Néplap, 1953. április (10. évfolyam, 78-101. szám)

1953-04-02 / 78. szám

19Ó3 ÁPRILIS 2, CSÜTÖRTÖK N é I* L A V 1 V. M. Molotov elvtársnak, a Szovjetunió külügy­miniszterének nyilatkozata a koreai kérdésről Moszkva, (TASZSZ). V. M. Mo­lotov elvtárs, a Szovjetunió külügy­minisztere az alábbi nyilatkozatot tette. Moszkva, (TASZSZ). Március "S-ún nyilvánosságra hozták Kim ír Szénnek, a Koreai Néphadsereg főparancsnokának és Peng Tch- liuainak, a Kínai Népi önkéntesek parancsnokának Clark tábornokhoz, az ENSZ Koreában működé fegyve­res erőinek főparancsnokához inté­zett válaszlevelét, a beteg és sebe. sült. hadifoglyok kicserélésére vo­natkozóan. Ezt kővetően Csou En-laj, a Kí­nai Népköztársaság népi közigaz. gatási tanácsának elnöke, külügy­miniszter Pekingijein, Kim ír Szén, Koreai Népi Demokratikus Köz társaság Minisztertanácsának elnö­ke pedig I’hCDja nban nyilatkozott. Mind a Kínai Népköztársaság kor­mánya, mind pedig a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormá­nya kijelentette, hogy egyétért a beteg és sebesült hadifoglyok*y./ cseréléséről szóló javaslattal és IQ-, vábbra is kész megállapod nt-~ 'áf. egész hadifogoly-probléma haladék, talatt rendezésére vunatkozóau és itymódon véget vetni a koreai há­borúnak. A Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság kormánya ezzel újból kez­deményezőként lépett fel a fegyver­szüneti megállapodás megteremtése és a koreai háború befejezése té­pem. Felbatataaatak annak a kije­lentésére, hogy a szovjet kormány teljes szolidaritását fejezi ki a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának e nemes lépésével és nem kételkedik abban, hogy ez a lépés lelkes támogatásra talál az egész világ népei részéről. A szovjet kormány kifejezi azt a meggyőződését is, hogy az A meri. kai Egyesült Államok kormánya helyesen fogja értelmezni ezt a javaslatot. A szovjet kormány támogat minden olyan lépést, kivétel nél­kül, amelynek célja, az igazságos fegyverszünet megteremtése és a koreai háború befejezése. Ennek alapját J. V. Sztálin, a szovjet kormány feje vetette meg Nehru úrnak, India miniszterelnö­kének adott válaszában még 1950 júliusában. Mint ismeretes, 1951. júniusá­ban a Szovjetunió biztonsági ta­nácsbeli képviselőjének New-Yotrk- ban elhangzott rádióbeszéde szol­gált állápul a koreai fegyverszüneti 1 árgyalásbk megkezdéséhez. Ezek a fegyverszüneti tárgyalások, ame­lyek eleinte Keszonban. majd Pnn. inlndzsonban folytak, a fegyverszü­net valamennyi feltételére vonatko­zóan megállapodásra vezettek, ki­véve a hadifoglyok haza telepítésé­nek kérdését. A fegyverszüneti tár. gyalásökat azonban C'iairk tábornak az elmúlt év októberében megsza­kította. Ez akadályozta a fegyver­szünet megkötését A kínai-koreai fél elfogadta Clark tábornoknak azt a javasla­tát, hogy a beteg és sebesült hadi­foglyok kicserélése, n hadifoglyok­kal való bánásmódról szóló 1919. genfi konvenció 109. cikkelye alap­ján történ iék. Ez a cikkely így szói: ,.A jelen cikkely 3. bekezdésében taglalt eseteit; kivételével a kon­fliktusban álló felek a következő cikkely első bekezdése szerint kö­telesek lesznek hazatelepíteni a sú­lyos beteg és súlyosan megsebesült hadifoglyokat — rendfokozatuktól és számuktól függetlenül — mi­helyt állapotuk megengedi elszállí­tásukat. , A konfliktusban álló felek a had­műveletek időszakában iparkodni fognak a megfelelő semleges ha­talmak közretmükiVdásSvei megszer­vezni a következő cikkely második bekezdésében említett sebesült beteg hadifoglyok kórházi kezelését a semleges országokban. Ezenkívül egyezményeket köthetnek az egész­séges, de huzamos idő óta fogság­ban lévő hadifoglyok bazatelepité- íéro vagy semleges országokba való. i n termi hhsára vonatkozóan. A hadműveletek időszakában a jelen cikkely első bekezdése alap­ján hazafelcpítósre kerülő sebesült vagy beteg hadifoglyok közül egyetlenegyet sem lehet haza tele­píteni akaratuk ellenére.” Kin ír Szén, a Koreát Néphad­sereg főparancsnoka és Peng Tab. huad .a Kínai Népi önkéntesek pa­rancsnoka fe.ntemlitett levelében nem csupán kifejezésre juttatja, hogy egyetért Clark tábornoknak február 22-én a beteg és sebesült hadifoglyok kicserélésének kérdé­sében tett javallatával, hanem egyúttal javasolja a fegyverszü­neti tárgyalások felújítását is az­zal' a céllal, hogy véget vessenek a koreai háborúnak. Különleges figyelmet kell fordí­tani arra, hogy Csou.En-laj kínai külügyminiszter március 30-i nyi­latkozatában. — amelyet a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormá­nya együtt dolgozott ki — nemcsak a beteg ég sebesült hadifoglyok ki­cserélésének megvalósítását javasol­ja, hanem a hadifoglyok hazafele- nftése kérdésének egészében való megoldását Is indítványozza, ami élvezet a tűzsztineti egyezmény megkötésére .és a koreai. háború megszüntetésére. A Kínai Népköztársaság kormá. nya és a Koreai Népi Demokrati. kus Köztársaság kormánya a ma­guk részéről javasol ják: a beteg és sebstilt hadifoglyok kérdésének ész­szerű rendezése utón oldják meg egészében a hadifogoly kérdésit úgy. hogy e kérdés megoldásánál mind­két felet az az őszinte törekvés ve­zesse, hogy a kölcsönös engedmé­nyek alánján elérjék a tüzszünet megkötését Koreában. A szovjet kormány, továbbá a Kínai Népköz- társaság kormánya és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya természetszerűleg emel­lett szállt síkra, ám, amint ez is. méretes, sem a hosszas panimin­dzsoni tárgyalások, sem ennek a kérdésnek az ENSZ közgyűlésén történt többszöri megtárgyalása nem hoztak pozitív eredményeket. Mivel ez a kérdés maradt az egyetlen megoldatlan ellentét a Koreában harcoló s a tűzszünet kérdésében a megegyezés útján lévő felek között, a Kínai Népköz- társaság kormánya és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya — amelyeket az a törek­vés vezérel, hogy elérjék a békét és a háború befejezését Koreában — újabb lépést tettek e kérdés végleges megoldása felé. Javasol­tak, hogy mindkét fél újítsa fel a fegyvertsz-üneíi tárgyalásokat s a kezében lévő összes olyan hadifog­lyokat, akik haza akarnak térni, a hadműveletek megszüntetése után azonnal telepítse haza, a többi hadifoglyot pedig adják át semle. ges országnak, hogy biztosítva le­gyen a hadifoglyok hazatélepítése kérdésének igazságos megoldása. Az ilyen javaslat lehetőséget nyújt arra, hogy Igazságosan old­ják meg a hadifoglyok hazaíelcpí. tésének kérdését és elhárítsák a koreai tűzszünet megvalósulásának még fennálló akadályait. Nem lehet kétséges, hogy minden nép és minden ember a világon, akit az a becsületes szándék vezet, hogy véget vessen a koreai hábo­rúnak és elősegítse a Távol-Kelet és az egész világ népei békéjének és biztonságának megszilárdítását, forró együttérzéssel fogadja és tel­jes mértékben támogatja ezt a ja­vaslatot. A szovjet kormány elismeri a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya e javaslatának teljesen igazságos voltát, és kifejezi készsé­gét, hogy teljes egészében előse­gítse annak megvalósítását. Természetes, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete többet tehet­ne a koreai fegyverszünet .megkö­tése és a háború megszüntetése kér­désében, ha tagjai közült helyet foglalnának Kína és Korea törvé­nyes képviselői. Az a tény, hogy a kínai népnek és a koreai népnek nincsen törvé­nyes képviselete az Egyesült Nem­zetek Szervezetében, először is alá­aknázza ennek a szervezetnek te­kintélyét, másodszor pedig meg­fosztja attól a lehetőségtől, hogy kellőképpen elősegítse a nemzetközi biztonság ' és az egyetemes béke megszilárdítását. A szovjet kormány kötelességé­nek tartja, hogy újból emlékeztes­sem arra, hojry a kínai nép és a koreai nép Egyesült Nemzetek Szer. vezete-beii jogainak helyreállítása a halaszthatatlan kérdések egyike és hogy Kína és Korea ENSZ-beli jogainak helyreállítása, különösen a jelen körülmények között, meg­felel az Egyesült Nemzetek Szerve­zete tekintélye és nemzetközi jelen­tősége emelése érdekeinek és előse­gíti az egész világ békéjének meg. szilárdítását. ünnepi események a helyi népfrontbizottsági ülések Nasycserkeszen élenjárókkal egészítették ki a népfrontbizottságot Nagycserkesz községnek valósá­gos ünnepe volt a helyi népfrontr bizottság ülése, amelyet a szépen ieldíszitiett Lskolateremben tartot­tuk meg. A jelenlévők jól megfon­toltam vitattuk meg minden kér­dést, minden újonnan jelöltet A jelölteket végzett munkájuk, becsü­letességük szerint mérlegelték. így joggal büszkék is mindazokra a dolgozóikra, akikéi a helyi nép- írontbizottság tagjai sorába válasz­tottak. így választották meg Ra- bicz András 14 holdats egyénileg dolgozó parasztot is. Raölcz András az elsők között lg mindig a legélen halad, úgy a me­zei munkákban, adófizetésben, mint a beadás teljesítésében. Neve tisz­teletet és megbecsülést jelent dol­gozótársai előtt. Most tagjelölt Iiablcz András. Méltán kiérdemelte ezt a nagy megtiszteltetést, jó mun­kájával, példás becsületességével. Tejbeadását már 110 százaléksa, tojás- és baromffbeadiását pedig 100—100 százalékra teljesítette. Nagy lelkesedéssel választották most be a helyi népfrontblzott- ságba. De a többiek személyében is jól választották meg élenjáró dolgozó társaikat a nagycsorkesziek. Kis András tojó«- és baromf ibeszwlgíil- tatását 100 százalékra teljesítette. Tomasovszki András 6 holdas dol­gozó paraszt baromfiból 110, tejből 100 tojásból 95 százalékban tett eleget az állam iránti kötelezett­ségének. A megválasztottak között van Rarnha Lajosné termelőszövetke­zeti dolgozó asszony is, aki példa­mutató jó munkájával érdemelte ki ezt a nagy megtiszteltetést. Nagycserkeszen így egészítették ki, így erősítették meg a dolgozók népfrontjuk helyi bizottságát Ezzel juttatták kifejezésre a népi demo­kratikus rendszer és kormányunk iránti őszinte ragaszkodásukat. A dolgozók minden réteget képviseli ■ tiszanagyfalusi bizottság A dolgozók minden rétege képvi­selve van a tlszaaagyíalusl nép- frontfblzotteágban. Négy tagja a termelőszövetkezetben dolgozik, négy egyénileg gazdálkodó dolgozó panaszt. A nők és a pedagógusok képviseletére Szikszal Erzsébet ta­nítónőt választott ú!k meg. Tőbbezcr forint jutalmat kapnak a legjobb tei*meI<Ss*<JvetkejEeti csoportok április 1-én A földművelésügyi miniszter minden évben vándorzásalóval, elis­merő oklevéllel tünteti ki és pénzjutalomban részesíti az előző év­ben legjobb eredményt elért termelőszövetkezeteket Az 1952 .évben legjobb eredményt elért termeiöszövetkezeteknek a hét végén adják át ünnepélyes keretek között a kitüntetéseket. A földmű vetési igyl mi­nisztérium termelőszövetkezeti főosztályának vándorzászlaját és 8 ezer forint pénzjutalmat kap: a szamoskéri Uj Élőt, az ország II. növény- termelőszövetkezete, a kölesei retöfi, az ország II. gyümölcstermelő szövetkezete. Ugyancsak a termelőszövetkezeti főosztály vúndorzásziajúf és' 5 ezer forint pénzjutalmat kap a kocsordi Vörös Csillag, az ország III. zöldségtermelő szövetkezete, valamint az ország III. kertészeti magtermelő szövetkezete, a géberjéni Kossuth, ■ az ország III. gyü­mölcstermelő szövetkezete. A földművelésügyi miniszter elismerő oklevelét s a velejáró 3.00() forintot kapják az eresen esi Ifjúság, az ország legjobb szarvusinar- hahízlaló termelőszövetkezete, a nyírbátori Lenin, az ország leg­jobb baromfitenyésztő szövetkezete a nagyeesedii Vörös Csillag, az ország legjobb cukomépatermelő szövetkezete. a költse! retöfi, az ország legjobb télialmaterinelö szövetkezete. Ä felszabadulási hét sikereivel a Rákosi elvtársnak tett fogadalmak valóraváltásáért 1 MH8SZ asszonyok! Tegyelek eleget maradéktalanul a negyedévi tej*, tojás- és baromlibeadási kötelezettségeiteknek! Alig két nap választ el bennün. két április 4-től, amikor felszaba- dúld sunk nyolcadik évfordulóját ünnepeljük. Mi asszonyok különö­sen sokat köszönhetünk a felsza­badulásnak. Köszönhetjük azt, hogy mi, a múlt legjobban elnyo­mottjai szabadon élhetünk, egyen­jogúak vagyunk. Igen megbecsült polgárai vagyunk népi demokrd. dónknak. Est igen jól bizonyít ja a legutóbb megjelent minisztertaná­csi határosaI, amely as anya- és a csecsemői-(delem továbbfejlesztési­ről szól, Keltünk asszonyoknak jogaink mellett kötelességeink is vannak. Azt a sok jót, amit népi államunk­tól kapunk, úgy hálálhatjuk mega legjobban, ha maradéktalanul ele­get teszünk azoknak a kötelezett­ségeknek, amelyek reánk hárulnak. Tudnia, kell minden , dolgozó asz. szonynalt, hogy a beadási kötele­zettségek teljesítése törvény, amely­nek végrehajtásáért mi, MKDSZ asszonyok is felelősek vagyunk. Személyes példamutatással és jó politikai felvilágosító munkával győzzük meg minden asszonytár­sunkat, aki beadási kötelezettségét nem teljcsitelte, hogy április 4-ig tegyen annak eleget. Ha asszonyaink követik Kosma Eerencné komorói dolgozó paraszt, asszonyt, old beadási tervét 400 százalékra teljesítette, vagy Baráth József né penyigei dolgozó paraszt- asszonyt, aki tervét 2(10 százalék­ra telj esitette, akkor nem lesz me­gyénkben egyetlen olyan asszony, aki ne tett volna eleget április 4-re az állam iránti kötelezettségé­nek. A beadási kötelezettség teljcsité. sét szorgalmazni nép nevelőm u nká- val as MKDSZ asszonyoknak is kö­telességük. Az MKDSZ nő nevel őt kövessék a mdndoki asszonyok pél­dáját, akik tevékeny népnevelő- munkával segítik elő a beadás tel­jesítését. As MKDSZ asszonyoknak példa, mutató módon leolt teljesíteni be­adásukat és minden erejükkel har­colni kell a negyedévi tojás-, ba­romfi- és tejbeadás teljesítéséért, hogy felemelt fejjel, méltóan ünne­peljék április 4.ét. POPOV IC S MARTA, az MKDSZ megyei szervező titkára. Kiváló eredmények szüléitek a felszabadulási hét eddigi napjain a tlszavasvári állami gazdaságban A tlszavasvári állami gazdaság dolgozói általában teljesítették váL lalúsattat a fel szabadulási hét ed­digi napjain. A legszebb eredményt a traktorosok érték eü. Horváth Sándor eredménye a gazdaságban, eddig soha nem lá­tott teljesítmény. G. 30-35-ös trak­torral szánt. Átlagos teljesítménye április 20-tól 28-ig 279 százalék volt. Átlagos napi keresete 143.21 forint. A legmagasabb teljesít­ményt április 27-én érte el, ami­kor 360 százalékra teljesítette nor. máját. Aznapi keresete 191.10 fo. rint volt. Nemcsak a traktoristák, hanem a növénytermelő brigádok lg ma­gasan túlteljesítettók normáikat. Különösen kiemelkedik a Damikó- pusztai üzemegységben dolgozó nö­vénytermelési brigád eredménye. A brigád közös vállalása 125 száza, lék elérése volt. Mostani átlagtel­jesítményük 169 százalék! Napi átlagos keresetük 57.94 forint. A brigádon belül Tök Sándor, Molnár István és Medve Dezső 227 száza­lékos teljesítményt érték el. Cselényi Ferenc, üb. elnök. Baktalórántháza a járás szégyene Baktalórántháza úgy a vetéssel, mini a szántással súlyosan elma­radt. Még több mint 800 hold szántanivaló van a községben és naponta mindössze 40—50 holdat szántanak fel. A községi tanácsait várja, hogy mindent a járási ta­nács végezzen el helyette. A vég- rehajtóMzortsági tagok inkább a maguk ügyeit intézgetik, ahelyett hogy a községben Irányítanák a mezőgazdasági munkát és maguk is példát mutatnának. A végrehajtó bizottság elnökhelyettesének 12 hold földje van, de magára nem szabott ki árpavetés; tervet. Tóth Pál, Sebők Miklós és Vid-a Péter állandóöizottsági tagok sem vetet­ték el a rájukszabott árpaterüle­tet. Ilyen példamutatás utón nem nagyon mondhatják a becsületes dolgozó parasztok, hogy „kövessük a község vezetőit“’. A legutóbbi ta­nácsülésen, amikor a begyűjtésről ! és a tavaszi munkákról volt szó, a végrehajtóblzottsági tagok közül’ csak egy jelent meg. Baktalorántházán a mezőgazda­sági állandó bizottság elnöke pók, egy tagja pedig a hulladékgyűjtő vállalat dolgozója. Nem is lehet csodálkozni azon a furcsa módsze­ren, ahogy Baktán a felszántott holdakat „ellenőrzik", „számon- tartják”. Reggel megöl vassák, hogy hány szekér ment ki a községből és ezt a számot beszorozzák félhold­dal — ez Bak tán a jelentés alapja ! így aztán nem is csoda, ha nem halad a mezőgazdasági ni unka. A járási tanács ne végezze et a községi tanács helyett a munkát, de mivel ott van helybe.n, annyi segítséget a legsürgősebben adjon. hogy ez a lehetetlen állapot meg szűnjék! (MT sail ócsoport.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom