Néplap, 1953. október (10. évfolyam, 231-257. szám)

1953-10-04 / 234. szám

(Világ, fivoletávíai egt/cjülhetek f A iiaza javára, a maiad hasznára. legyezz béhehölcsönf! AZ MDP SIABOLCS - SÍ AT MÁRMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁN AK LAPJA X. ÉVFOLYAM, 234. SZÁM -\RA 50 K1LLEH 1953 OKTÓBER 4. VASÁRNAP Falusi népnevelőink elsőrendű feladata: a termelőszövetkezetek megszilárdítása A kormányprogramm elhang­zása óta számos olyan rendelet jelent meg, amely segíti a ter­melőszövetkezetek további fejlő­dését, gyarapodását. A 10 száza­lékos beadási kedvezmény, a gép­állomással szemben fennálló tar­tozás, s a tavalyi beadási hátra­lék elengedése, a rövidlejáratú hitelek törlése s még számos ren­delkezés már is érezteti hatását. A kormányprogramm, s az azóta megjelent rendeletek magukkal hozták a szövetkezeti tagok élet- színvonalának emelkedését is. A kormányprogramm tehát már is érezteti hatását, de még az eddi­ginél is szebb jövőre nyújt kilá­tást. Az új begyűjtési rendelet a mátészalkai Zalka Máté termelő- szövetkezetnél 250 mázsa burgo­nya, közel egy vagon kenyér- gabona, 87 mázsa napraforgó­többletet jelent. A háztáji földek területének kibővítése, a háztáji tehenek utáni tejbeadás eltörlése szintén mind a szövetkezeti tagok életszínvonalának emelkedését szolgálja. A dolgozó parasztasszo­nyokról sem feledkezett meg a kormányprogramm. Anyasági se­gélyben részesülnek a termelőszö­vetkezetben dolgozó anyák. Ahhoz, hogy szövetkezeteink tagjai boldogan éljenek, erős, szi­lárd termelőszövetkezetekre van szükség -A termelőszövetkezetek megszilárdításáért elsősorban párt- szervezeteink népnevelői a fele­lősek. Falusi pártszervezeteink legfontosabb feladata tehát a meglévő népnevelőhálózat kibő­vítése a munkában élenjáró, a termelőszövetkezet mellett szilár­dan kiálló párttagokkal és pár- tonkívüli dolgozókkal. Állítsa azonnal munkába a pártszervezet valamennyi népnevelőjét s adjon olyan segítséget munkájukhoz, mint a birii Béke tsz. pártszerve­zete. Itt a népnevelőértekezleten arról beszélt Szilágyi elvtárs, a pártszervezet titkára: a népneve­lők papírral, ceruzával a kézben számítsák ki, mennyi lesz egy-egy tag jövedelme, mennyivel emelke­dik jövedelmük a rendeletek meg­valósításával. A pártszervezet ve­zetői állandóan segítik és ellen­őrzik a kisgyűlések megtartását, a népnevelők munkáját. A kormányprogramm elhang­zása után nem egy termelőszö­vetkezetben igyekezett az ellenség azt félremagyarázni s a pártszer­vezet ébertelensége folytán nem egy becsületes dolgozót sikerült megtéveszteni. Éppen ezért ter­melőszövetkezeti tagjaink egy ré­sze határozatlan, ingadozik. Párt- szervezeteink népnevelőire vár az a feladat, hogy ezeket az ingado­zókat meggyőzzék a nagyüzemi gazdálkodás előnyeiről. Vannak szövetkezetek, ahol az ingadozók­kal szemben nem a meggyőzés, hanem a kizárás eszközét alkal­mazzák, vagy akarják használni. Ezt a hangot verjék vissza nép­nevelőink, mert a szövetkezet fej­lődéséhez, a munkák jó elvégzésé­hez nem elegendő a föld, a gép, ah­hoz elsősorban dolgos emberekre van szükség. Az ingadozók meg­győzésénél elengedhetetlenül szük­séges, hogy az agitátorok ismer­jék azokat az okokat, amelyek a csoporttagokat a kilépés elhatá­rozására késztették. Nem elég csu­pán a kormányrendeleteket is­mertetni, vagy elmondani, meny­nyivel növeli ez egy-egy tag jö­vedelmét. Vannak szövetkezeti tagok, akik meg vannak ugyan elégedve jövedelmükkel, de sérel­mesnek találják munkabeosztásu­kat, vagy jogos kifogásuk van a vezetés, az irányítás ellen. A népnevelők feladata az ilyen és hasonló problémák megismerése s azok megoldásához segítséget adni. Nem szabad azonban megfeled­kezni az ellenséges elemekről. Ezek a szövetkezet fejlődését gá­tolni akarják, tehát sürgősen el kell távolítani őket a szövetke­zetből. A népnevelők feladata, hogy leleplezzék és meggyűlöltes- sék az ellenséget, hogy elmondják a szövetkezet becsületes dolgozói­nak, hogyan igyekeznek ezek gátolni a szövetkezet fejlődését, akadályozni a kormányprogramm mielőbbi megvalósulását. A ga- csályi Dózsa tsz-ben Muha elv­társ, a pártszervezet agitátora kisgyűlésen mondotta el, hogy Győri Endre volt rendőrtörzsőr­mester, aki a múltban a dolgozó parasztok egyetlen tehenét is el­vitette, most maga szervezte a kilépési kérelmekhez az aláíráso­kat. Azt hazudta, hogy a nagy­üzemi gazdálkodás nem biztosítja a tagok jobb életét, hogy a kor­mány nem segíti tovább a terme­lőszövetkezeteket. Muha elvtárs kiszámította, hogy az új rendele­tek 500 ezer forinttal gyarapítják a szövetkezet vagyonát s így a tagok jövedelmét is. Muha elvtárs fáradhatatlan munkája eredmé­nyes volt, a Dózsa tagjai felis­merték Győriben az ellenséget, aki szép életükre tör. Kizárták soraikból és a gyalázatos ellenség tsz. elleni izgatásért már meg­kapta büntetését. A termelőszövetkezetek megszi­lárdításáért folyó harc, a még in­gadozó, vagy becsületes szövet­kezeti tagok megnyerése nem könnyű feladat. Fáradhatatlan szívós, felvilágosító munkát kö­vetel népnevelőinktől. Ezt a har­cot csak úgy nyerhetik meg agi­tátoraink, ha munkájuk minden­napos állandó harcos agitáció lesz. Az ellenség újabbnál újabb esz­közökkel próbálja szövetkezetünk fejlődését akadályozni, a szövet­kezetei bomlasztani. Napjainkban leggyakrabban az őszi szánt- tás, vetési munkák ellen lázíta- nak. Mondják el népnevelőink, hogy az ellenségnek ezzel az a célja, hogy jövőre kisebb darab kenyér kerüljön a dolgozók aszta­lára. Mutassanak rá arra, hogy a késés több vetőmagot igényel és a késői vetéssel több mázsával kevesebb terményre számíthatnak jövőre. Népnevelőink feladata, hogy állandó felvilágosító munká­jukkal leplezzék le mindazokat, akik a szövetkezet megbontására törekednek és nyerjenek meg minden még ingadozó, de becsű- ’«tes szövetkezet? tage MEGYÉNK EGY NAPJA » Ujfehértón új tagokkal erősödtek a termelőszövetkezetek Fiúotthon épül Berkeszen Az országos tanácskozás óta egyre több dolgozó paraszt ismerte fel Ujfehértón is, hogy számításukat a szövetkezeti gazdálkodásban találják meg igazán. A Vörös Csillag tsz. hat, a Kongresszus és a Petőfi tsz. két-két új belépő taggal erősödött az utóbbi napokban. Az újfehértói Vörös Csillag tsz. «zerkétszáz hold földjén kilenc­ven szövetkezeti tag gazdálkodik. Sok föld jutott a tagságra, mégis megbirkóztak vele. Rövidesen gazdag zárszámadás hirdeti majd a szövetkezetiek jó munkáját, öt kilogramm terményt osztottak eddig munkaegységenként, huszonöt-harmi ne mázsát vitt haza átlagosan a tagság. Emellett a kormányintézkedések, a beadási kötelezettség csökkentése, a tavalyi ÁMG tartozás, a rövidlejáratú hitel elenge­dése 746 ezer forinttal emelik a közös vagyon értékét. Mindez nagy vonzóerőt gyakorol a még kívülálló egyéni gazdákra, akik közül hatan most lettek a Vörös Csillag tsz. tagjai. Giliga János már négy hete szövetkezeti tag, s azóta rendsze­resen dolgozik. Szomszédjával, Kiss Mihállyal, aki már régi szövetke­zeti tag — hasonlította össze jövedelmét. A tények Kiss Mihály és a szövetkezeti gazdálkodás mellett szóltak. Cséplés után negyven mázsa terményt és közel 2000 forintot vitt haza. Sokat vár a zárszámadás­tól is. Az ő példája láttára lépett he Giliga János a szövetkezetbe és zárszámadáskor már ő is 100 munkaegység után részesedik. Majorosi Mihály az iparból tért vissza a tsz-be. A napokban lépett be a szö­vetkezetibe Barna Mihály, Pistái Miklós és még több egyéni dolgozó paraszt. Közülük többen már részt vesznek az őszi munkában, ők is hozzájárultak ahhoz, hogy 94 hold ősziárpájuk már szépen zöldéi — ebből 50 hold keresztsoros vetés — ötven holdon rozsot már a földbe tették. A napokban megkezdik a búza vetését is. öt traktor és egy vontató segíti őket az őszi szántás-vetési munkálatokban. Kétszáznegyven gyermek részére fiúotthon épül Berkeszen. Az iskola és a lakúszárny belső vakolása tel­jesen készen van, sőt az iskolai szárnyon már a külső vakolással is végeztek. Az építők szeptember havi tervüket 105 százalékra tel­jesítették. Az átadási határidő szerződésileg ez év vége. Ezt a határidőt az építkezés dolgozói egy hónappal meg akarják rövidíteni, Vagyis november S0-ra átadják az épületet az iskola igazgatójának. A fiúotthon újabb bizonyítéka annak, hogy népi áemokréunánk szerető gondoskodással neveli a, gyermekeket is és meleg otthont ad azoknak is. akik a mtilt béna miatt elhagyatottak lettek. Ennek, tudata füU az építők ver­senykedvét, ami segíti őket tervük hatdridöelőtti teljesítésében. A záhonyi MÁV dolgozói békeharcos napokat tartanak Hazánk kincseskapujában, Záhonyban már sokszor megmutatták a MÁV. dolgozói hazasze­retetüket, munkaszeretetüket. Ezúttal ismét ők a kezdeményezők. Elhatározták, hogy szeptem­ber 23-tól november 7-ig „Békeharcos napokat*' tartanak. Ezen belül 27-étől koreai újjáépítési hetet rendeztek. Vállalták, hogy ezen a héten minden nap a legnagyobb lelkiismeretességgel, felkészültséggel végzik munkájukat. A záhonyi vasutasok ezt a hetet azzal fejezték be, hogy tegnap reggel 6 óra 14 perckor elindították Diós­győrbe a 3000 tonnás békevonatot. Ez a tizedik békevonat, amelyet a záhonyi vasutasok ebben az évben útnak indítottak. A mostani Diósgyőr­be indult békevonat menetidejét is lerövidítették a vasutas dolgozók. Rákóczi Zoltán mozdonyve­zető, Petrof János és Kertész József rakodóbri­gádjai segítették elő a menetidő csökkentését. A záhonyi vasutasok öt új békebizottságot alakítottak a békeharcos napok alatt. Most már minden műszaknak van békebizottsága. így ösz- szesen 19 a záhonyi vasutas dolgozók békebizott­ságainak száma. A dolgozók 98 százaléka jegyzett békeköl­csönt a jegyzés első két napján. Jó munkájuk mellett békekölcsön-jegyzéssel is hozzájárulnak a békeharcos napok sikeréhez, a kormány pro- grammjának megvalósításához. Nagy sikere van a Nyíregyházán megrendezett bélyegkiállításnak Tegnap délelőtt 10 órakor nyitották meg a szabolcs-szatmármegyei bélyeggyűjtő kör kiállítá­sát. A kiállítást Nyíregyházán a Magyar-Szovjet Társaság új városi székházában rendezték meg. A kiállítás a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének, a Filatéliai Vállalatnak és a helyi bélyeggyűjtők anyagából áll. A kiállításon meg­találhatók a Szovjetunió, a Kínai' Népköztársa­ság, a népi demokráciák, valamint a tengerentúli országok bélyegei is. Külön érdekességként sze­repelnek az állatképes, tájképes, sport, gyermek, történelmi és művészeti motívumú gyűjtemé­nyek. Legnagyobb érdeklődés mutatkozik a ki­állított gazdag bélyeganyagok közül a Szovjet­unió eddig megjelent és ittlévő összes bélyeg­anyaga iránt. 1921-től egészen a legutolsóig — amelyik Tolsztoj Leó 125. születési évfordulóján jelent meg — megtalálhatjuk a szovjet bélyeg­sorozatok példányait. Már szombaton is sok lá­togató nézte meg a bélyegkiállítást, vasárnap azonban még nagyobb tömegek készülnek a bé­lyegkiállítás megtekintésére. Nyíregyházára érkezik és megtekinti a bé- lyegkiállitást Melnyikov elvtárs, a VOKSz. ma­gyarországi képviselője. Ma nyitják meg ünne­pélyesen a Magyar-Szovjet Társaság bélyeggyűj­tő szakosztályának nyíregyházi helyiségét, ugyan­akkor alakul meg a bélyeggyűjtő szakosztály is, A háromnapos kiállítást csoportosan látogatják a város üzemeinek dolgozói és diákfiataljai. A nagykállói gépállomás két traktorosa csatlakozott a 9 napos mozgalomhoz „A napokban kinn a határban, a traktor mel­lett olvastuk a Néplap­ból Tamás József tisza- vasvári traktoros ver­senyfelhívását, amelyben a megye minden trakto­rosát felhívja: csatlakoz­zon a 9 napos mozga­lomhoz. Mi G. 35-ös traktorral dolgozunk a nagykállói gépállomá­son. Két műszakban szántunk és vetünk, éj­jel-nappal dolgozunk a géppel és műszaknor­mánkat rendszeresen teljesítjük. Éves tervün­ket, amely 415 normál- hold, idáig 163.5 száza­lékra teljesítettük, őszi tervünket pedig 52 szá­zalékra. * Mi mindketten tagjai vagyunk a nagykállói „Uj Barázda“ termelő- szövetkezetnek, ott igyekszünk jó munkát végezni. Meg is van az eredmény. — Idáig 18 —16 mázsa kenyér- gabonát kaptunk a szö­vetkezettől, mint termé­szetbeni juttatást, A gép­állomástól 8.345 forint munkabért, és 905 forint prémiumot kaptunk fe- jenkint. Nemcsak tudjuk, ha­nem érezzük is azt, hogy a mi munkánktól igen nagyban függ az, hogy milyen lesz a szövetke­zet jövőévi termése, és hogyan növekszik tagsá­gának életszínvonala, ve­le együtt a mi életszín­vonalunk is. Ezért elha­tároztuk, hogy mi is csatlakozunk Tamás Jó­zsef versenyfelhívásához és vállaljuk, hogy de- kádtervünket nem 9, ha­nem 8 nap alatt teljesít­jük, az üzemanyagfo­gyasztást 96 százalékra csökkentjük, amely 312 forintot jelent dekádon- kint. A rendszeres mű­szaki karbantartást min­dennap elvégezzük,-ezzel az alkatrészfogyasztás költségeit 980 forintról 560 forintra csökkent­jük. Előre megbeszéljük a szövetkezet növényter­melési brigádvezetőjé­vel: a területet, amelyen dolgozni fogunk, előre takarítsák le. Az üres­járatot a legminimáli­sabbra csökkentjük, — Egész munkánkat úgy végezzük, hogy a minő­ség ellen semilyen ki­fogás ne merülhessen fel. Tudjuk, hogy a jó munkának magasabb termés lesz az eredmé­nye. BOROS ISTVÁN, sztahanovista traktoros. BOROS JÓZSEF traktoros,

Next

/
Oldalképek
Tartalom