékos növeléséért A nagyhalászi Petőfi Tér-' melőszóvetkezet eredmé­nyeiről elismerően beszél­nek a jól dolgozó középpa- rasztok is. Van is erre okuk. .Jószágállományuk messze tájon híres. Kapás és kalá­szosterményekből jóval töb­bet termeltek tavaly is,i mint az egyénileg dolgozói parasztok. Jövedelmük tál-! szárnyalta a középparasz-j tokét. Építkeztek is bőven. | A közös vagyont évről-évrej helyesen növelik. Ebben az évben csupán előlegként több mint 20 forintot osz­tottak munkaegységenként. Harc a káros nézetek ellen Ha jók az eredmények, -okán megpihentek babérai- kon. Nem így a Petőfi TSZ pártszervezete. Amikor eljutott hozzájuk a hír, hogy 3 százalékkal kell emelni a mezőgazda­ságban a terméshozamot, különböző vélemények ala­kultak ki a tsz-tagok és ve­zetők között. A szövetkezet igazgatósága, elnöke, Gálik Tstván elvtárs bizakodóan beszélt ennek teljesítéséről. Ez addig ment, hogy lebe­csülték a 3 százalékos nö­velés jelentőségét s azt kezdték hangoztatni, hogy nem 3 százalékkal, hanem 47 százalékkal is növelni tudják a termésátlagot eb­ben az évben. A másik vélemény az főit, hogy nem lehet már a tavalyi terméseredményeket túlszárnyalni, hiszen a múlt évben is 17 mázsa búzát ter­meltek holdanként. A pártszervezetnek egy­séges véleményt kellett te­remteni. Felvette a harcot a 3 százalék lebecsülése el­len s ugyanakkor felvilágo­sító munkát fejtett ki a ké­telkedők között. Vezetőségi ülésen vitatták meg a prob­lémákat. Beszámoltatták a gazdaságvezetőket. Megje­lölték közösen a feladato­kat. 1 A pártszervezel elsősor­ban azt igyekezett megma­gyarázni. hogy a termés­hozam 3 százalékos növe­kedését sematikusan, nem az elmúlt 3 év termésátla­gaira alapozva kell biztosí­tani, hanem az elmúlt évi terméshez viszonyítva. Ez annál is inkább fontos, mert ha a Petőfiben az elmúlt 3 év termésátlagát veszik a la-! pul, ez nem jelent reális' célkitűzést, a lehetőségek j felhasználását. Ha viszont ! az elmúlt évi termésered-1 menyekhez viszonyítva ■ emelik az átlagokat — amit; csakis így lehet — ez na-j gyobb feladat elé állítja a vezetőséget, s jobb munkára j serkenti a tagságot. Ennek megértetése ko­moly munkát kívánt a párt- i szervezettől. De megérte. Most már belátja a szövet- ! kezet igazgatósága, hogy1 helytelen volt korábbi ál­láspontja és úgy igyekszik j dolgozni, hogy az elmúlt j évben elért jó eredménye-, két az idén fokozhassák. Amikor egységes véle- j ményt kovácsolt a pártszer-; vezet a terméshozam növe-i lésében, azon gondolkoz- j tak, hogyan, milyen mód-; szerekkel harcoljanak to-. vább — a gazdaságveze-; tökkel, a dolgozókkal együtt; — tervük válóra váltásáért. dás következtében veszít­sen értékéből. Ha most ta­vasszal simítóznak, henge­resnek, fogasolnak vagy tárcsáznak — ahogy a szük­ség kívánja — és idejében végeznek minden munkát, — elérhető a holdanként! 300 mázsás termés cukor­répából. A pártszervezet javaslatá­ra azt is elfogadták, hogy az elmúlt évben termelt holdanként! 113 mázsás burgonyatermést is lehet emelni megfelelő eljárással. Legfontosabbnak tartják, hogy elsősorban minden hold földbe 24.000 tő bur­gonya kerüljön és annyi­szor kapálják, ahányszor azt a talaj és a veteméfiy állapota megkívánja. A pártvezetőség javaslatára azon a táblán is elvégzik majd a simítózást. ahol bur­gonyát vetnek, hogy a téli folyamán a talajba került, csapadékot megtarthassák és morzsa lékos állapotban tartsák, mert ez már ma­jában is emeli a hozamot. ! Könyvslakbcm is m§§fe!»mk az SZKP XX. kongresszusáét anyagú A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kong­resszusa iránt hazánkban is nagy volt az érdeklődé-, ami e nagy esemény után sem csökkent: százezrei, olvassák, tanulmányozzák a kongresszus anyagát, rö­videsen pedig minden oktatási formában is megvitat-, ják. Ezért a kongresszus anyagából N. Sz. Hruscsov: A Központi Bizottság beszámolója az SZKP XX. kong­resszusának, és N. A. Bulganyin: Irányelvek a ható-! dik ötéves tervhez címen két füzetalakú kiadvány már meg is jelent. Hamarosan könyv alakban is for­galomba kerül a kongresszus anyagának jelentős ré­sze: a könyv a beszámolókat, a Központi Bizottság el­nökségi tagjainak beszédei, az irányelveket és a ha­tározatokat tartalmazza. Fé’.vászonkötésben. mintegy, 700 oldal terjedelemben 25 forintos áron jelenik meg Értékesebb lesz a nwnfcaesység Százhcxmmcezer mozüátogerté egy hét alatt a saovjet film ünnepén Hasznos kezdeményezés Az egyik pártvezetőségi ülésen azt elemezték, hogy milyen lehetőségek vannak egyes növényféleségeknél a hozam növelésére. Nem ha­tároztak meg sablont. Lábas Miklós elvtárs, a szövetke­zet pártszervezetének tit­kára javasolta, hogy a tava­lyi 200 mázsás holdankénti cukorrépatermelés helyett most indítsanak harcot a holdankénti 300 mázsás cü-1 korrépa termésért. Javas­latát elfogadták, mert meg-, valósíthatónak tartották, : nemcsak a célt, hanem az' utat is megmutatta. A la-) lajt jól készítették elő ta­valy ősszel. Mikor a trágya j a földre került, azonnal le­szántották, nehogy a szára­A pártszervezet javasla­tára csaknem valamennyi növényféleségből emelik a terméshozamot és túlszár­nyalják az elmúlt évi ered­ményeket Ezzel egyidőben javítják az állattenyésztést is, növelik a hozamát. A pártszervezet javaslatára elfogadták és határozatba foglalták, hogy az elmúlt évi 1700 literes tehenenként: tej hozamot ebben az évben: 2100 literre emelik. Gazda­ságosabban bánnak a takar-1 mánnyal. Több nedvdús ta­karmányt etetnek, hogy ez-' által is emelkedjen a tej-: hozam. A hízóba fogott sertések! számúnak növelésével ezy-l időben a súlygyarapodás’ növelésére törekszenek. Eb-j ben áz évben 250.000 fo-l rint bevételük lesz hízott- j sértésből. A terméshozam növekedő-; sével egyidőben emelkedik az egy munkaegységre jutó részesedés is. Ebben az évben i egy munkaegység előrelát- j hatólag több mint 57 forin-j tot fog érni. Közel 19 fó-l rinttal többet, mint a múlt; évben. A szövetkezet vala- j mennyi tagjának érdeke te-! hát, hogy harcoljon a hoza-i mok emeléséért. S ezt aí pártszervezet felhasználja j az agitációs munkában. ! A kniMiiHilsták Oszlása ; « % 1 * ■*'■ \'f - " ■ f I A szövetkezet pártszerve- < zate a tavaszi munkák kez-| dete előtt úgy osztotta mun­kába a kommunistákat,! hogy minden brigádban,1 munkacsapatban legyenek párttagok, népnevelők. A DISZ-tagok ebben az évben még nem kaptak konkrét pártmegbizatást a termelésben. Tavaly ered­ményesen dolgoztak a siló­zásban, forgószedésben. Ha­sonló megbízatást kell adni most a fiataloknak, s nem kell félni, hogy elmarad az eredmény. Komoly harcot kell vívni a pártszervezetnek azért is, hogy fokozottabb mérték­ben igényeljék a gépállo­más segítségét. Ugyanis kezd az a nézet elterjedni, hogy „sok a munkás kéz. nem kell gépi munka". Ká­ros ez. Nincs biztosíték arra, hogy minden munkát idejében végeznek, ha nem segít a gép. Mivel kertésze­tet is terveznek,, szükség van a gépre, hogy a felsza­badult munkaei-öt más te­rületen foglalkoztathassák. Ez nemcsak munkamegta­karítást jelent, de a jöve­delem emelkedését eredmé­nyezi. A hozamok növeléséért végzett agitációs munkával egyidőben végzik a felvilá­gosító munkát a számszerű fejlesztés érdekében is. Eb­ben az év ben 33 család kér­te felvételét a szövetkezet­be. Ezzel nem zárták he a kaput. Tovább érvelnek, magyaráznak, hogy minél többen megértsék a szövet­kezeti gazdálkodás jelentő­ségét és kérjék felvételüket a Petőfi Termelőszövetke­zetbe. NAGY TIBOR. A szovjet film ünnep két hetes időszakának első hetében a megye moziüze­meinek 130.000 látogatója volt. Ebből 118.000-en láto­gattak szovjet filmet. Az el-, múlt esztendőben 2 hét alatti 117.000-en látogatták meg a- szovjet filmeket a film ün-,; nép idején. Ebben az évben j fele idő alatt több látogató; volt, mint a múlt év lsét} hetes időszakában. Néhány számadat a me-j gyéből: Nyíregyházán 16, Nagy-j kálióban és Üjfehértón kö­zel 5—5, Fehérgyarmaton j 3500, Vásárosnaményban több mint 3000 néző tekin-j tette meg a legújabb nagy-; sikerű szovjet filmeket egy‘; hét alatt. De hasonló az ér-; deklődés a megye többi köz- j ségeiben is. Kisvárdán pl. | több mint 10.000 ferint ér-! tékű jegyeket adtak ki elő­vételben. Nagy érdeklődés előzte meg a Szovjet Film Ürme- pén bemutatott Vízkereszt, vagy amit akartok, Az élet tanulsága, Az aranyantilop című filmeket. A megyei moziüzemi vál­lalat messzemenőleg kielé­gíti az ifjúsági előadások iránti kérelmeket. Megye- szerte alig van olyan nap, hogy ifjúsági előadásokat ne tartanának. Helyes és jó irányba ha­ladó szórakozást talál ifjú­ságunk a nevelést és okta­tást elősegítő filmek meg­tekintésében. Megyénkben soha nem volt még ilyen érdeklődés a, bemutatott szovjet filmek iránt, mint most a film ünnep első hetében. Kultúrtermei- kapnak a nyíregyházi nyomdász fiatalok Gyakorlati munkánkban kell megmutatnunk, hogy mennyire tettük magunkévá a kongresszus útmutatásait • * ^ tlést tartott a megye kommunisiá?nak nagyaktívája Kovács István, a Haza- lias Népfront megyei tit­kára felszólalásában egyik legfontosabb • tanulságként említette meg a XX. kong­resszus tanításait figyelem- bsvéve, hogy a naptömegek csinálják a történelmet. Ezt mutatják azok a hatalmas eredmények, amelyeket a szovjethatalom ért el fenn­állása óta. Beszélt arról, hogy a szocializmus, előtti társadalmakban is a nép állította elő az anyagi ja­vakat, a létfenntartási esz­közöket. Most erre még inkább szükség van, hisz a Csalt a dolgosokkal együtt harcolhatunk sikeresen « termelés frontján Dézsi István elvtárs, a Nyírlugosi Állami Gazda­ság párttitkára felszólalá­sának első részében arról szólt, hogy milyen nagy feladatok várnak az állami gazdaság dolgozóira az áru­gabona termelésében, a pazarlás megszüntetésében. Majd elmondta: Sajnos, egyes szakemberek a gaz­daságunkban még most is úgy vélekednek, hogy még ebben az évben sem lesz nyereséges a vállalat. Ez­zel ellentétben a. dolgozók azt mondják, hogy nyere­séges lesz 3 gazdálkodás. — En úgy gondolom — hangsúlyozta, — hogy ez a helyes. Hisz a dolgozók jó munkájától függ az, hogy milyen eredményeket fo­gunk elérni. — Igen fontos — mon­dotta, — hogy a termelés legfontosabb területén ki­váló kommunisták dolgoz­zanak. Még idejében vál­toztattunk azon a helytelen állapoton, amely gazdasá­gunkban veit. Ugyanis a 87 párttagból mindössze 4 dol­gozott az állattenyésztésben ás a növénytermelésben. — Mórt 15—20 párttagot irá­nyítunk közvetlenül a ter­melés területére, a legfon­tosabb helyekre. Nyolc tag­iéi öltet vettünk fal, s eze­ket az. elvtf vsakat is nevel­tük, tanítjuk, s a termelés területére irányítjuk. így biztosítjuk azt, hogy a ki­válóan dolgozó kommunis­ták példát mutatva a pár- tonkívülieknek együttesen sikeres harcot vívnak a termelési tervek teljesíté­séért. A továbbiakban a kollek­tív vezetésről beszélt. Meg­említette, hogy nem volt ennek híve mindaddig, míg meg nem győződött arról, hogy az egyszemélyi veze­tés milyen súlyos hibákra vezet. — Azt tapasztaltam, hogy a dolgozók nélkül nem le­het eredményes harcot foly­tatni az élet egyetlen terü­letén sem. Most, hogy párt- szervezetünk vezetésében egyre fokozottabban érvé­nyesül a lenini vezetési elv, az idős párttagok is szívesen vállalnak párt- munkát, s a szakemberek is odaadóbban végzik a fel­adatukat, segítenek, amióta a segíteni akarás, a? embe­rekkel való foglalkozás tü- relmességét tapasztalják a pártszervezet munkájában. (Folytatjuk.) 15 fiatal dolgozik a nyír­egyházi Nyomdaipari Válla­latnál. Szorgalmas, igyekvő diszisták. Munkájuk nagy­ban elősegítette azt, hogy vállalatuk elnyerte az él­üzem címet a múlt ne­gyedévben is. Badar György gépmester például mindig túlteljesíti tervét. Januárban 116, feb­ruárban 117 százalékot tel­jesített. I ««köven Zsuzsa gépsze­dőnek készül. Jelenleg ta­nuló. Jó felkészül a munká­ra. Lelkiismeretesen képe­zi magát mind szakmai, mind politikai vonalon. Sorolhatnék a jóldolgozó fiatalok nevét. A vállalat dolgozói meg vannak eléged­ve munkájukkal. Éppen ezért helyeselték, hogy a korábbi romos pincehelyisé­get 16 ezer forintnyi beru­házással átalakítsák kultúr­teremmé. Ping-pong asztali, sakkfelszerelésekct kapnak a DISZ-tagok, hogy szóra­kozási igényüket a munka­helyen is kielégíthessék a munkaóra után. Az ifjak jó munkával köszönik meg a róluk való gondoskodást. Az üzem dol­gozói április 4-re nagyszerű felajánlásokat tettek. így; egy új vágógép beállítású', az első negyedévi terve! március 25-re 105 százalék­ra teljesítik, 1 százalékos önköltségcsökkentést, az energiával '/aló takarékos­ságot stb. Ebben a fiatalok: is kiveszik részüket. Húsvéti Vásár az Állami Áruházban Ha az ember az állami áruházban szétnéz, meg­nyugodva tapasztalhatja, hogy az áruház jól felké­szült a tavaszra. Minden osztályon nagy választékot találhatunk és újdonságé k is vannak. A férfidivat osz­tályon például 30 forintos fehér keménygalléros inget kaphat a vásárló minden nagyságban. Ugyanitt nagy a választék az alpesi kockás és patrasz anyagból készült jól mosható férfi ingekben is. Megérkezett a régen várt háromnegyedes krep nylonból készült férfi térd- harisnya és a jószabású szö­vet házikabát. Hogy nem a női holmik­kal kezdtük a felsorolást, annak az az oka, hogy en­nek se vége, se hossza. Nagy.j,'álaszték,.van a tiszta­selyem fejkendőkben, nylon; blúzokban és a könnyű, szebbnél szebb női ruhák­ban. Megjöttek a tavaszi; kosztüm bőrben szövet kü-, lönféle színekben. Hangos híradók és falragaszok hir­detik. hogy nagy húsvéti; vásár van az áruházban: március 31-ig. Március 25- től 21-ig „fehér hét“ van,! ami azt jelenti, hogy da- masztból, anginból, ágyne­műből, fehérneműből és se-: lyemáruból sokkal nagyobb' a választék. Sokan keresik fel az ál-: íami áruház mind a nyolc osztályát, aminek eredmé-; nye az, hogy 1956 első ne­gyedéves forgalmi tervét az: áruház már eddig 102 szá-. zalékra teljesítette. Kulijai László.1-* szocializmus építésé köz­ben megnövekedett a nap­tömegek szerepe. A nép- jólét emeléséért a harcot a munkásosztály és annak forradalmi pártja Irányítja a dolgozók érdekében. A továbbiakban azt hang­súlyozta, hogy az Októberi Szocialista Forradalom mi­lyen nagy hatással volt az egész történelem menetére. Behatóan foglalkozott a népfront-politikával és az­zal, hogy e politika helyes érvényesítésében milyen nagy szerep hárul a pártbi­zottságokra. Vasárnapi számunkban ’ közöltük a párt megyei végrehajtó bizottságának beszámolóját, amelyet Var­p'a Sándor nlvtnrc :ár mondott el. A beszá- nolóban felvetett kérdé ekhez igen sokan hozzá zóltak. rí néptömegek csinálják a történelmet

Next

/
Oldalképek
Tartalom