Néplap, 1955. június (12. évfolyam, 127-151. szám)

1955-06-19 / 143. szám

1955. JUNIUS 19. VASAK S’A? N E P U h t As Egyesült JXemsetek Szervezetének tíz éve 1945. júniusában, röviddel a hitleri Németország leverése után a fasisztaellenes koalíció­ban részt vett szövetséges —és társult hatalmak San-Francisco- ban megalakították az Egyesült Nemzetek Szervezetét. A szer­vezetet, amint azt az alapok­mány kifejtette, abból a célból hozták létre, hogy megmentse a jövő nemzedéket a háború borzalmaitól, biztosítsa az alap­vető emberi szabadságjogokat, a kis és nagy nemzetek egyen­jogúságát, elősegítse a népek kö­zötti gyümölcsöző együttműkö­dést, az emberiség gazdasági, szociális és kulturális jólété­nek emelését. A szervezet tízéves fennállása azonban sajnos azt igazolja, hogy az ENSZ nem teljesítette feladatát, nem felelt meg azok­nak a követelményeknek, ame­lyeket a békeszerető emberiség joggal állított eléje. A Szovjet­uniónak, Ukrajnának, Bjelo- russziának, Lengyelországnak és Csehszlovákiának küldöttsége a maga részéről mindent meg­tett annak érdekében, hogy a világszervezet a tartós nemzet­közi együttműködés alapjává váljék. A közgyűlés és a Bizton­sági Tanács fórumán a javasla­tok egész sorát terjesztették be a megoldatlan nemzetközi problémák rendezésére, a fegy­verzet csökkentésére, a tömeg- pusztító fegyverek eltiltására, kollektív biztonsági rendszer megteremtésére. Az amerikai monopoltőke azonban kormá­nyán és a tőle függő kormányo­kon keresztül a világszerveze­tet már kezdettől fogva saját en gedelmes eszközévé igyekezett változtatni. így megszületett a jól ismert és — hozzá kell tenni — kezdetben meglehetősen si­kerrel működő szavazógép. Holnap, 1955. június 20-án megnyílik a tízéves fennállását ünneplő ' világszervezet jubi­leumi közgyűlése. Az ENSZ jubiláris közgyűlé­sére nem sokkal a genfi kor­mányfői értekezlet előtt kerül sor. A közgyűlésben résztvevő külügyminiszterek előkészítő ta­nácskozásokat is folytatnak majd a genfi értekezletre vo­natkozóan. Magától a genfi ér­tekezlettől eddig azt remélik a békét áhítozó embermilliók, hogy útat nyit további széles­körű, eredményes tárgyalások felé. Dies! fariotl a DISZ Központi Vezetősége A DISZ-nek a kongresszuson megválasztott Központi Vezető­sége szombaton a tanácskozás befejezése után megtartotta első ülését, amelyen megválasztot­ták a Központi Vezetőség 11 tagú intézőbizottságát, az inté­zőbizottság két póttagját, vala­mint a KV titkárságát. Az intézőbizottság tagjaivá választották Gosztonyi Jánost, Grubics Istvánt, Hollós Ervint, Kádas Istvánt, Kovács Antalt, Molnár Jánost, Pataki Ferencet, Perjési Lászlót, Somogyi Sán­dort, Szaikali Józsefet és Tur- gonyi Júliát. Az intézőbizottság póttagiai lettek: Kelen Béla és Pécsi Já­nos. A DISZ Központi Vezetőséeé- nek a Központi Vezetőség első titkárául Szakali Józsefei vá­lasztotta meg. A Központi Ve­zetőség titkáraivá Gosztonyi Já­nost. Hollós Ervint, Kádas Ist­vánt, Molnár Jánost és Turgo- nyi Júliát választotta meg. Vé­gül a Központi Vezetőség a DISZ központi lapja, a Szabad Ifjúság szerkesztőbizottságának vezetésével Csatár Imrét bízta meg. A Termelőszövetkezeti Tanács ülése A Termelőszövetkezeti Ta­nács szombaton tartotta ne­gyedévi ülését az Építők Rózsa Ferenc kultúrházában. Az ülésen megjelent Dobi István, a Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke, a Ter- melőszöv etkezeti Tanács elnö­ke, Matolcsi János, a Magyar Dolgozók Pártja Köz­ponti Vezetőségének titkára és Erdei Ferenc földművelés­ügyi miniszter. Fodróczi Lajosnak, a mihályi Táncsics Termelőszö­vetkezet Kossuth-díjas elnöké­nek megnyitója után Dobi István tartott beszámolót. Dobi István beszámolóját és az ülésről szóló tudósítást legköze­lebb közöljük. A Minisztertanács rendelet© a pedagógusok fizetésének rendezéséről A Minisztertanács — figye- lembevéve az ifjúság szocialista szellemben történő oktatásának és nevelésének nagy fontossá­gát — továbbá a pedagógusok­nak e két területen, valamint a szocialista kultúra terjesztésé­ben a felszabadulás óta végzett áldozatkész munkáját — elren­delte az alsó- és középfokú ok­tatási intézményeknél foglal­koztatott pedagógusok fizeté­sének felemelését. A fizetésemelés az új tanév kezdetétől, szeptember elsejé­től lép hatályba. Az új fizetések megállapításá­nál az eddiginél fokozottabb mértékben jut kifejezésre a ké­pesítés és a munkában szerzett tapasztalat, a gyakorlati idő. Az oktató-nevelő munka minőségé­nek fejlesztése, színvonalának állandó emelése érdekében a határozat lehetővé teszi a ki­emelkedő, jó minőségű munká­nak a fizetésekben történő ki­fejezését. dám életet, ahol valamennyi ha­záját szerető, becsületes magyar fiatal otthont, harcos baráti kö­zösséget talál! Népünk idősebb nemzedéke had tekintsen úgy a diszistákra, mint akik az élet minden területén bátran helytáll­nak, példásan élnek és cseleksze­nek. Kövessük minden cselekede­tünkben a hős szovjet ifjúság, a dicső lenini Komszomol példáját. Dolgozó magyar ifjak, lányok ! Ifjúi erővel harcoljunk a szo­cializmusért, hazánk békéjéért! Lelkesítsen bennünket nagy elő­deink, Petőfi, Vasvári, a márciusi ifjak nemzedékének emléke! He­vítse a szívünket Lőwy Sándor, Kilián György, Ságvári Endre, s annyi hős mártírunk, a kommu­nista ifjúsági mozgalom harcosai­nak hazaszeretete! Kövessük hí­ven harcokban edzett, győzelmes pártunkat, a Magyar Dolgozók Pártját! Véssük szívünkbe önma­gunk életének nagy tanítását, csak az az út helyes, amelyet a párt vezet! Erősítsük, építsük, vé­delmezzük szép hazánkat, a Ma­gyar Népköztársaságot! Éljen nagy pártunk és Közpon­ti Vezetősége! Éljen a magyar ifjúság egysé­ges, erős szervezete, a Dolgozó If­júság Szövetsége? I DISZ II. kongresszusának szombati ülése { A DISZ II. kongresszusa ne­gyedik napi ülését szombaton % tartotta az Országház kongresz- {szusi termében. Az ülésen meg- {jelent Apró Antal, a Magyar ► Dolgozók Pártja Politikai Bizott- | fúgának tagja, Piros László, a ?Politikai Bizottság póttagja, Vég • Béla, az MDP Központi Vezető- ►ségének titkára. Az ülést Várhe- \gyi György, a Dolgozó Ifjúság J Szövetsége Központi Vezetőségé­inek titkára nyitotta meg, majd I megkezdték a DISZ Szervezeti ► Szabályzatának módosításáról ► szóló javaslat tárgyalását. E napi­► rendi pontnak Molnár János, a ► DISZ Központi Vezetőségének ► titkára volt az előadója. ► A Szervezeti Szabályzat mó- ►dosításáról szóló javaslathoz hoz­► zászólt Szendi Sándor, a Hajdú­► Bihar megyei DISZ bizottság rszervező titkára is. Kiemelte: az t új szabályzat egyik legfontosabb ► feladatként állítja a DISZ elé, {hogy a jól dolgozó, arra érdemes JDISZ tagokat felvételre javasol­nia a Magyar Dolgozók Pártja ► tagjainak soraiba. ► Ezután a kongresszus nagy lel­► kesedéssel egyhangúlag jóvá­► hagyta Molnár Jánosnak a Szer­► vezeti Szabályzat módosításáról {szóló beszámolóját és határozatot t hozott, hogy a kongresszus által t jóváhagyott Szervezeti Szabály- izat a Dolgozó Ifjúság Szövetjé­ig ének új Szervezeti Szabályzata. t Szünet után Tereik György, a ► szavazatszedő bizottság elnöke ► tett jelentést a szavazás ered- J menyéről. A bizottság megálla- í oltotta, hogy a küldöttek 510 sza­vazatot adtak le, amelyből vala- tmennyi érvényes. { A kongresszus küldöttei hatal- *Tias lelkesedéssel éltették az ifjú­sági szövetség új Központi Ve- Ve tőségét. ► Ezután Várhegyi György elnök ► bejelentette: a kongresszus el­► lökségéhez javaslat érkezett, ► bogy a kongresszus intézzen le­► velet a Magyar Dolgozók Pártja ► Központi Vezetőség éhez. A levél ► szövegét Gurbán György, Hajdú- í Bihar megye küldötte ismertette. {(A levelet lapunk más helyén ► közöljük.) t Ezután a kongresszus levelet ► intézett a Komszomol Központi ► Bizottságához. A levél szövegét ♦ Szabó Margit ismertette. ► A levél szövegét hatalmas lel­► kesedéssel fogadták el a kong- {resszus részvevői és hosszantartó, ► ütemes lelkes tapssal éltették a ^magyar ifjúság példaképét, a le­► nini—sztálini Kamszomolt. ► Végül a kongresszus felhívás­► sal fordult a magyar ifjúsághoz. JA felihívás szövegét Molnár Ist- ►tmn vájár, Baranya megye kül- J lőtte olvasta fel. A négynapos ► tanácskozást Szaikali József, a {DISZ Központi Vezetősége első t titkára zárta be. $ Szakali József a Szovjetunió, ♦n Magyar Dolgozók Pártja, a ► DTSZ és a Demokratikus If.iú- X -ági Világszövetség éltetésével {fejezte be beszédét. | A DISZ II. kongresszusa a ► DlVSZ-induló és az Tntemacio­► nálé eléneklésével, a fiatalok lel- xkes hurrázásával, tapsával és {éljenzésével ért véget. í ............................................ * A Dolgozó Ifjúság Szövetsége \ II, kongresszusának felhívása \ a magyar ifjúsághoz Erős a mi táborunk, mert a pro­letárnemzetköziség eszmei for­rasztják eggyé, s mert a szabaddá vált népek ereje legyőzhetetlen. A Dolgozó Ifjúság Szövetsége felhív minden magyar fiatalt, le­gyen a béke még bátrabb, még! odaadóbb harcosa! Hazánk a má­sodik ötéves terv előestéjén áll.; Fogadjuk hát meg, hogy minden; erőnkkel, ifjúi kezdeményező- i seinkkel hozzájárulunk új ötéves 1 tervünk diadalához! Fogadjuk! meg, hogy a hős lenini Komszo-1 mól példáját követve az ország- < építés legnehezebb frontszaka-; szain küzdve, mindig az elsők kő-' zött dolgozunk a haza további fel-! virágzásáért, a szocializmusért. > Fogadjuk meg. hogy állhatatosan ; tanulmányozzuk a marxizmus— < leninizmus győzelmes tanítását,! elsajátít iuk a kultúra, a tudó-1 rnánv vívmányait. Állandóan nö-1 véljük szakmai tudásunkat és a 1 korszerű technika bátor úttörői; leszünk! Fogadjuk meg, hogy sza- • bad életünk, boldog jövőnk meg-; óvása érdekében szakadatlanul • erősítjük néphadseregünket és be- < csiiletbeli ügyünknek tekintjük a; soraiban töltött szolgálatot. Ifjúmunkások! ; Ti vagytok a Dolgozó Ifjúsági Szövetségének példamutató har-: eosai. Ehhez méltóan éljetek, dől-; gozzatok. Ne legyen egyetlen ifjú-; munkás sem, aki nem vesz részt; a szocialista munkaversenyben!; Ne eléged letek meg az elért ered-; ménvekkel, kövessétek és szár-; nyaljátok túl a legjobbakat! Le­gyetek szakmátok mesterei, a; korszerű technika harcosai! Tel-; jesítsétek pártunk, ifjúsági sző-; vétségünk megbízatását: növel-; jétek a termelékenységet, csők-; kentsétek az önköltséget, ad-; jatok kiváló minőségű árut!; Küzd.ietek a szervezetlenség, a; fegyelmezetlenség, mindenféle la-' zaság ellen, ne tűrjétek az elma-; radást! Parasztfiatalok ! Dolgozzatok szívvel-lélekkel az aratás, a cséplés, a betakarítás nagy munkájában! Válasszátok a felemelkedés út iát, a termelőszö­vetkezeteket! Kövessétek a pa­rasztfiatalok legjobbjainak or­szágszerte visszhangó jelszavát: „Nem akarunk többé a régi módon élni!“ Erősít­sétek a termelőszövetkezeteket, gyarapítsa tok a közös vagyont! Munkálkodjatok a fegyelem meg­szilárdításán! Harcoljatok a me­zőgazdaság terméseredményeinek; növeléséért! Dolgozzatok úgy,; hogy falvaitok a virágzó kultúra otthonai legyenek. Középiskolás diákok ! Egyetemi és főiskolai hallgatók ! Tanuljatok hónapról ltónapra, évről évre jobban! Ne tűrjétek a fegyelmezetlenséget! Tanulmá­nyaitok közben serkentsen ben­neteket, hogy fontos hivatást tel­jesítetek, épülő szocialista hazánk jó szakmunkásaivá, kiváló értel­miségi szakembereivé kell válno­tok! Ifjú értelmiségiek ! Legyetek hű harcosai dolgozó népünknek, a szocialista építés ügyének. Alkotásaitokkal, művé­szi munkátokkal buzdítsátok ifjú­ságunkat nagy tettekre. Ű ttör ők ! Ifjú testvéreink ! Tanuljatok fáradhatatlanul, hogy hazánk művelt, reménytel­jes új nemzedékévé serdüljetek! Életetek minden területén visel­kedjetek példásan. Legyen szá­motokra sokatigérő, életre szóló esemény a DISZ-isták soraiba - pés. Fiatal dolgozó lányok és asszonyok ! Éljetek bátran azokkal a jogok­kal. amelyeket szabad hazánk biz­tosit számotokra! Vegyetek tevé­kenyen részt as orssásénité-s na»v Ifjúmunkások, dolgozó parasztfiatalok, egyetemi hallgatók, középiskolások, úttörők, értelmiségi ifjak és leányok! Szövetségünk II. kongresszusa, a haza ifjú építőinek nagy ta­nácskozása új küzdelmekre szólít benneteket! Szövetségünk tagjai, aktivistái most a kongresszusi számvetés óráiban emelt fővel, büszkén áll­hatták pártunk, népünk elé. öt esztendeje, szövetségünk születése­kor megfogadtuk: szabadságharcos elődeinkhez méltóan akarunk él­ni. dolgozni. Megfogadtuk: fárad­hatatlanul harcolunk drága ha­zánk békéjéért, népünk, ifjúsá­gunk boldog jövőjéért, a szocia­lizmusért. Hűek voltunk fogadal­munkhoz! Ifjúságunk legjobbjainak kczc- munkája is hozzájárult ahhoz, hogy magasba emelkedtek Sztá- linváros falai. A tárnák mélyén, a versengő frontbrigádokhan if hí bányászaink ezrei dolgoz­tak a terv teljesítéséért. Üze­meinkben országszerte új hős­tettek születtek. Fiatalokból álló esénlőbrigádok, ifjú traktorosok vállvetve küzdöttek az ország kenveréért. A falusi fiatalok tíz- r'-r-p't szakítottak a régi életmód­dal és ráléntek a termelőszövet­kezetek biztos felemelkedést je- Jo-itő útjára. Az iskolák padjai­ból az elmúlt öt esztendő alatt művelt, széles látókörű fiatalok re’-ege lénett ki az alkotó munka széles útjára. Dolgozó magyar fiatalok ! Ebben az évben ünnepeltük sza­badságunk tizedik születésnapját. Immár tíz esztendeje, hogy a di­csőséges szoviet hadsereg megte­remtette nőnünk, Ifjúságunk szá- má-a a szabad, boldog, virágzó élet feltételeit. Szívünk büszkén dobban, ami­kor arra gondolunk, hogy hazánk az első ötéves terv nyomán ipari­agrár országgá vált, hogy fal­akainkban egvre gyarapodnak az épülő szocializmus friss hajtásai a termelőszövetkezetek, s hogy a haladó k-<ltúra. a tndománv egész néniink közös kincsévé vált. E tíz esztendő minden sikerét pártunknak köszönhetjük. Pár­tunknak köszönjük a boldog gyer­mekkort. úttörőink gazdag és vi­dám életét. A pártnak köszönjük, hogy nmnkásifjóságunk ma nem a gyárak kisemmizett robotosa, és az elismerés, a dicsőség ma­gaslatára emelkedhet becsületes munkájával. A pártnak köszöntük, hogy dolgozó parasztfiataljaink ma már nem a falvak nyomorgó nincstelenjei, nyitva áll előttük a feilődés minden útja. A ter­melőszövetkezetekben a jómód, a felemelkedés tárul eléiük. A pártnak köszönjük, hogy dol­gozó ifjúságunk előtt megnyíl­tak az iskolák kapui, s szabad lett az út a legmagasabb tisztsé­gok felé is. Dolgozó magyar fiatalok ! A szocializmus: az ifjúság leg­szebb álmainak megvalósulása. De ne feledjük: amíg mi a gyá­rakban, a földeken dolgozunk, az iskolák padjaiban tanulunk, bé­késen tervezünk és alkotunk, az imperialisták úi háború szörnyű terveit szövik. A kizsákmányolás, a nyomor, a jogfosztottság bilin­cseit akariák újra dolgozó népünkre, ifjúságukra rakni. Dolgozó if júságunk azonban egv akarattal kiáltja: nem! A költő szavával feleljük: „Ez az or­szág a mi országunk, itt mosf, már a mi kezünk é p í I“. Erős karokkal, bátor el­szántsággal védelmezzük szülő­hazánkat. szabaddá vált földün­ket. szocialista lövőnket ! Bízunk erőnkben, mert erőink bata’-nasak- A békét, a. szocializ­mus ügyét kilencszázmillió ember érzi a Szovjetunió vezetésével. munkájában, a társadalmi és po­litikai életben, lépjetek szövetsé­günk soraiba! Ifjak cs lányok! E nagy célok valóraváltása ér­dekében sorakozzatok szövetsé­günk zászlaja alá. Tegyük a dol­gozó és tanulóifjúság hatalmas, milliós szervezetévé a DISZ-t, amelyet egész dolgozó né­pünk, ifjúságunk megbecsülése, szeretete övez. Diszisták, te­remtsünk minden szervezetünk­ben a DISZ II. kongresz- szusának határozatait végrehajt­va, munkára, alkotásra és műve­lődésre serkentő tartalmas, vi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom