Néplap, 1952. november (8. évfolyam, 257-281. szám)

1952-11-02 / 258. szám

fm mwmmm ?, rsMxmrKT

RIPCAP

3

A. J. Visinszkij elvtárs beszéde

a koreai kérdésről, a* EVSZ-közgryűlés politikai bizottságának október 29-i ülésén

Tegnapi számunkban megkezü- tük Visinszkíj elvtárs beszedőnek közlését. Az alábbiakban közöljük a beszéd második részét.

Visinszkij elvtárs beszéde további részében leszögezte, hogy a 38. szélességi fok körzetében minden fegyveres incidens a délkoreaiak részéről indult ki. 1949 júniusa előtt az incidensek többsége abból állt, hogy Észak-Korea területére lövöldöztek, júniusától kezdve a délkoreaiak egész alegységekkel kezdték megsérteni a 38. szélességi fokot, hogy területeket foglaljanak el Észak-Koreában, Ez fegyveres összeütközésekre vezetett.

Emlékeztetnem kell arra — hangsúlyozta A. J. Visinszkíj —, hogy a koreai agresszió kérdése 1950-ben már szerepelt a közgyűlés 5. ülésszakának napirendjén, amikor az amerikai küldöttség megkísérelte tagadni azt a tényt, hogy az amerikaiak a liszinmanista kormány részvételével agressziót követnek el Koreában. Ez a kísérlet már akkor teljés kudarccal végződött. A szovjet küldöttség által előterjesztett bizonyítékok leleplezték az Amerikai Egyesült Államoknak ezt az egész hamis szándékát: agresszióval vádolni Észak-Korea kormányát és ezzel takargatni saját agresszióját.

Li Szia Man 1949 december 30-án nyíltan kijelentette, hogy az új évben (vagyis 1950-ben) kész megvalósítani „az elveszített terület visszacsatolását’’ — vagyis Észak- Korea elfoglalását. Li Szin Man nyíltan felhívta a figyelmet arra, hogy a jövőben a délkoreaiak nem fognak békés politikát folytatni és, hogy gondolniok kell arra, hogy „az új esztendőben e nemzetközi helyzet megváltozásával nekünk, (vagyis a liszinmanistáknak) saját erőnkkel kell egyesítenünk Ítélés Észak-Koreát.”

Ebben az időszakban tettek látogatást a Távol-Keleten Johnson, az Amerikai Egyesült Államok hadügyminisztere, Bradley tábornok, az amerikai hadsereg vezérkari fő- hőké és John Foster Dulles, a külügyminisztérium tanácsadója, akik titkos tárgyalást folytattak MacArthur tábornokkal, Dulles pe-1

dig — mint ismeretes — ellátogatott Dél-Koreába, felkereste a tervezett frontvonalat, megtekintette a terepet, a lövészárkokat, 11 nappal június 25 előtt, amikor a délkoreai fegyveres erők megtámadták Észak. Koreát.

■ 1950 június 20-án, öt nappal az ; Észak-Korea elleni támadás előtt

Dulles ezt írta Li Szin Mannak:

„Nagy jelentőséget tulajdonítok annak a döntő szerepnek, amelyet

■ az ön országa játszhat abban a nagy drámában, amely most van kibontakozóban.”

Számos hiteles bizonyíték van arra, hogy a liszinmanista hadsereg hogyan készült Észak-Korea megtámadására.

A tények feltétlenül megmutatják, hogy az agresszió Délről indult ki és Aeheson e tények közül egyet sem cáfolt meg és semminemű ellenbizonyítékot nem terjesztett élő.

A koreai háborúra — hangsúlyozta Visinszkij elvtárs — az amerikai tőkéseknek volt szükségük, akik aggodalommal és rettegéssel figyelték a közelgő gazdasági válság jeleit és nagy reményeket fűztek egy megfelelő újabb „ösztönzőhöz”, amely fellendítheti az Amerikai Egyesült Államok hanyatló gazdaságát. És ez az „ösztönző” meg is jelent a koreai háború formájában.

Aeheson az állította — folytatta A. J. Visinszkij —, hogy az amerikai parancsnokságnak a fegyverszüneti tárgyalások során az volt az egyedüli célja, hogy a lehető legnagyobb biztosítékot nyerje az agresszió megismétlődése ellen. Az amerikai parancsnuiságnak e tárgyalások során elfoglalt álláspontja azonban teljesen ellentétes ezzel az állítással!

A. J. Visinszkij a tények egész sorával bizonyította, hogy ez az állítás mennyire nem felel meg a valóságnak.

Mindezek ellenére — mondotta — a koreai-kínai fél ki tudta küszöbölni azt a sok ürügyet, amely akadályozta a megegyezést a fegyverszüneti tárgyalásokon. A koreaikínai fél rugalmas, mélységesen békeszerető és becsületes módszerének eredményeként megegyezés jött létre a fegyverszüneti tervezet több mint hatvan cikkelyében.

Nem jött létre azonban megegyezés az egyik fontos kérdésben, amely valóban rendkívül éles formát öltött: a hadifoglyok kicserélésének kérdésében.

Visinszkij elvtárs ezután ismertette midkét fél álláspontját ebben a kérdésben, leszögezve, hogy a többi között mennyire kedvezőtlen hatású volt az az amerikai javaslat, hogy az úgynevezett nemzetközi Vöröskereszt bizottság vállalja annak megállapítását, vájjon a hadifoglyok és polgári személyek hazatérésre irányuló elhatározása nem kényszer eredménye-e.

Egészen szörnyű állítás ez! Az emberek azt mondják, hogy haza akarnak térni és egyszerre megbíznak egy külön bizottságot, vizsgálja meg, valóban haza akarnak-e térni, nem kényszer eredménye-e ez a szándékuk. Ugyanilyen jellegű volt az amerikai parancsnokságnak az a javaslata is, hogy tekintsék polgári személyeknek azokat a koreai hadifoglyokat, akik 1950 június 25. előtt Dél-, vagy Észak- Korea állampolgárai voltak. Ez utóbbi javaslat elfogadása a/-c jelentette volna, hogy több mint hatvanezer koreai hadifoglyot automatikusan a polgári személyek kategóriájába soroltak volna.

íme, milyen ravasz cselszövény húzódott meg e jogtalan javaslatok mögött! Természetes, hogy a koreai-kínai fél határozottan elutasította az amerikai fél e jogtalan követeléseit, amelyek célja csupán az volt, hogy visszatartsanak százhatvanötezer hadifoglyot, akik a koreai néphadsereg és a kínai népi önkéntesek soraiból kerültek ui, továbbá a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság erőszakkal elhurcolt többszázezer polgárát abból a célból, hogy ezeket a hadifoglyokat kiszolgáltassák Csang Kai-sek és Li Szin Man kénye-keüvére.

A hadifogolykérdés vitája 1952 júliusában, augusztusában és szeptemberében folytatódott. Közben július 4 én a felek a fegyverszüneti egyezménytervezet 51. és 52. cikkelyeiben is megegyezésre jutottak.

Az ENSZ politikai bizottságának október 30-i ülése

A politikai bizottság október 30-án folytatta a Korea egyesítésére és újjáépítésére alakult ENSZ- bizottság jelentésének megvitatását.

Sourdis colombiai küldött felszólalásában szolgalellküen ismételte Aeheson állítását a koreai hadifoglyok hazatelepítésének kérdésében és ezzel kapcsolatban több rágalmazó kirohanást intézett a Szovjetunió ellen.

Anglia és Franciaország küldőt- tei figyelmüket a hadifoglyok hazatelepítésének kérdésére összpontosították. Nem merték tagadni azt, hogy a hadifoglyok joga a hazatérésre általánosan elismert nemzetközi jogszabály, de megpróbálták különböző jogi csürés-esavarás- sal és a szabály értelmének eltör* zításával valamikében igazolni, hogy van „kivétel’’ ez alól a szabály alól.

Hoppenot, Franciaország küldötte, szavakban szintén síkraszállt a koreai háború mindkét fél számára „tiszteletreméltó feltételeken” ala- puló gyors befejezése mellett. A francia küldött beismerte, hogy a genfi hadifogoly-egyezménynek az a megállapítása, amely előírja valamennyi hadifogoly hazatelepítését a hadműveletek befejezése után, „észszerű” és „egészséges”, mivel az ellen irányul, hogy az ellenséges fél erőszakkal visszatartsa a hadifoglyokat. A francia küldött azonban közvetlenül ezután elmélkedésekbe bacsátkozott, amelyek szerint Koreában állítólag „különleges” körülmények vannak, amelyek „igazolják az eltérést ettől a szabálytól”.

Franciaország képviselője éppúgy, mint az angol küldött, kérte a szovjet küldöttséget „magyarázza meg” a Szovjetunió álláspontját a koreai hadifoglyok hazatelepítésének kérdésében, bár mint ismeretes, A. J. Visinszkij, a szovjet küldöttség vezetője október

29-i beszédében világos és kimerítő választ adott erre a kérdésre.

Tito Jugoszláviája _ az amerikai ‘ Jugosziáviában 1953-ban tovább növelik

. . -. Á, - ... a nyersanyagok kivitelét és csökkentik

imperialisták eszköze a beruházásokat

A. Piradov írja az „Izvesztyijában”-:

„Az amerikai imperialisták az új világháború ki robban tusára irányuló bűnös terveik valőravúltásá- ban fontos szerepet szánnak a fasiszta Tito—Rankovics-kltkknek. — Malenkov elvtárs a XIX. pártkongresszuson tartott beszámolójában rámutatott arra, hogy Jugoszlávia vezetői — a titok, kardeljek, ran- kovicsok, gyilaszok, pijadék és mások — már régen amerikai ügynököknek szegődtek el s amerikai főnökeik megbízásából kémtevékeny- ésget és aknamunkát folytatnak a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen,

A „New-York Herald Tribune” című amerikai lap megírta, hogy „Jugoszlávia olyan jó üzlet, hogy o beléje fektetett minden dollár profitot hoz”. A Jugoszláviában fokozódó amerikai tökebebatolással kapcsolatban az utóbbi időben egyre jobban kiéleződnek az ellentétek az Egyesült Államok és Anglia monopóliumai között.

Az amerikai háborús gyújtogatok közvetlen vezetésével fokozott ütemben tákolják össze a földközi- tengeri és a közelkeleti övezetben az agresszív atlanti tömb fiókját. Titó fasiszta klikkjének e tervekben fontos szerepet szánnak.

A jugoszláv fasiszták rendszeresen provokációkat hajtanak végre Bulgária, Albánia, Románia és Magyarország határain, hogy háborús pszichózist keltsenek és feszült légkört teremtsenek a Balkán-félszigeten.

Azonban a növekedő fasiszta terror ellenére is napról-napra szélesedik a jugoszláv nép harca a fasiszta Titó—Rankovics-klikk ellen.

Vlajko Begovics, a titóista „tervhivatal” igazgatója nyilatkozatot adott az ország 1953-as „gazdasági tervéről”. Nyilatkozatából kiderül, hogy ez a terv Titó-Jugoszlávia növekvő gazdasági kiszolgáltatottságának, a gazdasági élet háborús vágányokra való átállításának, a nép érdekeit kiszolgáló gazdasági ágak elsorvasztásának terve. Az igazgató ugyanis nyíltan kijelenti, hogy „az 1953-as terv csupán a szén, vas- és színesfémkohászat, kőolaj és egyéb ásványok termelésének növekedését irányozza elő.” Vagyis az olyan cikkek termelését fokozzák, amelyekből egyre többet követelnek a nyugati imperialisták a haditermelés számára.

A jugoszláv nép életszínvonala a jövőben tehát tovább zuhan, mivel a termelés nem emelkedik.

NEMZETKÖZI SZEMLE

„Tekintet nélkül arra, hogy az elnökválasztás milyen eredménnyel jár, — a köztársasági párt, avagy a demokrata párt jelöltje lesz-e az elnök, — az amerikai politika tartalma nem változik, legfeljebb a formában lehetnek különbségek.”

Ezekkel a szavakkal foglalta ösz- sze véleményét az amerikai elnök- választási komédiáról egy amerikai polgári publicista, J. Steel. A többliónapos fékevesztett reklámhajsza, az elnökjelöltek egymásra- licitáló, üres ígérgetései egy pillanatra sem tudták elhomályosítani azt a tényt, hogy Stevenson és Eisenhower ugyanannak az éremnek — ugyanaz az egy oldala.

Miben áll az a bizonyos „amerikai politika”, amelyről az amerikai újságíró beszél s amely egyaránt politikája Stevensonnak és Eisen- hoicernek is? Sztálin elvtárs így fogalmazta meg a modern kapitalizmus gazdasági alaptörvényének fővonásait: „A maximális tőkés

profit biztosítása, az adott ország többségének kizsákmányolása, tönkretétele és nyomorbadöntése útján, végül pedig búborúk és a nemzet- gazdaság milítarizálása útján más országok, különösen az elmaradott országok népeinek leigázása és rendszeres kifosztása útján, amit felhasználnak a legmagasabb profit biztosítására.” Ezek a szavak maradéktalanul kifejezik az amerikai uralkodó körök politikájának lényegét.

A választási hadjárat során egymással versengő két. pártot egyaránt a Wall-Streetről irányítják, mindkét párt vezetői pénzemberek, nagyiparosok, akik az amerikai dolgozók fokozott kizsákmányolására, szabad országok és népek leigázására és kifosztására, pusztító háborúkra építik profitjukat.

íme: egy kis ízelítő a demokrata párt vezető politikusainak névsorából: Lovett hadügyminiszter és

Averell Jtarrimnn a „Grown Brothers, Harriman and Co.” cégtársai. Wilson, a „védelmi mozgósítási hivatal” volt vezetője, a „General Elektric Company” elnöke, az őrült Forrestal a ,,Dillon Road. And Co.” elnöke volt, Aeheson az egyik legnagyobb nemzetközi jogászcéggel áll kapcsolatban, Snyder pénzügyminiszter a saintlouisi bank alelnöke, Foster hadügymí- niszterhelyettes newyorki nagyiparos. Az ő jelöltjük és bizalmi emberük Stevenson.

Nem más a helyzet a köztársasági pártban sem. A köztársasági párt egész vezetősége is keresztül- kasul van szőve a Wall-Street hálóival. lEisenhoioert sem az amerikai nép, nem az amerikai dolgozók. hanem a „felső tízezer”, élén a Morganokkal, a Rockefellerekkel, a Dupontokkal választotta a köz- társasági párt jelöltjévé.

Stevenson is, Eisenhower is igyekszik biztosítani gazdáit, hogy .jól fogja szolgálni terveiket, eleget fog tenni a háborús gyujtogatók követeléseinek. A választási hadjáratot mindketten az „erő politikájának” hirdetésével kezdték. Egymásra licitáltak a hangos melldön- getéssel, a hódító jelszavak hangoztatásával. Eisenhower odáig ment dicsekvő száj hősködésében, bogy a „béke érdekében” hódító háborút javasolt mindazon országok ellen, amelyeknek belpolitikai rendszere nem- tetszik neki. Az amerikai vezetők, azonban nagyon hamar tapasztalhatták, hogy az ilyen „javaslatok” egyáltalán nem népszerűek az egyszerű emberek körében. Az amerikai népből, még inkább pedig a csatlós országok ágyútöltelékének szánt népeiből heves tiltakozást váltott ki Eisenhower szemérmetlen kijelentése. Da a nyugateurópai burzsoá lapok i< riadtan írtak arról, hogy a tábornok lényegében az atlanti tömb háborús terveit fecsegte ki. Az angol „munkáspárti” Daily Herald nyiltan megírta, hogy „az Eisenhower által javasolt politika elkerülhetetlenül katasztrófára vezet”. A hollandiai De Telegraf így írt:

„Eisenhower háborús politikája egyáltalán nem alkalmas arra, hogy sok rokonszenvet keltsen.” — „Ez a beszéd riadalmat kelt” — írta a francia Le Monde. Az amerikai Wall-Street Journal és a -Veio York Times tudósítói bosszankodva állapították meg, hogy Eisenhower kijelentései világszerte milyen nyugtalanságot keltettek.

Stevenson gyorsan megpróbálta a maga javára felhasználni az Eisenhower-keltette felháborodást és riadalmat. önmagát — vetélytársával szemben — a béke embereként hirdette. Eisenhower most már igyekezett rálicitálni Stevensonra s ál- hatatosan hangoztatta, hogy nem Stevenson, hanem ő, Eisenhower hozza meg a békét. Legutóbb már

— az amerikai nép ítélőképességének lebecsülésével — arcátlanul azt ígérte, hogy elnökké választása esetén személyesen utazik Koreába és megteremti ott a békét. Lényegében az „1948. évi recept szerint jár el, amikor is Trumannak azzal sikerült megnyernie a választók többségét, hogy a választási hadjárat utolsó szakaszában ellopta a haladó párt békét követelő választási jelszavait.

Stevenson és Eisenhower között, a demokrata párt és a köztársasági párt között nem politikai kérdésekért folyik a harc, hanem pusztán a zsíros állásokért, a hatalmas üzleti lehetőségekért vetélkednek.

Azok pénzelik mindkettőjüket, akik dollármilliárdokat keresnek a koreai nép szenvedésein, s akik további tízmi'lliárdokat akarnak keresni embermilliók vérén, — nem utolsó sorban az amerikai nép vérén is.

Malenkov elvtárs az SzKP. XIX. kongresszusán így jellemezte az amerikai uralkodó körök céljait: „A világuralom meghódítására és valamennyi ország leigázására irányuló törekvés.” Ezt a célt tűzték mindkét jelöltjük elé az Egyesült Államok urai.

Az amerikai monopolisták — kielégíthetetlen profitéhségükben —• az egész világot uralmuk alá akarják hajtani. Azt várják tehát az új elnöktől, hogy kíméletlenül törje le a nyugateurópai, latinamerikai és más csatlósállamok részéről egyre sűrűbben megnyilvánuló hú zódozást és fenntartásokat, A csatlósok egymás közötti ellentétei, valamint az a tény, hogy az amerikai terjeszkedés sokhelyütt a függő országok burzsoáziáját is gúzsbaköti, arra kényszeríti ezeknek az országoknak amerikai zsoldban álló vezetőit, hogy egyes kérdésekben fenntartásokkal éljenek az amerikai állásponttal szemben. Az új elnök — Stevenson vagy Eisenhower

— feladata az lesz, hogy „vaskézzel” tartsa féken a „renitens” lakájokat.

Ezt a számítást azonban ezeknek az országoknak a népei húzzák keresztül, azok a népek, amelyek már ma is számos kérdésben meghátrálásra kényszerítik áruló ver. tőiket. Magának az amerikai népnek is döntő szava lesz e tervek megvalósításának megakadályozásában. A választáson ott lesznek az amerikai nép haladó erői is. — Résztvesz a választáson Hallinan, a haladó párt jelöltje, akit az Amerikai Kommunista I’árt is támogat. A sajtó és a rádió tőkés monopóliuma, a terror, a csalárd választási rendszer nem teszi lehetővé, hogy HalUnan a megválasztás esélyével induljon, — mégi- hatalmas jelentősége van a haladó erők részvételének. A választási hadjárat során egyre többen Is merhették meg a haladó párt pro- grammját: az amerikai nép legfontosabb követeléseit. A haladó párt választási gyűlésein az igazi Amerika hallatta hangját, az az Amerika, amely végül is győzelmet arat majd a Moryanok és Trmna-nok. Rockefellerek és Ridgwayk, Ste- vensonok és Eisenhoverek Amerikája felett.

Elnökválasztási komédia az Egyesült Államokban