Néplap, 1953. október (10. évfolyam, 231-257. szám)

1953-10-31 / 257. szám

4 mai »sómban A begyűjtési miniszter a mi­nisztertanács határozata alap­ján megvonta a szabadpiaci kedvezményt a nagykállói já­rástól (2. oldal) A Szovjetunió Minisztertanácsá­nak és az SZKP Központi Bi­zottságának határozata (3. old.) 13 család 21 tagjával erősödött az újfehértói Ashim Adám tsz. (4. oldal) AZ MDP S1ABOLCS-SIATMARMEGYEI PA RT BÍZOTT SAG AN A K LAPJA S Í V5 OLT AM, 257. SZÁM ARA 50 FILLER 1953 OKTOBER 31, SZOMBAT ELŐRE A „NOVEMBER 7“-MUSZAK SIKERÉÉRT! „November 7 műszakban mulassuk meg, ! melyikünk a jobbik brigád!" A nyíregyházi irodánál tíolgozó Korbács István levele a BocsKai-utcai épületek tatarozását végző Szabó László kőmüvesbrigádhoz Kedves Ezabó szaktdrs! Ügyre közeledik november 7-e, r/ JSayjj Októberi Szocialista Fórra. daloni Sti. évfordulója. E nagy Hu­néi) tiszteletére brigádunk felaján- loüa, hogy « november 1-ig esedé­kes 1851 munkaórát kitevő brigád. tervünket 1300 óra alatt, tehát 551 órával hamarabb teljesítjük. Ezt a felajánlást még október elején tettük. „4c azóta elért eredményeink azt bizonyítják, hogy ennél többet i.>- tudunk teljesíteni. Brigádunk el. határozta, hogy a: építkezésünknél november l.töl 7-ig tarló „novem. bér ?'r’.műszakban tovább növeljük teljesítményünket. üj felajánlá­sunk, hogy 551 óra helyett 051 órával hamarabb teljesítjük tervün­ket úgyt hogy az eddigi 10.\ szá­zalékos teljesítményiinket 200 szú. zalékra emeljük. Brigádunk az irodaház.építkezés befejező munkálatait végzi. Büsz­kék vagyunk munkánk eredményé­re, a háromemeletes szeg iroda­házra. Ti is büszkék lehettck arra a sok lakóházra, ami a Bocskay- utcán a ti kezetek jó munkája nyo. mán válik szebbé. Jó munkánkkal egy célért küzdünk és harcolunk. Úgy ismerünk titeketf mini a ter­melésben kitűnő munkásokai. Ezért elhatároztunk, párosverseny- re hívunk benneteket. Mi betartjuk Ígéretünket% Beiartink a tízperces mozgalmai, naponkint megbeszél­jük az elvégzendő feladatokat és a mukaidőből minden percet kihasz. nálunk. Brigádunkban eddig há. rom átkéyzös volt, most még egy átképzős nevelését vállaltuk. Har­colját ok ü is az új szakmunkások ki neveléséért 'és a terv teljesíté­séért. Mutassuk meat melyikünk a jobbik brigád. Mutassuk meg, hogy jól szervezett brigúdmunkúnk, pá- rosversenyünl: milyen nagyszerű termelési sikerek elérését teszi lehetővé november 7 méltó meg. ünneplésére ! KORBÁCS ISTVÁN sztahanovista kőműves brigádvezető, n yi reg uh á z i iro d a ház. A Damjanich-utcai munkáslakások építőinek nagyszerű felajánlása Hadd lássa az utca, a város népe, hogy megvalósítjuk a kor- mányprogrammot. — mondottál; a (5-os számú Mélyépítő Vállalat munkásai, amikor Nyíregyházán a T’amjanlcli-utcán elkezdték az iker- lakások építését. A környékbeli la­kosság érdeklődve kérdezősködött, amikor a lakásépítkezést megkezd, lek, hogy „minek hordják oda a sok téglát? Házat lógnak építeni talán? Aztán milyen lesz az a ház, mikorra lesz kész, és kik fognak benne lakni?” Varga János munka­vezető elvtárs elmondotta az érdek­lődőknek, hogy azon a helyen, ahol 9 évvel ezelőtt bombái; szántották lel a környéket, most vij kétszobás, fürdőszobás ikerlakásokat építenek a vállalat élmunkásai, sztahano­vistái részére. Két ikerlakást már december 31-re elkészítenek. Az érdeklődők a rövid határidőn cso­dálkoztak a legjobban. Varga János munkavezetőnek és az ott dolgozó Szlráki Mátyás kő­műves brigádjának, — amely — 176 százalékot teljesít, továbbá Holové Péter 180 százalékot telje­sítő kőművesbrigádjának a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére az volt a felajánlása, hogy november 7-ig két darab két­szobás. fürdőszobás, ikerlakást tető alá hoznak. Az építőmunkások rohammunkával kezdtek az építés­hez, a vállalás teljesítéséhez. A két ikerépület már október 29-én tető alatt volt 1 Ekkor a munkások újabb nagyszerű felajánlást tettek : a „november "’’-műszakban ügy dolgoznak, hogy december 31-ig a harmadik ikerlakás építését is be­fejezik. ü. tiszavasvárl hajózsilip építői „november 7"-mtíszabót indítottak Építkezéseinknél, gyárainkban a dolgozók nagyszerű munkafelaján­lások teljesítésével készülődnek a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 3d. évfordulójának méltó megünneplésére. Munkások és mér­nökök. művezetők még szorosabb egységben, egymás munkáját még jobban segítve harcolnak a foga- dalműk valóra váltásáért. A tiszavasvári hajózsilip építői is egyre lelkesebben dolgoznak. A műszaki dolgozók és a termelő brigádok egymással párosán verse- nyezve harcolnak vállalásaik tel­jesítéséért, új termelési sikerek el­éréséért. -November 7-e tiszteletére a zsilipépítkezés dolgozóinak 86 százaléka tett eddig munkai el a. Hul­lást. A fokozódó versenykedvben egyre több munkás csatlakozik a versenyhez. A munkaverseny gaz- dója, az üzemi bizottság jó mun­kát végez a versenyszervezérben. Bán elvtárs, az iib. elnök, Kórik párttitkár elvtárssal és a bizal­miakkal a dolgozók kérésére elha­tározták, hogy ezt a lelkes mniika- versenyt október 30-tói., november 7-ig tartó „november- 7 ’-műszakkal koronázzák. Az elhatározást a mii- szakiak értekezlete követte, ahol megbeszélték, hogyan biztosítják a versenyhez szükséges előfeltétele­ket. Ezután október 30-áu reggel a zsilipépítkezésnél a népnevelők és szakszervezeti bizalmiak hívására több, mint 200 munkás jelent meg a kultúrteremben megtartott röp- gyűlésen. A pártszervezet és szak- szervezet vezetői a munkások aka­ratát fejezték ki, amikor a dol­gozók előtt felvetették, hogy útjára indítják a „november "’’-műszakot. A munkások lelkesedéssel, nagy örömmel fogadták a bejelentést. A munkahősíettéröl híressé lett Márton lnne ácsbrigádja október 2S-ra teljesítette november 7 tisz­teletére tett felajánlását, hefejezte havi tervét. A brigád a röpgyülé- sen vállalta: a zsilipkamrafal két szakaszát terven felül bezsaluzzák és azt, hogy a „november 7”-mű- szakban 160 százalékról 166 száza­lékra növelik teljesítményükét. A jó munkájáról Ismert Redella József köművesbrigádja eddig 141 százalékot teljesített. A brigád most teljesítményének 20 százalé­kos növelésé: vállalta. Ezen kívül vállalták, hogy a terv teljesítése mellett a zsilipkamra falának négy betonozott szakaszáról lebontják a zsaluzódeszkát. Ezzel segítik a Márton-brigád munkáját. Továbbá november 7-ig terven felül az ötö­dik zsilipkamra betonozását vállal. ták el. Eddigi 141 százalékos tel- j ékítményükét így 3 60 százalékra növelik. V. Pethe Károly betonozóbrigádja aiegfogadta, hogy az előirányzott, terven feiiil november 7-ig 150 köbméter betont dolgoz be és tel­jesítményét 145-ről 163 százalékra növeli. A brigád párosversenyre hívta Feterle József betonozóbri- gúűját, amely 125-ről 13S száza­lékra növeli teljesítményét. A két brigád között a vállalás túlteljesí­téséért folyik a párosverseny. Pél­dájukhoz hasonlóan Kábái László talajvízelszívó brigádja. Deli Jó. zsef sztahanovista kovácsbrigádja és még 23 brigád tett íij. értékes felajánlást, amelyek teljesítése a „november 7' -műszak sikereit hoz­za majd. 4 fehérgyarmati járd» befejezte as össi kalászosok vetését A fehérgyarmati járda föagro- nómuga, Szalóki Sándor lapzárta­kor jelentette, hogy a fehérgyar­mati járás egész területén beje. jezték az őszi vetési munkálatokét!. A FÉNYESLITKEI FÜRST SÁN­DOR TSZ. BEFEJEZTE A SZAN- TAS-VETEST A fényeslitkei Fürst Sándor tsz. tagjai az idén is kiadták a jelszót; ha korán vetünk, maga­sabb termést érünk cl. A leg­utóbbi jelentés azt mutatja, hogy valóraváltották szavukat a Fürst Sándor tsz. tagjai. Teljes egészé­ben elvégezték az őszi mezőgaz­dasági munkákat, 100 százalékra teljesítették a vetési tervet. Most 250 köbméter silótakarmányt akarnak készíteni november 20-ig. (MT sajtócsoport) Minden ifjú traktoros álljon csatasorba az őszi terv teljesítéséért A DISZ megyei hixottsúgának felhívása Megyénk gépállomásai az ösz.i terv teljesítésében szégyenlete­sen utolsók az országban. Utolsónak lenni ma annyit jelent, hogy veszélyeztetve van jövőévi kenyerünk. A magas termés elérésé­nek, az életszínvonal emelkedésének kulcsa most a gépállomások traktoristáinak kezében van. Az ő jó vagy rossz munkájukon mn- lík: jövőre bőségesen jut-e Kenyér a dolgozó nép asztalára. Az őszi gabonafélék vetésének határideje lejárt. Ezért fiatal traktorosainknak elsősorban kell küzdeni, hogy minél hamarabb teljesítse megyénk a vetési tervet, hogy kenyérgabonánk vető­magja mielőbb a földbe kerüljön. A megyei DISZ-bizottság örömmel üdvözli a nyírmadai, má­tészalkai és az ófehértói ifjú traktorosok kezdeményezését, akik va­sárnapi békeműszakot indítottak el, és vállalták, hogy ezen a na­pon tervüket 200 százalékra teljesítik. Megyénk ifjú traktoristái sorakozzatok fel az élenjárókhoz. — Csatlakozzatok ti is a vasárnapi békemííszakhoz. Mutassuk meg, hogy nem leszünk utolsók a megyék versenyében. PUSZTAI JÓZSEF. DISZ. megyei titkár. I .4 fehérgyarmati téglagyár már túlteljesítette éves nyerstéglugyáriási tervét Számos példa van rá, hopp a szavak és a tettek egységes egésszé lettek téglagyárainkban, mint ahogyan elválaszthatatlanul összefügg terveink teljesítése né­pünk jólétének növekedésével. Egy­más után érkeztek a győzelmi je. leütések. Most a fehérgyarmati tégla, j gyár dolgozói és vezetői örömmel jelentették: október 26-ra teljesí­tenék a nyerstéglagyártás éves tervét, sőt terven felül Iß.720 da­rab téglát, termeltek. Ehhez a sikerhez jelentősen hoz­zájárult a munkások és a műszaki vezetők szoros együttműködése, valamennyink lelkes elhatározása, hogy a tőlük telhető legjobb mun. kával járulnak a kormánypro- gramm megvalósulásához. Jelentő­sen megnövelték gépeik kihasználá­sát. Présük óránkénti normája 2100 tégla. A munka helyesebb meg szervezésével és a teknőkeverő kanalainak átszerelésével elérték, hogy a i>rés óránkénti teljesítmé­nye előbb 3000, majd, 3300 tégla termelésére nőit. Mindehhez hozzá, járult a munkások lelkes versenye, amely a maga nagyszerűségében a Sayy Októberi Szocialista Forrada­lom 30. évfordulójának közeledte, vei bontakozott ki. Köcsön László brigádja például 1\0 százalékról 170 százalékra fokozta teljesítmé­nyét. Köcsön László brigádvezető- rőt és brigádjának tagjairól. Nagy Gábor és iá. Szegedi Károly bá. gyászokról. Kormány Tibor kocsi- zóról és Varga llóza lerakóról az egész üzemben elismeréssel beszél­ne7;. .4 fehérgyarmati téglagyár dol­gozót most újabb sikerekért indul­tak harcba a november 7 tiszteleté­re folyó versenyben. Megfogadták : a nagy évfordulóig hátralévő egy hét alatt még 100.000 nyerstéglát gyártanak terven felül. A nyírbátori Lenin tsz. fiataljai valóra­váltottál; igére!ükét Néhány hónappal ezelőtt tették meg versenyfelhívásukat a Lenin tsz. diszistái, amelyben versenyre hívták az ország valamennyi szö­vetkezeti fiatalját. A fiatalok megfogadták, hogy a termelés rohamcsapatává válnak. Vállal­ták, hogy az új agrotechnikai módszerek alkalmazásával a szö­vetkezet homokos területén hol- dankénti 85 mázsa burgonya és májusi morzsoltban számított 16 mázsa kukoricatermést érnek el. Napraforgóból 8 mázsás átlagot vállaltak holdanként. A fiatalok DISZ brigádot ala­kítottak és több mint 30 holdon j kezdtek el termelni. Egész évben ] lelkesen dolgoztak. Négyszer ka- j pálták meg a fészektrágyával es j beárnyékolási módszerrel vetett' burgonyájukat és 90 mázsás ter­mést értek el holdanként. A ku­koricát négyzetesen vetették, négyszer kapálták és pútbeporoz- ták. Ebből is és a napraforgóból is túlteljesítettek váHa'ásukót. A nyírmadai gépállomás teljesíti november T - re tett vállalását (Tudósítónktól.) A nyírmadai gépállomáson az őszi munkák megkezdésekor a gé­pek hanyag kijavítása következté­ben sorozatos gépállások akadá­lyoztál; a munkát. Az egy gépre eső napi teljesítmény alig 1—2 hold között volt. így kerül: a gép­állomás a megyei versenyben a 21. helyre. Nehéz küzdelmet követelt a nyírmadai traktorosoktól a kiesés behozása. De sok függött a veze- ; óktól is a munka megszervezése terén. Jól dolgoztak a nyírmadai trak­torosok. Ezt bizonyítja, hogy az október 25-i ötnapos jelentésnél már a 7. helyen szerepelt a ver­senyben a nyírmadai gépállomás. A november 7-re tett vállalás lelke­síti a traktorosokat. Megfogadták, hogy november 20 lg teljesítik őszi tervüket és ezzel együtt éves tervü­ket is. Ed-lic éves tervüket 80. őszi tervüket 51.9 százalékra tel­jesítették. Sok traktornál szervez­tek kettős műszakot. A gépállomás vezetői minden éjjel ellenőrzik az éjszakai munka minőségét. Az éj­jeli ellenőrzések alkalmával egy szerelő is megnézi a traktorokat, hogy az esetleges hibákat helyszí­nen javíthassák ki. A vetőszántás mindenfelé eléri a 22 centimétert. Újvári István élenjáró traktoros- már 149 százalékra teljesítette éves tervét, azonkívül kiváló minőségű munkát végez. Bihari János trak­toros szeptember hónapban telje­sítette éves tervét, a múlt hónap­ban 4-100 forintot keresett. 156 szá­zalékra teljesítette őszi tervét ed­dig. Sok termelőszövetkezet van még, amelyik elmaradt a vetéssel. Ezért fogadták még a gépállomás dolgo­zói, hogy ezentúl minden vásárnál béke-műszakot tartanak és valóra váltják november 7 tiszteletére le - fogadalmukat, B-. 1 'Világ proletárjai eg.tj.esüljetek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom