Néplap, 1955. december (12. évfolyam, 282-308. szám)

1955-12-08 / 288. szám

A tagköny vcsere előkészí­tésének munkája december elsejével új szakaszba lé­pett. Ma egy hete kezdő­dött meg az alapszerveze­tekben, a DISZ-tagok össze­írása. Az elmúlt négy na­pon 14 alapszervezetben történt meg az összeírás. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy sok alap­szervezetünkben nem értet­ték meg ennek a fontos munkának a jelentőségét. Ezt bizonyítja az is, hogy a fehérgyarmati járási DISZ vb. két alapszerve­zetnek visszaadta az ösz- szeíró-lapokat. Milyen hibák tapasztál­ba! ók az összeírásnál" A csengeri járásban a kishódosi és nagyhódosi alapszervezetek munkája igazolja azt, hogy a DISZ- vezet'ík nem végeztek ala­pos munkát. Ugyanis mind a két helyen kevesebb fia­talt írtak össze, mint amennyi a nyilvántartásuk­ban szerepel. Ez a hiba abból adódik, hogy a vezetőség kapkodva végezte el ezt a munkát, gyorsak szerettek volna lenni. A DISZ-szervezet helyi vezetősége komoly hibát követett el, amikor nem osztották fel maguk között a községet és nem látogatták sorra azokat a fiatalokat, akik ugyan a szervezet tagjai, csak va­lami oknál fogva nem jár­tak el rendszeresen az if­júsági- összejövetelekre. — Így nemcsak azokat hagy­ták ki az összeírásból, akik most nősültek vagy férj­hez mentek, hanem a szer­vezeten kívül álló fiatalo­kat is elhanyagolták. A DISZ járási végrehaj­tó. bizottságok is elkövet­tek sok helyen olyan hibát, hogy elhamarkodva, gyor­san véget akartak vetni en­nek a munkának. így akar­ta az összeírást elvégezni az ököritólülpösi falusi DISZ- szervezetben Oláh elvtárs járási titkár. A másik döntő hiba az alapszervezetek munkájá­ban az, hogy a helyi veze­tőség nem készíti fel erre a fontos munkára a fiatal aktivistákat politikailag, így nem is végeznek sok helyen a fiatalok között ezek a fiatal elvtársak megfelelő felvilágosító mun­kát. Nem kérik ki a DISZ-en kívüliek és a ta­gok véleményét arról, hogy meg vannak-e elégedve a szervezet munkájával, vagy | mit javasolnak annak meg- ] javítása érdekében. Nem beszélgetnek a DISZ-isták jogairól és. kötelességeiről. A DISZ járási bizottsá­gainknak úgy kell irányí- taniok az összeírás munká­latait, hogy minden alap­szervezetben kibővített ve­zetőségi ülésen beszéljék meg az összeírás eddigi ta­pasztalatait és azt a to­vábbi munkájukban hasz­nosítsák. Helyes, ha ezeken a vezetőségi üléseken részt vesz a járási DlSZ-bizott- ság aktívája is. Neki az a feladata, hogy ott helyben felfigyeljen az egyes je­lenségekre, s ahol arra szükség van, azonnal se­gítsen. Ez azonban csak abban az esetben valósulhat meg, ha a járás akitivistája be­szélgetéseket, kisgyűléseket, ifjúsági napokat szervez, otthonában látogatja meg a fiatalokat. Beszélgessenek a kül- és a belpolitikai ese­ményekről, pártunk múlt­beli és jelenlegi harcáról, a tagkönyvcsere jelentősé­géről, a DISZ célkit űzései- ről. Ezekről a témákról az ifjúsági vezetők tartsanak a fiatalok részére előadá­sokat. Az ilyen irányú munka el ősegítheti azt, hogy ifjúságunkban erősöd­ni fog a párt, a nép iránti szeretet, fellendül a szer­vezeti élet, s így érjük el azt., hogy minél több szer­vezeten kívüli fiata’ tagja legyen a DISZ-nek. Az összeírással együtt igen fontos munka a nyil­vántartás rendezése, az összeíró lapok helyes, pon­tos kitöltése és az eltávo­zott tagok törlése. A tag­összeírás nem könnyű fel­adat, komoly politikai ne­velő munkát igényel. Ha azonban sikeresen hajtjuk végre — és ehhez megvan minden lehetőség, — akkor egy léDést haladtunk előre a DISZ további erősítésé­nek, szervezeteink megszi­lárdulásának az útján. Fiié Sándor, s megyei DISZ-bizottság tagja. Téli szünetre készülnek az úttörők Ritkán lehetett látni any- nyi örül > gyermekarcot Nyíregyházán, mint hétfőn. A gyerekek csoportokban szaladgáltak, keresték a Télapót. Még felnőttnek is érdekes volt látni, hisz a Télapó majdnem minden gyermeket ismert! Tudta, hogy ki a jó tanuló, ki a jó magatartású, vagy ép-, pen azt, hogy ki nem sze­ret tanulni. Hangoztatták is a gyerekek, hogy ilyen Télapót még nem láttak. Ez igazi Télapó! Puttonyá­ban sok kis csomag tor­nyosult. Volt abban sza­loncukor, csokoládé, s minden jó, a gyerekek szá­mára. Ez igazi öröm volt a pajtásoknak. Megtudták már a pajtá­sok, hogy hosszú szünidő- jük lesz. Tervezgetnek már őrsi és raj-összejöveteleket, hogy mivel fogják eltölteni hasznosan ezt a hosszú téli szünidőt. Igen sok pajtás tervez­geti, — különösen azok, akik az úttörők I. országos találkozóján voltak, — hogy budapesti pajtásokat látnak vendégül a téli szünidőben. A fővárosi paj­tásoknak megmutatják, hogy ők hogyan töltik el helyesen, hasznosan a szün­időt. Tervezik azt is, hogy éppen akkor fogják le­vágni a disznót, hogy a budapesti pajtások disznó­toron is részt vehessenek. A csapatgárdisták már azon törik a fejüket, hogy a téli szünidőben a három csapatgárda találkozót ho­gyan szervezzék meg, hogy az a pajtások érdeklődése szerint legyen. Versenyeket szerveznek a pajtások között. A nyíregy­házi II. számú iskolában gombfoci mérkőzés lesz. —. Erre talán minden fiú út-* törő készül. Lesz akadály- verseny, számháború, hó- golyó-csata stb. A nyíregyházi Üttörő-Ház tervezi, hogy az idén sok­kal nagyobb és sokkal szebb fenyőfa-ünnepélyt és szilveszteri karnevált szer­vez, hogy a pajtások jól érezzék magukat a szün­időben. Azt hisszük, egyetlen csapat sincs olyan me­gyénkben, ahol elfelejtkez­nének a legfontosabbról, a szünidei tanulásról. Meg­szervezik a gyengébb ta­nulók segítését, korrepetá­lását. Biztosak vagyunk abban, hogy ilyen körültekintő, a gyermekek érdeklődési kö-' rét felölelő tervezés meg­hozza majd a gyűmöicsöt,- s a hosszú szünidő, miatt sem lesz baj a tanulássaL Bartha Dénes. Télapó ünnepség; a nyíregyházi 1. széimú iskolában jVagy az izgalom a III. ~ ’ bében. Nem is cso­da, hiszen a Télapót vár­ják a gyerekek. Mindenki suttog, s a kisgyermekszí­vek izgatottan dobognak. Kintről csoszogó léptek hallatszanak, s erre min­den kis gyermekszáj abba- hagyja a csacsogást. A kis pajtások várakozóan tekintenek az ajtó felé. Erélyes kopogás és belép a hosszúszakállú ősz Tél­apó. Hajlott alakja csak­úgy görnyedezik a nagy puttony súlya alatt. Hu­szonhat ragyogó gyermek­szempár kíséri fáradt „öreges“ mozdulatait. Az ajándékozás azonban még késik. Előbb megdi­cséri a jókat, így Németh Ildikót, Kerényl Katalint, Nádasi Zsuzsát és máso­kat, akik nemcsak szor­galmasan tanulnak, de mindenkor jól is viselkedő nek. Sallay Pista izgatott tan fészkelődik a helyén, s íme, Télapó máris ráolvas- sa a tintapacákat, melye­ket a füzetébe ejtett. Za- kar Csabát pedig arra inti, hogy órák alatt ne törje rosszban buksi fe­jéi. Int és figyelmeztet a jó Télapó. A kis pajtások komoly ígéretet tesznek, hogy ezentúl minden rend- ben lesz a III. bében. T/égre elérkezik a nagy ' pillanat. Télapó mé­lyen nyúl a puttonyába és előkerülnek a szép ajándé­kok, a finom édességek. A kicsik már kíváncsian bontogatják is a zacskó­kat és búcsút intenek a távozó Télapónak. VIDA GIZELLA csapatianácselnök, 3--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Szamuely Tibor sport- és kulturális verseny indul megyénkben A Szabolcs-Szatmár me­gyei Tanács Végrehajtó Bi­zottságának oktatási és nép­művelési osztálya, a Megyei Testnevelési és Sportbizott­ság, a DISZ megyei végre­hajtó bizottsága, a megyei MÖHOSZ elnökség, a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa és a Hazafias Népfront Me­gyei Bizottsága meghiredtia „Szamuely Tibor“ ifjúsági kulturális és sport­teljesítmény versenyét, mely 1956. augusztus 30-ig tart. A Magyar Dolgozók Párt­ja Központi Vezetőségének 1955. májusi határozata az Ifjúság között végzett mun­ka megjavításával kapcso­latban minden öntudatos magyar dolgozónak felada­tot ad. Ezeknek a feladatoknak a megvalósítását a kultúra és sport sajátos eszközeivel is biztosítani kell. Az elmúlt tíz év során a magyar ifjú­ság életében történelmi je­lentőségű változások követ­keztek be. Ifjúságunk ma szabad hazában él és neve­lődik. Legfőbb feladatunk, hogy ifjúságunkat felsora­koztassuk a szocializmus építésére. Ifjúságunk szeret műve­lődni. szórakozni, sportol­ni. Megyénk több, mint 800 kultúrcsoportiában és sport­köreiben sokezer ifjú és leány művelődik, szórako­zik és sportol, fejleszti jel­lemét. A Szamuely Tibor Sport és kulturális teljesít­mény-verseny lehetőséget ad arra, hogy még több fia­tallal szerettessük meg a kultúra és sport érdekes és vonzó sokrétűségét. A verseny tartalma és célja: 1. ) Valamennyi kultúr- munkás és ifjú sportoló is­merje meg Szamuely Tibor elvtárs életét. 2. ) Helyes műsorpolitika kialakítása, minél maga­sabb művészi színvonal el­érése. A művészeti együtte­sek minél több helyi és más községben történő ven­dégszereplése. 3. ) A versenykiírásban szereplő sportágakban a versenyeken és azokra va­ló felkészülés alkalmával sokoldalúan fejleszteni ifjú­ságunkat, hogy alkalmasab­bak legyenek a szocialista haza építésére és a béke védelmére. Minél több fiatalt bevon­ni a rendszeres sportmun­kába és ezzel tömegspor­tunkat szélesíteni. 4. ) A kultúra és a sport eszközeivel szocialista er­kölcsre, a nép, a haza, a i párt iránti szeretetre nevel­ni a versenyben részt vevő ifjak és leányok széles tö­megét. A verseny ágai kulturális téren: Színjátszás, ének-zenekar, népi tánc, bábjátszás, rig­musmondás és népi együt­tesek szereplése. Bartók Béla dalosverseny, József Attila jelvényszerző olvasó mozgalom. Vegyenek részt fiatalok és felnőtt dolgozók egyéni műsorszómokkal (versmon­dás, művészi felolvasás, ének, szavalat hangszerszó­lók és népmesemondás). A verseny részvevői kőé telesek műsort adni: de-a cember 21-én, március 15<i én, április 4-én és májú# 1-én. A verseny ágai a sport területén: ' Szpartakiád, pákozdi ifjú4 sági verseny, atlétika, tor-4 na, kerékpár, úszás, ropj labda, kosárlabda, kézilabj da, asztalitenisz, sakk, lábé darúgás, céllövészet, motoré kerékpár. A versenyt a különbözői sportágakban, a járási ver­senybizottságok fogják értéé kelni. A járásban a legjobb kul- túrcsoportok, egyéni szerepé lök, és sportkörök részt! vesznek április második feé lében a járási ifjúsági ta-j lálkozókon. A megyei légé jobbak pedig részt vesznek! május második felében ai III. megyei ifjúsági talál­kozón. A Szamuely Tibor, ifjúsá­gi kulturális és sport telje­sítmény-versenyben kiváló eredményt elérő csoporto­kat, egyéni szereplőket és sportköröket értékes juta­lomban részesítjük. Felhívjuk az üzemek, vállalatok, isko­lák, a mezőgazdasági szo­cialista szektorában, fal­vakban működő kultúrcso- portokat, sportköröket, a DISZ-szer vezetek fiataljait, az úttörő csapatokat, a MÖHOSZ tagjait, a megye valamennyi kultúr- és sportmunkását a versenyhez való csatlakozásra. A nevezés határideje 1955. december 31. Előre ifjúság! Lelkesítsen e nemes versenyben benne­teket Szamuely elvtárs nagyszerű élete, hazaszere­tete, jellemszilárdsóga, élet­vidámsága. A kultúra és sport eszközeivel is mutas­sátok meg, hogy méltó utó­dai vagytok a munkásosz­tály e kiváló harcosának,' megyénk nagy szülötténekl Szabolcs-Síatmár megvet Tanács VB. Síaboles-Szatmár megyei DISZ végrehajtó bizottság a Hazafias Népfront Megvet Bizottsága i Szakszervezetek Megyei Tanácsa a MüHOSZ megyei elnöksége MEGJELENT c* DISZ II. kongresszusának anyaga könyvalakban Az ifjúság szeretete a nemzet életében hasonlít a szülő és a gyermek szeleteiére. így az ifjúság féltő gondoskodása a társadalom számára egyben a jövő zá­loga is. A fiatalok a legícgékonyabbak az újra s leg­tisztább őrzői és továbbfejlesztői dicső hagyomá­nyainknak. Sarjadó mag, melyből esztendők múltán a felnőtt társadalom feltóltődik. Az ifjúság nevelésének kérdése minden nép életében a legfontosabb kérdések egyike. A felnőtt társadalom nevelőmunkáján múlik az, hogy egy generáció múlva mennyit fog előre halad­ni egy bizonyos ország a fejlődés útján. A szocializmust építő népek életében az ifjúság kérdése természetsze­rűleg még hatványozottabban válik a legfontosabb té­nyezők egyikévé. Ezek a gondolatok élednek bennem, mikor forga­tom az Ifjúsági Kiadó kiadásában megjelent: „A Dolgozó Ifjúság Szövetsége II. kongresszusa“ össze­gyűjtött teljes anyagát. Mindjárt hezzátehetem azt is, igen örvendetes, hogy könyvalakban is megjelentették ezt a fontos dokumentum-gyűjteményt, mely öt esz­tendő társadalmi fejlődésének talán a leghitelesebb kró­nikája. Csak ott szorul el a szívem, mikor a példány­számot összehasonlítom a hasonló politikai tartalmú munkák példányszámaival és kitűnik, hogy a kiadók vagy csak az ifjúságnak, vagy csak a felnőtteknek szánták a kiadást. A hétezres példányszám erre enged következtetni. Ügy gondolom, ezt a kötetet minden öregnek és fiatalnak forgatni, tanulmányozni kell, ha kellő oksze­rűséggel akar beleszólni társadalmi életünk irányítá­sába. Minden pártszervezet, DISZ-szervezet, valameny- nyi tömegszervezet, intézmény, hivatal és iskola köny­vespolcán helyet kell kapnia ennek a fontos munká­nak. Hisz sehol másutt nem találjuk így egy csokorban a fiatalság ötesztendős növekedésének kérdéseit. Ezen­kívül a múlt és jelen, megrajzolása mellett megcsil­lantja az elkövetkező időszak minden megoldásra váró feladatát. A gondosan tanulmányozó mély bölcsességei nyer az elkövetkezendő esztendők társadalmi életére vonatkozóan, világosabban látja a szocializmus további építésének útját és reálisabban fel tudja mérni a ma­gában rejlő adottságokat és erőket s tudatában lesz annak, hogy mennyit tud a maga erejével hozzáadni ehhez a nagyszerű építéshez. Minden párttag, funkcionárius és DISZ-vezető, nö­vekvő fiatal és sokat tapasztalt öreg forgassa szeretet­tel és tanulmányozza figyelemmel a kongresszus anya­gát, mely zászlajára ezt a' jelszót tűzte: „Hűséggel a néphez, hűséggel a párthoz.'* FARKAS JÓZSEF. OiSZ-EPl 1 ks __________ir Ä teegössseirás ftcspcssztcslcstcsi 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom