Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-19 / 195. szám

19S5 augusztus 19, péntek w e p t a p Az urak országában as iskolából kisárnak „Alispán Úr! Alulírott Breszka János nagy káliói m. kir. föld- művesiskolai tanuló, nyíregyházi lakos, mint Breszka István nyíregyházi születésű és lakos, 50 százalékos hadirokkant gyermeke, 1932 októbei elején, mint in­gyenes tanuló lettem a m. kir. földművelésügyi mi­nisztérium által kétéves tanfolyamra felvéve, azonban a beiratási és bútorkoptatási dijat minden október hó­napban ki kell fizetni. Sem nekem, sem szüleimnek semmiféle vagyonuk, keresetük nincs, hiszen szüleim a mindennapi kenyeret is alig képesek , megkeresni. Ezenkívül itt az iskolában több rendbeli előírásos ruhára van szükség, amit fedezni képtelen vagyok, így azonban legalázatosabb kéréssel fordulok méltó­ságod kegyes színe elé, hogy kegyeskedjen részemre az iskolai beiratási díj kifizetésére és ruhabeszerzésre méltóságodnak a rendelkezésére álló alapból a föld­művesiskola igazgatóságának címére némi segélyt ki­utalni. Mint földhözragadt szegény gyermekembernek, az élettel nagy küzdelmeim vannak s erős akaratom dacára sem vagyok képes öreg, elaggott hadirokkant szüléimét azáltal segíteni, hogy magamnak biztos jövőt szerezzek, mely által az ő létfenntartásukat is biztosíthassam, sőt ezen összegnek nem fizetése ese­tén annak is ki vagyok téve, hogy az iskolából kizár­nak, megfelelő ruházatom hiánya is egyik oka volna ennek. A legmélyebb tisztelettel esedezem, hogy ré­szemre a földművesiskola igazgatósága címére az összeg és annak rendeltetése feltüntetésével Méltósá­godnak a rendelkezésére álló alapból segélyt kiutalni kegyeskedjék. Nagykálló, 1933. április 3. Breszka János. * „Sajnálattal kell értesítenem, hogy segélyt ki- ‘ utalni nem áll módomban, mert a törvényhatóság költségvetésében ilyen címen fedezet felvéve nincsen. Nyíregyháza, 1933. április 5. Alispán sk.” Lehetetlen a gyermeknevelés „Tanítótestvéreim! Jól tudjátok, hogy a magyar tanító, emberemlékezet óta gazdasági válságban élt akkor is, amikor a világ általános gazdasági válságot nem ismert. Az állandó nyomasztó helyzet különösen a gyermeknevelést nehezíti meg, sőt sokszor egyene­sen lehetetlenné teszi." (Szabolcsi Tanító, 1932. január.) A dolgozók hazájában 5.000 forintos költséggel... „Ebben a hónapban 5000 forintos költséggel vá­sárolnak a nyíregyházi városi könyvtár részére új, komoly ideológiai ‘és irodalmi értéket jelentő köny­veket.” (Nyírségi Magyar Nép, 1949. január 21.) 63 tanfolyam analfabétáknak „A felszabadulás után egyre erőteljesebben in­dult meg Szabolcsban az azelőtt tudatosan sötétségben tartott nép felvilágosítása. Ebben az évben már 63 tanfolyamon tanítják írni és olvasni Szabolcsban az írástudatlanokat, a vármegye nevelői. A tanfolyamo­kat a Szabadművelődési Felügyelőség rendezi. Minden remény meg van rá, hogy szívós és kitartó mun­kával néhány év alatt végleg sikerül megszüntetni a vármegyében az írástudatlanságot.” (Nyírségi Magyar Nép, 1949. január 16.) Havi könyvvásárlás Márton János nyíregyházi munkás, lakatos ott áll a Szikra kirakata előtt. Előszór a könyveket nézegeti, aztán odaáll az ajtóba és a kicsomagolást figyeli. Úgy. mintha minden egyes könyvnek — lenne a tu­lajdonosa. Ha valamelyik véletlenül a földre esik, még a fejét is rosszaiban csóválja. Aztán beszélgetünk. — Nézze elvtárs, — mutat Rákosi elvtárs köny­vére, — legelőször is ezt fogom megvásárolni és ele­jétől végig elolvasom, nem is egyszer. Igaz, hogy is­merem már Rákosi Mátyás beszédeit, mert mindig el­olvasom a Szabad Népben, vagy meghallgatom a rádióban, de úgy vélem, újra és újra elő kell majd venni, hogy tanuljunk belőlük. Elsősorban marxista, tudományos könyveket akar vásárolni ebben a hónapban Márton János lakatos. — Olcsóbbak a könyvek. Itt van például — mu­tat a másik könyvre — Sztálin elvtárstól a „Leniniz- mun kérdései.” Mindig fájt a szivem, ba megláttam a kirakatban, mert bizony 37 forint az számit a fize­tésemnél. Mcst pedig megkapom 18 forintért. — Az asszonnyal együtt spóroltunk, együtt rak­tuk félre a forintokat. Neki is vásárolok valamit. Mit gondol elvtárs, jó lesz az Anya — Gorkijtól? Bólintok, hogy igen. Márton János egy noteszt vesz elő a zsebébői. A havi kiadások vannak ott sor­jában felírva és a rubrikába beírja szép gömbölyű betűkkel: „Gorkij Maxim: Az anya — á 18 forint.” (Nyírségi Magyar Nép, 1949. június 15.) Műszaki értekezleten foglalkoztak a technika fejlesztésével a Dohányfermentálógyárban in. A DOHÁNYFERMEN- TÁLÖGYÁR műszaki dol­gozói a párt- és a szakszer­vezeti aktívákkal, valamint az. élenjáró sztahanovisták­kal megvitatták a vállalat technikai fejlesztésének kér­dését. Grasseli elvtárs, a vállalat főmérnöke mondot­ta, hogy a gyár nagy érték az országban. De hogy még nagyobb érték legyen, hogy még jobban szolgálhassa a gyár a dolgozó népünk jó­létét, tovább kell fejleszteni a vállalatnál a technikát. Elsősorban a műszakiakra, az újítókra és nem utolsó, sorban a munkások jó öt­leteire, javaslataira van szükség. A műszakiak fel­adata, hogy a dolgozók elé tárják azokat a lehetősége­ket, illetve fontos területe­ket, ahol újítással és ész- szerűsítéssel segíteni lehet a termelékenység növelését, az önköltségcsökkentést, a jobb minőségű munkát. CSORBA BÉLA elvtárs, a TMK csoport vezetője hozzászólásában felsorolt sok hibát, amelyek valóban meg vannak a vállalatnál. De nem mutatta meg, hogy a hibákat hogyan lehetne kijavítani. Elhallgatta, hogy hibás abban Csorba elvtárs, amiért mintegy 17(1 elfoga­dott újítást halogattak és mind a mai napig nem ve­zettek be a vállalatnál. Az értekezlet résztvevői bírál­ták ezért Csorba Bélát. Fel­adatául tették, hogy határ­időre jelölje meg az újítá­sok bevezetését. Az újítások bevezetésére — a munka jobb megszervezésével — a TMK csoport három dol­gozót biztosít. ÁCS JÓZSEF elvtárs he­lyesen foglalkozott azzal, hogy a vállalatnál, az anyaggal való takarékos gazdálkodásra kell a leg­nagyobb gondot fordítani. Javasolta, dolgozzanak ki a műszakiak a szárító szekré­nyeknél új termelési eljá­rást, mely a minőségi rom­lást fogja megszüntetni. Dolgozzanak ki szabványt arra, hogy az egyes beérke­zett dohányszállítmányok- ból milyen osztályú fermen­tált dohányt kell biztos.ta­ni. A TMK csoport tegye tervszerűbbé a munkáját. A munka jobb megszervezésé­vel csökkentsék a karban­tartásra fordított költsége­ket. DR. ISTVÁNYI ANDOR csatlakozott ahhoz a javas­lathoz, hogy szervezzék meg a vállalat tervszerű anyag­gal való ellátását, mellyel megszüntethetik a pillanat­nyi hiányok miatti kapko­dást. Kérte, hogy a tervfel­adatok végrehajtásához szükséges anyagok listáját az anyagbeszerzési osztály idejében kapja meg, hogy időben gondoskodhasson azok beszerzéséről. Java­solta a minőségi bérezés be­vezetését. továbbá azt, hogy a minőségi átvevők követel­jék meg a minőségi előírá­sok betartását, ne engedje­nek a készáru raktárba olyan bálákat, amelyeknek minősége nem felel meg a követelményeknek. PAPP ALADÁR többek között arról beszélt, hogy a közép és felső káderek a lövőben k’síbb úiítások he­lyett inkább átfogó újítá­sokkal foglalkozzanak. Ne féljenek attól, hogy nagyobb újításokhoz esetleg beruhá­zásra lesz szükség, mert a gyorsan megtérülő beruhá­zásra van hitelkeret bizto­sítva. Elmondotta, hogy a Csou En-loj válaszolt japán újságírók kérdéseire Peking, (Új Kínai. Csou En-laj miniszterelnök szer­dán délután fogadta a Kí­nai Országos Újságíró Szö­vetség meghívására Kíná­ban látogatóban lévő ja­pán sajtó és rádióküldött­séget. Csou En-laj a japán kül­döttség által előterjesztett több kérdésre írásban vá­laszolt, majd a küldöttek további kérdéseket intéz­tek hozzá, amelyekre Csou En-laj élőszóval felelt. Tojo Kuga a Kodo Hír- ügynökség szerkesztője rá­mutatott, hogy kínai részről ismételten pozitív és baráti állás­pontot foglaltak el Kí­na és Japán viszonyá­nak megjavítása tekin­tetében, míg a japán kormány negatív ma­gatartást tanúsított. Ezért — amint az Csou En-laj miniszterelnöknek az Országos Népi Gyűlés má­sodik ülésszakán tett kije­lentéséből és a. külügymi-' nisztérium szóvivőjének keddi nyilatkozatából kitű­nik — kínai részről elégedetr lenek a japán kormány­nyal és ezt eléggé erős szavakban fejezték ki. Csou En-laj megállapítot­ta, hogy ez elégedetlenség fenn­áll, de ez nem akadá­lyozza meg Kínát ab­ban, hogy folytassa- crőfeszítéseit Kína és Japán viszonyának nor­malizálására. Különösen nem akadályoz­za meg a kínai és a japán nép baráti kapcsolatainak megerősítésére irányuló erg- feszításeket. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség tanácsának ülésszakán Varsó, (TASZSZ) A Demokratikus Ifjúsági Világ­szövetség tanácsának augusztus 17-i délelőtti iiiesén tovább folytatták a'" vitát Bruno Bernini beszámolója felett. _ Délután, a vita befejezése után, összeültek a kü­lönböző bizottságok. A bizottságok a következő kérdé­sekkel foglalkoztak: az ifjúság tevékenysége a béke védelmében, az ifjúság jogainak védelme, kulturális tevékenység és az ifjúsági szervezetek közötti kultu­rális .csere, a nemzetközi együttműködés bővítése stb. Tárgyalások egy nsmzeiközi bizoitság létrehozására a Szudánt választások ellenőrzése céljából kisvárdai telepen az újítok nedvességmérő műszert ké­szítettek. Javasolta, hogy aj műszert valamennyi átvevő telepre juttassák el. MIKÓ SÁNDOR főkönyJ velő ígéretet tett, hogy a könyvelés az anyagfel­használási mutatókat a műszakiak rendelkezésére fogja bocsátani. — Percei Kálmán elvtárs a gépek és gépiberendezések kihaszná­lására tett jó javaslatokat. Szovjet dokumentáció alap­ján új technológiai eljárás! kísérleteznek ki. — Makara Zoltán javasolta, hogy kí­sérletezzék ki a Kovács­féle újítási javas'a tot, mely szerint a zöld-dohány fo­nását egyenkénti fonással végezhetik, és növelhetik a lermelékenvságet. TÖBB HOZZÁSZÓLÓ kö­zött Vass Jenő, Suska Fe­renc és dr. Haraszti Gyu- láné is értékes javaslatot terjeszteti be. Az értekezleten megalakí­tották a kis műszaki bizott­ságot, a műszintterv bizott­ságot és üzemegységenként megjelölték a határidői a termelési értekezletekre. Mint a Reuter hírügynök­ség kairói jelentéséből ki­tűnik, az egyiptomi kor­mány a napokban jegyzé­ket intézett az angol kor­mányhoz annak a bizott­ságnak az ügyében, amely­nek feladata lesz, hogy el­lenőrizze a szudáni alkot- ■nányozó gyűlés megválasz- ,ását. Az alkotmányozó gyű­lés dönt majd abban a kérdésben, hogy Szu­dán egyesüljön-e Egyip­tommal, vagy független állammá váljék. Augusztus 16-án az an­gol kormány a szudáni fő­kormányzóhoz intézett jegy­zékében közölte: hozzájárul ahhoz, hogy a szudáni választások ellenőrzésére hivatott nemzetközi bizottság összetételének kérdését a szudáni parlament elé terjesszék. KAIRO A kairói rádió jelentése szerint a szudáni parlament kedden határozatot hozott, amely felkéri a szudáni főkormányzót, hogy hozza az angol és az egyiptomi kormány tudomására: maga a parlament te­szi meg a szükséges in­tézkedéseket a nemzetközi bizottság ósz- szetételére és az ország jö­vőjére vonatkozólag. Rövid külföldi hírek TEHERÁN Szaud Arábia _ királya szerdán reggel hazautazott Teheránból. A sah vendége­ként 8 napot töltött Irán­ban. A két államfő megbe­széléseiről együttesen ki­adott közlemény kijelenti, hogy a két ország a ban- dungi értekezleten elfoga­dott határozatoknak megfe­lelően folytatja politikáját az izlám országainak egy­sége érdekében. ■ít WASHINGTON Az amerikai rádió jelen­tése szerint az úgynevezett; SEATO-egyezmény állandó katonai tanácsadó bizottsá-1 qa hétfőn az ausztráliai \ Melbourneban összeül. A jelentés szerint a bizottság | „védelmi tervekkel“ foglal-' kozik majd. & DELHI A Goa felszabadításáért küzdő bizottság augusztus | 16-án bejelentette, hogy be­szünteti a Goába való tö-j meges belépést. amely! augusztus 15-én kezdődött, de nem szünteti be a békés ellenállási mozgalmat. Több önkéntes csoport azonban bejelentette, hogy a bizott­ság határozata ellenére' Goa területére megy. A Hindustan Standart közli, hogy Kicslu, az Indiai Országos Béketanács el­nöke nyilatkozatot tett, amelyben határozottan el­ítéli, hogy a portugálok ke­gyetlenül meggyilkolták a fegyvertelen önkénteseket; Kalkuttában augusztus 17-én általános sztrájkot tartottak a portugál hatósá­gok kegyetlenkedése elleni tiltakozásul. A sokmilliós lakosságú város élete telje­sen megbénult. A pártok felhívást adtak ki, hogy augusztus 17-én tartsanak általános bengáliai tilta­kozó napot. Általános tiltakozó sztrájk volt Laknuában is, a

Next

/
Oldalképek
Tartalom