Néplap, 1954. november (11. évfolyam, 259-284. szám)

1954-11-14 / 270. szám

'Vitái} gtáüeiát^ai ujijjti üljetek ! XI. évfolyam, 270. szám ARA 50 FILLER 1954 november 14, vasárnap A mae számban : A csengeri járás híradója (2. oldal) Nagy Imre elvtárs beszéde a MÁVAG választói nagygyűlésén (3. oldal) Kéthetes „értekezlet” (6. oldal) Tudósítás a megyei bíróság tárgyalásáról (7. oldal) Győzelmet aratott a magya' B-válogatott (8. oldal) Választási kisgyűléseket tartanak a jelöltek a kisvárdai járásban Az eddigiek folyamán bebizonyosodott, hogy dolgozó népünk amikor a jelölő- gyűléseken kiválasztotta küldötteit, nem jelölt rosszul. Ezt bizonyítja a kisvárdai járásban folyó hó 8-án tartott járási ta­nácstagok értekezlete is. A tanácstag­jelöltek foglalkoznak máris a közsé­gekben felvetődött problémákkal, s erre az értekezletre elhozták magukkal azokat a javaslatokat, melyek szebbé teszik dol­gozó népünk életét, ha megvalósulnak. Móré Borbála járási tanácstagjelölt Tornyospálca kérelmét vetette fel, mely szerint az ottani kastély rendbehozatala útján a község kultúrházat nyerhetne. — Szólt Kecskeméti pedagógus érdekében is, két gyermekével elég rossz helyiség­ben lakik. Szép Béla előadta, hogy a mándoki malomban tisztátalan lisztet tárolnak. Záhonyban nem jó a kenyér minősége. Továbbá azt is elmondta, hogy Tisza- szentmártonban áruházat létesítettek Zá­hony, Zsurk, Győröcske rovására, ami annak tudható be, hogy az ügyvezető tiszaszentmártoni. Több értékes javaslat elhangzása után a jelöltek vállalást tettek, hogy novem­ber 28-ig valamennyien 5—6 kisgyűlést tartanak, s a dolgozókkal közösen meg­vitatják a felmerülő kérdéseket. Nyírbogáton már résztvesznek a közügyek intézésében a tanácstagjelöltek is Nyírbogáton a tanácstagjelöltek min­denütt résztvesznek a közügyek intézé­sében. Ennek köszönhetjük többek kö­zött, hogy az oly régóta húzódó villamo­sítást megkezdték. A tanács és annak fiatal, tevékeny elnöke, Kanda elvtárs, mindent elkövet, hogy a villamosítási munka mielőbb befejezést nyerjen. A tanácstagjelöltek a tanácsházán fo­gadóórákat tartanak, megvizsgálják a dolgozók panaszait és azt minden eset­ben orvosolják. Kovács Ferenc. A cégénydányádi fcu.iiiiroiüicn munkáját is támogatja és szervezi a helyi népíront-hizoiiság Az elmúlt 10 év alatt megjött paraszt­ságunk hangja, bátorsága. A tanácsgyű­léseken, pártgyűléseken ügyes, jól fogal­mazott mondatokkal fejtették ki amit éreztek, amit akartak. Ezek a felszólalá­sok igazolták, hogy többszáz év vágya A géberjéni Kossuth termelőszövetkezet eredményeit az egyéniek is elismerik A napokban tartották meg ünnepélyes keretek között Géberjénbqn a Kossuth ter­melőszövetkezet zárszám­adási közgyűlését. A szá­mos meghívott vendég kö­zött 16 egyénileg dolgozó paraszt is megjelent: Szabó Imre, Máté Vilmos, Virágh Bernát, Tömöri Dezső, Rozgonyi Dezső és mások. Az ünnepély egyik leg­fontosabb része volt az el­nöki beszámoló, amely fényt vetett a szövetkezet egész évi gazdálkodására, számot adott az állam iránti kötelezettségek telje­sítéséről, ismertette a fel nem osztható szövetkezeti alap ezévi gyarapodását, a takarékos gazdálkodás ér­dekében tett intézkedéseket, a hibák kijavítására vonat­kozó javaslatokat, egyszó­val mindent tartalmazott, amit egy jó beszámolónak tartalmaznia kell. Mind a 63 tsz-tag nelyes- lőleg bólogatott, amikor a különböző alapok növekvő számadatait sorolta az el­nök. Felcsillant a szemük, amikor a részesedési alap került szóba. Az előleggel együtt 309.438 forint kész­pénzt és 772.686 forint ér­tékű terményt, vagyis több, mint egymilliót osztott ki ebben az évben a szövetke­zet. Az egész évi összes munkaegység száma 18.982. Ennek alapján egy munka­egység értéke több, mint 57 forint. D. Varga Lajos 527 munkaegysége alapján több, mint 30 ezer forint jövedelemhez jutott. Szabó Miklós családjának pedig, ahonnan négyen dolgoztak, 1324 munkaegységre - több, mint 75 ezer forint volt az 'vi jövedelme. A beszámolónak ilyen és hasonló részei általános tet­szést arattak. Rozgonyi De­zső egyénileg dolgozó pa­raszt és a többiek főleg azért mentek el a zárszám­adásra, hogy a tett színhe­lyén szerezzenek meggyőző­dést a korábban lábraka- pott híresztelésekről: igaz-e, hogy ez a szövetkezet, amely tavaly a felbomlás­hoz járt közel, valóban talpraállt?! Hát biz ez igaz! A beszámoló hitelességéhez nem férhet kétség, mert hi­szen figyelt ő egész eszten­dőben a csoportra. A be­számoló elhangzása után el is mondta, mit tapasztalt: — Tavaly még a köny­velő is úgy nyilatkozott, hogy a gyümölcsöst az üdén ki kell adni harmadába, mert különben elpusztul. — Hiszen mindenki emlékszik rá, hogy a gazból alig lát­szottak, ki -8. fák. Megval­lom, kellemes csalódás ért, amikor évközben láttam a gyümölcsöst: a fákat gon­dosan megmetszették, meg­tisztogatták, ápolták, a vé­dekezésben sem volt hiány. Bár az időjárás most nem kedvezett az almatermés­nek, de a szövetkezetiek akarata diadalmaskodott még az időjáráson is! Ezt bizonyítja az, hogy 3.5 kiló alma jutott egységenkint. Én azt hittem a tavaly őszi események után, hogy ez a szövetkezet meg fog halni. S ime, él és erőteljesebb, mint bármikor a hat zár­számadás folyamán. Min­den elismerésem a terme­lőszövetkezethez hű maradt 63 tag lelkes munkáját 'il­leti. A versengés, amely a mezőgazdasági munkák so­rán állandóan megnyilvá­nult, sikerre vetett. Most mutatkozott meg az, amit a korábbi években nem lehe­tett tapasztalni, hogy a te­rület felosztása egyénekre — jónak bizonyult, mert felkeltette a tagok szemé­lyes ' felelősségét. A mező- gazdasági munkákat min­denkor helyes időben és gyorsan hajtották végre. — Ezért a gazdag részese­dést meg is érdemlik. — A 2.57 kiló búza, a 20 de­ka árpa, az 1.37 kiló kuko­rica, a 0.49 kiló cukor, a sok takarmány és a 16.29 forint készpénz munkaegy- ségenkint — ilyen igye­kezet és szorgalom mellett jövőre bizonyosan még na­gyobb lesz, amelyhez min­den. jót kívánok! A sok jó mellett azonban hibákra is rámutattak a fel­szólalók. Az egyik ilyen hiányosság volt például a nagymérvű baromfielhullás. A felszólalók ennek okát a hanyag gondozásban jelöl­ték meg. A gépállomás ki­küldette azt javasolta, hogy az állattenyésztőket jobban becsüljék meg. Az azoknak járó prémiumokat adják ki. Szerinte az ilyen hibák csökkentik az állattenyész­tők felelősségét, végered­ményben a termelés növe­kedését. A szövetkezetiek lteveselték a felsőbb szer­vek segítségét, a sajtó, rá­dió támogatását. A Néplap jelen sorokkal válaszol a bírálatra és ígérjük: ennek még folyta­tása is lesz. Egyben a jó eredményekhez továbbiakat kívánunk. Z. A. r * iVe zárkózzon el a kocsords Uj Elet az érdeklődőktől szól szavaikból, sok évtizedes mulasztás gyors pótlását várták vezetőiktől, a párt­ból, a kormánytól. Nekünk, a népfront-bizottságok veze­tőinek feladatunk, hogy a falu további szociális és kulturális igényeinek kielé­gítése ütemtervét, több éves programját előkészítsük, megvalósítását segítsük, irányítsuk. Tanulni akar a falu. Többet akar termelni. Ezt segíti a kultúrotthon mezőgazdasági előadásaival, mezőgazda- sági szakkörével. Dolgozóink számos javaslatát eljuttat­tuk a járási tanács illetékes osztályaira. Már is többezer facsemetét ültettek a község belterületén és a dülőutak men­tén. Megindult az utak javítása, árkok tisztítása és ha cementet kap a község, közmunkával járdát építünk. Parasztságunk összefogott, ebben az erő, melynek jó felhasználásával épít­hetjük újjá mezőgazdaságunkat, vele né­pünk jólétét emelve. Vadász Mihály, a cégénydányádi népfront-bizottság einöke. Kedden este igazán felemelő ünne­pélyen voltam jelen: a kocsordi Űj Élet tsz. tartotta meg zárszámadási közgyűlé­sét. A szövetkezet apraja-nagyja: a 29 család 36 tagja, sőt az öregek, gyerme­kek és más családtagok egyaránt ott szo­rongtak a felvirágozott, terített asztalok mellett. A kis termelőszövetkezet — mindössze 183 kát. hold területű — valóban jólétet teremtett tagjainak. Egyik legnagyobb erőforrásuk a tehénállomány, amely egy­re több tejet termel. Volt olyan hónap is, amikor 19.1 liter volt az istállóátlag. Mostanában is 10.5 litert iejnek lehenen- kint, pedig több tehén szárazon áll a közelgő ellések miatt. Nincsen okuk szégyenkezésre a nö­vénytermelési munkacsapat tagjainak sem. Hiszen csak a magkenderből 22.000, a cukorrépából pedig 18.000 forint gya­rapította a közös bevételt. Nagy öröm voit számomra is ez az ünnepség, de örömömbe üröm is ve­gyült. Minél több arcon láttam a meg­elégedettség érzését tükröződni, annál jobban éreztem, hogy hibát követtek el az Üj Élet tagjai. Hiába kerestem azokat az arcokat, amelyeket gyakran láttam csodálkozva időzni a tsz. gazdagon termő földjeinek szélén. Ezeket az érdeklődő szomszédo­kat azonban itt az ünnepélyen nem lát­tam. Nem hívták meg őket, hogy meg­ismertessék velük a közös gazdálkodás eredményeit. Bezárták előttük a kaput. Ajtai Endre brigád vezető erről így nyi­latkozott: „Megvagyunk mi jól nélkülük is!” Körülbelül ez a véleménye a vezető­ségnek és a tagság többségének is. — Pedig ez nem helyes álláspont. Egyetlen egy tsz-tagnak, vagy vezetőségi lagnak sincsen joga elzárni a boldogulás útját a becsületes dolgozó parasztok elől! Ifjú Bán György tsz. szervezési osztályvezető. * Éberség- hiánya, vagy túlzott bizalom? Kedden a 6-os számú Mélyépítő Válla­lat központjában jártam. Abos János vállalati főmérnökkel akartam beszélni. Illedelmesen háromszor kopogtam, majd bátor voltam belépni az irodába. Meg­lepődtem, hogy a főmérnök nem volt ott. Az iroda balsarkában nyitott irat- szekrényt, az asztalon szanaszéjjel ha­gyott iratokat, terveket láttam. No, — gondoltam, — itt se sokat hallottak az éberségről. Vagy legalább, is e napon el­felejtkeztek róla. Helyet foglaltam egy párnás széken és vártam. Legalább én vigyázok a fontos okmányokra. Telt az idő. Egyik cigarettát a másik után szív­tam el türelmetlenségemben. Gondoltam, kivárom a főmérnököt és megmondom: nagyobb éberséget vár tőle a dolgozó nép. De nem győztem kivárni. Kimentem a folyosóra. Végre lépteket hallottam. Nem a főmérnök jött, hanem két is­meretlen dolgozó. Ök is bejöttek az iro­dába, és most már velük együtt vár­tam Csütörtökön a vállalat Vasgyár-utcai részlegénél volt dolgom. A kapus infor­mált az irodákat illetően. Több szobán is keresztülmentem, itt Is, ott is • csak irodaasztalokat és az asztalon hagyott iratokat találtam. Hova lettek az embe­rek? ... A kérdés kíváncsivá tett. Az utolsó irodába is beléptem. Ott kivétele­sen három íróasztalt láttam az előbbiek­hez hasonló képpel. Az asztalon hivata­los papírok, wjjólyegzőpárna bélyegzőve!, céges papírokkal. Itt már csak negyed­órát vártam. Űgylátszik az éberség hiá­nya általános ismertetője a vállalatnak. Vagy csupán túlzott bizalomról van szó? ... Akkor nem tudtam kivárni va­lakit, hogy megkérdezzem ezt tőle, Most kérdezem meg ... Van mit takargatni a Tejipari Vállalatnál! Tudomásunura jutott, hogy a Tejipari Vállalatnál „elfekszenek” a Konzervipari Igazgatóságtól megvásárolt „elfekvő” üvegek. Nem sok az egész, kb. 30 ezer darab. A 3 deciliteres üvegekre a válla­lat igazgatója szerint a termelők által beadott tej zsírtarlalmának megvizsgálá­sára lett volna szükség. Csakhogy a do­log úgy történt, hogy az üvegeket öm­lesztve rakták vagonba és úgy szállítot­ták Nyíregyházára. S mit agyaltak ki a kirakodásnál, az „önköltség csökkentése” érdekében? Gombos vasvillával hányták ki a vagonból az üvegeket. Igaz, így gyorsabban ment a munka, csak éppen drága mulatság volt. így Béda András fuvarozónak is akadt egy kis dolga. Há­rom kocsi törött üveget szállított el a tetthelyről és utasítás szerin^ elásta a telephely melletti üres telken. (Béke po­raiba!) Borítsunk fátyolt a történtekre — gondolták a vezetők. Hogy hány ezer lehetett a három kocsi eltemetett üveg? Kapros László főkönyvelő el nem árulná a világért sem. Különösen a sajtó mun­katársainak nem. Ügylátszik nem leli a „holt anyagok” kartonát. Pedig biztosan arra lehet felírva az a kb. 12.000 darab üveg is, ami még a tejüzem udvarán „elfekszik” ömlesztett állapotban. Meg­értjük mi azt, hogy egyes felelőtlen ve­zetők a vállalatnál szigorú felelősségre- vonás helyett szívesebben kendőzgetik, takargatják a pazarlást, csak azt nem értjük meg, hogy a vállalat felsőbb szervei mikor teszik már felelőssé az ilyen vezetőket?! «fi mm ■ eHSb « ■ I _j8I I «B* * I I n| ^^B Brn^H BHHBV «B I Hm ■ m ^m , '^1 4' - • -

Next

/
Oldalképek
Tartalom