Néplap, 1956. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-04 / 3. szám
T ermelőszö vetkezeteink győzelmes esztendeje 1956 első munkasikerei R császárszállási Uj Alkotmány Eljött 1956, néhány nap már el is telt bel5!e, de még az esztendő hátralévő része üres lép: csak ezután tölti meg az emberi szorgalom a munka gyümölcseivel. A jövendő sikerek, eredmények előfeltétele és alapja megvan, hiszen az 1955-ös évet, mint telt lépet vehettük ki az idő kaptárából. Különösen örömünkre van és további buzdításunkra legyen az, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom jelentős sikereket, jó előrehaladást ért el: A régi termelőszövetkezetek jelentős többsége megerősödött, jobb gazdasági eredményre jutott, magasabb részesedést osztott a tagságnak és a fel nem osztható vagyont is szépen gyarapította. Az elmúlt 12 hónapban 39 új termelőszövetkezet »lakúit. A régebbi termelőszövetkezetek taglétszáma is gyarapodott. Megyénkben közel 7.500 család, majdnem 11 ezer tagja, több, mint 19 ezer hold földdel lépett a nagyüzemi gazdálkodás útjára. Számos új termelőszövetkezeti község alakult, például Tiszaszalka, Beregsurány, Vámosoroszi, Kispalád, Csaholc, Turri- cse, Zajta, Besenyőd. A számszerű növekedés mellett a gazdasági, termelési eredmények is jelentősek. A termésátlagokon is lemérhetjük ezt, ha összehasonlítást teszünk a termelőszövetkezeti és az egyéni gazdaságok elért átlagai közt. A termelőszövetkezetek búzából 9.3 mázsát, az egyéniek 9.1 mázsát, rozsból a tsz-ek 9.1 mázsát, az egyéniek 7. mázsát, burgonyából a tsz-ek 82 mázsát — de nagyon sok tsz., például a besztereci Űj Barázda, a császárszállási Űj Alkotmány 100 mázsán felül — az egyéniek 67 mázsát termeltek. A több termés, a jobb vezetés, a nagyobb fegyelem eredményeként a tagság jövedelme is emelkedett az 1954-eshez viszonyítva. 1954-ben megyénk termelőszövetkezeteinek csak 0.3 százalékában fizettek 60 forintnál többet egy munkaegységle, 1955-ben pedig a tsz-ek 32 százalékában. A szövetkezeti állóeszközök értéke 1955-ben körülbelül 37.5, a szövetkezeti alapok összege pedig 12.6 százalékkal növekedett. Az új esztendőben a sikerek, az eredmények szaporodni fognak. Ennek előfeltételei mind megvannak. Például: szövetkezeteink többségében kialakult a nagyüzemi tábla, el lehet kezdeni a talajerő rendszeres pótlását, a tsz-ek megcsinálhatják a tájnak, a talajnak, az éghajlatnak és a szükségletnek legmegfelelőbb vetésforgót, évekre előre tervezhetnek, építkezhetnek. Államunk segítsége, pártunk bölcs útmutatása biztosítani és gyorsítani fogja a termelőszövetkezetek előrejutását. Az elért eredmények jó munkánkat dicsérik, de fel kell, hogy hívják a figyelmünket arra is, hogy bizony még sok tennivalónk van: az új esztendőben még nagyobb szorgalommal, még céltudatosabban kell meglévő tsz-eink megerősítésén, számszerű gyarapításán, új termelőszövetkezetek alapításán dolgoznunk. E munkánk és a szövetkezeti mozgalom új lendületének politikai alapja a Központi Vezetőség márciusi, valamint a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló júniusi határozata. Hatékony, meggyőző felvilágosító munkára van szükség, mert azokat az egyéni dolgozó parasztokat is, akik már gondolkozóban vannak és érdeklődéssel figyelik a termelőszövetkezeteket, nagyon sok szál fűzi még régi életükhöz: hagyományok, emlékek, gondolatok, amelyek a kisüzemi termelésben napról-napra újjászületnek, húzzák még visszafelé. Kötelességünk megmutatni nekik, hogy van a régi életforijnánál szebb, könnyebb életforma is számukra: a szövetkezeti élet. Mindazok, akik a termelőszövetkezeti mozgalom harcosaként közelednek hozzájuk, legyenek nagyon figyelmesek, türelmesek, a vitában előrelátók és okosak. Necsak értelmükre hassanak, hanem érzelmükre is, mert az egyéni dolgozó parasztot, aki két- kézi munkával termel, szerezte eszközeit, gyarapította gazdaságát, nagyon sok kötelékkel kapcsolják az érzések gazdasága minden rögéhez. A még egyéni dolgozó parasztok meggyőzése megvalósítható, bár nehéz feladat. Hasznosítsuk az elmúlt évek tapasztalatait, használjuk fel a bevált módszereket, dolgozzunk ki és alkalmazzunk újakat. A termelőszövetkezeti tagokat még jobban vonjuk be ebbe a munkába. Okos szóval, jó példával, meggyőző érvekkel a tavalyinál még nagyobb eredményeket érhetünk el az 1956-os esztendőben. A Nyíregyházi Dohánybeváltó és Fermentáló Vállalat gépi fermentáló üzemében Balogh Ferenc műszakja hétfőn 20 mázsával több dohányt fermentált, mint december 30-án. Kitűnt jó munkájával Asztalos Ida láncrakó brigádja és Biró Erzsébet bálavarró brigádja. Átlagosan 14 százalékkal túlszárnyalták napi normájukat. # A Tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyárban nagyon fonto-, hogy minél előbb befejezzék a kazánmosást. Tamai Gyula elvtárs vezetésével hétfőn 6-tól 2 óráig 14 és félórai munkát végeztek el, ami a dolgozók jó munkakedvének és a munka jó megszervezésének köszönhető. Ha továbbra is ilyen lelkesedéssel dolgoznak öt nap helyett három na,, alatt kész lesznek a munkával. * A kisvárdai Vulkánban a szürkeöntöde és a temper- öntöde is túlteljesítette a tervét, az év első munkanapján. A szürkeöntödében Kiszella András, — aki másodszor kapta meg a ..Szakma kiváló dolgozója“ jelvényt, — 120 szekrényt formázott, 215 százalékot teljesíts“. Bállá Sándor teljesítménye, 110 szekrény. ★ A Nyíregyházi Textilruházati KTSZ-ben hétfőn 128 százalékra teljesítették a napi tervet. A nyíregyházi Növényolajipari Vállalatnál Kodák János brigádja 400 kilóval több étolajat préselt, mint amennyi a tervük volt. A Tejipari Vállalat első napi tervét 107.2 százalékra teljesítette. A délelőtt dolgozó műszak 86 kiló vajat termelt terven felül. * A Nyíregyházi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál az erőgépek téli nagy javításában részt vevő munkások példásan dolgoztak az új esztendő első napjain. A munkások versenyeztek, hogy ki éri el az első nap a legjobb eredményt. Fekete István a kombájnmotor szerelésnél 197 százalékos teljesítményével első lett. Második Glovács András 196 százalékkal, a harmadik helyen pedig Maróti Mihály és Kéri Béla szerelők végeztek egyformán 185 százalék teljesítménnyel. A verseny eredményeképpen hétfőn és kedden valameny- nyi szerelőmunkás túlteljesítette a normát. * A ruházati gyár nyíregyházi telepén Cseke Lajos és Búzás András szabászok hétfőn és kedden 2—2 öltönyre való szövetet és bélésanyagot takarítottak meg. A minták ésszerűbb elhelyezésével csökkentették az anyagnormát. * A porcsalmai kender- rostkikészítő üzem tilósai hétfőn az újesztendő első munkanapján 85 kilóval, kedden pedig 99 kilóval teljesítették túl tilolási tervüket. Gorgván Mária kiváló tilos mindkét napon 11 kilóval, 27 százalékkal többet tilolt. Szabó Zsig- mond 40 kilóval teljesítette túl normáját. Termelőszövetkezet országos versenyfelhívása A császárszállási Űj Alkotmány TSZ a párt és a kormány határozatainak végrehajtása érdekében az 1956-os gazdasági év eredményeinek növeléséért versenyre szólítja a termelő- szövetkezeteket. A termelőszövetkezet pártszervezete és tagsága elhatározta, hogy az 1955. év eredményeit túlszárnyalja, a termelési költségeket a minimálisra csökkenti, how dolgozó népünk kenyér-, hús-, és zsirellátásá- hoz hathatósan hozzájáruljon. — Vállaljuk, hogy a magasabb termésátlagok elérése érdekében a talajerőt állandóan fokozzuk, gondoskodunk a felhasználódott tápanyagok visszapótlásáról, a talajok víztároló képességének növeléséről. Kötött talajon istállótrágyával, homoktalajon pedig pillangós növényekkel, Westsik Vilmos Kossuth-díjas tudós módszere alapján teszünk eleget a feltételeknek. Bevezetjük a szovjet agrótechni- kai eljárások nálunk bevált módjait, va Westsik-féle homoki vetésforgókat, hogy ezzel is biztosítsuk talajunk morzsalékosságát. A talaj táperejének- visszapótlására összegyűjtjük a gazdaság területén eddig kárbavesző gyomokat, szalmát és egyéb hulladékot, melyből műtrágyával rétegezve, mesterségesen erjesztve, tápanyagban gazdag trágyát készítünk. Biztosítjuk állatállományunknak az állandó, jó minőségű takarmányt, hogy a meglévő 4 literes istállóátlagot 8 literre tudjuk emelni az év végére. Szarvasmarha-állományunkat kétszeresére növeljük, olyan fajtákból, amelyek igénytelenebb homok talajunkon legjobban megélnek, s továbbtenyésztésre is alkalmasak. A takarmányértékesítést évente 5 százalékkal javítjuk meg. Állandó megfigyelés után, a termőképesség adatainak feljegyzésével kiválogatjuk a legjobb juhokat, szelektálással biztosítjuk az állomány minőségét. Vízállásos rétjeinket víziszárnyasok tenyésztésével tesszük jövedelmezőbbé. A jelenlegi 100 darab víziszárnyas helyett 1956-ban 500 darabot tartunk. Termelőszövetkezetünk tagságának kérésére megkezdtük a rendszeres szakoktatást, megalakítottuk a mezőgazdasági szakkört. Szakismereteink 'bővítése érdekében 600 darab könyvből álló könyvtárat vásároltunk, amely mező- gazdasági, politikai és szép- irodalmi jellegű. Termelő- szövetkezetünk tagságának szakirányú fejlődésére azért fordítunk nagy gondot, Hírek a begyűjtésiről Az 1956-os esztendő első napjait kezdjük. A kalendáriumi szokásos évszakmegjelölés azonban nem egyenlő elosztásban van az élet, a foglalkozások különböző ágazataiban. Vannak olyan traktorosaink például, akik már másfél hónappal ezelőtt „befejezték az évet“. Decemberben már az új év terveit teljesítették. Igv van ez a begyűjtésben is. Vannak községek, járások, amelyek határidő előtt teljesítették beadási kötelezettségüket. Mi több: sok termelőszövetkezet már az 1956-os sertésbeaddsi kötelezettségének is eleget lett. Egyénileg dolgozó parasztjaink közül szintén ismerünk néhányat, akik ezévi állami kötelezettségük egy részét teljesítették. Vannak azonban olyan községeink, (mint pl. Öfehértó, Űjfehértó stb.) amelyek még mindig „az 55-ös évben élnek“, tekintve, hogy beadásukat nem teljesítették. Tehát az adósok listájára kerültek. Jó volna, ha ezek a községek mielőbb „átlépnék az új év küszöbét“, s úgy igyekeznének, hogv ebben az évben elkerüljék az adósok listáját. Pócspetri pontosan teljesítette a beadást Pócspetri községről sok jót hallhattunk az elmúlt esztendőben. Különösen a betakarítási, őszi szántás-vetési munkák idején. A „tiszta határ“ mozgalomban jelentős versenytársa lett a kezdeményezőnek, Kállósemjénnek. Ezzel nem fejeződött be Pócspetri jó munkája. A begyűjtésben ugyanolyan derekasan megállták a helyüket, mint a mezőgazdasági munkák végzésében. Az elmúlt évi tervüket globálisan 104.7 százalékra teljesítették. A dolgozó parasztok maguk is igényesek a község jó hírnevére, hiszen ők segítették elő a begyűjtési apparátus és a tanácstagok begyűjtésben végzett munkáját. Ebben az évben még nagyobb lelkesedéssel lendülnek munkába. Demeeser sem maradt el... Közel két hónapja arról írtunk, hogy Demecserben a spekuláció, a kulákbe- folyás gátolja a begyűjtést. S azt Ígértük benne, hogy felszámoljuk a spekulációt. Sikerült. Az igaz, hogy az említett elemek még mindig áskálódnak, s ott ártanak, ahol csak tudnak, de egyre kevesebben hallgatnak rájuk. Mutatják ezt azok a számadatok, amelyek a begyűjtést tükrözik. Sertésből 100 százalékra teljesítették begyűjtési tervüket. A vágómarhából 107 százalékra, baromfiból, borból és burgonyából egyaránt 100 százalékon felül teljesítettek. Egyedül a tojással maradtak hátralékban, de más cikkekre átszámítva, ezt is rendezték. A beadásban élenjárt az Űttörő Termelőszövetkezet, amely már az 1956-os évre is 16 darab hízott sertést beadott. Ugyanígy sok egyéni dolgozó paraszt, mint Lénárt Béla sertésbeadási tervét 56-ra már az elmúlt évben teljesítette. Ezektől példát vehetne Borbély István, Rádi Ferenc, hogy a jövőben ne kellene helyszíni elszámoltatást tartani náluk. D. Tóth István begyűjtési megbízott. ] hogy a növénytermelésben : is elérjük e versenyfelhívásban szereplő vállalásunkat. A növénytermelési munkák 80 százalékát géppel végezzük el. Liszenko szovjet akadémikus útmutatásai nyomán megkezdjük az önbficrzó búzafajta fajtán belüli keresztezését, elsza- porítását. Alkalmazzuk a oótbeporzást és a jarovizá- lást. A burgonyát, rozsot, búzát, kukoricát a legjobban bevált agrotechnikai eljárásokkal gondozzuk, hogy 8 százalékos termésemelkedést érjünk el, s az önköltséget 3 százalékkal csökkentsük. így kívánunk elérni búzából 14 mázsa, tavaszárpából 13, burgonyából 130, napraforgóból 9, lucernahere és fűkeverékből 10, rozsból 11, zabból 10, cukorrépából 200, dohányból 11, zabos büköiré- ből 20, őszi árpából 16, kukoricából 30, tarlórépából 300, borsóból 11 mázsás termésátlagot. Koós György, tsz-elnök, Répánszki János, a pártszervezet titkára, Hidas Mihály, Cserepes László, Garal József, brigádvezetők, Poor József, a gépállomás kihelyezett agronómusa. Oitág. proletárjai egyesültelek / N maMJagB jajai Js||p|»jn apSBgaiBW Az első vez.etőségválasztó taggyűlések tapasztalatai 5Käjj3S__B WWMZ Nagy választási győzelmet aratott a Francia Komiul gSP«f8BL: MSpSaíSm munista Párt (3. oldal) fltiilliisl gear WmL aPB Olvassunk többet 1956-ban! (4. oldal) _________________________________________________________________________ Törvényerejű rendelet a dolgozók betegségi biztoeitásáról és a mezőgazdasági lakosság általános jö- wl&iftli:.ft Tf' ini^i vedelem adó járói (5. oldal) I i Keresztrejtvény (6. oldal) XI». évfolyam, 3. szám ____________ARA 50 FILLER 1956 január 4. szerda J