Néplap, 1955. december (12. évfolyam, 282-308. szám)
1955-12-11 / 291. szám
« NÉPLAP 1955 december 11, vasarnap Ben Johnson: Volpone című háromfelvonásos színdarabját játszók ma este 7 órai kezdettel a Móricz Zsigmond kultúrházban a szakszervezeti, megyei és városi tanács központi művészegyüttesének színjátszói. * Ma délelőtt 10 órakor az MTH 110-es számú intézetében a TTIT két tudományos előadást tart. Az egyik előadás az atom fizikájával, a másik pedig a kozmogóniával foglalkozik. * Hamuri Sándor nyírcsa- holyi dolgozó paraszt bikanevelésre kötött szerződést az állammal. Nemrégiben egy 18 hónapos, 635 kiló súlyú bikáját adta át az Állatforgalmi Vállalatnak, mely után 12.500 forintot kapott. * A Szépirodalmi Könyvkiadó több érdekes művet jelentetett meg. Üj kiadásban kerül a könyvesboltok, ba Darvas József 1937-33- ban írt müve, az „Egy parasztcsalád története”. # Ma délelőtt 10 órakor a József Attila kultúrház bábtermében bábelőadás lesz. A Uulúrház bábosai bemutatják a „Forró vizet a kopaszra” című mesejátékot. Ezen a héten három vagon szövetáru érkezett a Német Demokratikus Köztársaságból, amely rövidesen a szaküzletekbe kerül árusításra. * Ma este pontosan fél 9 órai kezdettel az Országos Filharmónia rendezésében: SPORTHÍREIT* Fegyelmi bizottsági határozatok A Labdarúgó Társadalmi Szövetsétr fesr-elmi bizottsága Dorocri Lászlót (Nyírmada) hat hónapra eltiltotta a .iátéktól mert bár december 1-itr eltiltás alatt volt. méeris rérotvett né ok őzt ars ae ási kúriámé rk őzé seken. Ebben vétkes Ambrus Ferenc intéző is s emiatt őt ia hat hónapra tiltotta el a feervelmi bizottság: az intézői t iezt'S ée vi sei óf»átőL # Az elmúlt vasárnap Naevha- lápzban a helyi csapat. 6:1 arányban legyőzte a kisvárdai Snartacust kupamérkőzéf* során. Csak hoery a Nagyhalá^zi Vörös Lobogó a Nyíregyházi Építők .iátékQsát. Ládát ia szerepeltette Isrv a Natrvha.lászi Vörös Lobogó együttesét törölték a kuoa küzdelmeiből. Egyébként befe.iezéshez közelednek a Mae var Népköztársasági Kupa mérkőzései. Már csak a Nyíregyházi Építők I. a Kiisvárdai Spartacus. Mátészalkai Bástya Váeárotmaménv és a Tiszalöki Építők csapata szerepel. Vasárnap egv mérkőzés a Váeároana.mény—Mátészalkai Bástya találkozó kerül eorra. A fennálló öt csapat, közül három esik ki. és kettő továbbjut az országos küzdelmekben. * „Balettel, dallal a Mosoly országától a Diótörőig” címmel fővárosi művészek fellépével előadás lesz. Az előadáson közreműködik a rádió együttese is. * A keszthelyi kísérleti kertészet fűthető, hatalmas üvegházaiban szépen fejlődnek a korai csemegepaprikák. Egy hónap múlva piacra viszik a közismert „elefántormány” fajtát és a kísérleti kertészetben javított „kr.linkói” paprikát. * Az Állami Tanítónőképző és Gimnázium növendékei 15-én, csütörtökön bemutatják a József Attila kultúrotthonban Vörösmarty Csongor és Tünde c. 5 felvonásos mesedrá- máját. A tanítónőképző előadásai mindig jelentős kultúr- eseménye volt városunknak. Emlékezetes a tavalyi előadás is, amikor Petőfi János vitéz c. költeményét adták elő dramatizált formában. Az i^ei előadásra is nagyban készülnek a növendékek Nyulasiné tanárnő vezetésével. A növendékek maguk készítik el a színpad díszleteit, amiben segítenek a népművelési szakkör tagjai is. Krecsák László tanár. Egy &zép kövér.sertés eladó. Körte ütem. 7. szám a<latt.. Irhabunda eladó 8—10 éves gyermekre. Szabolcs u. 5. Felső csengő. Disznó perzsel öt készít, ke1- tc tő génét vásárol javít elad. fulladásmentes liba tömőtől- ceért 44 forintért utánvéttel szállt LIND Budapest Lóey J tv T-A -p 1 tyr£,m Most vásároljon a Szabolcs-Szatmár megyei Népboit Vállalat árudáiban KISVÄRDÄN, MÁTÉSZALKÁN, NYÍRBÁTORBAN az idény kiárusítás alkalmával Női kabát átmeneti ára 1.050.— Ft, kiárusítási ára 790.— Ft. Férfi öltöny sportszövetből ára 800.— Ft, kiárusítási ára 585.— Ft. Gyermek öltönyök ára 206.— Ft, kiárusiási ára 120.— Ft. Férfi fekete préselt bakancs ára 312.— Ft, kiárusítási ára 180.— Ft. Fényképezőgép az egész családnak ajándék Beltica, Taxona, Welti, Altix-5, Exa, Exakta, Warex, Zorkij stb. OFOTÉRT-néL A|» rőliirdetések Szép barna panofix bunda Cg czv nagy kútgvürü eladó. Nyírfa utca 27. szám. Egyszemélyes rekamié eladó. Gólya u. 25. szám Ház szőlővel eladó Vétel esetén beköltözhető Ujkisteleki e^őlő 29. Érdeklődni: Borbánya. Nárcisz u. 10. Egyszobás lakásomat kétszobásért — költ ségm-eK éri tás®e3 — elcserélném. Pazonri u 29. Kiss. Fekete farkaskutya elveszett, megtalálója, vagy nyomravezetője maga*» jutalomban részesül. Kálvin tér 5 4. Fizessen elő az ÚJ IDŐRE! Előfizethető a Posta Központi Hírlap Iroda Vállalatnál (Budapest. V., József nádor tér 1. Csekkszámla: 61 280) és minden hírlapterjesztéssel foglalkozó postahivatalnál, valamint postai kézbesítőknél. Az ÜJ IDŐ ismerteti a Szovjetunió és más országok külpolitikájának kérdéseit és a nemzetközi élet időszerű eseményeit: tájékoztatja olvasóit a világ valamennyi népének mai életéről, valamint a demokráciáért, a tartós békéért és a biztonságért vívott harcáról; leleplezi a béke és a nemzetközi együttműködés ellenségeinek cselszövéseit, küzd a nemzetközi viszonyok feszültségének enyhítéséért; megcáfolja a reakciós sajtó hamis híreit és rágalmait; színes útleírásai megismertetnek bennünket a világ legkülönbözőbb országainak és népeinek életével; tartalmas cikkei állandóan tájékoztatnak mind a szocialista, mind a kapitalista országok kulturális és tudományos eredményeiről. A lap munkatársai tudósok, írók, újságírók ,a szak- szervezeti mozgalom vezetői és más közéleti személyiségek. Megjelent az 1956-os Kincses Kalendárium igms|| Mint minden esztendőben, most is érdeklődéssel várták az olvasók a Kincses Kalendárium kibocsáj- tását. A falu dolgozói körében Igen nagy népszerűségnek örvend. A kalendárium jelenleg is gazdag tartalommal látott napvilágot. Rendkívül változatos ösz- szeállitásban szerepelnek benne a jelentősebb bel- és külpolitikai események. — Gazdag irodalmi és riport- an\ aga pedig az olvasó művelődési igényeit hivatott szolgálni. Sok érdekességet tartalmaz a mezőgazdasági munkákra és ku: .tások eredményeire vonatkozóan. Szalxilcs-Szatmari NÉPLAP Szerkeszti: a szerkesztő bízott. sá;r. — Felelős kiadó: UDP Szabolcs-Szatmár Alejryei Bi. zott6áea. — Szerkesztősé*!: Nyíregyháza. Sztálin tér 21. szám — Telefon: 11-70. 11-71 11.76. — Kiadóhivatal- N.vír- enyliáza. Zsdánov u 1 Telefon: 30-00. Terjesztik: a Megyei Postahivatal Hirlaposztál.va és -i hírlap, kézbesítő postahivatalok. Elő. fizetés: postahivataloknál ét kézbesítőknél Havi előfizetési díj 11 forint Szaboíes-Szatmár Megyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza. Dózsa György u. 5. Tel.: 32-23. Felelős vezető: Szilágyi József, A kalendáriumban az állat- tenyésztés és növénytermelés időszerű tennivalóit is megtalálja a f ' sí olvasó. Mindezeken kívül sok szórakoztató olvasmányt, rejtvényt, pályázatot, tréfákat és humoros írásokat, orvosi tanácsokat is tartalmaz az 1956-os évre szóló Kincses Kalendárium. A háziasszonyokra is gondoltak a kalendárium szerkesztői. A ház körüli apró munkákra, a főzésre, mosásra, takarításra vonatkozóan számos jótanács szolgái segítségül. A gyermekek részére kedves történetek, mesék és játékok jelentenek kellemes időtöltést, tanulást. Az ifjúság számára is van olvasnivaló a kalendáriumban. A kalendáriumhoz mellékletként Európa és Ázsia többszínnyomásos térképét is megkapják az olvasók. A Kincses Kalendárium egész éven át szórakoztatva tanítja, neveli olvasóit. — Minden falusi háznál várták a jövő évre szóló kalendáriumot, mint hasznos segítőtársat, jóbarátot. A Kalendáriumoi a postahivatalok, postás kézbesítők és hírlapárusok árusítják. MEGÉRKEZETT a 38 köbcentis „Dongó“ kerékpár segédmotor Kapható: szaküzletekben és állami áruházakban. FOGYASZTÓI ARA: 1.480.— FT. Karácsonyi ajándékot a Népművészeti boltból! KOSSUTH LAJOS-TÉR 1. Figyelem! A minőségi Cipőipari Vállalat Zrínyi Hona utca 4. mindenfajta cipők fejelését, talpalását és javítását is vállalja; Ajándékozzon fénykópetl A NYÍREGYHÁZI FÉNYKÉPÉSZ KTSZ. (Zrínyi Ilona-u. 9.) KEDVEZMÉNYES FÉNYKÉP AKCIÖT INDÍT 1955 december 1-től 31-ig, melyen belül 40.— Ft-os megrendelés esetén 1 darab színes 6x9-es kislapot, 80.— Ft-os megrendelés esetén 1 darab színes levelezőlapot ajándékozunk. DÖMPERVEZETÖKET, földmunkagépkezelőket, kubikosokot, segédmunkásokat vidéki változó munkahelyekre felvesz É. M, 1. sz. Földmunkát Gépesítő Vállalat Budapest, V., Vigyázó Ferenc-u. 3. szám. Villany, tíz, gáz fűtési, szerelési és építési anyagok, főzőüstök, szociális és fogyó eszközök kitűnő kivitelben beszerezhetők, kizárólag közületi vállalatok, kisipari szövetkezetek, állami vállalatok részére a Hajdúmegyei Állami Építőipari Vállalat Debrecen, Kishegyi-út 1—3. sz. alatti központi telepén. Állami gazdasagok: Állami vállalatok: T ermelőszövetkezetek! Kordélyos Vállalatok! FIGYELEM! A NYÍREGYHÁZI CIPÉSZ KTSZ SZÍJGYÁRTÓ RÉSZLEGE mindenféle SZÍJGYÁRTÓ JAVÍTÁSI munkálatot elvégez. Javító műhely: RÄKÖCZI-ÜT 21. SZÁM A Szaboics-Szatmár megyei Zöldség-Gyümölcs Értékesítő Szövetkezeti Központ KÖZLI A TERMELŐKKEL, hogy a szövetkezeti felvásárló telepek burgonyát, babot, mákot, diót, vöröshagymát, hordóskáposztát, mindenfajta zöldség és gyümölcsfélét, de különösen exportminőségű almát a LEGMAGASABB NAPI FELVASAR- LÄSI ARON minden mennyiségben és időben felvásárolnak. A nyíregyházi és vidéki szövetkezeti zöldségboltokban olcsó áron gyümölcs és zöldségfélék állandóan bő választékban kaphatók. HÜ i£ iE M 1955. december 11, vasárnap Árpád Időjárásjelentés. Várható időjárás vasárnap estig: változó felhőzet, sokfelé, elsősorban az ország északi felében eső, holnap a hegyeken esetleg havazás. Megélénkülő délnyugati—nyugati, később északnyugat! szél. Az éjszakai lehűlés tovább mérséklődik. A nappali hőmérséklet alig változik. Ügyeletes orvosi szolgálat: Luther-utca 13. Ügyeletes gyógyszertári szolgálat: Dózsa Gy.-út 3. A nyíregyházi mozik mai műsora: Béke-mozi (délelőtt): Csapda az erdőben, (délután): Az elveszett kapitány. -— Gorkij: Zöld völgy. A nyíregyházi Józsa András-múzcum régészeti és kínai fametszet kiállítása ma 10—13 óráig van nyitva. í*