Néplap, 1955. augusztus (12. évfolyam, 180-204. szám)
1955-08-19 / 195. szám
NÉPLAP 1955 augusetus 19, péntek Változatos sportműsor köszönti Nyíregyházán a munkás-paraszt találkozót Hol szórakozunk Nyíregyházán szombaton és vasárnap minden este 23-ig fél 9 órai j elővétel délelőtt 10 órától< kezdettel szerepelnek. 20-án, 1-ig és délután a cirkusz egésznapos műsor. — jegy-\ pénztáránál. Vasárnap, augusztus 21-én ünnepélyes munkás-paraszt találkozó lesz. Nyíregyházán, a festői környezetű Sóstón ünnepelnek dolgozóink. Ez alkalommal a Nyíregyházi Traktor Sportkör nívós sportműsort is rendez. A sóstói kis stadionban kerül sor a motorkerékpáros ügyességi versenyre, amelyet délután 3 órakor a Zalka Máté motorosaival rendeznek meg. Megint szorítóba lépnek a múlt vasárnap jól szerepelt Nyíregyházi Traktoros öklözök. Ezt követően a tréfás versenyek kerülnek sorra. A zsákbafutás, lepényevés, egyéb mókás müsorszám- ban bárki indulhat a jelenlévők közül. Bemutatják tudásukat a Spartacus és Traktor Sportkör férfi és női kézilabdázói is. Majd az erős emberek, a Kinizsi és Traktor súlyemelői következnek. Ezután érdekes versenyszámban az összes jelenlévők közül kiválasztják, kit illet a „találkozó legerősebb embere” cím. A megyében minden járásban gondoskodnak a munkás paraszt találkozó színvonalas sportműsoráról. Továbbra is Brilla-Báníalvi vezet az MTSB sakkversenyén A 9. forduló során Tiszai ismét durva hibát vétett, és elvesztette játszmáját Kaszner ellen. Sötét nyert a Krecsák—Nemes találkozón. Hódi Kiss ellen viharos támadásba kezdett, de a sötét finoman védekezett, majd ellenáldozattal matt hálóba hozta ellenfelét. Döntetlenül végződött a Bökönyi—Ármos mérkőzés. Kuszi már eleve döntetlenre indult, Bánfalvi ellen. Jelenleg Brilla- Bánfalvi vezet 8 és fél ponttal, a második Kuszi 6 és fél, harmadik Filep és Kiss 6—6 ponttal. B. S. Növeli taglétszámát a Bástya SS Amikor a Petőfi, Fáklya, Lendület sportegyesületek elhatározták, hogy ezután Bástya néven egy sportkörbe tömörülnek, azt a feladatot tűzték vezetőségi-. elé, hogy a sportolni kívánókat minél nagyobb számban vonják be a sportolásba. Ezért tartják szükségesnek először a taglétszám növelését. Október 15-ig tartó tagtoborzási versenyt indítottak a megyei Bástya sportkörök között azzal a céllal, hogy mintegy 450 fővel növelik taglétszámukat. Ezzel mód nyílik arra is, hogy újabb tehetségek kezdhessenek módszeres sportmunkába. Növekedni fog a tagdíjbefizetés is, amiből viszont újabb felszereléseket vesznek. Jámbor József. Több sportszerűséget, fegyelmezettséget a sporttereken Erről írt Széplaki Sándor nagykállói olvasónk. Közel 40 esztendeje látogatja a különböző sporteseményeket, ezidő alatt igen sok tapasztalatot szerzett. Az elmúlt társadalmi rendszerben a sportot is kisajátították, üzletet csináltak belőle, és igen keveseknek jutott osztályrészül, hogy kedvenc sportjukban minél jobb eredményeket érjenek el. Ma már nem így van ez. A legkisebb faluban is biztosítva van, hogy a munkás és paraszt fiatalok nemes versengéssel szórakoztassák a nézőket, s elősegítsék az ifjúság egészséges testi fejlődését. Sajnos, még mindig vannak azon- ' ban sportszerűtlenségek a pályán Nagykállóban éppúgy, mint más községben. Legutóbb a Nyíregyházi Dózsa labdarúgóinak nagykállói szereplésénél történt meg nem engedhető eset. A Dózsa játékosai illetlenül viselkedtek a nagykállói közönséggel szemben, ezenkívül szándékosan többször a közönség közzé rúgták a labdát. Úgyszintén a játékvezetővel szemben is tűrhetetlen magatartást tanúsítottak egyes játékosok. Az MTSB feladata, hogy a magáról megfeledkezett sportolót szigorúan büntesse meg. A játékvezető minden esetben torolja meg a szabálytalanságot. A rendszabály következetes alkalmazása megszünteti a fegyelmezetlenséget. A kézilabda megyei bajnokság állása a forduló után Férfi csoport: 1. Nyh. Bástya 13 12 — 1 228:116 24 2. Kisvárda 13 12 — 1 165:87 24 3. Nagykólló 13 11 1 1 228:91 23 4. Nyh. Traktor 13 9 — 4 189:114 18 5. Nyh. Szpárt. 13 8 — 5 155:111 16 6. Nyírbogdány 13 6 1 6 166:139 13 7. Tiszavasvári 12 5 — 7 146:128 10 8. Nyírbátor 12 3 — 9 43:143 6 9. Kemecse 13 2 — 11 68:161 4 10. Vásárosnamény 13 1 — 12 75:187 2 11. Űjfehértó 13 — — 13 36:171 0 12. Vencsellő törölve Hagykálló—Vásárosnamény 3: í 1 (0:8 A vásárosnaményi csapat kezd és mindjárt az első percekben heves támadásokkal ostromolja a kál- lóiak kapuját. A nagykállói lányok szétesően játszanak, leadásaik és kapuradobá- saik pontatlanok. A vásá- rosnaményiak támadásaikat jobban fejezik be és a 10. percben Svecz révén a vezetést is megszerzik, 0:1. Továbbra is a vásárosna- ményiak támadnak többet és a 18. percben Svecz újabb gólt lő, 0:2. Szünet u.án megváltozott a játék Úszó szanatórium tengerészek és kikötő- munkások számára Moszkva és Asztrahány között már évek óta közlekedik egy úszó szanatórium. A legnagyobb kényelemmel berendezett és a legkorszerűbb orvosi felszerelésekkel ellátott hajón a tengerészek és kikötőmunkások nemcsak kiváló orvosi kezelésben részesülnek, hanem kulturális igényeik kielégítéséről is gondoskodnak. képe. A kállóiak veszik át a játék irányítását és a 25. percben Szabados góljával szépítenek az eredményen, 1:2. Megjön a közönség hangja és lelkes biztatásba kezdenek. Nagy az iram, váltakozó a játék népe. A 32. percbe Svecz a vendégek 3. gólját dobja. Két percei később Szabados dob újabb gólt 2:3. Majd a 38. percben Szabados büntetőből szerzi meg a kiegyenlítő gólt, 3:3. Jók voltak: Szabados, Boros, Veze .illetve Svecz, Újvári és VéghJogos munkabérét megkapta Bernáth György Bernáth György, nyírvasvári lakos levelében arra kérte szerkesztőségünket, intézzük el, hogy megkapja jogos munkabérét. — Ugyanis 1954. évben a községi tanácsnak a választás idején asztalos munkát végzett. Levelünkre a Megyei Tanács Pénzügyi Osztályától az alábbi választ kaptuk: „A választással kapcsolatos kiadásokat a nyírbátori járási tanács , igazgatási osztálya fizette ki, a számla beküldésekor a megadott határidőig. Ez c munka a számlák beküldési határideje után Isti megrendelve és ezért az igazgatási osztály nem fizette ki. Bernáth György a községi tanács megbízásából valóban elvégezte a munkát, így utasítottam a községi tanácsot az összeg azonnali kifizetésére. Orosz Mihály osztályvezető." á^aUolcs-szalniari NÉPLAP áieikeszti: a sreikesztóbizolt sag. — Fele.ös luaüo: MDP oolcs.Számai Megyei Bízott iága — Szerkesztőséé- Nvir ztrvüáza. Uőzsa Cíyorsrv u 5 ez telefon; U-7U 11-71 11-75. — Kiadóhivatal- k.vireűrvháza Zsdánov u 1 Felelőn: 3u-uo. — terjeszti k- a Meizvei Postuhiva al Hirlunoeztálva és a tiírlan- kézbesítő oostahivataluk. Előfizetés- ooetahi va táluknál e.- kézbesítőknél havi -dőfizetési díj XI forint zebolcs-^.a inai megyei Nyom dalban Vállalat Nyíregyháza. Felelős vezető: Szilágyi József SOKAN VÁRJÁK a vi-' dám vásár megnyitását augusztus 20-án, Nyíregyházán. Nemcsak a város dolgozói érdeklődnek iránta, hanem megyeszerte nagy visszhangja van a vásárnak. A városi népművelési osztály az ünnepi vásárt és a mezőgazdasági kiállítást kultúrműsorral akarja színesebbé és változatosabbá tenni. A műsort a vásár területén lévő szabadtéri színpadon adják. Augusztus. 20-án délután 3 órától a MÁV fúvószenekar, a háziipari ktsz, az autóközlekedési vállalat, a terményforgalmi vállalat, a kórház, a városi tanács és a SZOT kultúrház népi tánccsoportjai szerepelnek. Az egyes műsorszámokat a megye területén beadásban élenjáró dolgozóknak, tsz. tagoknak, valamint az újonnan belépő tsz. tagoknak fogják' ajánlani. Augusztus 20- án este a Dózsa György úton 7 órakor utcabál kezdődik. VASÁRNAP, augusztus 21- én munkás-paraszt találkozó lesz a Sóstón. Délután 3 órakor a terasszal szemben felállított színpadon a dohányfermentáló népi tánccsoportja, a cipész ktsz, énekkara, a mátészalkai cigánytánccsoport, a háziipari ktsz., á terményforgalmi vállalat és a városi tanács népi tánccsoportjai, valamint a kisvasút népi zenekara szerepel. A SZABADTÉRI SZÍNPAD műsora: szombaton este 7 órai kezdettel a Magyar Néphadsereg művészegyüttese szerepel. 21-én, vasárnap este „Muzsikáló városok“ címmel. Neményi Lili, Domahidy László, Pogány László, Gena Pruss, Oszvald Gyula, Túrán László lépnek fel. Konferál Zoltán Pál. Közreműködnek még Herrer Fái és szólistái. A Seregi fivérek zenekara kíséri a műsort. MEGÉRKEZETT a fővárosi nagycirkusz ifjúsági cirkusza is. A vidám vásáron „Mese a cirkuszban“ címmel tartanak előadást. Felvonulnak: a békakirály, Hófehérke és a hét törpe, Piroska és a farkas, Ludas Matyi, Jancsi és Juliska. Alaiin és a csodalámpa, Hamupipőke, Furfangos szabó, a Bátor favágó, s a mesemondó. Az egyes műsorszámokat híres akrobaták adják elő. 2 Pell, 3 Galitcz, Torelli a varázsló, Gazdag iskolalovas, Funzi zenebohóc, Komáromi István liliputi táncos és még sokan mások. Előadásukat augusztus 19-én este fél 9 órakor kezdik meg, utána Augusztus 20—21 ünnepek közötti záróra Pénteken, 19-én az iparcikk élelmiszer és vendéglátó boltok rendes szombati nyitva tartás- oal árusítanak Szombaton, 20-án a Csemege Áruház S-íólf 12-ig az Állami Áruház 8-tól 18-ig. a Kiskereskedelmi Vállalat; 29.. 13.. 15.. 14.. 25-ös szakboltjai szombati ayitvatartáscal árusítanak Az éleim iezer- éj édességboltok közül a szokásos iasnekciós boltok szombaton és va,sárnap vasárnapi nyitvatartáseal áru. jítanak. Vasárnap a Csemege Áruház 7-tcl 14.30-ig. az Állami Áruház 8-tól 18-ig tart nyitva A vendéglátó egységek pénte. ken, szombaton és vasárnap szombati , nyitvatartá&sal árusítanak. Megkezdődtek a perbeszédek a Kiss-Séle bűnügyben A Kiss-féle bűnügyben megkezdődtek a perbeszédek. Dr. Vadon Béla elmondotta a vádbeszédet: — A vádlottak bűnszövetkezetet létesítve, közel másfél éven át fosztogatták a közösség vagyonát — mondotta, — hogy saját önző vagyoni érdeküket a közösség érdeke elé helyezzék. Az ellenőrzés hibái következtében lehetőség nyílt arra, hogy bűnös tevékenységüket hosszú időn keresztül folytathassák. A 61. számú Műszaki Boltot bün- barlanggá változtatták, több mint 200 hamis számlát állítottak ki, mintegy 800.000 forint összegről. — Szocialista rendszerünk alapja a társadalmi tulajdon — hangsúlyozta az ügyész —éppen úgy, minta kapitalista rendszer alapja a magántulajdon. A kapitalista rendszer védte és sérthetetlennek nyilvánította a magántulajdont, úgy annál inkább kötelesek vagyunk a társadalmi tulajdont sért- hetelennek nyilvánítani, hogy ezzel megszilárdítsuk az új szocialista gazdálkodás formáit a termelés és kereskedelem minden területén! Megengedni a társadalmi tulajdon fosztogatását és figyelmen kívül hagyni az ilyen ellenforradalmi támadásokat annyit jelent, mint a szocialista rendszer aláásását támogatni, mert a szocialista rendszer a társadalmi tulajdonra, mint alapra támaszkodik. Alkotmányunk is állampolgáraink első alapvető kötelességeként említi a nép vagyonának erősítését és a társadalmi tulajdon megszilárdítását. A nyílt harcban megvert és szétszórt osztályellenségnek ma már nincs ereje arra, hogy nyíltan támadjon a nép hatalma ellen. Visszahúzódott, befurakodott különböző üzemekbe, vállalatokba és onnan intéz támadásokat a nép vagyona elleni Ebben a bűnperben is megtaláljuk ezeket az elemeket; Gáspár Imre és Gáspár József volt földbirtokosok, Benke László volt cséplőtulajdonos, Gucsa József volt fuvarozási vállalkozó, Peller Kálmán, Karsai András, Palotai Ferenc volt vállalat- és bolttulajdoncsok személyében. Az ingadozó kispolgárok, erkölcsi fertőd be tévedt dolgozók nyerészkedésből, szolgalelkűségből, burzsoá gondolkodásmódjuk következtében híven szolgálták az osztályellenséget} Kiss József, Paulik János- né, Papp Klára, Major István, Kovács Mihály, Bíró Gyula, Czakó Zoltán, Bíró Lajos, Manzák János és a többi vádlott. Az ügyész ezután külön- külön foglalkozott az egyes vádlottak beigazolást nyert bűntetteivel. Ezután a védői perbeszédekre került sor. Autóbuszjáratok az ünnepi vásár alkalmából Augusztus 20—21-én a Nyíregyházán megrendezésre kerülő ünnepi vásár alkalmából a 3254. sz. Nyíregyháza—Tiszalöki útelágazás, 3255. sz. Nyíregyháza— Kálmánháza, 3258. sz. Nyíregyháza—Nagyhalász, 3259. Nyíregyháza—Székely—Mátészalka, 3260. sz. Nyíregyháza—Dombrád—Kisvárda, 3266. sz. Nyíregyháza—Székely—Kisvárda, 3266 a sz. Nyíregyháza—Sényő—Nyírtét vonalakon fogjuk az autóbuszjáratokat közlekedtetni. A járatok reggel a menetrendkönyvben szereplő időadatok alapján indulnak a végállomásokról, délután pedig 17 és 19 órakor indulnak vissza a * Beloiannisz téri autóbuszállomásról. A vásárra utazók részére a Közlekedés- és Postaügyi minisztérium 25 százalékos * 12 autóbusz menetjegy-kedvezményt engedélyezett. Augusztus 20—21-én MÁV Pályaudvar—Beloiannisz tér. viszonylatban — a villamosok tehermentesítésére — szükségszerinti indítással, autóbuszjáratokat indítunk* * Augusztus 20—21-én sí Sóstóra Beloiannisz tér—• Sóstógyógyfürdő viszonylatban autóbuszjáratokat indítunk. 20-án déli 12 órától, 21-én a munkás-paraszt találkozó alkalmával egész napon át fogjuk a járatokat közlekedtetni. Indulás a Beloiannisz téri autóbuszállomásról. Menetjegy: Beloiannisz tér—Sóstógyógyfürdő 1 Ft* 53. sz. Autóbuszközleke-í dési Vállalat, Nyíregyházán A. |»róliii’<letések Két családnak való. azonnal beköltözhető ház eladó. Móricz Zs. u. 17. Hároi.iLZObá^ összkomfortos ház eladó. Árpád u. 10/b. Érdeklődni tulajdonodnál Erdélyi. Körte u. 18. Alkalmi vételek! Nagy kom- bináltiSzekrény, dupla eped ás rekamié. két fotel, két szék. süinóöiyü asztal, sötét modern és stil háló. 3x4 méteres torontáli szőnyeg. Itudnay. Szőnyi festmények Erdélyinél Körte u. 18. Egy kétszemélyes rekamié két fotellal, két székkel eladó. Pacsirta u. 40. 12 darabból álló sötét háló- szobabútor eladó. Luther tér 12. Templom háta mögött. „ERIKA“ táskaírógép kitűnő állapotban eladó. Cím a kiadóban. Mindenféle gumijavítást vállalok. Kossuth tér 13. (Volt Kiskorona udvar i Lakatos Soltész M. u. 87. számú ház. azonnal beköltözhető ugyanott szoba, konyhabútor eladó. Szép gőtét teljesen ú.i há-lá« szobabútor, rekamié. két fotelt lal bordó plüs huzattal eladó, Szamuely tér 5. (volt Búz-a tér.) Egy sötét hálószobabútoi* Sarkantyú u. 54. &zám alatti* eladó. Egy db szeptember 1-ón fialó bergshir koca é« 4 db tenyészkan süldő. törzskönyvezettek. eladók. Makarenko u. 30. sz. Hideg dauer beteg hajnak gyógyszer. Készíti é3 hajaj( fest garanciával MAW’ C.V hölgyfodrász Kiás E. u. 19. SIHI-szivattyú motorral eladó. Kútfúrásokat, javításokat, vállal Endresz. Kosßutii utca 32. Telefon: 35—06. Az „ünnepi Vásár“ rendező- bizotteága felkéri azokat a lakosokat, akik a vásár időtar-j tamára szállást tudnak bizto-| eítani. címüket és a férőhely számát a Kossuth Szálloda portáján jelentsék be.-a