Néplap, 1955. november (12. évfolyam, 257-281. szám)

1955-11-23 / 275. szám

4 NÉPIAP 1955 november 23, szerda ASSZONYOKNAK LÁNYOKNAK A nőszervezetekben folyó tanulásról 0»; ■'»#****« *» Jertek táborunkba asszonyok! A Vöröskereszt feladata az egészségügyi kultúra emelésében Az 1955—56-os MNDSZ oktatási terv lehetőséget ad arra, hogy a pártonkívüli lányokat, asszonyokat is politikai nevelésben része­sítsük. Nőszervezeteink fel­adata, hogy sajátos tanu­lási formák útján közelebb hozzák a kívülálló asszo­nyokat a nőszövetséghez. Az MNDSZ-oktatás no­vember 1-én kezdődött or­szágos viszonylatban. Me­gyénkben a mezőgazdasági munka eltolódása miatt még nem kezdték meg működé­süket a hagyományos olva­sókörök és a parasztasz- szony-körök. Szervezeteink készülődése azonban azt mutatja, hogy az elmara­dást pótolni tudjuk a me­zőgazdasági munka befeje­zésével. Az eddigi évek tapaszta­latai azt mutatják, hogy az asszonyok körében különösen jól bevált forma a vándor olvasó­kör. Több községben ügyesen összekötötték kukoricafosz- tással, tollfosztással, szö­véssel, foltozással, ahol kérdés-felelet formájában megvitattak egy-egy olva­sókon anyagot. A legtöbb helyen az tapasztalható, hogy külpolitikai események különösen foglalkoztat­ják az asszonyokat. Hiba azonban, hogy kérdé­seikre nem minden esetben kapnak kielégítő választ. Kéréssel fordulunk a köz­ségi pártszervezetek veze­tőségéhez: adjanak segítsé­get a feltett kérdések tisz­tázásához. Az olvasókörök mellett nagy lehetőség van az asszonyok körében a szakmai tanításra is. Különböző szakkörökön, tanfolyamokon elsajátítják az otthon rendbentartásá- hoz, ízléses öltözködéshez szükséges tudnivalókat. — l'ycn például a szabó-varró szakkör, ahol megtanulják az édesanyák gyermekeik egyszerű ruháinak előállí­tását. A hímző szakkörökön megismerkednek asszo­nyaink az ország nép­művészeti hímzéseivel-j azok felhasználásával, •tthoni díszítéshez nagy -iietőséget ad a horgolasi ...akkor. Itt rnegismerited- ■ek a horgolás alapfogal­maival, melyeket felhasz­- álhatnak függönyök, terí- Jtí előállítására. falusi-iszonyainknak különösen .agy lehetősége van Köze­libbről megismerkedni a kerté­szet, baromfinevelés tu­dományos módszereivel. Az asszonyok érdeklődési . őrének rnegielelően szer­- űzzünk „Nokröi, a nők­nek' című előadásokat, rnc- yek a következő témakö­rökből állnak: „Zrínyi Ilo­na”, „Nők az 1848-as sza­badságharcban”, „Magyal­nak a fasizmus ellen”, „Az ..INDSZ harca a békéért”, Házasság és család a Szov- etunióban” stb... Java- óljuk, hogy ezeket magyar agy történelem tanárok '.dásában hallgassák meg. Móricz Zsigmond, me- ,/énk nagy írója műveivel minél több községben is­merkedjenek meg asszo­nyaink, s ezekből a mű­vekből rendezzünk közös vitákat, ankétokat, hogy megyénk nagy szülöttjét mindenütt ismerjék. Oktatási anyagainkat az asszonyok igényeinek megfelelően állították össze. A felazabadulás után me- evénkben. különösen falun ke­vés volt a körzeti orvos. Né­hány évvel ezelőtt mée 39 kör­zeti orvcei állá® nem volt be­töltve. Az üree állásokat a szomszédos kötve ti orvosok he­lyettesítés útián látták el. Előfordult az hoev eev-eerv körzeti orvoshoz 4—5 közaée tartozott. Ez ecyrészt, az orvo­sok részére többlet munkát ie- lentett. másrészt a betegellá­tás terén éreztette hatását. Ezen hátrányos helyzeten folyó évben .ieleptős i avulás történt. Az Eeészeésrüirvi Mi­nisztérium az újonnan vécrzett orvosok közül 18-a.t mesrvén.k területére irányított, ezek kö­zül 15-en már megkezdték mű­ködésűket. Az újonnan vidék­re került körzeti orvosok műt. káiiuk megkezdéséhez letelepe­dési. műezer- és felszerelési se- eényt kaptak. A járási taná­csok aondoskodtak megfelelő lakásról ée rendelőről. Olyan helyre is kerültek orvegok ahol eddiv sohasem volt. Dl. Mező- ladány. Petneháza. Balsa Pa- szah körzetébe. A most kinevezett orvosok, az Egészségügyi Miniszteriem, a megyei tanács vb. etrészeéeüsyi osztálya a járási főorvosok, valamint a tömenszervezetok részéről megfelelő támocratáe- ban részesülnek. Mivel pártunk és kormá­nyunk meeadott minden támo­gatást az újonnan falura ke­rült orvosoknak, naev lelkese­déssel fostak munkájukhoz, hogy a falu dolgozóinak beteg, ellátását, a falu közecéozsée:- üavi helyzetének megjavítását előmozdítsák. A második ötéves tervben tovább fog bővülni az orvosi el­látás. ügyannyira hogy 1956 végéig terv szerint nem lösz megyénkben üres körzeti orvosi állás Kedves Asszonytársak! Hazánkban a magyar­szovjet barátsági hónap évenkénti megrendezése szinte már hagyományossá vált. Dolgozóink lelkesen vettek részt a barátsági hónap rendezvényein, me­lyeken mind jobban meg­ismerhettük a Szovjetunió­ban folyó hatalmas építő munka teljes szépségét és gazdagságát. Most a barátsági hónap mellett a Szovjetunió Ictü- lünbözö köztársaságaival baráti találkozásokat ren­dezünk minden évben. Első alkalom erre a ma­gyar-ukrán hét megrende­zése, amelyre november 27 és december 4 között kerül sor. Kedves Asszonytársak! A hét eseményei során sokoldalúan megismerheti­tek a Szovjetunió második legnevesebb köztársaságá­nak kulturális és gazdasá­gi eredményeit, a szovjet hatalom alatt elért nagy­szerű fejlődését, az ukrán u. zonyok, leányok éleiét. A hazánkba érkező szovjet művész-küldöttség fellépé­sei hozzásegítenek ahhoz, hogy az ukrán név művé szelét megismerhessétek közvetlenül is. Kedves Asszonytársak! Elevenítsük fel Ukrajná­ról szóló ismereteinket. Ukrajna gazdag ország, Az MNDSZ megyei elnök­sége azzal a kéréssel fordul szervezeteinkhez, hogy az idei oktatási évben még több asszonyt vonjanak be a politikai nevelésbe. Szentesi Erzsébet megyei oktatási felelős. Az újonnan végzett orvosok munkájukat szakmailag és po­litikailag felkészülve kezdik meg. Szakmai és politikai tudá­sukat rendszeresen fejlesztik. Munkájukkal ők is fontos épí­tői lesznek a faltl szocia­lista átalakításának. A ió mű­ködésükhöz az ia szükséges, hogy a dolgozó nők. az MNDSZ valamint a Vöröskereszt útján segítsék őket a. fejlett egész­ségügyi kultúra kialakításá­ban­Csökken a csecsemőhalandóság — állandóan emelkedik a Csehszlovák Köztársaság lakóinak száma A népi demokratikus Csehszlovákia mindent el­követ annak erdőkében, hogy állandóan emelje- a lakosság anyagi és Kultu­rális színvonalát. Igen nagy gondot fordít a la­kosság egészségvédelmére is. Ennek köszönhető, hogy ez év első felében négyszer magasabb volt a lakosság szaporodása, mint 1937 hasonló idősza­kában. Évről-évre csökken az ország csecsemőhalan­dósága. így például az 1955 évi csecsemőhalandó­ság csaknem 75 százalék­kal alacsonyabb, mint a háború előtti utolsó év­ben. A lakosság összhalan- dósága ebben az évben 1937-hez viszonyítva 75 százalékkal lett alacso­nyabb. földje termékeny. Méhe sok ásványi kincset rejt magában. Hatalmas bővizű folyóin a hajók méltóság­teljesen úsznak. Földjét több ezer traktor műveli, kombájnok ezerei aratnak szinte végeláthatatlan ga­bonatábláin. A föld kin­csét a gyárak ezrei dol­gozzák fel a dolgozó nép számára. Tízezrekre menő iskoláiban a fiatalok száz­ezrei tanulnak. Világhírű művészek, tudósok emelik még magasabbra Ukrajna gazdagságát, művészetét. Valamikor nem igy volt. Ameddig a szem ellátott, nyomor volt látható. Az emberek száz és százezrei nyomorúságos kis viskók­ban lengették életüket azon a földön, amely ma a legtöbb kenyérgabonát termeli, az emberek éhez­lek, nyomorogtak. Sötét­ségben, nyomorúságban élt Ukrajna népe a cárizmus ideje alatt.. De valamennyi között a legnyomorúságo­sabb volt a nők sorsa. Né­mán tűrték az önkényura­lom durvaságait, kegyet­lenségeit, sőt még a fér­jeikét is. örökös rettegés, robot volt részük. Látókö­rük csak a közvetlen csa­ládi ház köré terjedt. Négy közül három nem tudott írni, olvasni. A Nagy Októberi Szocia- lista Forradalom gyökeres Szervezetünk az elmúlt negyedévben több mint 700 taggal növekedett. Ezek kö­zött főképpen háziasszo­nyokkal találkozunk, akik a közegészségügy érdeké­ben fejtenek ki társadalmi munkát. Munkájúi £.ät cl j csoportvezetőségek irányít­ják. Ott, ahol a vezetőség minden tagja részt vesz a munkában, az eredmény is mutatkozik. Ez a feltétele annak, hogy csoportjaink sok dolgozót tudjanak meg­tanítani egészségügyi alap­ismeretekre és orvosok, valamint egészségügyi kö­zépkáderek szakirányítása mellett bekapcsolódhassa­nak a betegségek megelő­zésének állandó munkájá­ba. A Vöröskereszt helyi csoportjai az ilyen tevé­kenységgel elérik azt, hogy Nyíregyháza dolgozói meg­ismerik, megszeretik szer­vezetünket és mindenkor bizalommal fordulnak hoz­zánk. A Vöröskereszt előtt — fokozottabb mértékben, mint eddig — az a fel­adat áll, hogy kiszéle­sítse a véradó-mozgal­mat és ezzel lehetővé tegye, hogy az arra rászorulók vérhez jussanak. A súlyos betegségből felgyógyultak nem tudják elégge i..egkö- szönni a többszörös vér­adóknak azt, hogy önkén­tes véradásukkal megmen­tették életüket. Nem egy­szer találkozunk Cserjés! András, Korpái Júlia, Bi­hari Tibor és felesége, Fek- szi Ibolya és még több véradónk nevével a több­szörös véradók névjegyzé­változást hozott az ukrán nép életében is. Nagy sike­reket értek el minden té­ren. Egyenjogúságot kap­lak a nők és mind fonto­sabb szerepet töltenek be a közéletben. Ma már fon­tos országos kérdésekben is hallatják szavukat. A helyi szovjetekben száz- tizenkétezer, az Ukrán Szocialista Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának százharminckét nő tagja van. Nemcsak a vezetés té­rén, hanem a munka terü­letén is megállják helyü­ket a nők. Az ukrán rmv- kásnőlc lelkes hívei az új­nak, harcolnak a minőség megjavításáért, az anyag- takarekosságért. Az anyag- takarékossági mozgalom megindítójának, Korabel- nyikovának útmutatása alapján egyetlen cipőgyár­ban, Kievben, 85.000 pár cipőt gyártanak megtaka­rított anyagból. Ma már Ukrajnában 050 kolhoz­asszony nyerte el a „Szo­cialista Munka Hőse“ cí­met és több mint 3.300 nő kapott kormánykitüntetést. A kolhozparaszlasszQrtyoK élete egyre szebb és köny- nyebb. Kedves Asszonyok! Az ukrán asszonyok jó munkája mélységes haza­szeretetből fakad, amely- neje a Nagy Honvédő Há­ború idején is tanúiéi' adták. Feljegyzésekbe számtalan helyen lehet ol­vasni, hogy nők küzdöttek kében — akik méltán ér­demlik ki embertársaik megbecsülését. Aktíváink egyre jobban bekapcsolódnak a tbc. és rák elleni küzdelembe, va­lamint az anya és gyer­mekvédelmi munkába, a kör­nyezet-egészségügyi prob­lémák társadalmi megoldá­sába. A napokban megkez­dik a fásítást, — melyhez csemetefákat az Erdőgazda­ságtól kapnak. A közegészségügyi felada­tok megoldásához segítsé­get nyújt dr. Biró Béla, a városi tanács egészségügyi osztályának vezetője. Az orvosok és egész­ségügyi dolgozók szak­mai irányítása szüksé­ges ahhoz, hogy közös erővel megtalálhassuk a legmegfelelőbb formá­kat, amelyek segítségé­vel aktívák százait tud­juk a megelőző munka szolgálatába állítani. Ehhez biztosítani kell azt, hogy az aktívák a sajátos feladatoknak megfelelő egészségügyi alapképzésben részesüljenek. így a téli hónapok ideje alatt közel 700 dolgozó és háziasszony vesz részt egészségügyi tan­folyamunkon. Az egészség- ügyi állomások tagjai már most felkészülnek a tanfo­lyamra, hogy a feladatukat megfelelően tudják elvé­gezni lakóterületükön. A téli időszakot kell az első vonalban fegyver­rel a kézben, a nők küz­döttek a hátországban is. Nappal békés családanyák voltak, éjjel pedig a né­met fasiszták legkérlelhe­tetlenebb ellenségei. Tevé­kenyen részt vettek a par­tizán-mozgalomban. Erről tesz tanúságot a Magyar Királyi Honvédvezérkar 4. osztályának 1942-ben tett nyilatkozata a partizánok­ról, „A fiatalabb kommu­nista nevelésű női generá­ció a mozgalom megátal­kodott és semmitől vissza nem riadó segítő rétege“. Es valóban: a Szovjet haza asszonyai és leányai semmitől vissza nem riad­va, példás hősiességgel harcoltak mint partizánok is és hervadhatatlan ér­demeket szereztek a haza, az emberi jogok, a hala­dás megvédésében, melyet az ellenség is akarva, nem akarva kénytelen volt tit­kos jelentéseiben elismer­ni. Az a szovjet nő, aki kér­lelhetetlen gyűlölettel vi­seltetett az ellenséggel szemben, egyébként mond­hatnám azt, galamblelkv- letű. A rászorulóval, az el­esettel az utolsó falatját is megosztotta. Az ukrán nő semmire se vigyáz jobban, mint a gyermekére. Képes éjjel­nappal dolgozni, harcolni, ha kell ölni is érte. Talán sehol sem lehet tapasztal­ni Európában azt a nagy gyermek-kultuszt, mint felhasználnunk arra, hogy a tanyavilágban, a termelőszövetkezetek­nél rövid előadások, beszélgetések formájá­ban felvilágosítsuk dol­gozó parasztjainkat, hogy az idejében rend­behozott fogak, vagy a sérvek, rheumatikus fájdalmak gyógyíttatá­sának milyen jelentősé­ge van egészségük to­vábbi megőrzésének szempontjából. A dolgozók kulturáltabb, egészségesebb életviszonyai­nak megteremtése nemcsak az állami szervekre, hanem a tömegszervezetekre, és közöttük ránk, a vöröske­reszt dolgozóira és aktívái­ra is kötelezettséget ró. Be­csülettel helyt kell állnunk, hogy cselekvő részesei le­hessünk annak a szocialista átalakulási folyamatnak, amelynek középpontjában az ember szebb, jobb éffite áll. Petényi József né, a Vöröskereszt nyíregyházi szervezetének titkára. Recept Combaía5irt: SO dkg comb át apróra vágunk, érv áztatott zeemlvét. 2 narv. reszelt averé krumplit a próravágott. vazrv reszelt Yöröeüatrvmát. ízlés» eze_ rint sót. kis borsot, ezv tolást iól ösezek ever link. Pogácsát for­málunk belőle. z£emlvemor£;>á- ba mariink és kisütjük. náluk. A férjem mesélte, hogy fogsága idején 5 km. hosszú új villanyvezetéket ppitetteiz csak azért, hogy a Fenete tenger pariján minden kényelemmel be-, rendezett nyári sátortá­borban villanyhajtású kör­hintát tudjanak adni a nyaraló gyermekeknek. A szovjet nő tud lelke­sedni a szépért, jóért. Otthona, környezete egy­szerű, de ragyogóan tiszta. Boldoggá varázsolják a nők a, családi életet is nemcsak Ukrajnában, ha­nem a szovjet föld min­den táján. Az minden szovjet édesanya álma, hogy gyermeke vidáman kacagjon, és örüljön aZ életnek. Itt az alkalom az elkö­vetkezendő ukrán hét al­kalmával, hogy mi magyal nők szívélyesen üdvözöl­jük körünkben kedves vendégeinket, kövessünk cl mindent, hogy számukra felejthetetlenné tegyük az itt töltött napokat, hogy ezzel is erősödjék és mé­lyebb tartalmat nyerjen a Szovjetunió népei és a magyar nép barátsága. A viszontirásig üdvözöl benneteket: Javult megyénk orvosi ellátottsága

Next

/
Oldalképek
Tartalom