Néplap, 1955. szeptember (12. évfolyam, 205-230. szám)

1955-09-29 / 229. szám

Diszípíl is_______* Eéi DlSZ-lagágülés tapasztalatai ä S@Si0äl€ßü|i KöSSUÍtl TSI &CEÍ taggyűlés előtt szokták az A jól megszervezett és gondosan előkészített DISZ- taggyűlés a fiatalság életé­ben fontos határkövet je­lent. Ha eleget tud tenni feladatának, ez a legmaga­sabb fórum, akkor jelentős eredményeket érhetnek el a fiatalok. Nem mondhatjuk el azon­ban ezt a sóstóhegyi Kos­suth Termelőszövetkezet fiataljainak taggyűléséről, amelyet a közelmúltban tar­tottak. MIÉRT NEM SIKERÜLT A TAGGYŰLÉS? Esteledett. Itt is, ott is fiatalok tűntek fel. Egyik a munkából jött, a másik ott­honról ... Esténként a tsz. irodahelyiségében gyűlnek össze beszélgetni. Néha az­tán láncra is sor kerül, ha kedvük űriy tartja. — Itt nem okoz gondot egy DISZ-taggyűlés meg­szervezése, — gondolná az ember. — A fiatalok nap mint nap találkoznak, s köz­ük egymással, mikor kezdő­dik. Sajnos, ez egyszer nem így volt. A tsz.-íiatalság nagyrésze mit sem tudott a taggyűlésről. Papp Ferenc, a DISZ-titkár, már napok­kal ezelölt készült ugyan a gyűlésre, csupán a legfonto­sabbról feledkezett meg, ar­ról, hogy — a tagokat érte­síteni szokták ilyenkor. A jól dolgozó DISZ-titkár azt is közli a fiatalok! !. hogy a .beszámolóban miről lesz szó, hogy azok korábban gondolkozhassanak a hozzá­szólásokon. Bizon.v, erről is elfeledkezett Papp elvtárs. Még a beszámolót sem ké­szítette el lelkiismeretesen. De ami még súlyosabb hi­ba, a vezetőség pontatlan megjelenése miatt maradt későre a taggyűlés. Ezek miatt sok fiatal joggal tü­relmetlenkedett. Nem is le­het rajta csodálkozni, hiszen a vezetőség sem mutatott jó példát számukra. A DISZ-TITKÁR TÉVEDÉSE Megbosszulta magát a fe­lelőtlen munka. Ugyanis Papp elvtárs a taggyűlés előtt látta „jónak“ igénybe venni a párttitkár, Fekete Gyula elvtárs támogatását. Véleményünk szerint rossz­kor, Egyrészt, mert nem ilyen dolgokat megbeszélni, amikor a fiatalok várakoz­nak; másrészt nagyon rosz- szui jött ki, hegy ketten fél­revonultak, s így beszélték meg, hogy miről is legyen szó a beszámolóban. A beszámoló a helyi DISZ-szervezet eddigi mun­kájával foglalkozott. Papp elvtárs maga is megállapí­totta, hogy nemrégiben jól dolgoztak a fiatalok. Hiszen ezért kapták a megyei DISZ-bizottsástól a két di­csérő oklevelet, a tíz darab szépirodalmi és szakköny­vet ... S mégis azzal igye­kezett mentegetni a párt- szervezetet, hogy a közel­múltban azért nem foglal­kozott a DlSZ-szervezetlel, mert az olyan „vérszegény“ volt, hogy nem volt rá ér­demes időt szakítani. Hogy mennyire ellentmondott ma­gának, az világos. Mert: ha korábban olvan munkát vé­geztek a fiatalok, hogy di­cséretet kaptak, akkor ne­vetséges dolog azt állítani, hogy nem volt kivel foglal­kozni. — Most már úgy látja a pártvezetőség, a fiatalok megérdemlik, hogy törődjön velük, — mondta. Belátta, hogy a pártszervezet támo­gatása nélkül semmire nem mennek a fiatalok. Hiszen olyan erőfeszítések mentek kárba, mint a Kulimér An­náé, aki kultúrműsor ren­dezéssel próbálkozott, de dugába dőlt, mert egyedül volt, nem segítettek neki. Volt kezdemény'ezés, lendü­let, lett volna kikkel foglal­kozni, csupán elhanyagol­ták őket. Persze, a fiatalok is hibát követtek el. ök sem keresték a kapcsolatot a ve­zetőséggel. Nem kértek se­gítséget, s nem mondták el, mi fáj nekik. Ha segítségért fordulnak a pártvezetőség­hez, ma már sokkal előbb tartanának. HIBÁK, AMELYEK KIJAVÍTÁSRA VÁRNAK A Kossuth Termelőszö­vetkezet jól gazdálkodik, s így tagjai, fiataljai gazda­gok, boldogan élnek. 70 hol­das gyümölcsösük önti az almát, melyért rengeteg pénzt várnak. A fiatalok is beszélnek arról, mennyivel könnyebb, szebb az életük, mióta így gazdálkodnak. S mégis, a tsz-mozgalom fej­lesztése érdekében eddig még nem sokat tettek. Pe­dig ez a lelkes fiatalság szép munkát tudna végezni, ha irányítanák őket. A Petőfi-iskolára mind­annyian jelentkeztek. Ta­nulni akarnak. De a taggyű­lés napján még nagyon ke­veset tudtak erről. A veze­tőség nem végzett lelkiis­meretes munkát, s nem is­mertette ez iskola óriási je­lentőségét ... Szóval, sok a tennivaló, amely nagy erőpróbát kíván mind a párt-, mind a DISZ- szervezettél. 'S elsősorban a vezetőségtől. Azzal a helytelen nézettel pedig szakítsanak, hogy: nincs kivel foglalkozni. Ezt már a taggyűlésen megcá­folták a fiatalok, amikor 150 köbméter silótakármány elkészítését vállalták. Tehát van kivel, s miért, hiszen lelkes ez az ifjúság, csupán jól kell irányítani őket. MISKA JÁNOS. Bizonyára hallották már a megye fiataljai dr. Józsa András nevéről, ö alapítot­ta meg a Szabolcs megyei Múzeumot, és mint főorvos, volt 48-as honvéd, Kossuth szellemében munkálkodott a nép egészségügyi helyze­tének javításán. Követelte, hogy a földesurak építsenek egészséges cselédlakásokat birtokaikon. Követele az in­gyenes állami védőoltásokat a különböző ragályos be­tegségek ellen. Sokáig so­rolhatnánk cselekedeteit, de most inkább arról akarunk beszélni: mi késztette őt arra, hogy a nép ügyéért harcoljon. Amikor Petőfi Sándor március 15-én elszavalta a Talpra magyar!-t, a kis Jó­zsa András még alig múlt 10 éves. Budapesten laktak akkor. Már az első lelkes napokban felvételre jelent­kezett az akkor felálló nem­zetőrségbe. Nem igen akar­ták bevenni, hiszen olyan ki­csi volt még, hogy a földből is alig látszott ki. Ám addig könyörgött, addig rimánko- dott, míg a vékony, vézna fiúcskát bevették az egyik honvéd századba, ö lett a század-dobos. Az első tény­kedése abból állott, hogy őr­VIT-beszá m ol 6 Kisvárdán A kisvárdai DlSZ-bizott- ság • rendezésében VIT-be- számolót tartottak a napok­ban a járási kuitúrházban. Ez alkalommal főbb, mint 13G9 fiatal gyűlt össze. Zsón Erzsébet a dombrádi közsé­gi tanács dolgozója, DISZ- tag, varsói VIT-küldött szá­molt be élményeiről. Az if­júság a beszámolót nagy lelkesedéssel fogadta. (Hován József.) Jelentkezés a „sznpervevö“ tanfolyamra A Nyíregyházi Rádióklvb felhívja az érdeklődők fi­gyelmét arra, hogy a Rádió­klub október hó 18-án 13 órai kezdettel „szupervevő“ tanfolyamot indít meg. A tanfolyam előadásai és a gyakorlati munkák az esti órákban lesznek megtartva. A tanfolyam időtartama: hat hónap. Jelentkezési határidő: ok­tóber 15. Jelentkezni levélben és távbeszélőn is lehet. Cím: Nyíregyháza, Rádió- klub, Kossuth tér 7. szárny Telefon: 34—54. séget állt a fővártán, a Do­rottya utca szegletén. Pec­kesen kidülles/tett mellel rótta az őrhelyet. Andrisék házával szem­ben lakott Vörösmarty Mi­hály, a haza nagy költője? Vörösmarty az ablakban írogatott, az ablakpárkányt használta íróasztalnak. And­ris, amikor szabadideje volt, mindig a költőt nézte. Sok­szor látta azt, amikor Petőfi Sándor érkezett barátjához, s olykor együtt dolgoztak. Az egyik napon, amikor szolgálatba ment a fiú, ép­pen akkor lépett ki a ka­pun Vörösmarty Mihály is? Andriska tisztelgett. A köl­tő megszólította a nemzet­őri egyenruhában feszítő gyereket. Megkérdezte, hogy hívják, s aztán azt mondta 3 — „Derék gyerek vagy, öcsém.“ Utána így kérdezett tovább: — Olvastad a verseimet? — Igen .: i — Nohát akkor elfelejt­hetted mindet, csak egyet nem. Amelyik úgy kezdődik, hogy: Hazádnak rendületle­nül, Légy híve, óh magyar..? Józsa András élete végéig sem felejtette el Vörösmar­ty Mihály szavait. Hazádnak rendületlenül! VERSENYRE IFJÚSÁG A nyírgyulaji Peíöji TSZ DISZ-szervexeiének verseny vállalása A Párt Központi Vezetőségének 1955. június 8-i határozata azt a feladatot tűzte elénk, hogy az eddigi évektől eltérően, a magasabb terméseredmények eléré­sével biztosítsuk az ország kenyérgabonaellátását. En­nek érdekében mi, a nyírgyulaji Petőfi TSZ. DISZ- fiataijai a következőket vállaljuk: 1. Az őszi kalászosokat határidőben elvetjük, s hogy ezt időben elvégezzük, 70 hold .burgonyánkat október 10-ig béták irítjak, melyből mintegy 20 vagon burgo­nyát átválogatunk, amelyet más tsz-eknek adunk át vetésre. A 20 vagon burgonyának átválogatását október 10-ig biztosítjuk. 2. A 78 hold kukoricánkat október 20-ig, a szár­vágással együtt betakarítjuk. A kukoricaszar levágásá­val egyidőben silózunk, hogy bőséges takarmányt biz­tosítsunk az állatok számára. A tsz. siló-terve 750 köb­méter, melyből eddig 350 köbmétert teljesítettünk. A tökinda, dinnye, napraforgóíányér megtakarításával biztosítjuk, hogy siló-tervünket 50 köbméterrel túltel­jesítjük. 3. Az őszi kalászosok vetésterve nálunk 283 hold. Az 1955,56-os gazdasági évben úgy dolgozunk, hogy búzából holdanként 11.85 mázsát, rozsból 9 és fél má- z«át, árpából 16 mázsát, zabból pedig 8 mázsát takarí­tunk be holdanként. — Az őszi kalászosok 80 százalékát keresztsorosan vetjük. A vállalásunk teljesítése érdekében 20 tagból álló betakarítási ifjúsági brigádot szerveztünk. Felhívjuk a járás középiskolai és üzemi DISZ-szervezeteinek fi­gyelmét, hogy szabadidejükben segítsék elő betakarí­tási munkájukkal vállalásunk teljesítését. 4. A termelőszövetkezetünk számszerű fejlesztése érdekében minden DISZ-tag egy-egy egyéni fiatallal fog állandóan foglalkozni és megnyeri a termelőszö­vetkezetnek. Akik példát mutatnak Dakher Béla elvtárs a na­pokban kérte felvételét a DISZ-be. Úgy látja, ott a helye. A mátészalkai postán dolgozik, mint technikus. Büszke rá az üzem, hegy 800 forint békekölcsönt jegyzett. — Tiszta szívvel jegyzek békekölcsönt, — mondotta, mielőtt aláírta volna az ívet, — mert tudom, hogy szükség van rá. Dakher elvtárs felesége is 600 forint békekölcsönt jegyzett. Kokat Karolj elvtára nem l égen végezte el a me­zőgazdasági technikumot; Most a nyírmeggyest tanács agronómusa. 700 forint bé­kekölcsönt jegyzett. Ebből 200 forintot az október havi fizetéséből egyszerre fizeti ki, azért, hogy meggyorsítsa a községben a békekölcsön visszamaradt forintjaiból a kultúrterem építését. A bckehtMesönegyzés hírei SZÖIXŐSI JANOS, GEEGELY ANNA, tsz. elnök. DISZ-titkár. SIMÁN JÁNOS, párttitkár. Rutkai János, a kisvárdin gépállomás DISZ-titkára, 800 forint békekölcsönt jegyzett. A házasság nem gyerekjáték A tárgyalóteremben csend volt rövid ideig, aztán a bí­ró feltette a kérdést: „Tisz­tában van azzal, mi a há­zasság?“ A fiatalember vállat vont. — Jóban, rosszban együtt lenni... — felelte. —. Egy-két hétig? — Nem, egy életen, csak... — Vannak jogok és van­nak kötelezettségek a há­zas társak iránt? — Vannak. Van, akinek mindent meg lehet tenni, a másiknak nem ... — ilyen cinikusan válaszolt a „férj“. — A házasságban a há­zastársaknak egyenlő jogaik és kötelezettségeik vannak, ‘— igazítja helyre és vilá­gosítja fel a bíró H. A.-t vá­lóperi tárgyalásán. — Nincs kivétel. Nincs olyan, hogy az egyik lustálkodjon és a másik dolgozzon. * Válóperen hangzottak el ezek a szavak. H. A. válik a feleségétől, Harmadszor tárgyalta a bíróság az ügyet, és elválasztó ítéletet hozott. A tárgyalás egy fele­lőtlen, és rossz családi élet hátterét tárta fel. H. A. fiatalon, 10 éves ko­rában nősült. Nála idősebb nőt vett feleségül. 19 éves fejjel házasságot kötni! — Nagy bátorság kell hozzá. Nem rendelkezett megfelelő komolysággal, higgadtság­gal, — amelyre feltétlenül szükség lett volna, amely nélkül nem szabad házassá­got kötni. Ez is oka volt, hogy már házasságuk első évében kimaradozott, fel­cserélte az egy életre szóló közösséget — apró kalan­dok futó gyönyöreiért. A feleség dolgozó nő, aki a napi 8 órai munka után a lakás, a gyermek, a férj tisztántartásáról gondosko­dott. Soha nem segített az asszonynak. Ha kérte vala­mire: „tiszta szórakozás, amit csinálsz“ — válaszolt. Sem mint feleségét, sem mint gyermekének anyját, sem mint nőt, nem tisztelte. Pedig amikor házasságra lép az ember, meg kell gon­dolni cselekedetét. És ha már házas, pillanatnyi ér­zelmeit alá kell rendelni a családi szeretet nemes, nagy érzésének. Akkor nemcsak magáért, feleségéért, hanem gyermekéért is felelős, mind a férfi, mind a nő. Ezt a felelősséget nem érezte és nem érzi most sem H. A. — Semmi szándéka nincs a visszatérésre, válni akar. S most évek óta áldatlan csa­ládi élet van köztük — a bí­róság kimondta a válást. Tanulságos volt ez a per. Arra int H. A. példája, hogy minden fiatal gondolja meg élete egyik legnagyobb lé­pését: a házasságot. Olyan élettársat válasszon minden­ki, aki mellett jóban, rossz­ban ki tud tartani. A házas­társi szeretet nagy dolog. Egyik legnemesebb érzése az embernek! Sz. M. I Rczalai Károly, a nyírte­leki gépállomás fiatal mü- j szaki ellenőre, 12S0 forint i fizetés mellett 1000 forint ; békekölcsönt jegyzett. | * A nyíregyházi járásban mintegy 182 ifjú pedagógus van. Összesen 106.900 forint békekölcsönt jegyeztek. * Az újfehértói DISZ alap- szervezetnél Torna Antal vezetőségi tag 1300 forint békekölcsönt jegyzett. Vá­rad! Szabó Katalin DISZ- titkár pedig 550 forintot. Fistcdek, iigfelsm! Jelentkezzetek traktoros- gépészkápzü iskolára. Jelentkezhet minden olyan fiatal fiú, aki az 1937. ja­nuár hó 1. és 1938. decem­ber hó 31-e között szüle­tett. A megkívánt iskolai vég­zettség VIII. általános. Jelentkezni lehet 1955. ok­tóber hó 3-ig a járási taná­csok Munkaerőgazdálkodási Csoportjainál, vagy közvet­lenül a Megyei Tanács VB. XII. Munkaerőgazdálkodási Osztályánál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom