Néplap, 1952. október (8. évfolyam, 230-256. szám)

1952-10-26 / 252. szám

4 If 1 P C Ä !• lass OKTiSWWt 5«, TAPARNAP Ünnepélyesen átadták a Szíálin-díjat Aczél Tamás és Nagy Sándor íróknak t A% Állami Falussí nhás Tisxadadán Ezév márciusában hozták nyilvá­nosságra a Szovjetunió miniszterta­nácsának határozatát az 1953 évi Sztálin-díjak odaítéléséről. A hatá­rozat értelmében az irodalom és művészet számos művelőjét jutal­mazták kimagasló alkotásukért Sztálin-díjjal. A jutalmazottak kö­zött szerepel két magyar író, Aczél Tamás és Nagy Sándor. Aczél Ta­más a „Szabadság árnyékában“ című regényéért Nagy Sándor „Megbé­kélés“ című elbeszéléséért kapott Sztálin-díjat. A két magyar írónak J. D. Kiszel- jov, a Szovjetunió budapesti nagy követe szombaton délben ünnepélyes kéretek között adta át a Sztálin- díjat. A budapesti szovjet nagykövetié^ épületének Lenin és Sztálin elvtár­sak arcképével díszített márványter­mében rendezett ünnepségen meg­jelentek Farkas Mihály vezérezre­des, honvédelmi miniszter, Kiss Károly külügyminiszter és Horváth Márton, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, vala mint a magyar politikai, kulturális és művészeti élet számos más ki emelkedő személyisége. J. D. Kiszeljov, a Szovjetunió nagykövete rövid beszéd kíséreté­ben nyújtotta át Aczél Tamásnak és Nagy Sándor írónak a Sztálin díj jelvényét, oklevelét és 25.000— 25.000 rubelt. J. D. Kiszeljov nagykövet beszéde után a megjelentek lelkes tapssal üdvözölték a Sztálin-díjas magyar írókat. Majd percekig tartó taps zú­gott fr 1, amely népünk szeretett v • zérének Rákosi Mátyás elvtársnak és a haladó emberiség bölcs vezéré­nek, Sztálin elvtársnak szólt, ünne pclték az cltéphetetlen barátságot, amely a Szovjetuniót és Magyaroi szagot összefűzi. Elsőnek Aczél Tamás mondott köszönetét a nagy kitüntetésért. Ezufán Nagy Sándor mondott be­szédet. A magyar írók nevében Darvas József közoktatásügyi miniszter, a Magyar írók Szövetségének elnöke beszélt. Az amerikai választók megundorodnak a köztársasági és a demokrata párt választási kampányától Amint a „Ncw-York World Te­legram and Sun“ szemleírója meg­állapítja, „az amerikai választók kezdenek undorodni mindkét párt választási hadjáratától“. Egyesek annyira ,,torkig vannak a kölcsönös becsmérléssel“, hogy egyáltalán nem akarnak szavazni. Október 22-én az Eisenhowert tá mogató Dewey kormányzó Troy vá­rosában (Ncw-York állam) azzal vá­dolta a demokratákat, hogy „becstc- len, szennyes és visszataszító kam­pányt folytatnak és Stevenson „Tru­man szennyes nyomain akar beha­tolni a Fehér Házba“. Truman október 17-i thonipson- villci (Connecticut) beszédében ki­jelentette, hogy ,,a köztársasági párt korrupt alakok gyülekezete“. Nixon, a köztársasági párt alel­nöki előlije Sekenridgeben (Minne­sota) október 22-én kijelentette, bogy Truman „úgy vezeti Stcven- sont, mint egy bikát, az orrába akasztott karikánál fogva“. A növekvő francia-amerikai ellentétekről Az egész francia sajtó keserű hangon kommentálja azt a hírt. hogy Amerika amellett szavazott: a tuniszi és a marokkói* kérdést ve­gyék fel ái ENSZ közgyűlésének napirendjére. A „Combat“ világosan megírja, hogy az Egyesült Államok újabb manőveréről van szó, amely- lyel a Wall-Street meg akarja köny- nyíteni a francia rivális kiűzését Észak-Afrikából. ,,Az eset súlyos, folytatja a lap — mert annak bizonyítéka, hogy az északatlanti szövetség nem egyenlő felek szövetsége. Van egv vezér — és vannak a többiek. E többiek közül egy nap a hollandok­ra kerül a sor, akiket kidobnak Indonéziából, egy másik nap az an­golokon a sor, végül a többiek kö zött van Franciaország, amely úgy látszik útjában áll az északafrikai amerikai üzleti érdekeknek és a pentagon stratégiájának, amely tá­maszpontokat követel. Az eset sú­lyos azért is, mert ara rmitat, hogy a „kis háború“ időszaka következik Franciaország és Amerika, Európa és Amerika között. Mit tehát az északatlanti szövet­ség? Csapda és csalás.“ Titóék árpolitikája évi hárommilliárd dinárral csökkenti a lakosság vásárlóerejét Mint ismeretes, a Titr-kormány el­rendelte a jugoszláviai lakbérek százszázalékos emelését. A belgrádi rádió október 24-i jelentésében nyíl­tan kijelenti: „A lakbérek felemelé­sével a lakosság évi vásárlóereje mintegy hárommiíliárd dinárral csök­ken.“ ÚJABB KÖZSÉGEK KAPTAK VISSZA *A BURGONYA SZABAD- FORGALMAT A begyűjtési miniszter október 24-i hatállyal ismét számos község­nek és tszcs-nek adta vissza a búr- gonya szabadforgalmát. Ezek között van Szabolcs-Szatmár megyében Zsa volyán, valamint a dögéi „Zalka Máté“ tszcs. A NOVEMBER 9-1 MUNKASZÜ­NETI NAPOT NOVEMBER 8-RA HELYEZTÉK AT November 7, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója ebben az évben péntekre esik, utáni szombaton munkanap van, majd no­vember 9-cn újból munkaszüneti nap. A minisztertanács annak érdeké­ben, hogy a dolgozók részére cgyhu zamban hosszabb pihenőt biztosít­son, továbbá a termelőmunka he­lyesebb beosztása érdekében a kö­vetkezőket rendeli: 1. November 8. (szombat) ebbcD az évben munkaszüneti nap, novem­ber 9. (vasárnap) pedig rendes mun­kanap. 2. Azoknak a dolgozóknak a mun­kaidejét, akiknek heti munkaszüneti napjuk november 9-re esnék, ezen a napon rendes hétköznapokra, no­vember 6-án (csütörtökön) pedig a szombati napokra szokásos mérték­ben kell megállapítani. 3. A nyill árusítási üzletek nyit vatartásának rendjét a belkereske­delmi miniszter ennek megfelelően szabályozza. Az Állatul Faluszínház fehér­bőrűéi autóbusza szerdán délután Tiszadada termelőszövetkezeti köz­ségbe ment Nyíregyházáról. A Faluszínház megyénkben ját­szó társulatának tagjai ezen a na­pon még nagyobb kedvvel indultak útnak. Kitüntetés érte őket. A ti­zenkét társulat között elsőnek kap­tak nevet, Móricz Zsiymond nevét. Amint az autó eélja felé halad és az ember szétnéz a kényelmes kocsi belsejében, önkéntelenül is a „Dériné” című film jut eszébe. Az a kép, amely megmutatja, hogy ba­rangoltak a „nemzet napszámosai” az országban rossz ponyvával leta­kart szekereken és játszottak a ko­csiszíniekben ... Az autóbusz utasait Tlszadadán szép kultúrotthon várja, öltöző, vö­rös selyemfüggönnyel, megfelelő vi­lágítóval, villamoscsengövel ellátott színpad, négyszáz személyt befoga­dó szép nagy terem. Az út az épülő Tiszalöki Erőmű mellett ylsz el. amelyet lelkesen szemlélnek a Faluszínház művészei. Igen sok helyen megfordulnak. Azt mondja Turnóczai László: „Akár­merre megyünk, mindenütt csak építkezést látunk. Legyen az város, falu, vagy akár kis termelőcscport. Eleven lüktetés mindenütt. Nemré­gen voltam üjra Sztálinvárosban. Nem ismertem rá, annyit változott legutóbbi ottlétein óta !” Tisza dadán a kultúrház kic-tt beljebb esik a köviesúttól, így az autóbusz nem tud elkanyarodni. Sebaj! Mindegyik színész megra­gad valamit, ki díszletet, ki je’- mezt és viszi a terembe. Nem so­káig kell azonban egyedül cipeked- niők. A falu dolgozói, akik már gyülekeznek, a színészek segítségé­re sietnek. Amíg a díszleteket felállítják a színpadon, addig a terem lassan megtelik. Tisza duda nemrég lett tsz-község és így itt, a termelőszö- vetkezetről szóló színdarab iránt még fokozottabb az érdeklődés, mint más helyeken. Az előadás megkezdésének pillanatától kezdve a község ott él a sz.ínpadon a mii vészekkel együtt. Együtt örülnek Ható Ignácoal, amikor az kibékült a csoport elnökével, Köröm Sándor­ral. Meggyülölték Sohdr Lidit, aki az ellenségeskedés rnagvát ültette el a csoportban. Tapsvihar üdvö­zölte a kulákasszony csúfos buká­sát. A szünetekben é« az előadás után a szövetkezeti parasztok cso­portokba verődtek és megkezdődött a darab vitája. E beszélgetések nyomán kiderült, hogy bizony van még elég tenni­való a dadai csoportokban is. A. Béke nemrégiben hatalmas arányú fejlődésen ment keresztül. Azért, mert a középparasztok meggyőződ­tek arról, hogy a csoportban jobb lesz, ott „emberek lesznek végre'. Utánuk megindult az egész falu. A Tűzkeresztséget végignézte a Béke termelőcsoport párttitkára, Patvaros Sándor elvtárs Is. Az előadás után elgondolkozva mondta: — Való igaz ez, amit a színpadon mutattak be: a régi és az új cso- porttagok nehezen melegszenek ösz- sze. Ha nem is olyan mértékben, de most látom teljesen tisztán, — megvan ez nálunk is! Gulyás József csoporttag is így látja: Bizalmatlan n régi tagság az újakkal szemben. Itt van például az, hogy a vezetőségbe egyetlen új tagot sem választottunk be. — Eleinte... De most már igen, — javítja ki a párt titkár. — De azért csakugyan van benne valami. Mert ebből következett aztán az, hogy az új tagoknak nagyrésze nem jár rendesen dolgozni. Úgy vau nálunk is, mint a színdarabban: a magukét takarítják befelé, a vetés meg nem halad úgy, mint ahogy kellene. Pedig mindent meg lehet­ne úgy oldani, mint a színpadon elhangzott a tanács, hogy az új ta­gokat ne vonja el a munkából a saját termés betakarítása: közös munkával kellene ezt is megcsi­nálni. Ilyenképpen vélekednek a többi csoporttagok is. A tiszadobi BSitté termelőszövetkezetben a Tűzke­resztség nyomán élesen látták niég a csoport hibáit a tagok és vezetők. És megfogadták: ugyanúgy javít­ják azt ki, mint ahogy a Kél Októ berbert- ez megtüléut, minél hama­rabb befejezik az őszi munkákat. Ennél nagyobb „közönségsikert” nem is arathattak volna, a Fülű- színház művészei 1 A. I. Ifj. Asztalos Bálint: Lovász Márton nem nyugszik addig... Az írószövetség helyi esQpvrtjának felhívása Szeretettel üdvözöljük a Képlap hasábjain helyt csoportunk fiatal tagjait, akik közül hétről hétre be­mutatkoznak, mint próza- és vers- írók. Most ifjú Asztalos Bálint. nagyecsedi könyvelő és Csordás Pé tér, nyírmeggyest dolgozó tollából közöl a lap írásokat. Egyben felhívással fordul cso­portunk mindazokhoz a dolgozók­hoz, akik az irodalommal tevéke­nyen foglalkoznak: küldjék be írá­saikat a csoport titkárához (liarota Mihály, megyei tanács oktatást osz­tálya). Tervbevettiik egy gyűjtemé­nyes kötet kiadását Is. A kötél számára november 30-ig lehet írá­sokat beküldeni. Az írószövetség helyi csoportja. Megy a traktor, fénylik a barázda Szépen szálló fellegek az égen, Szép reménység az ember szivében. M«jy a traktor, ténylik a barázda, Mint a tenger ragyogó hulláma. Zúg a kombájn, aratja a búzát. Ismeretlen már a nyomorúság. Traktorosnak szabad világ tárul, üröm lobban a szeme sarkabul. Aosaroghat az elűzött had már, öntudatunk erősebb a vasnál. A népnek szánt, aki szánt s magának UJ élete van a barázdának. Keményen ülj a traktorülésen, Ember vagy, hát — uralkodj a gépen, barátod már, hű társad örökre, Hasíts vigan a szabad rögökbe. CSORDÁS PÉTER, Nyírmeggyes. Részletet közlünk ifjú Asztalos Bálint novellájából. Itása egy megtévedt esoporttagról szól, aki lopott a közös vagyonból. Társai kizárták s csak akkor vették vissza, amikor újra bebizonyí­totta, hogy méltó a szövetkezeti tagságra. Másnap már az. egész falu tudja és arról beszél, hogy Lovász Már­tont kizárták a Vörös Csillag har­madik típusú termelőszövetkezeti csoportból A csoportbeliek szerint: lopkodta a fejőstehenek daráját. Szóval, a közösségét, a közös tu­lajdont. Sirnó Lajos kapta a daralopáson Lovászt, aki a szomszédos istálló­ban az anyakocákat gondozza nagy buzgalommal, szeretettel. Simü észrevételéről azonnal szólt is a vezetőségnek. Az meg a taggyűlés elé vitte az ügyet. Azonnal döntöt­tek Lovász Márton kizárásáról. így történt. Nem is történhetett más­ként. Hiszen a községben is isme­rik, a Vörös Csillag tagsága Is tartja azt az igazmondást, hogy: „Tolvaj ember — senki ember”. A négy hold földet pedig, amit Lovász belépésekor beadott, annak rendje-módja szerint ötvenegy tava­szán vissza is mérik. Elég jó ta­lajú földet. Úgy érezte hát Lovász Márton, hogy most már mehet megint a maga feje után. Azt tesz, amit akar. Nem parancsol neki senki. Igaz persze, hogy a csoportban sem parancsolgatott neki senki. Ember, meg becsület dolga ott a jól vég­zett munka, Dehát, a kívülállók mást mondtak. Azt, hogy a cso­portban nem szabad az ember. Be­lülről Lovász is szerette volna erre azt mondani, hogy nem így van az éppen. Nem igaz, hogy ott paran­csolgatnak. Neki Se parancsolt senki. Lám, még lophatott is... Csak azt nem kellett volna tenni. Hiszen, már vagy hetvenöt családé az a dara, amire úgy rákupott az a kis rövid, vékonycsontú sovány keze. Mindegy most már. Megtör-- tént. Azon egyenlőre már úgysem tud változtatni. S így kívülálló ő is megint. Ezért neon Is úgy mond­ja hát szószerint, hogy a csoport­ban parancsolnak, hanem úgy — ahol az szóba kerül: „A magam embere vagyok megint’’. Ha útja vezet a községben vala­hová, szemlesütve megy el az embe­rek mellett. Akár kívülállók, akár csoporttagok kerülnek is útjába. Ki tudja: mit gondolnak ezek róla? Persze, azt nem tudhatja meg Lovász, hogy ki mit gondol. Ö azt csak „úgy” érzi, hogy ha va­lamelyik szembejövő ember végig­tekint rajta — már akár köszön, akár s« —, az egész „biztosan” őróla gondol valamit. Nem valami jó érzés ez, az bizonyos. Sok az „ilyen” érzésből pár perc vagy egy éra is, nem pedig hetek, hónapok! Ezerkilencszázütvenben kezdett csak a csoport azzá leuni, aminek hivatása utáu lennie kellett. Ö is belépett hát. ősszel, októberben, így látta jónak. Olyan szépen is írta alá a belépési nyilatkozatot, hogy nem volt abba semmi hiba. Minden betűre külön vigyázott. De most már, alig egy kerek esztendő múlva megint nem csoporttag... S lám, milyen szemekkel is tud „rá­nézni” ez a többi ember?! Milyen­nel? Csiak úgy, rendesen, ő érzi, máskép. Az ő dolga. Csakis a Lo­vász Márton dolga. Hadd tegye. Csak ez a tél múlna már el! Mert milyen hosszú is tud lenni egy tél annak, aki nem leli helyét se bent, se kint. Bent, a házban az asszonnyal veszekedni, napról- napra? „Hogy milyen ember is az olyan, aki mindig bent ül, mint egy kotló?!” Ezt talán még két asszony se tudja jobban, csípőseb ben mondani a községben, mint Lovász Márton felesége. Kint meg hova, merre? Hiszen tél vau. Meg az emberek is olyan furcsán tudnak nézni egymásra. Még az utcán se tud enélkül végigmenni az ember. Még az a jó, hogy a csoport min­den egyes tagjának megadta, ki­mérte azt, ami jár. Becsülettel Lo­vász Mártonnak is. Csak ez a tél menne már a fenébe minél hama­rabb ... Néhanapján felhallag Lovász Márton a piacig. Végig a főutcán. Emberek jönnek-meunek el mellet­te. Beszélgetnek is ezek a jól is­mert emberek. Hangosan köszön- getnek egymással. Némelyek meg nevetnek, mosolyognak. Friss, jó kedéllyel. Olyasformán érzi hát magát Lovász az emberek között, mint egy félredobott rossz kerek. Aminek vagy kitört a küllője, vagy az agyának esett baja. Látja, érzi is mindezt maga körül. Dehát mi légyen? Elmenjen valamelyik na­gyobb városba? Gyárba vagy bá­nyába?... Hát a négy hold föld? Az udvar, a ház? Hiszen úgy a vé­rében van ez a község, házaival, utcáival, meg az ismerős emberek, szomszédok, rokonok, komák, sógo­rok : hát a határ, aminek minden dűlőjét, hajlásút, dombjai, ereit úgy ismeri, mint a tenyerét; a jó­szágok, azokat etetni, itatni, aljaz- nl, tisztán tartani úgy tudja, mint öt ember se jobban a községben. Hogy is tudott hát arra állni a keze, meg a feje, hogy azoktól a szép tarka fejőstehenektől ellopja az abrakot? Az ennivalójukat! Hát ez az. így van. Ezért olyan hosszú, élettelen Lovász Mártonnak a tél? Ezért. Biztosan. Mi máséit lenne? Dehát akkor? A báró földjét, amin annyi szegényember könnye, forró verejtéke elhullott sok esz­tendőn át, széthullasztotta a törté­nelem. Maga a báró még negyven­öt nyarán elmenekült. Neki is, Lo­vász Mártonnak, ebből a nagy határrészből „hullott’’ ölébe a négy hold ... Igen a négy hold ,., Mi lesz az ö négy holdjával? Visszamérik, ha úgy eDgedi az idő. Koratavaszra ígérték. Fel is kellene szántani. Vetni kell bele; munkálni kell szépen, takarosán. Meg... valahova, valakihez tar­tozni is kellene!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom