Néplap, 1953. április (10. évfolyam, 78-101. szám)

1953-04-02 / 78. szám

lüöü ÁFiULlü 2. CSt'ToUT: PARTÉPÍTɧ fi nagyháilói járás tömegszervezeteinek pártirányításáról Előre ó^felszobactutasi hét győzelméért 12 százalékkal emelkedett a tcljesítméuy a tiszavasvárl hajózsilip építkezésénél Pártunk mindig nagy jelentősé­get tulajdonított a töruegszerveze- teknek. Kovács István elvtárs, a járási titkárok multévi országos értekezletén is aláhúzta, hogy a ’lártonkívüli falusi aktíva klépíté. 'éhen, a párt és a tömegek kapcso­latának szélesítéséiben, valamint a i'ultt elölt álló közvetlen feladatok megoldásában fontos szereptik van ' t omegszér vezetetnek. A párt a tömegszervezetek nélkül etn képes politikáját megvalósí- tnl. A tömegszerrezetek hatalmas -aílsőset nyújtanak a pártezerve- eteknek a párt- <5s a kormányba- irozailok végrehajtásában, a fel- datok megvalósításában. járásúit khan, a nagy káliói járásban is tapasztalhatjuk ezt, mert, ahol a pártszervezetek meg­felelően foglalkoznak a tömegszer. vezetőkkel: segítik munkájukat, feladatokat adnak nekik és ellen­őrzik azok végrehajtásai, ott- a lömegszervezetck nagy eredménye­ket tudnak felmutatni. Különösen nagy segítséget tud adui a párt- szervezeteknek pártunk segédesa- pata, a DISZ, A DISZ-fiatalok a termelés rokamcsapatalvá, az új módszerek bevezetésének úttörőivé válnak, ha a pártszervezetek meg­felelően foglalkoznak velük. A nagy- kállóí Uj Élet termelőcsoport DISZ-Szervezete például csatlako­zott a nyírbátori Lenin termelő, szövetkezet DlSZ-fiataljainak- fel­hívásához és vállalta, hogy az új agrotechnikai eljárások alkalmazá­sával a tervben előírtnál jóval ma­gasabb terméseredményt ér el. A fiatalok felajánlása magával ra. gadta az egész csoportot, s a DISZ.tagak példamutatása nyomán a tavaszi munkáknál mindenütt hasznosították a szovjet élenjáró módszereket: az őszi kalászosokat fej trágyázták, a tavasziakat ke- resztsorosan vetették. A fiatalok lendülete azt eredményezte, hogy a tavaszi munkákat határidő előtt elvégzik. . Abökönyl MNDSZ*sziervezet mvm- kúja is csak az utóbbi Időben válto­zott meg gyökeresen, amióta a párt- szervezet feladatokkal bízza meg és a párttttkár elvtárs személyesen is .ellenőrzi: az MNDSZ-ben dolgozó kommunisták hogyan hajtják végre a feladatokat, A bökönyi MNDSZ- asszonyok — különösen a felsza­badulási héten — igen jó eredmé­nyeket érteik el. A szervezet tag. jai tevékeny népnevelőmunkát vé­geznek, s az ő körzetükben nin­csen olyan dolgozó paraszt, áld adósa lenne államunknak, vagy el lenne maradva a tavaszi munkák végzésével. Érpatak járási elsőségét a tavaszi munkákban nagymérték­ben elősegítette a Magyar-Szovjet Társaság helyi szervezete, mert a szervezet tagjai tevékeny népnevelő munkát végeztek még a tavaszi munkák megkezdése előtt és elmon­dották, hogy a szovjet kolhozok mi­lyen nagy terméseredményeket ér­tek el a korai szántás-vetéssel az élenjáró agrotechnikai eljárások alkalmazásával. A balkányi állami gazdaságiban a tavaszi munkákat a tengeri és a burgonya ültetése ki­vételével befejezték. Ehhez nagy- részben hozzájárult az is, hogy a gazdaságban élénk verseny folyik amit a szakszervezet ébrentart, rendszeresen értékel. A szakszer­vezet nagy gondot fordít az egész ségvédelexure Ls. Most például egy fürdő építését vették tervbe. Ezekből a példákból is látható: a tömegszervezetek igen nagy segítséget tudnak adni a feladatok megoldásához, csak meg­felelően kell foglalkozni velük. A nagykállói járás a begyűjtés­ben az utolsó helyen van a megyei versenyben, s a tavaszi munkákkal Is elmaradtunk. Ez azt mutatja: pártszervezeteink nem használták fel kellő mértékben a tömegszerre- zetekben lévő nagy erőket. A járás pártszervezeteinek hibá ja elsősorban abból adódik, hogy maga a járási pártbizottság sem fordít gondot a tömegszer rezetek munkájára. A járási bizottság ugyan rendszeresen beszámoltatja a tömegszervezeti funkcionáriuso­kat munkájukról és határozatokat is hoz az egyes hibák kijavításá­ra, azonban eaokmek a határoza­toknak az útját, a végrehajtását már nem ellenőrzi. Az alapszervezeti titkároknak is igen sokat beszélünk a tömeg- szervezetek fontosságáról és a tit­kári értekezleteken igen sok jó ha­tározatot hoztunk a tömegszerveze­tek munkájának megjavítására. De a pártbizottság itt sem ment to­vább a határozatok hozatalánál, mert még egyetlen alapszervezeti titkárt sem ellenőriztünk, hogyan hajtja végire ezeket a határozato­kat és senikit séta vontunk felelős­ségre ezek elmulasztásáért. A já­rási DISZ-bizottság üléseit is igen ritkán látogatjuk. Ezért van az, hogy a járási pártszervezetek több. gége nem segíti a tömegszervezetek munkáját. A Jiagykállól gépállo­más pártszervezete nem irányítja a szakszervezetet, ezért az nem látja el jól feladatát: nem értékeli rend­szeresen a versenyt, s ez nagyban visszahúzza a verseny-lendületet. Já­rásunkban különösen nagy hibáik vannak az MNDSZ és az MSÉT segítésénél. rá rtszervezetelnknek látniuk kell, hogy járásunk nagy lemara­dását csak úgy tudjuk behozni, ha az eddiginél sokkal jobban mozgó­sítjuk a dolgozókat a feladatok végrehajtására. Ezt pedig a tömeg- szervezetek nélkül nem lehet elvé­gezni. Éppen ezért a pártszerveze­teknek sokkal nagyobb gonddal kell foglalkozniuk a tömegszervezetek­kel, irányításukkal, munkájuk el­lenőrzésével, aktivistáik bevonásá­val az agitáció* kollektívákba, hogy a tömegszervezetek járásunk­ban is betöltsék hivatásukat: moz­gósítsák a dolgozókat a párt által kitűzött feladatok megvalósítására. Szabó Júlia, a. nagykállói járási pártbizottság párt. és tömesszervezeti osztályá­nak vezetője. A szikrázó napsütéses vazárnapdélelőtt csend­jét Piritón egyhangú dobpergés szakította meg, amint a hívek ki­jöttek a templomból. Tudomására adatott mindenkinek, akit érde­kelt, hogy még a délelőtt folyamán népnevelőérte­kezlet lesz. Tóth Anna. a községi tanács begyűj­tési osztályának dolgo­zója a hír hallatára meg­állt : „Hiába, kötelesség az kötelesség” — gon­dolta és várakozni kez­dett a templom előtti té­ren. Bentröl orgonaszó hallatszott, de úgylát­szik, ez nem nyugtatta meg a népnevelőnket, mert türelmetlenül dob­bantott lábával és fenn­hangon /dünnyögte; „A fenének játszik ilyen so- káig, jöhetne már, mert elkésck az ebédről.’1 Nem kellett sokáig vá­rakozni. A karzati tel já­ró ajtajában előbukkant angyal Mihály. — Gyere már, — szólt eki türelmetlenül a lény, — népnevelőérte­kezletre kel 1 menni. Miért maradtál ilyen so­káig? — Ugyan, — válaszolt a férfi, — tudod, a pa­pjaik megköveteli, hogy a kántor menjen el a legutoljára a templom­ból. — Aztán va'ami olyasfélét morgott, hogy tán nem dolgozik eleget egész héten, mint a köz­ségi tanács mezőgazda­sági előadója, még va­sárnap is zavarják hol­mi népnevelőértekezlet­tel, Az értekezlet szín­helye felé menet talál­koztak Travel Annával, aki szintén a községi ta. nács alkalmazottja. Ép­pen Kék Mihálynéval beszélgetett, a volt föld- birtokos feleségével. így együtt mentek tovább. Amikor a három „nép­nevelő” az értekezlet színhelyére érkezett, már voltak ott vagy ötvenen, a különböző KTSr-ek, a Bamevál, Sernevál és még ki tudja milyen vál­lalatok küldöttei, Eny- nyivel is kezdték meg az értekezletet. (A töb­bi 250 népnevelő csak „papíron van meg”, így nem is lehettek itt.) Az értekezlet előadója megkezdte beszédét: — Kedves elvtársak! Nem leszek hosszú, mert most a tettek ideje van. Csu­pán a községünk kérdé­sét akarom mélyen kiér­tékelni a begyűjtés és a mezőgazdasági munkák helyzetében és néhány szempontot adni, hogy ezen keresztül jobban tudjanak agitálni a nép­nevelők a dolgozók felé. Tudják, elvtársak, hogy a mai feszült nemzetkö­zi helyzetben, amikor a háborús gyujto-atókegy- re jobban szítják a hely. set kié’ezödését, amikor Titó láncos kutyái tig­risként morognak hatá­raink felé. — el kell mé­lyíteni magunkban a fe­lelősség vonalát. Elvtár­sak! Befejezésül még csak annyit: a népneve­lőknek át kell beszélni ezt a dolgot, s a községi tanácsnál ki kell tárgyal­ni a helyzetet és a nép­nevelőknek konkréten kell agitálni a dolgozók felé, hogy ez megmutat­kozzon a begyűjtés és a tavaszi munka kérdésé­ben.” Ezután hozzászólások következtek. Elsőnek egy városi öltözetű ember állt fel és üdvözölte a népneveloértekezletet a Baromfi Vállalat nevé­ben, majd különböző szervek kívántak a nép- nevelőértekezletnek sok sikert. Ezalatt a járási be­gyűjtési osztály kikül­döttje idegesen fészke- lödött helyén. Majd fel­ugrott és ö kezdett be­szélni; „Az elvtársak nem méllyednek el a kér­désben- Ki kell értékel­ni, hogy mi a népnevelő­értekezlet hibája. Az a baj, elvtársak, hogy a népnevelők között igen kevés a dolgozó paraszt, ezért nem tudnak oda hatni, hogy eredmények legyeriek. Éppen ezért lenne egy javaslatom, hogy az eredményekben ne legyen lemorzsolódás és büszkén jelenthessék az elvtársak a tervek határidőelőtti tejesíté­sét: mivel nincsenek dol­gozó parasztok az elv­társak között, ezért az elvtárSaknak meg kell duplázni erőfeszítései­ket. így tudnak majd eredményeket elérni-” S így, az értekezlet végére érve, az előadó felállt összefoglalni a vita tanulságait. Ugyan tett volna még egy hoz­zászóló, — a népneve'ők között lévő három dol­gozó parasztok egyike, — aki el akarta monda­ni, hogy talán úgy lehet­ne javítani a népnevelő- munkán, hogy az agitáto­rok példamutatóan te je- sítsék a kötelezettségei­ket, s az élenjáró dolgo­zó parasztokat, akik van­nak jónéhányan, vonják be az a"itdciós munká­ba. Azonban az előadó leintette őt: ..Elvtársak, azt hiszem, a további beszéd csak szófecsérlés lenne, hisz olyan mél-’en és alaposan tárgyaltuk ki a helyzetet. Úgy gon- do’om, ez a mai értekez­let igen sokat adott min­denkinek. eredménye a munka vonalának fellen­dülésében mutatkozik majd meg.” Ezzel a népnév el őért e- kezlet végétért. Csodálatosképpen azon­ban Piritón egy cseppet sem javult a begyűjtés „vonala“ és a tavaszi munkák „kérdését” sem tudták elég jól „elmé'yi• feni”, mert a szántás- vetéssel is az utolsó he­lyén kullognak. — ÁFRA — A felazabuduhtei bét kezdete előtt a tisza vasvári hajózsilip építkezé­sénél is versenyre keltek a dolgo­zók, hogy tervük túlteljesítésével mutassák meg haza iránti szerete- tüket, a Szovjetunió iránti háláju­kat. ígéretet tettek a hajózsilip építői, hogy április 4-ig úgy növe­lik a termelést, hogy a hajózsilip vaspailómalk leverését megkezdhet sók. A versenyinoágálom előtt akkor még sok akadály volt. A bányászok kifogásolták, hogy kevés a' csille. Kérték a vezetőséget, hogy a rak­táron hatomragyült, megrongálódott gumicsizmákat javíttassa ki, hogy könnyebben és gyorsabba® végez­hessék muak-jjukat. A zsilipépitke- zés vezetősége elfogadta a dolgozók javaslatát és azonnal hozzálátott az akadályok elhárításához. A meg­rongált csilléket kijavították. Ké­sőbb a vágányoknál is hiány mu­tatkozott A vezetőség a Kotró Vál­lalattól 200 méter csille&ínt kért kölcsön. A gumicsizmák kijavításá­ban nagy segítséget adott Kása Sándor az építkezés raktárkezelő­je. Ő maga vállalta, hogy szabad­idejében kijavítja a megrongált gumicsizmákat. Pár napon bel ül mér készen is volt minden gumi­csizma, nem kellett beteket várni, hogy esetleg Nyíregyházán, vagy máshol kijavítsák azokat. A dolgozók nagy lelkesedéssel végezték munkájukat. Csak Nagy F. Mihály brigádja nem tudta sc- hogysem elérni a 100 százalékos teljesítést. A brigádom belül nem volt egyetértés, nem voltak jóked- vüek az emberek. A pártszervezet megkereste a hibák gyökerét. Pó­lyák BáUi kulákcsemete, aki. maga is kupec volt, szította az elegedet - fenséget rémhíreket terjesztett, — így hátráltatta a dolgozók munká­ját. Nagy l'\ Mihály brigádjának tagjai elkergették maguk közül a kulákcsemetéi. Ezdkuísin jó közös’ ségi szellem alakult ki a brigádon belül. A brigád tagjai jó kedvvel dolgoztak, napi tervüket 112 száza­lékra emelték. Megszerezték a ku. bikosbrigádok között az elsőséget. A felszabadulási bét alatt az egész építkezésen meggyorsult a termelés tempója. A munkahely átlagát 12 százalékkal növelték. Teljesítet tők április 4-re’ tett fog«» dftlmuteit! A gödöTásással úgy elő­rehaladtak, hogy üti áu megkezd­hették a vaspallók leverését. A Reszejgi-csnlád tagjai ú j rekordot állítottak fel az Alkaloida vegyészeti gyárban Ahogyan közeleg április ), hazánk felszabadulásának 8. évfordu­lója, úgy «0 a lelkesedés üzemünkben. , Idős llcszcgi Sándor jelvénye« sztahanovista és ifjú Reszegi sdn. dór okleveles sztahanovista, új rekordot állítottak fel teljesítmény ük­kel. Megdöntötték a szombaton elért 267 százalékot, a hétfői ered­ményük 278.2 százalék. Ezzel az -eredménnyel magasan túlszárnyalták az üzem dolgozóinak összes egyéni eredményeit. Az apa és fia ál­landó versenyben vannak egymással, da nemes vetélkedésben még egyik sem tudott a másik fölé kerekedni. Megfogadták, hogy ered­ményeiket április )-ig még fokozni fogják, A nyersmorfin üzemben is lelkesebben folyik a munka. Az üzem­rész dolgozói behozták a lemaradást és a vállalt kötelezettségeiket eddig 125 százalékra teljesítették. A tegnapi nap folyamán a, nyers- morfinüzem dolgozói vállalásukat 5S1.D százalékra teljesítették. A Kossuth brigád vállalását 1)6.1 százalékra teljesítette. A bugaszállítók 1)1.8 százalékos eredményt értek el. A Rákosi brigád ié napról-napra emeli teljesítményét, az elért 155.5 százalékos eredményt még a hátralévő napokban megdönti és ígéretet tett arra, hogy 170 százalékig jut április )-ig. As dztatóban a Gerö brigád tagjai Tercbes Sándor vezetésével 170.5 százalékos eredménnyel büszkélkednek. Tercbes elvtárs üze­münk egyik leglelkiismeretesebb dolgozója. Felvilágosító, példamutató munkájával kommunistához méltó eredményeket ért cl brigádjáxuil együtt. Munkalendületét átvették a brigád tagjai is, Világi Lajos, kzukács Gyula, Gazdag Lajos és Teiner Gizella. ZELLER ISTVÁN, üzemi tudósító. A nyirboqáti kordélycsok résztvesznek a mezőgazdasági munkában is A kordélyos vállalat nyírbogát! fuvartelepének kommunistái meg­beszéltéit a telep dolgozóival, hogy a napi munka után a Rákóczi ter­melőszövetkezet segítségére siet­nek. A télep dolgozói munkájukat szép eredménnyel végzik, napi ter­vüket átlagosan 130 százalékra tel­jesítik. A napi munka után a nyfrbogábi Rákóczi termelőszövet­kezet földjére sietnek, hogy segítsé­get adjanak a nagy tavaszi mező­gazdasági munkáik elvégzéséhez, így volt ez már 26-án és 27-én este te, amikor a telep dolgozói melegágyak készítéséhez hordtak trágyát. A segítségadásban Popo- vics Mihály, Németh József és Li­geti Endre járnak az élen. Mitrócsák József, Wirt titkár. Teljesítette felajánlását a fehérgyarmati téglagyár A fehérgyarmati téglagyár dol­gozói örömmel közük, hogy első negyedévi tervüket március hó 26-án 9 óra 50 perckor befejezték. A terv túlteljesítésére tett vállalá­sunkat március hó 3-án dólu'án szintén teljesítettük. — $0 ^zer da­rab nyerstéglát gyártottunk terven felül. Most újabb vállalást teltek a dolgozók: április 4-ig a napi terve­ken felül összesen 10 ezer darab nyerstéglával gyártunk többet. A feliszabadulási hét alatt leg­jobb munkát végezték: Garda Ká­roly, Szadóczi Dániel, K. Szabó Mária, Törő Lajos elviárs, Mátyue Hona. Nem feledkezhetünk meg Kósa Sándor vezetőgépész szak- társról sem, aki fáradságot nem temerve, számos nehézséget leküzd­ve biztosította a gépek zavartalan mukáját. Debreceni Endre, gyárvezető. A Pártoktatás Háza hírei Értesítjük a kétéves esti pártós- Eárloktatás Házában feltétlenül kőién tanuló elv társakat, hogy a vegyék át. tanuláshoz szükséges ^Irodalmat a A nyíregyházi rádió mai műsora A nyíregyházi rádió minden este 6-tól 7 óráig sugároz műsort a 223.S méteres középhullámon. A ma esti műsor: szemel­vények a Néplap vezércikké­ből. — Riport: Jó munka­szervezéssel vetik meg a gazdag jövedelem alapjait a nagy halászi Dózsa termelőszövetkezetben. — A felszabadulási hét utolsó napjai a demecseri burgouyaikeményítögyár­ban. — Hírelv. — Ifjúsági hírek. SS. V 1. a e ' I ■ ■■!! Egy népnevelőértekezlet története Az úlfehértói pártszervezet figyelmébe ajánljuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom