Néplap, 1954. július (11. évfolyam, 154-179. szám)

1954-07-25 / 175. szám

NÉPLAP 1954 JULIUS 25, VASÁRNAP SZATMÁRI KRÓNIKA Mátyás Ferenc költő nemrég megyénkben járt és sok élménnyel gazdagodva tért vissza a fővárosba. „Nem délibáb'1 című készülő versciklusából közöljük a következő versvázlatokat: NAGYKALLÓI HAJNAL UJ ÁLLOMÁS Egyszerre kék lesz fönt az ég, kertünkbe rózsa ring. Most nyitja ki hajnalra szép Szemét a rozmaring. Fordul a rét, a harmatár égő homokba hull. Egy csöpp madár ott áll a fán, repülni most tanul. Nincs nyugalom, minden feszeng, megrezzen a pipacs. A füvek fénylő kardja cseng, kipirul minden arc. Ki alszik még; olyan szegény, nem látja ablakán, Hogy most a rózsa levelén eget visz a bogár, A sár levált, viskónk falát érinti már a fény. Uj napra tárja ablakát a piruló remény, Fájdalomból nőtt e virág, miben gyönyörködünk. De idenézhet a világ, mi tett érte kezünk. „ Nem a nyár, a jövő maga küldi üdvözletét, ölében tart már a haza téged, nyírségi nép. TANYASI KÖNYVTÁROS Nincs jelvénye, kitüntetése, de less be egyszer a szívébe, nem dicsekszik, ha akarod se. S hány olvasót tart számon itt e kis tanyán, pedig nevit nem említé a lapotok se. FORGO A VÁSÁRON Magával vitte szememet a forgó, szívem felderült. Egy lány kergette a szelet, az, aki a hintában ült. Maga körül forgott tovább, szoknyája is felpenderült, szemembe, majd az égbe szállt s a vásár is vele repült. Kicsi volt már a faluja, ott járt ő fönt a Tejúton, a dob meg a réztrombíta hangja, dehogy érte utol. Odaverődik, ki, előre, a vonatajtóba, s lesem az új állomást, s hol az őrre, hol meg a falura vetem tekintetemet: ez a tanya, ez az a csupasár világ! Mintha a föld is sóhajtana s a láp is megadná magát: elszálltak rég a vadkacsák, a kútgém helyén pózna áll, rádió szól; az otthonát átadta a vízimadár. AZ ÖKÖRITÖI TANÁCSELNÖK Akkora szájjal mondja Lenint, hogy zeng belé a hivatal. Beszélhetsz hozzá, úgyis leint, egyedül ő a párt, ha van merszed, erőszakot szegez ellened és megbélyegez. Bicska nyilna zsebébe, ha valaki ellent mondana. Nem ismeri Lenin tanát, s hogy tőle mennyit vár a párt. DERŰ A TANYÁN Rádőltem a garádicsra nézelődni, körém sereglett a tanya, a sok férfi. Ambrus néni, az öreg csősz, Hajdú Mihály, nem a naptól, szemüktől ragyogott a táj. Mintha a szív minden nap új reményt szülne. S az öreg Hajdú Mihály se őszülne, Fényes Csizmában hozzák ide a derűt, a megújult tanya lélekzik fel velük. Szinte szemük szórja szét a nap parazsát, rég elmenekült innét a szomorúság. Pedig nehéz, nagyon nehéz a helytállás, Csorog a veríték, folyik, nincs megállás. Tágul a kétkedők szive, ballag a múlt. Maga kárán a tanya is sokat tanult. Úgy jönnek, mint óriások, dalolóan külön, külön szív dobog itt minden szóban. Móét'látom csak a tanyanép forradalmát, ezeréVés forradalmunk most ölt formát, Szemükben Szabolcs vezér, Rákóczi kémlel, niwÉá határa itt a földnek csak az éggel. Ami kétkedés a múltból bennemaradt, elkapja és szétszórja ez a pillanat. Kérdjem-e, hogy jövőjükbe reményt mi ád? .4i Kérdjétek' meg ti emberek Hajdú Mihályt! HÍREK A MEGYÉBŐL Kölcsönös segítő takarékpénztárak alakúinak a megyében Nemrégen jelent meg egy pénzügyminisztériumi rendelet, amely arról szól, hogy az Országos Takarékpénztárnak létre kell hoznf az üzemi kölcsönös segítő kifizetőhelyeket. A kölcsönös segítő kifi­zetőhelyek célja adott esetben az illető üzem dolgozójának meg­segítése. A kifizetőhely megalakulása után az alapszabályt aláíró dolgozó egy bizonyos összeggel járul hozzá az alaptőkéhez. A köl­csönös kifizetőhelyek mint társadalmi szervek- alakulnak és az üzemi bizottságok irányítása és ellenőrzése alatt működnek. Megyénkben rövidesen megindul az üzemi kölcsönös segítő' kifizetőhelyek szervezése. Először a jelentősebb üzemekben, mint a nyíregyházi dohányfermentáló, a tiszavasvári Alkaloida, a kisvár- dai Vulkán, a 61/2 Építőipari Vállalat és a 6. számú Mélyépítő Vállalat telepein szervezik a kifizetőhelyeket. • • A Népköztársaság Elnöki Ta- nácsa a Munka Vörös Zászló Ér­demrenddel tüntette ki a 23/5 Építőipari Vállalatot, amelynek megyénk területén is két fontos munkahelye van. Szabó Zsigmond kocsordi 7 hol­das dolgozó paraszt július 22-ch 120 tojást és 12 kiló baromfit vitt. a begyüjtőhelyre, s ezzel teljesí-; tette egészévi baromfi és tojás­beadási kötelezettségét. Jólsikerült Anna-bált rendez-: tek tegnap este a Szakszervezett Kultúrotthonban, melyen részt-! vettek az üzemek legjobb dolgo-, zói is. A Sztaniszlavszkij munkásstu- dió tagjai jelenleg a román szín­műirodalom egyfelvonásos mű­vét, a „Szerződésit tanulják. — Augusztus 7-én és 20-án mutat­ják be a közönségnek a Zeneis­kola közreműködésével. Nagyösszegű beruházásokkal bő­vül ebben az évben a fehérgyarmati, a kisvárdai, a nagykállói, a tiszaszalkai és a tyukodi gépállomás. Többek között munkáspihenőt, vízvezeté­ket és munkáslakásokat építe­nek. Július 31-én vendégszerepei Nyíregyházán a József Attila kultúrházban a Fővárosi Népize­nekar. Műsorán szerepelnek Dán- kó Pista legszebb dalai. Káilósemjénben két vagon bur­gonyát gyűjtöttek az árvizes te­rület lakói részére. Nagyhalász— Telektanyán sok dolgozó vesz magához dunántúli gyermeket. Kétnapos ünnepi vásárt ren­deznek augusztus 20-án és 21-én. Az állami és szövetkezeti keres­kedelem dolgozói már most ké­szülnek a nyíregyházi vidám vá­sár megrendezésére és áruval való ellátására. A varjúlaposi Győzelem terme­lőszövetkezet tagjai új agrotech­nikai módszerekkel termelt kuko­ricát, burgonyát, kendert és do­hányt visznek a budapesti mező- gazdasági kiállításra. A napokban megjutalmazták a kongresszusi versenyben élenjá­rókat a nyírbogdányi MASZOLAJ üzemben. Tolnai József elvtárs „A nehézipar kiváló dolgozója” jelvényt és pénzjutalmat kapott. A megyei szakszervezeti kul­túrotthon ma, vasárnap este 7 órai kezdettel jutalomműsort ad a do­hányfermentáló, az Útfenntartó Vállalat és a Belsped legjobb dolgozói tiszteletére. Jól halad az építkezés a 61/2 Építőipari Vállalat Tokaji-úti munkahelyén. A Mezőgazdasági Gépjavító dolgozói jövő év már­ciusában már az ország legkor­szerűbb szerelőcsarnokában vé­gezhetik . munkájukat. A nagykállói járási kultúrház dolgozói ma műsoros estet ren­deznek. Az árvízkárosultak meg­segítésére fordítják a bevétel ösz­Előbb úgy volt, hogy Árok Ferenc visszateszi pi­páját a szájába, azonban félútról mégis csak leenged­te a kezét: — ... Hát én megint csak azt mondom, hajjátok, hogy nem sokáig tarthat mán ez a világ. A méltóságos úrnak hetek óta színét se látni, az intéző úr is egyre ritkábban mutatja magát. Ha úgy jön­nek az oroszok, ahogy jön­nek, egy nap csak azon vesszük észre magunkat, hogy urak nélkül marad­tunk. — Hadd mennyének .., — Nekünk lenne jó ..: — Azt beszélik, a méltó- ságosék minden drága értéket elhordattak mán a kastélybul,.: — Két hónapig vót bevo­nulva az első világháború­ba, mégis vitéz lett... — Miránk is ránkférne végre valami... — Ha úgy lenne ..: A szavak, az elharapott mondatok úgy hullottak, úgy görögtek egyik szívből bele a másikba, mint rég keresett, s végre megtalált drága gyöngyszemek. És mi­lyen jó volt, milyen fensé­ges, miiyen dicsőséges érzés, így szaggatni fel ezeket a szavakat, félig kimondott mondatokat! Mint mikor egy erőszakkal sokáig eltor­laszolt forrás kristálytiszta vize buggyan fel a megta­lált hajszálnyi résen; s ha vékonyka cseppekben is, de előtörhet végié a föld sötét­ségéből az ég világa alá. Lőcs Gergely lassú, tem­pós mozdulatokkal sodorta meg vastag, deresedésnek indult dús bajuszát, — amit az első világháború óta csak kétszer vágott olló s úgy megnőtt az, hogy két végit éppen, hogy nem a fülére akaszthatta. Olyankor tette ezt a mozdulatot, amikor erősen gondolkozott, vagy beszélni akart. Egyébként szűkszavú ember volt ő is, mint általában a szolgaem­berek, de ha szólott, meg­adta annak a módját és meg is kellett azt hallgatni. — Várjatok csak, hadd mongyam el én azt az ese­tet, amikor tegnapelőtt a községbe vótam, daráltatni a malomba. Mert akkor, ahogy álltam a malom előtt — vót erre egy kis idő, — jött a Virág Béla. Az a la­katos. Akit a múltkoriba megint megkínoztak a csendőrök, mer valami kom- monista újságokat tanáltak nála. így menták. Biztos hallotattok rula tik is. Szó­val megáll ott az előttem és úgy köszönt: „Jónapot, Ger­gely bátyám!“ Még kacagott is hozzá. Meg a vállamra is rátette a kezét. Azt kérdez­te: hogy vagyunk, mi újság itt a tanyán. Erre én mon­dom neki, hogy az ökörfoga­tok szántanak, meg a trak­tor is, mi pedig, a lufogato- sok, húzattyuk a vetőgépet. Mán ahány fogat kell erre, mer van itt munka ilyen­kor, ősszel, ezer is. Az meg csak tovább kacagott rám, miwtán is azt monta: bí­zómé, Gergely bátyám, most vessenek csak sokat. Na­gyba'sokat. Még attul is többet, amennyit az uraság akarna. Mer csak pár nap még, és nem lesz uraság. Magunknak, nekünk, a dó- gozóknak pedig kell a ke­nyér jövőre. így bizony, hajjátok. így az a Virág Béla. De még ezután meg is veregette a vállam, oszt azt monta — s itt Lőcs Gergely halkabbra fogta a hangját: — ügyeljünk itt kinn min­denre, mer a mienk, a népé lesz itt minden. így. Nem­hiába kínozták meg azt az embert a csendőrök, hajjá­tok. Mer ha ilyenek a kom- monisták, azok akarják jól, azok vannak miértünk, akik dógozunk ... Nemhijába fél­nek azoktul az urak. Kicsit hosszú volt ez a be­széd, de senki nem szólt közbe, senki nem nézett mégcsak félre sem, hanem egyenesen a Lőcs Gergely szájára, ahonnan lesve vár­ták az egymásbafolyó, ki­mondhatatlanul nagy szava­kat. Mert azok voltak mind, egytől-egyig. S ahogy el­hangzottak az utolsó sza­vak, valamennyien úgy érezték, mégcsak a gyermek Sanyi is: egy erős, egy min­dennél, egy mindenkinél ha­talmasabb Valaki vagy Va­lami szólt most hozzájuk a csendőrök által többször megkínzott kommunista Varga Bélából, meg egysze­rű szolgatársukból, Lőcs Gergelyből. A tudatuk leg­mélyén serkent ez, ami olyasvalami volt, mint egy jólsikerült festményen a gyertyák lobogása. A hold fénye már telje­sen magába ölelte a cseléd­lakás kicsi ablakát s a kinti és benti fény egymásbaíu- tott az ablaküvegen keresz­tül, amikor „jóéccakát“ mondtak Bököny Péterék- nek az elmenő emberek. S amikor kiértek a csillagos éjszakába, első tekintetük a segédtiszti lakásra esett, aminek ablakain még min­dég kivágott a villanyfény. És a kiáradó gramofon­lemez hangja, mint mocs­kos kékítő a hófehér gyol­csot, szennyezte be a tiszta éjszakát... Másnap hajnalban, ami­kor sorjáztak megint ki a tanyából a szántani menő ökörfogatok, a Bököny Pé­ter fogata is ott ment, meg­szokott helyén — negyedik­nek. Az ülésdeszkán Bököny Péterné ült, vállán kereszt­bekötött nagykendőben. Az­nap, de még a másik nap is és a harmadikon is ott fog­ta az eke szarvát a férfibé­resek között. Csendes szót­lansággal, de annál több és szép gondolatokkal lépege­tett a hosszú barázdában. Fejét kicsit oldalra hajtotta és úgy nézte: mint omlik szét a jó fekete föld a fé­nyes ekevasról. Mert: „Jaj, be szép kenyér lesz jövőre ennek a földnek a termésé­ből .. Megnyugodott hát Bö- könvné és a férje, a gyer­mekek iránti féltő aggodal­ma is mintha odaomlott vol­na bele apránként a baráz­da hantjai közé, amint látni vélte, miként kel abból majd ki a jövő év termése. A kicsi Péter miatt is meg­nyugodott a szíve, mert Szőke István koma, akiknek egy fejőstehenük is volt, azt mondta: „Küldjik csak el nálunk a Sanyit vagy az Irmust. Adunk mink tejet a kisártatlannak. Én is olya­non nőttem fel, mer meg­halt szegény anyám, amikor én még alig vótam kilenc­éves.“ Károly sógor meg azt mondta: „Elmegy az én feleségem négyszer is egy napba, megnézni a kicsi le- ginyt, meg a Péter öcsémet. Szóval, hogy nincsen-e va­lami baj nálatok.“ * Az ínycsiklandozó húsle­vesen mint olvasztott arany, remegtek meg a sárga zsír­karikák, ahogy Ruby Iboly­ka belekavart a könnyű nik­kel-merőkanállal. . — Tessék csak, tessék, —. biztatta Pöncz Zoltán. — Tyúk és kappan húsleves ez. Megvállva őszintén, én ezt szeretem a legjobban. Ha ez a kettő összefő. — Tyúk és kappan? — húzta fel a „kikozmetikáit“ szemöldöke hiányában a festéket a művésznő. — Tyúk és kappan ... — ismé­telte. — Miért nem kakas? Vagy erre nem úgy hívják?- Ügy a. Csakhát a kap­pan ..; az már nem kakas. — 1... Hogy-hogy? Tyúk, kakas, kappan ..; Jaj, de furcsa, hi-hi-hi. — Ügy van az, Ibolyka kérem, hogy a kappan a kettő között van. Vagyis se nem kakas, se nem tyúk, he-he-he. Különben megma­gyarázom, mert.., A nagyszerűnek Ígérkező magyarázásba azonban a szomszédos dolgozószobából* — aminek ajtaja nyitva volt, — a telefon felcsörre- nése szaladt be hirtelen, ri­asztóan. — Bocsánat. Majd mindjárt, ha visszajövök. — Halló, itt Gálczehy méltóságos úr uradalma, Pöncz Zoltán segédtiszt. Ki­vel beszélek, kérem? Á, Igen? Maga az, Dezső bá­tyám? No, hogy vannak a fő ... Tessék? Hogy azon­nal!?... Uh, azt a szűz..j Hát mégis? Hát mi lesz az­zal a cső ..: Nincsenek, Vissza se jöttek azóta.., Hogy? A megyétől? .;. Az utolsó vonat!? — A vékony ujjak szorításában megre­megett a telefonkagyló. Sza­bad balkezével úgy túrt be­le hátrafésült fakó-szőke ha­jába, hogy markában cso­móstól maradtak a szálak, — Jójó, jójó ... Azonnal.: j megyünk azonnal..; — A kagylót csak úgy hagyta ott, ahogy kiesett a kezéből: Nem is fordult, nem is lé­pett, egyenesen rohant! —* Hij! azt a..'. — nem bírja ez el semmiképpen a nyom­dafestéket. — Gyerünk, azonnal menjünk. Még itt hagynak bennünket a nyo­morultak, (Folytatjuk.) T Asztalos Bálint» Elszakad a járom ív.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom