Néplap, 1955. október (12. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-02 / 232. szám
4 NÉPLAP 1955 október 2, vasárnap Emlékezzünk Bartók Bélára, a nagy magyar zeneköltőre Kodály Zoliéin t BARTÓK BÉLA MÜVE MA JOBBAN ÉL, MINT VALAHA Tíz éve halott, de jobban él, mint valaha. Mióta nem propagálhatja személyesen müveit, jobban terjednek, mint életében. Mit jelent ez a mi számunkra? Bartók minden egyes szereplése, említése Magyarországot jelenti. A világ népei kénytelenek tudomásul venni, hogy művészete ebben a talajban gyökerezik, akarva, nem akarva ezt az országot, népet festi vele, hogy e nép jellemét, müveiből jobban megismerheti bárki, mint akármilyen jó- akarat.ú propagandából, vagy rosszakaratú ellenpropagandából. De nézzünk körül itthon: eléggé felhasználjuk-e müveit a magunk ismeretének elmélyítésére? Méltók vagyunk-e a rólunk festett képhez, azok vagyunk-e valóban, aminek minket látott és láttat? Eleget nézünk-e abba a tükörbe és elegen vagyunk-e, akik ebben a tükörben meg is tudjuk magunkat látni? S ha vagyunk, nem vagyunk elegen. Mélyenjáró okai vannak ennek. A magyar műveltség típusa, amióta csak ilyesmiről beszélhetünk, jóformán zenenélküli. Éltek és élnek itt magas irodalmi, tudományos, sőt képzőművészeti műveltségű emberek, minden zeneismeret és igény nélkül, akiknek a zene semmit sem mond. Nem tudják, hogy a zenének is vannak Shakes- pearjei, Michenangelói, akik mással nem pótolhatóan fejezték ki a maguk nyelvén az emberiséget felemelő gondolatokat. Ebbe nem nyugodhatunk bele. Mégis csak csonka műveltségű az, és nem teljes ember, akiben a kultúra nem minden ágával él. Messzemenő, hosszúlejáratú munka vár itt a magyar zenész társadalomra: a magyar műveltség eddigi típusát át kell formálni olyanra, hogy a zene is szerves része legyen. Ezzel nemcsak a zene, hanem a nemzeti nevelés ügyét is szolgáljuk. Petőfi szemrehányóan kérdi a nemzettől: „Mikor ébredsz önérzetre ?'* Nos, Bartók művei erre az önérzetre is tanítanak, mégpedig minden internacionalizmus ellenére, sőt éppen azért: magyar önérzetre, bátorságra. Eleget teszünk-e erre, hogy népünkben a magasabb zene igényét felkeltsük, fokozzuk. hogy megtanítsuk hallani? Hiába játsszuk akár Bartók, akár Beethoven műveit napestig, ha nem gondoskodunk róla, hogy minél többen legyenek, akik hallva hallják, értve értik. Nem Bartók kedvéért — erre neki semmi szüksége —, hanem népünk kedvéért, hogy népünk életét tegyük szóbbé, gazdagabbá. Boldog lehet az az ország, mely népét jórészt hazai termésű művekén át vezetheti a magasabb művészet felé. Ezt pedig, mint minden nevelési, az általános iskolában kell kezdeni, de nem az énekórák csökkentésével, hanem inkább szaporításával. Enélkül, zenei élmény nélkül népünk számára üres nevek maradnak a zene nagyjai, üres név maradna Bartók is, a legszebb ünnepélyek, beszédek, könyvek, emléktáblák ellenére is. Jókainak gyakran szemére vetették, hogy hősei v alószínűtlen, nem létező alakok. Pedig ilyenek nálunk mindig voltak és lesznek, akik gondolnak merészet és nagyot és ráteszik életüket. íme, Bartók is ilyen típus és már azért is nyitva előtte az út a magyarság szívébe. ^TjaLáLk&záj r3atták 3íiátHLÍ 1926 novemberének egyik ködös, hűvös estjén a Hársfa utcai diákotthon társalkodójában ülve, hallgattam■ a szenvedélyes vitát, melyben egyetemi és főiskolai hallgatók vettek részt, orvos, jogász, Itöz- gazdász, képzőművészeti és zeneakadémiai hallgatók. Hallgattam a vitát és közben átnéztem az újságok zenekritikai részét, melyek ellentmondásos, néhol szenvedélyes hangon vitáztak, bíráltak egy hangversenyt. A hangos vita és az éles bírálat egy zongorahangverseny röl folyt, melyet én is meghallgattam. LAttam a teljesen ősz, fehérhajú művészt, amint fiatalos mozgású, törékeny, de nagy akaraterőt sugárzó testével leült a nagy, fekete hangversenyzongora elé, mely szinte elnyelni látszott. Hallottam az ujjal nyomán felcsendülő hangoztat, Beethoven és Liszt remekműveit, melyek betöltötték a hangverseny- termet. Úgy éreztük, hogy a művész törékeny, filigrán alakja óriásivá nő, betölti a. nagy hangverseny- termet, sőt azon is túl, mérhetetlen magasságokba szárnyal, kimondhatatlan szépségek felé ragad. Beethoven és Liszt után új hangok csendültek fel a zongorán, a művész saját szerzeményéi: az Allegro barbaro, Este a székelyeknél, 15 magyar parasztdal stb. És mi megbúvóivá hallgattuk az új hangokat s a koncert után lelkesen tapsolva új és új ráadást kértünk a művésztől, aki mosolyogva, szívesen és szeretettel simogatott végig szemeivel s játszott nekünk, fiatal zenealeadémistáknak, rajongóinak. Ez a fehérhajú művész Bartók Béla volt, új utak, új hangzások, a népi muzsika felfedezője és nagy mestere. * A Zeneakadémia elvégzése után Nyíregyházára kerültem a tanítónöképző intézethez, követve mesteremnek, Kodály Zoltánnak intelmét, t. i. hogy a magyar zene szempontjából sokkal fontosabb, hogy ki a zenetanár vidéken, mint hogy ki az Operaház igazgatója Budapesten. Itt ismét találkoztam Bartók Bélával. A József Attila kultúrotthonbán, akkor „Koronában“ volt a hangverseny, melyen Zathu- rcczky Ede, a világhírű magyar hegedűművész is részt vett. Zsúfolásig telve volt a „Korona“ nagyterme, hiszen „illett“ egy ilyen nagy társadalmi eseményt „megnézni“, azaz meghallgatni. S az udvarias tapsok után valahol hátul, az álló helyeken szorongva, lelkes kis növendéksereg tapsolt ütemesen a nagy művésznek újabb és újabb ráadást kérve. És kapott is. # 1945 szeptember végén, amikor új életünk alapjait raktuk le s a szörnyű háború iszonyatából magunkhoz térve, szebb jövőt kezdtünk építeni, az utcai újságárusnál egy összehajtott újságon Bartók nevét láttam. Siettem megvenni a lapot, hiszen azt hittem, megjött önkéntes száműzetéséből. S mikor az újságot kihajtva, elolvastam a vastagbetűs címet, dermedt rémület szorította össze szívemet: Bartók Béla meghalt... Milyen kegyetlen játéka a sorsnak, hogy az, aki egész életét rátétté a magyarság szebb, boldogabb életének építésére, jövőjének megalapozására, nem érhette meg az új élet megindulását s mesz- sze, idegenben kell drága hamvainak pihenni. „Szeretnél: hazatérni, de végleg ...“ — írta utolsó leveleiben. S utolsó műveiben felcsendül a mérhetetlen honvágy hazája után. Akkor, amikor a legnagyobb súllyal nyomta őt az élet, amikor testi betegség, anyagi gond és lelki szenvedés sanyargatta, akkor irta legnagyobb, leg- JUegyensúlyozottabb műveit, melyben békát, szereteted hazája iránti vágyódást énekel meg. szinte az egész emberiséget a keblére öleli. Mintha esek Mozart vagy Beethoven sorsát látnák! 1955 szeptember 26-án a fényesen kivilágított Operaházban ünneplő ruhás tömeg gyülekezik. Felmegy a függöny. A gyönyörűen díszített színpadon a politikai és zenei élet kiváló vezetői ülnek. S ekkor megszólal a mikrofonban halkan Kodály Zoltánnak, a nagy kortársnak, munkatársnak és barátnak hangja: „Tíz éve halott, de jobban él, mint valaha.“ Igen, a nagy halott művei hezaialáliak. Haza, vissza ahhoz a néphez, melyben gyökerezik művészete, melyet annyira szeretett s melynek fel- emelkedéséért dolgozott egy életen át. Művei mind szélesebb tömegeket hódítanak meg, zenetanulóinknak mindennapi eledel lett az ő muzsikája, kezd virágba borulni az általa elvetett és kikelt mag terebélyesedő fája. De további feladatok várnak ránk. Eleget kell tennünk annak a követelménynek, hogy népünkben a magasabb zenei igényt felkeltsük, fokozzuk, megtanítsuk hallani és érteni a magasabb muzsikát. Erre kell összefogni minden erőt, hogy népünk életét szebbé, boldogabbá, gazdagabbá tegyük. Igen szépen fejezte ki a ránk háruló feladatot ez ünnepi est másik nagy szónoka: Szabolcsi Bence Kossuth-díjas zenetudós, amikor ezt mondotta: „Bartók Béla egykori barátai, hívei, hallgatói és tanítványai — ha szivükben valamikor megszólal egy húr Bartók zenéjének hallatára, fogadják meg és adják majd hírül gyermekeiknek is: mi láttuk őt, mi tudjuk, ki volt; mi szivünkbe zárjuk művét és tanítását s tovább építjük, amit itthagyott“. Igen, továbbépítjük népünk zenei felemelkedését, a népek közti megbékélést, a szépségbe és jóságba vetett hitet s tovább őrizzük Bartók Bála cm- lékét i VIKÁR SÁNDOR, áll. zeneiskolai igazg. Bartók Bélának Erdély erdői zúgnak, Ezifst és arany erdők. Borongó barna felhők. Hárfái Nemerének. — Sirámos dajkaérek A dalaidban. Tiszai tájak simák, Panasza jegenyéknek, Halottas ős,ti vétek. Zúgó, fékeié nyárfák, Magányosak és árvák A muzsikádban. És fölérez és fölzeng Az áhíialos, ős, szent, Az ázsiai váély, nagy, Siilajbús, boldog méh- Pogány és büszke léle A régi, régi édes ■ zenédben! JUHÁSZ GYULA. Egy régi Bartók hangverseny Nyíregyházán Ezekben a napokban emlékezünk a 10 évvel ezelőtt elhunyt nagy magyar zeneszerzőre. Bartók Bélára. Városunk dolgozóit büszkeség tölti él, amikor visszaemlékeznek a nagy művész nyíregyházi szereplésére. Mert a Bessenyei-kör rendezett 1833—34 telén hangversenysorozat egyik estjén Bartók Béla is fellépett. Most idézzük a hangversenyről írott kritikát, amely Szigeti Sándor tollából 1934-ben a Szabolcsi Szemle című megyei folyóiratban jelent meg. Ezen a felejthetetlen esten a nagy művész maga játszotta „Este a székelyeknél“, a „Medvetáncot“, „Allegro barbaro“ szerzeményeit, amelynek anyagát ő gyűjtötte és komponálta meg. Szigeti Sándor a következőket írja: „A Bartók—Zathureczky- est volt a bérletsorozat csúcspontja, feledhetetlen élmény, maradétkalwn műélvezet. Külön köszönjük e két nagy művésznek és különösen Bartók nagymesternek, hogy ezt az élményt adták nekünk és pár órára a mi Korona-termünkbe varázsolták a -fővárosi hangversenyek hamisítatlan levegőjét, forró hangulatát. Mit mondhatunk Bartókról, a világ ünnepelt nagy muzsikusáról, erről a szent emberről? Külön élmény, mikor ezüstös hajával, a végtelenbe mélyedő szemeire! a zongorához ül, összeforr vele és mint felkent pap áldoz a zene oltárán és társainak — halhatatlanoknak müveit kinyilatkoztatja ... Alikor saját dolgait halljuk, a legautentikusabb előadásban és ámúlva tapasztaljuk, hogy óz annyi harcot és ellentmondást kiváltott atonalitások miként ’ alakulnak át mennyei harmóniákká, a szédületes nehézségek és érthetctlen- ségek hogyan tesznek ier- ! mészetesek és játszian ! könnyűek... Itt nincs hellyé kritikának, csak teljes | és végleges behódolásnak. I Bartók a zongoraművész is egészen biztosan a ma élő 110 leganagyobb között van, ■ nemcsak nagy tudásánál, , technikájának szédületes tisztaságánál és bámulatos precizitásánál fogva, de mert előadásában túlárad az erő, a grandiozilás és mélység, mint azt csak igen keveseknél — D'Albertnál, Busonir.ál hallhattuk. Ebből a fenkölt művészetből bőven hull a dicsőség sugárkévéje az ifjú Zathu- reczky felé is, akinek játéka szinte felm.agasztosul a géniével való művészi ölelkezés alatt... Pedig 6 külön is kiforrott, teljesen beérkezett nagy művész, játéka lendületes, érzelmi skálája széles, színei gazdagok, technikája tökéletes, zenei intelligenciája teljes. Méltán megérdemli a korán ölébe hulló dicsőséget és elismerést. A nagy műsor két sarokpillérét képez- te Brahms A-dur (tavaszi) szonátája és a Kreutzern szonáta. Ez a Brahms interpretáció mér ne ndák, megközelítette, de el *s érte azolcat a szédítő magaslatom kát, amelyeken túl kezdődik Brahms álomvilága, gomolygó, ködök mögül előtörő mélységes szenvedély és férfiasán nemes pá- thosz, bölcs derű és fájdalmas rezignáció. Beethoven Kreutzer-szonátáját tökéletesebben, szebben talán sohasem hallhattuk, csak hallgattuk volna egyret-t nem tudtunk betelni vele, a. beelhoveni nap lángjában szinte felperzselödliink; , “■ Bartók-emlékünnepségek Nyíregyházán Nyíregyháza közönsége is, mint az országban mindenütt méltóképpen ünnepli meg a Bartók-évfordulót. Október 8-án Bartók-estet rendeznek a nyíregyházi Állami Zeneiskola művésztanárai. Az esten Bartók Béláról tart előadást Vikár Sándor zeneiskolai igazgató. Október 23-án Zathurecz- ky Ede, kétszeres Kossuth- dijas, kiváló művész hege- dd-esten mutatja be Bartók legszebb műveit. Zongorán Hajdú István kíséri. Műsoron Beethoven: Á-dur szonáta (Kreutzer), Vivaldi: Respighi, D-dur szonáta, Kodály: Adagió, Bartók— Zalhureczky: Gyermekeknek, s ezenkívül még két Bartók-szám szerepel. Hallhatjuk még ezen az esten Csajkovszkij: Canzonettáját, Zsolt: Szitakötőjét, Paganini, Bach és Brahms műveit. November 20-án Antal István érdemes müvérz zongora-estjére kerül sor. — Bach—Bartók: .G‘-durtrió szonáta szerepel többek között a műsoron, de hallhatjuk Bartók: II. Román táncát is, ezenkívül Brahms: Fisz-moll szonátáját, Weiner: Parasztdalok, Liszt: Don Juan fantáziáját és Gaál Jenő szonátáját. December 18-án a Budapesti Fúvös-ötös szerepel a József Attila kultúrházban. melynek tagjai: Jenéi, Szeszler, Meizl, Ónozó, Ha- ra. Ezen az estén Haydn: „F“-dur fúvósötöse, Tróján: fúvósötöse cseh népi dallamokra. Mozart: Trió divertimento, B-dur No. I. szerepelnek. Mindhárom előadást a József Attila városi kultúr- otthonban rendezik meg. Az elöadás-’tra bérlet váltható. Bérlet esetén az árak 4 forinttól 10 forintig, — minden előadásra kulön-külön, — különben a helyárak 8— 12 forintosak. Jegyeket a József Attila kultúrctthon- ban lehet kapni.
