Néplap, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-16 / 90. szám
95i ÁPRILIS 16, PÉNTEK j Csehszlovák Icrvjelentés az ötéves terv teljesítésének eredményeiről Az Állami Statisztikai Hivatal közzétette hivatalos jelentését a Csehszlovák Köztársaság népgazdaságának fejlesztését célzó 1949—1953. évi ötéves terv teljesítésének eredményeiről. A jelentés megállapítja, hogy az ötéves terv alatt az ipari termelés több mint kétszeresére emelkedett. Az ipar részesedése a nemzeti jövedelemben az 1948. évi 56 százalékról 1953-ban 79 százalékra emelkedett. A társadalmi fogyasztás 1953- ban 20 százalékkal múlta felül az 1948. évit. 1953-ban az ipari termelés általános színvonala az 1948. évihez viszonyítva 102 százalékkal volt magasabb, emellett az ipari termelés átlagos évi növekedése 15 százalék volt. A mezőgazdaságban a gabonafélék terméshozama 1953-ban 1948-hoz viszonyítva 5 százalékkal, a hüvelyeseké 33, az olajos növényeké 79, a burgonyáé 30, a cukorrépáé 27, a len terméshozama 154 százalékkal volt magasabb. Bevan, az angol munkáspárt úgynevezett balszárnyának vezetője szerdán bejelentette, hogy kilép a munkáspárt parlamenti vezetőségéből, az úgynevezett munkáspárti árnyék-kormányból. Bevan szerdán este nyilatkozatot tett közzé, amelyben megindokolta lépését. A többi között megállapítja, hogy „már eddig is mélységes ellentétben“ volt a parlamenti vezetőségnek azzal a döntésével, amelynek értelmében ^igyekeznek rávenni a munkáspártot, hogy támogassa Németország azonnali újrafelfegyverzé1953 december 31-ig 262.000 parasztgazdaság egyesült mező- gazdasági termelőszövetkezetekben. A mezőgazdaság az ötéves terv során 14.363 új traktort, 1175 kombájnt, 13.577 aratógépet, 1050 teherautót kapott. A gép- és traktorállomások által végzett munkák mennyisége az ötéves terv alatt majdnem 9-szeresére növekedett. A jelentés a továbbiakban beszámol a lakosság anyagi jólétének és kulturális színvonalának emelkedéséről. A munkások munkabére a népgazdaság minden ágában az ötéves terv alatt átlag 34 százalékkal, az iparban 56 százalékkal emelkedett. Az ötéves terv alatt a dolgozók 131.000 lakást kaptak, 46.000-et pedig maguk építettek. Csehszlovákia falvainak 97 százalékába már bevezették a villanyt. Az ország nemzeti jövedelme 1953-ban kétharmadával volt több, mint 1948-ban. sét‘‘. A továbbiakban az Eden— Dulles megbeszélésekre célozva, hangoztatja: „megdöbbentett, hogy a párt parlamenti vezetősége nem utasította vissza azonnal az amerikai kezdeményezésnek Eden által történt elfogadását, ami... Kína diplomáciai és katonai bekerítésével egyenértékű11. Bevan véleménye szerint a munkáspártnak jelenlegi politikai vonalától eltérően — azoknak az erőknek az élére kell állania, amelyek őszintén igyekeznek közvetíteni a két tábor között a nemzetközi feszültség csökkentése érdekében. JCülföldi hírek Kilenc évvel ezelőtt szabadította fel a szovjet hadsereg Bécset és egész Ausztriát a hitleri megszállás alól. Annak ellenére, hogy az osztrák kormánykörök elhatározták, nem ünnepük meg a felszabadulás évfordulóját, az ország demokratikus közvéleménye széles körben megemlékezik a nevezetes évfordulóról. Az utóbbi napokban egész Ausztriában népes gyűléseket rendeztek a felszabadulás évfordulója alkalmából. A szovjet hősök sírját megkoszorúzták. Bécsben kedden este az ifjúság fáklyásmenetet, a dolgozók pedig nagygyűlést rendeztek. * A „Ford Facts“ című folyóirat K. Stellatonak, a gépkocsi- és repülőgépipari dolgozók szakszervezete newyorki helyi tagozata elnökének cikkét közli. Stellato élesen bírálja az amerikai uralkodóköröknek az indokínai háború ki- terjesztésére irányuló politikáját. A „Barada“ című damaszkuszi lap jelentése szerint ötezer alep- poi textilmunkás tiltakozó sztrájkba lépett az ellen, hogy a vállalkozók megszegték a munkaügyi törvényeket. * Vincent Auriol, a Francia Köztársaság volt elnöke a „Daily Te- legraph”-ban közölt hosszú cikkében a franciáknak a németek felfegyverzésével kapcsolatos aggodalmaival foglalkozik. — A Rajnán túl kezdik elfelejteni Németország vereségét —állapítja meg cikkében —, feltétel nélküli meghódolását, vezetőinek, hadseregének, rendőrségének bűneit. * Mint az „AFP” jelenti, Ibn Szaud, Szaud-Arábia királya kíséretével szerdán tíznapos hivatalos látogatásra Karacsiba érkezett. Jólértesült körök szerint Ibn Szaud Karacsiban a Közép-Kelet időszerű kérdéseiről tanácskozik majd, elsősorban a török-pakisztáni egyezményről és a muzulmán országoknak nyújtott amerikai katonai „segélyről”, » A vietnami néphadsereg főparancsnoksága hivatalos közleményben jelenti, hogy a néphadsereg a Dien Bien Phu ellen intézett két legutóbbi offenzívája során összesen ötezer francia és zsoldos katonát tett harcképtelenné, vagyis az ostromlott erőd helyőrségének kétötödét. Egy fasiszta ügynök önként jelentkezett a Német Demokratikus Köztársaság hatóságainál Dr. A. R. Trusnovics, az amerikai kémszolgálat által irányított NTS fasiszta fehérgárdista szervezet egyik vezetője, április 13-án önként jelentkezett a Német Demokratikus Köztársaság hatóságainál és kijelentette, hogy saját elhatározásából végleg szakított az NTS-szel és az amerikai hír- szolgálattal. Trusnovics számos dokumentumot adott át a Német Demokratikus Köztársaság szerveinek. Ezek a dokumentumok leleplezik azt a kémtevékenységet és kártevést, amit az NTS a demokratikus tá- ior országai ellen folytat. CSEHSZLOVÁKIA ÉLETÉBŐL Bevan nyilatkozata lemondásának okairól A prágai Eden-telep egykor és ma „;.: A bérházakhoz és villákhoz vezető út végén néhány tucat fabódé lapul a földhöz. Az idegennek közelebbről kell megnéznie, hogy észrevegye: ezekben a bódékban emberek élnek. Bérházak, villák, szórakozóhelyek és mellettük az emberlakta nyomorúságos bódék, — mindez nagyon groteszknek tűnik, és ha a látogató írástudó, humoros tárcát ír róla. Vagy legalábbis elmeséli. A főváros lakosságának egyrésze állandóan a hegyi favágók nyári kunyhóiban lakik!...“ így írt a prágai Eden-telepről Julius Fucsik 1930-ban. Kényelmes villamos visz Vrsovice városnegyed végébe. Itt, a bérházak és villák közti út végén kellene lapulnia annak a néhány kunyhónak, amelyről Julius Fucsik írt. Csakhogy a kunyhók helyett négy- és ötemeletes magas házak fogadnak, a földszinten teltkirakatú üzletek, a házak mögött újabb házak, egész sor, egy új városnegyed épült itt. Állványok, újabb és újabb házak. A riporter szívét meleg érzés járja át: nő az új élet — és a bódék, amelyekről Fucsik írt, sehol sincsenek. A lerombolt bódék lakói beköltöztek a kényelmes, új, parkettázott, erkélyes lakásokba, amelyekben távfűtés és fürdőszoba gondoskodik az igények kielégítéséről. Valamit azért mégis sajnál a riporter. Legalább egyetlen bódét itt kellene hagyni, bekeríteni és gondoskodni róla, hogy fennmaradjon! Csak egyetlen bódét meghagyni — emlékül, mert nemsokára senki azok közül, aki nem látta a múltat, senki, aki ' az új, napsütötte, kényelmes lakásokban születik, nem fogja elhinni, hogy valamikor a farkasok törvénye uralkodott az emberek között, amely az egyik embernek kikövezte még a villájához vezető utat is, a másikat pedig — a nyomortanyára kergette. Sorban tűnnek el a bódék nemcsak az Eden, hanem a többi telepről is, amelyek — mint ahogy Fucsik írta — ..vörös ostromgyűrűt“ alkottak Prága körül. Épül a szocialista Bratislava A tanácsválasztások előkészületeinek során összeült Bralislavá- ban a központi nemzeti bizottság. A résztvevőknek Jan Srámek, a nemzeti bizottság elnöke számolt be Bratislava építésének eredményeiről. A felszabadulás óta új gyárak, modern iskolák és lakóházak épültek, új parkok és utcák szépítik Szlovákia fővárosát. Az ötéves terv ideje alatt 4480 lakás, több modern lakónegyed épült a városban. Felépítették Bratislavá- ban az első szlovák filmgyárat is. A városi közlekedés megjavítására 90 kilométer hosszú új villamosvonalat építettek, a közlekedési eszközök száma háromszorosára emelkedett. Nagymértékben gyarapodott az egészségügyi berendezések, elsősorban az üzemi ambulanciák száma. Ma már 44 bölcsőde várja a város legkisebb a Csehszlovák-magyar barátság öt évvel ezelőtt, 1949. április 16-án írták alá a csehszlovák és a magyar nép képviselői a barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést. A két nép barátságának évszázados hagyományai vannak. A történelem folyamán az uralkodó reakciós erők újból és újból igyekeztek ellentéteket szítani, de a legjobb csehszlovák és magyar hazafiak mindig közös úton jártak. Már a huszita-mozgalom erősen hatott a magyar történelemre. Komenius, a Sárospatakon tanító cseh humanista a magyar kultúrát is fejlesztette, a XVI. és XVII. század cseh és magyar humanistáinak szellemi kapcsolatai pedig előkészítették és kísérték a két nép nemzeti felszabadító harcát a közös, idegen elnyomás ellen. A második világháború előtt, amikor a Horthy-fasiszta rezsim igyekezett elmélyíteni a két nép közti szakadékot, magyar elvtársak is ott állottak a Csehszlovák Kommunista Párt bölcsőjénél, a csehszlovák kommunisták pedig odaadóan támogatták és segítették az illegalitásban harcoló Kommunisták Magyarországi Pártját. A csehszlovák és a magyar népet egyaránt örök hála és hűség fűzi felszabadítójához, a Szovjetunióhoz. Ezen a szilárd talajon épült fel a magyar és a csehszlovák nép szövetsége és testvéri együttműködése. A csehszlovák—magyar barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírása óta még szorosabbak lettek a két ország kapcsolatai. A csehszlovák—magyar árucsereforgalom már 1948-ban a háborúelőtti árucsereforgalom fölé emelkedett, azóta pedig évről évre nőtt. Magyarország gépipari gyártmányokat, vegyicikkeket és mezőgazdasági termékeket szállít Csehszlovákiának, Csehszlovákia pedig nehézipari alapanyagokat, gépi berendezéseket, szerszámgépeket, különféle faanyagokat és vegyipari gyártmányokat küld Magyarországra. A két ország közti forgalom lebonyolítására a határokon csehszlovák-magyar vasúti komplex-brigádok létesültek. A magyar és csehszlovák népet összekötő baráti és testvéri kötelékek fontos részét képezik az egyre szorosabb kulturális kapcsolatok. A magyar könyvkiadóvállalatok nagy példányszámban adták ki Klement Gottwald, Antonin Zápotocky, Jirasek, Fucsik, Drda, Bernásková, Kilemnicky, Majerová, Olbracht és számos más mai és klasszikus csehszlovák író műveit. Ugyanakkor Rákosi és Révai elvtársak cikkei és tanulmányai megjelentek szlovák és cseh nyelven, de kiadták Csehszlovákiában Petőfi és József Attila verseit, Veres Péter, Gergely Sándor, Illés Béla és számos más magyar író műveit is. Csehszlovák, magyar és szovjet írók művei mellett a világirodalom klasszikusait is kiadja magyar nyelven a csehszlovákiai magyar könyvkiadó. Naponta megjelenik az „Üj Szó“, a Szlovák Kommunista Párt magyarnyelvű lapja, a csehszlovákiai magyar dolgozók kultúregyesülete pedig kultúrpolitikai folyóiratot ad ki. Nemrég ünnepelte egyéves fennállását a komáromi magyar területi színház. Számtalan ének-, tánc- és színjátszócsoport ápolja a Csehszlovákiában élő magyar dolgozók nemzetiségi kultúráját. Magyarországon is szeretetteljes gondoskodás biztosítja a szlovák nemzetiségű dolgozók anyagi és kulturális fejlődését. Kelet-Magyarország egykor elhanyagolt szlováklakta falvaiban új gyárak, új gép- és traktorállomások épültek. Egyenlő jogaik alapján a szlovák dolgozók képviselői, a szlovák tanácstagok is résztvesznek a népi közigazgatásban. A szlovák gyermekek anyanyelvükön tanulnak Magyarországon, a pedagógiai főiskola szlovák tagozata pedig új szlovák tanítókat nevél a nemzetiségi iskolák számára. Lapjuk is van a magyarországi szlovákoknak, a magyar kormány támogatásával megjelenő „Nasa Sloboda“. A csehszlovák és magyar dolgozók testvérként becsülik, segítik egymást, úgy haladnak előre a Szovjetunió vezette béketábor útján. Téli sportpalota épül Prágában A prágai „Julius Fucsik1“ kul- túrpark a főváros dolgozóinak kedvelt pihenő- és szórakozóhelyévé vált. Most néhány újabb sport- és kulturális célokat szolgáló építkezés indult meg a parkban. Az első ezek közül a téli sportpalota lesz, amelyben korcsolyapálya és jégkorongpálya lesz. Az épület körülbelül 20.000 ember befogadására lesz alkalmas. Az építkezés első szakasza nem egészen egy év alatt készül el. A második szakaszban úszómedencével, tornateremmel stb. bővítik még a palotát. Az építkezéssel párhuzamosan szökőkutakat építenek és virágágyakat terveznek, hogy a kultúr- park minél szebb legyen. Új csehszlovák orvosi műszerek A stará-turái „Prema“ precíziós műszergyár dolgozói kiváló orvosi műszerekkel látják el a csehszlovák egészségügyi intézményeket. A többi között például 26-féle fecskendőt gyártanak, amelyek a magas hőfokot is bírják és 200 fok Celsius mellett sterilizálhatok. A gyár fedezi Csehszlovákia egész injekcióstű-szükségle- tét. Több, mint 80-féle sebészeti műszert gyártanak csupán a torok-, orr-, száj- és egyéb üregekben történő beavatkozásra. 1950- ben kezdték meg a diagnosztikus műszerek gyártását is. Idetartozik például a bronchoskop, egy különleges optikai felszereléssel ellátott cső a hörgők vizsgálatára stb. A gyárban most elektronikus műszerek előkészítésén dolgoznak. Ilyen lesz az elektronikus fo- nendoskop a tüdő és szív vizsgálatához, az elektromos hőmérő a test szövetei hőfokának megállapítására és a vérvizsgálathoz használt elektromos hemométer. lakóit. 1938-ban csak 15 óvoda j volt a városban, ma már 63 van;l ez alatt az idő alatt 350 középiskolai osztályt szerveztek. N E P L A P