Néplap, 1953. november (10. évfolyam, 258-281. szám)
1953-11-12 / 266. szám
4 NtPLAP 1053 NOVEMJáER 12, CSÜTÖBWv fi nyírlugosi Rákosi tsz. tagjai túlteljesítik vetéstervüket A nyírlugosi Rákosi termelőszövetkezet tagjai 600 hold földön gazdálkodnak, melyből 500 hold a szántó. A szövetkezetnek 28 tagja van. Ha az előírt 36 százalékot vetnék be kenyérgabonával, akkor ISO holdat kellene vetniök. A szövetkezet .tagjai, mivel 20 hold terület jat átlagosan egy tagra, úgy gondoltak, hogy könnyítene!; dolgukon, legalább 300 holdat kalászossal vetnek be. Ez a számításuk nemcsak terv. hanem valóság. Eddig 250 holdat vetettek he. A hét végére előreláthatólag befejezik a 300 hold kalászos vetését. Valamennyi vetés alá úgy készítették el a talajt, hogy az egészet kombájnnal és aratógéppel tudják aratni. X szövetkezet udvarára november ötödikén bevezették a villanyt. Ma már éjjel is nappali világosság van az egész telepen. Készül a 80 tehenet befogadó istálló. A takarmányelőkészítőt kívül-beliit kimeszelték, bevezették a villanyt oda is — egyszóval, megújult az egész telep. Ezt a fordulatot látva a korábban kilépők közül, nap, mim nap vannak kérelmezők, akik kérik. hogy vegyék vissza őket a termelőszövetkezetbe HIRE k in ti ii mii nini inim minim Iliim ! 7V chtiny nap óla gyakran öleli i körül csípős, szürke füst a j ti !/i) egyházi, takarékpalota Kos- suth.téri homlokzatát. y Kossuth- tér Dózsa György-úti sarkán nagy katlanok alatt pattog a tűz. az „útravalö”. Xern amolyan mese. heti harfiubasült pogácsa. Hanem igazi, iú. tartós lábald való. Asz- /alt, A takarékpalota tövében kibővítik a járdát. V cin sokára ide. kerülnek maid a lánckorlátok, miként a szembélévő sarokra, a Kossuth-étterem ajtaja elé, ugyan, akkor az Állami Áruház, a vele szemben lévő hentesboH és a rá- rosi tanács sarkán húzódó járdák szegélyeire. Azért készülnek ezek a, lánckorlátok, hogy a forgalmas út kereszteződésekben helyes irányba tereljék a f/yalof/járók forgat- mát, elkerülhetővé legyék a — nmtanában gyakran előforduló — baleseteket. A korai vetés eredménye A biri-i Táncsics termelőszövet- kezet 29 családja lelik esen dolgozott a szövetkezet 387 bold földjén. Ennek eredménye, hogy a miniszter- tanács határozatában lefektetett határidő előtt elvégezték a kalászosok vetését. Alkalmazták az élenjáró agrotechnikai módszereket. A frissen zöldelő vetések már messziről hirdetik a határban a biri-i Táncsics termelőszövetkezet tagságának jó munkáját. Bállá Sándor Néplap-levelező. Nagvkálló. De nemcsak a. takarékpalota iö. vében szemlélik az emberek nézelődve az aszfaltozok serény munkáját. Lejjebb, a Dózsa György, úton, mindkét oldalon végig új járdák épülnek. Eltűntek már a bo. kút ficamitó, kényelmetlen, kőlapos járdák, helyükben aszfalt járdák szalagjai futnak majd nyíl- egyenesen a városvégi házakig. légyre változik, szépül a város arculata. S akárhol mégy el a Bcfejexés előtt ns őssi munka a nyíregyházi járás tsx-eiben Álig egy-két nap és befejezik a vetést a nyíregyházi járás minden községében. A dolgozó parasztok már hamarabb is elvetették volna az őszi kalászosok magvait, ha nem jön közbe az esős idő. Most már újra mozog a 7#c\t(n\ gyorsan halad az őszi teles és a mélyszántás. A nyírteleki Győzelem termelőszövetkezetben lS.'f holdon végeztek mély. Métáidul. Éjjel, nappal szántanak a traktorosok a bedöbokori Szabad Xép termelőszövetkezetben. Eddig már több mint 70 holdat szántónak fel. .1 jó talajelőkészités most a nyírteleki Vörös Csillag traktorosainak legfőbb gondja. Plóez István traktoros keltő* műszakban dolgozik. k’ctnrégen lelt tagja a termelőszövetkezetnek Kockás Mihály, aki máris traktoron ül és minőségi munkát végez. Serény munka folyik a nyíregyházi járás termelőszövetkezeteiben. A tsz, iagok valóra akarják váltani a kormány programúiban meg je. lölt feladatot-9 mindent megadnak a földnek, a bő termés érdekében. járókelő, akár a Malom.vtcai új bölcsőde előtt, akár a Bocskai, utcán a frissen leltározott lakóházak elölt, ha a napokban megnyílt új el'.dtóboltokba köszönt be, vagy az épülő járdákat szemléli. — mindenütt egy dolgot tapasztalhat jólesön: a gondoskodást az emberről, * A városi bekebizottság kéri a területi pártszervezetek, üzemek, termelőszövetkezetek bckcfclclö- seit, hogy a megválasztott beke- kiildöttek névsorát mielőbb küldjék el a városi tanács oktatási osztályára a városi béketitkár>Í>Z. * A nyírbátori járás húsz községéből tizenhat község kultúr- munkásai neveztek be eddig a járási kultúrversenyre. A nyírbogának saját gyűjtésű táncukkal, maguk-írta színdarabbal és helyi rigmusokkal készülnek a versenyre. Sportpályát építenek a kisvárdai tanítónőképzősök Egy októberi napsütéses délután a kisvárdai tanítónőképzöben jártam. Szokatlan kép fogadott, a tanítónő-képző tornaruhás növendékei ásóval, kapával, lapáttal, taligákká! nehéz földmunkát végeztek. Mit csinálnak? — kérdeztem csodálkozva. — Sportpályát építünk, fu- rikolunk. ásunk. — hangzott minden felől. Azt csináljuk, amit már régen szerettünk volna —- hangzott a kert túlsó végéről. De már mennek is tovább: az Idő sürget. Az őszi délutánok már rövidek. Hamar esteledik. l-’rissen, lányok! — hangzik egy férfi hang. S a hatalmas betongyűrű már gördül Is a frissen fel- töltött területen. A tanítónőképző DISZ-fiafaljai az igazgató és a testnevelő tanár állandó irányítása mellett építik a sportpályát. Hitetlenkedve csóváltam a fejem, amikor a munka megindulását, a területet láttam. Mondtam is n testnevelő tanárnak: nem lesz ebből semmi. Nem lányoknak való munka ez. Beleunnak. Négy nap múlva újra arrajártam és nem akartam hinni a szememnek: már készen volt a kombinált kézilabda- és kosárlabdapály-a. Mellette szintén készen volt a röplabdapálya és körülötte a 200 méteres futópálya. Ezek az eredmények a DISZ- fiatalokat annyira fellelkesítette, hogy már akkor belefogtak a dobó- és ugrópálya elkészítésébe is. Büszkén kiáltották felém a lányok: 00 köbméter főidet mozgattunk meg négy nap alatt. És a tanulás? — teszem fel a kérdést. Szabadidőben dolgozunk, — kapom a feleletet egy mellettem furikoló diszista lánytól. A DISZ tanulócsoportok egymást váltották szombat délután és egész vasárnap. Nem segített senki, — kérdeztem. Társiskolánk, az óvónőképző DISZ-ifjúsás';i is bekap.csalódott a munkába, — mondják,' A DISZ fiataljai a kisvárdai tanítóképzőben nem riadnak vissza nehezebb fizikai munka végzésétől sem. Lelkesen kapcsolótlnttk be az „Építsük, szépítsük iskolánkat"- mozgalomba. Éppen olyan lelkesedéssel dolgoznak, mint amilyen öntudattal tanulnak. Példamutatói munkával teremtették meg a maguk számára, hogy a sport terén is fokozzák eredményeiket. Jobban,' biztosabban tudnak készülni az MHK-próbázásokra. A sportköri foglalkozásokon pedig minden szakosztály egyidöbon tud dolgozni A sportéletnek új szakasza kezdődik a kisvárdai tanítónőképző és óvónőképző számára. Az állandó sport munkával feltudnak készülni a jövendő munkakörükre, a falu sportéletének vezetésére is. Most elsősorban az ifjúság szocialista szellemben való nevelésére készülnek fel. S ebben is példát mutatnak a tanítónőképző iskola vezetőségi tagjai. Olajos Elza, az iskola- vezetőség DISZ titkára helyesen tanulmányozza a DISK Központi Vezetőségének a kollektív Vezetésről szóló határozatát. Közösen tárgyalják meg az iskola fiataljainak problémáját az Igazgató és a tanár elv-társakkal. Ennek a közös munkának volt az eredménye a sportpálya építése is, amit saját erejükből, pénz beruházás nélkül megoldottak. Példát mulatnak ezek a fiatalok a fegyelem és a hiányzásmentes iskolába való járás területén is. Nem a vörös csillagos napokért, vagy hetekért harcolnak, hanem a vörös csillagos hónapokért: amilyen az első hónap volt. Kántor József DISZ JB. ágit. prop, titkára, Kisvárda. Rádióműsor Színhá Az Állami Faluszínház együttese nagy sikerrel szerepel megyénkben. November 15-től a vá- sá'rosnaményi járásban lepnek lel. Az egész járás népe nagy érdeklődéssel várja őket. * A debreceni Csokonai Színház szombaton és vasárnap este fél 8 órakor „Itt az. cg alatt" címmel háromfelvonásos színművet mutat be a nyíregyházi városi színházban. Nyíregyháza! Béke-mozi; Bátrak arénája. — Dézsa-mozi: A dalnok esküje. — Tiszalök: Ep,v életen át. — Mátészalka: Magános ház. — Nagy. kálfó: A mi falunk. — Kisvárda; Díszmagyar. — Csenger: Iga alatt. — Ujfehértó: Veszélyes őrjárat. Levelezőink beszmnolóia meqvei eseményekről Föl dm ü vC'äszöv et kereteink mind i ^ szemelőtt tartják, hogy kellő meny- uyistfgü és minőségű áru álljon a dolgozó parasztság rendelkezésére, nagy Kondot fordít az igények ki- élesítésére. Kislétán eddig egy kis sötét bolt volt a szövetkezet boltja. Ez nem tudta kellően kielégíteni a vásárlók igényeit. Most a kislétai dolgozók örömére, a községben egy új vegyesbolt építését kezdték meg. Az új bolt tágas, világos és nagy kirakata kifejezően fogja mutatni a falu kulturális fölemelkedését. Ay, új bolt kibővített árukészletté! fogja várni a vásárlóközönséget. Dorogi Mihály Né pl a p - levelező, Ny í rbá tor. < nnepciyes kereteié i.özoit iiyilt meg a váséirosnaményi Szülök Iskolája. Az előadói terem szűknek bi. zonyuit, Ezen az összejövetelen a szülök és a tanéiról: azt beszélték meg, hogy a szülők hogyan segít, heinek a gyermekeknek az otthoni tanulásban. Több szülő elmondotta, hogy milyen segítséget ad gyermekének a jobb tanuláshoz. Az értekezlet igen tanulságos volt mind a szülők, mind a nevelők számára. -1 szülök ígéretet tettek, hogy még szorosabbra fűzik a kapcsolatot az iskolával. I RAY MIKLÓS Vdsárosnamóny. Tiszavasvári község termelőszövetkezetei közül az állam iránti köteezeUségét az őszi kapások beadásából legjobban a Petőfi tsz. teljesítette. A szövetkezet már 100 százalékban eleget tett beadási kötelezettségének. A Munka, és az Uj Élet Szövetkezeteknek van még tenni valójuk a beadás teljesítése körül/ Gáli Jolán Tisza vasvári. Már két hónap lelt el kemény munkával: tanulással. Most az első negyedév előtt állunk. Osztályunk, nak ,a VII. b) osztály úttörőinek az elmúlt időkben az a nagy feladat jutott, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük a hiányzást. Ennek eléréséért úgy harcoltunk, hogy az úttörők meglátogatták a hiányzó tanulókat. Ezzel a módszerrel elértük. hogy naponta 2—3 hiányzó tanuló voll, LAC/A' ISTVÁN Dem ccser, rajtandcselnök. ■Js Mi, a tiszavasvári Alkaloida vegyészeti gvár dolgozói minden erőnkkel harcolunk a terv teljesítéséért. Munkánkat nehezíti, hogy a mákgubók nem tartalmaznak olyan mennyiségű morfint, mint amennyire a vezetőség számított. Ennek ellenére múlt- havi tervünket 100.6 százalékra teljesítettük. id. Reszegi Sándor. Tiszavasvári. NOVEMBER 12, CSÜTÖRTÖK KOSSUTH.Radio: 4.50: Hírek Idöjárásjelentés 4.4-0—8.30-ic: JIck- celi zenés miikor a munkába induló dolgozóknak. Közben: 5-20: A Szabad Nép mai vezércikke 6.00: Cáazdakaien- dárium. 6.50: Torna 7.00: Hírek. Idő- iárá?.iclentéfi 8 20: .Műsorismertetés 11.30: Táncok. 12.00: Hírek, Belföldi lapszemle. Idöjárásjelentés. 12,15: Medgycíi Nándor is zenekara játszik. 13.00: Szórakoztató zene. 13.30: Kórusok. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.15: A Kádió Gyermeku.irágá- nak műsora a kis iskolásoknak 15.00: Népek zenéje. 15.50: Népi zene. 16.00: írók a mikrofon előtt: Veres« Pc-ter Kossuth-dí.ias. 16.30: Emlékezés a Zeneakadémia megnyitására. Előadás. — 17.00: Hírek. 17.05: Külpolitikai kér. (lésekre válaszolunk. 17.20: Népzene. 17.30: A magyar opera, története. II. 18.15: A magyar rádió válaszol falusi hallgatói kérdéseire 18-50: Népzene. 19.00: Hangos U.iság. 20.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 20.10: Mit hallunk holnap? 20-15: Zenés irodalmi tarka, est. 21.00: Francia operett-est. 21.55: Zsolt: Böloeődal. 22 00: Hírek. Külföldi lapszemle. Sport. Időjáráe.ieten- •tés. 22-20: Tánczene. 25.00: Az épülő kommunizmus na fry országában. —- 23.30: Szórakoztató muzsika. 24.00: Hírek Idöjárásjelentés, A nyíregyházi rádió műsora A nyíregyházi rádió minden reggel fél 8-tól fél 9-icr surrúroz mesryei műsort. .. A pénteki műsor: Bolti jelenté*. — Hírek. — Népdalműsor —- Gyermekrádió. Latosaié? a nyíregyházi zeneóvodában. __ Zenei dí'zalbuni. — Esy szép példa. Riport A Komlói Szén bányászati Tröszt Üzemeihez nagy számban felvesz dolgozókat. A szorgalmas io dolgozókból 3 honén alatt betart»«« munkásokat, cgv éven belül fzahmunl-.ástl'.at. vá- la rókát képezünk ki. Kereset a bányász kollektiv szerint. Földalatti munkánál ehhez min. rfen dolgozónak 20. illetve 30 százalék földalatti nótlék jár. Minden komlói dolgozd ehhez külön tizetesenek 10 százalékát .komlói pótlók címé i kanja. A nos es családos dolgozók, családfenntartók évi 40 a ingven illet ményszenhzn részesülnek A hiányzás nélkül dolgozok minden ev eltelte után cev telles renü ..hűség,ruhát“ és földalatti pótlékkal növelt alaokerese'e nek 3—5 százalékig terjedő ötszögben hűségjutalmat kapnak. Napi 8.70 to nntérl háromszori bőséges ellátást biztosítunk Legenvszallás díjtalan. A nem önkényesen kilépettek és nem elboesájtottak — orvosi vizsgálat után — nyomban szerződést köthetnek es 600.— Ft toborzási jutái mat kapnak. A bevált ás igényjogosult r-.t-ozók és akik kitanulják a vájarságot lövő év elsd negyedében, a vájárok még ez évben takast kaphatnak. A minisztertanács határozata szerint a Komlóra munkára lelontkezökst az üzemvezetők kötelesek elengedni. Jelentkezni lehet KOMLÓN A SZéNBá NYáSZATI TRÖSZTNÉL. vagy a Budapesti Kirendeltségen (Budare ' V Tanáes krt 10-) KOMLÓI SZÉNBÁNYÁT’ ............."•* Apróhirdetések Egy jókarban lévő női szőrroebun- dát keresek megvételre Kossuth-u. 58. F. évi augusztus hó 4-én a- tisza- eszlári úton a kenderföldon 1 darab fekete férfi kerékpárt találtak, melyet jogos tulajdonosa kellő igazolás után a nyíregyházi városi és járási rendőrségen három hónaidon belül átvehet. Nagyobb vidéki vállalatunkhoz komoly snakkópzettsésü vezetőteépé- szeket keresünk szívócrázmotorhoz. — Szabol cs-Szatmármegyci Malomipari Egyesülés Nyíregyháza. Yörös»haclrercg Útja 73. Nagy György nyíregyházi Inko3 ctry darab verestarka tehénre kiállított marhalevelét ismeretlen körülmények között elvesztette Berki László nyírbogdányi lakos részére 1952 június 12-én Nyíregyháza A’árosi tanács által átruházott két darab üsző marhalevelét elvesztette. A marhalevél leírása: 1 ^ darab 1951 évi október havi zeemletarka üsző 4146—1953. itk sz. alatt és 1 darab 1951. évi szeptember havi z*?m- Ictarka üsző 4143—1953. itk. sz. alatt, lett átruházva. A marhalevelet megkörözöm és megsemmisítem. Keine- csei Járási Tanács VB. Segédmunkásokat és szakmunkésoxat FELVESZÜNK budapesti építkezéseinkhez, Vidékiek útiköltséget megtérítjük, ingyen szállást és olcsó ebédet biztosítunk. Egy éves szerződésnél 200.— Ft jutalmat fizetünk, dz kötünk 2—3 hónapos megállapodást is. Jelentkezni lehet az ÉM 41/1 Építőipari Vállalat munka ügyi osztályán. Budapest V.. József i Attila-u. 18. Ili. cm. 14. Parav István j munkaügyi vezetőnél. A Szabolcs.Szatmármegyei Néobolt Vállalat Nyíregyháza. Jíákóczi-ut 1. szám. keres megvételre 500 kg.ig tizedes mérlegeket, valamint Berke!- rendszerű gyorsmérleget Bejárónőt felveszek. Kossutli-u. 58. Harmadik ablaknál kopogni. Egv szoba, mellékhelyiségekből állá főbérleti lakás Sólyom-utca 36. ezám alatt átadó. Nyíregyházi Offért Vállalat 60— 300 liter űrtartalomig íahordókat bármilyen mennyiségben vásáról. ír. deklődni Offért Vállalatnál. Luther. ház A, épület. Te!.: 52 _.29. Zongorát bérbe vennék. Cím: Ta~ káe? János, Vécsey-köz 11. Cenerálozott Sachs 100-aa mbtor el. adó. Pacsirta-u. 5 szánt Trungel András nagyltállói lakos egv darab piros-tarka tehénre kiállított. marhalevelét ismeretlen körűimé. nyék között elvesztette. Kádárok felvétetnek Savanyúság és a halkonzervgyár k i re fi - dcltsége hordó szakmunkásokat alkalmaz huzamosabb időre Bareil-hordok javításához Dcmecseri Iparidén. SZ A BÖLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Siklöci Norbert Felelő« kiadó: Varga Sándor Szerkesztőség: Nvireevháza Dózsa G.V..U. 5. Tel.: 11-70. 11-71 11-76 Kiadóhivatal; Nyíregyháza Zsdánov-utea r. — Telefon: 30-00 Szabolct-S2atmái-niegy*i nyomdai pari vállalat. Nyíregyháza Dózsa György-u+eo '5 etám Felelő» vezető: Szilágyi Józsel