Néplap, 1952. szeptember (8. évfolyam, 207-229. szám)
1952-09-21 / 222. szám
'CtiBER 21, VASÁRNAP NÉPLAP A koreol gyűjtésről, a magyar nők további békeharcai feladatairól tárgyalt az MNDSz országos vezetőségének ülése Az MNDSZ Országos Vezetősége szombaton délelőtt ülést tartott. Az ülésen Vass Istvánná, az MNDSZ főtitkára beszámolt a legutóbbi vezetőségi ülés óta. elvégzett munkáról. Vass Istvánné elsősorban azokról az eredményekről számolt be, amelyeket a magyar asszonyok és leány o# a koreai nép megsegítésére indított gyűjtő., során értek el. Elmondotta, hogy a célul tűzött 7 millió forint helyett 13 millió forintot gyűjtöttek. Országos viszonylatban Zala megye MNDSZ asszonyai értek cl a begyűjtésben a legjobb eredményt. — Az MNDSZ asszonyai értek el a. begyüj- a gyermekruhák és kötött holmik gyűjtése is a hős koreai nép számára és ezen a téren is már komoly eredményeket értek el. Vass Istvánné ezután azokról a feladatokról szólt, amelyek a magyar jj/jk előtt állnak, a népek békekongresszueának és a III. magyar béke- kongresszusnak előkészítésében. Vigyük el a magyar nőkhöz a ma. gyár és a bécsi kongresszus híreit — mondotta. — Magyarázzuk meg, hogy boldog életünk, jelenünk és jövőnk, szocialista hazánk építése elválaszthatatlanul összefügg a béke megvédésével. Számoljuk fel az agitációnkban még megmutatkozó pacifista hangot. Növeljük asszonyaink hazafias büszkeségét, mutassuk meg, hogy honvédelmünk erősítése azonos a békevédelemmel. A falvak asszonyai tartsák hazafias kötelességünk az állam iránti kötelességük teljesítését és az őszi mezőgazdasági munkák időbeni elvégzését. — Az MNDSZ-nek minden segítséget meg , kell adnia a békebizottságok munkáj ához. A magyar asszonyoknak példát kell mutatniok az ellenség elleni harcban is: különösen meg keli javítani a klerikális reakció elleni harcunkat. Nevelőmunkával s érjék el, hogy asszonyaink az ellenséget necsak a határokon túl lássák, hanem lássák meg és? leplezzék le saját falujukban, saját utcájukban is. Ha elérjük, hogy asszonyaink így dolgoznak, akkor jó lelkiismerettel nézhetünk szembe gyermekeinkkel, mert megtettünk mindent, amit elvárnak tőlünk életük, jövőjük érdekében — mondottá befejezésül Vass Istvánné. Vass Istvánné beszéde után az országos vezetőség tagjai számoltak be a munka során szerzett tapasztalataikról. Ezután a vezetőségi ülés résztvevői megtekintették azt a raktárát, ahová az ország minden részéből érkeznek az MNDSZ munkadélután eredményei. A bőség és jóiét tokozásának terve A Nemzetközi Tudományos Bizottság jelentése fertőzött bolhák által okozott pestis esetről A Nemzetközi Tudományos Bizottság Koreában végzett vizsgálatai során tanulmányozta Pák Jun-lio pestis-esetét. Az eset részletei a következők: — 1952 március 25-én hajnali 4 órakor amerikai repülőgép körözött igen alacsonyan Kanhszon falu felett .anélkül, hogy bombákat dobott volua le. Aznap reggel 6 órakor, amikor Pák Jun-ho a házától mintegy 80 méterrel északkeletre fekvő forráshoz ment, s a forrástól 4 méterre elhelyezett vízgyüjő hordóban tucatjával úsz- ká'jp bolhákat vett észre, (a hordót előző este töltötte meg friss vízzel). Szomszédja is látta ezeket a bolhákat. Azonnal értesítették a falu járványéi hárító bizottságát. A helyszínre kijött emberek 20 bolhát beküldtek vizsgálat céljából a járványelhárító állomásra. Nem sokkal ezután Pák Jun-hon a fejfájás, a hidegrázás és magas láz tüneteit észlelték. Április 4-éii este meghalt. A központi egészségügyi és járványelhárító állomás patalógusai által végzett górcsövi vizsgálatok kimutatták, hogy Pák J.un-hot bubópestis ölte meg. Ei Ju-hiu bakteriológus pasteurella-pestist talált Pák Jun-ho szervezetében. Pasteurelle-pestist találtak azon a húsz bolhán is, amelyeket Pák Jun-ho vizeshordójából szedtek ki. A Nemzetközi Tudományos Bizottság által beszerzett megbízható adatok szerint a legutóbbi 5 évszázadban nem fordult elő pestis Koreában. A Kanhszonban talált bolhák különben sem voltak patkány-bolhák, ámenek rendes körülmények között a pestisbaktériumok hordozói, hanem emberen élő bolhák. A Nemzetközi Tudományos Bizottság megtekintette a fentemlített szaktudósok által a halott ejnber testéből kivont mikroorganizmus-tenyészeteket és meggyőződtek arról, hogy ezek valóban pasíeurella-pestistenyéézetek. A Nemzetközi Tudományos Bizottság Pák Jun-ho pestisesetéből az alábbi következtetést vonta le: Az amerikai légierő igen hasonló módszereket alkalmaz Koreában, mint amilyeneket a japánok alkalmaztak pestis terjesztésére a II. világháború idején.“ Mindössze hét év telt el a Nagy Honvédő Háború befejezése óta. E rövid idő alatt a Szovjetunióban ezer meg ezer üzem, sokszázezer lakóház, iskola, kórház, kultúrpalota és klub épült fel, illetőleg épült újjá. A Szovjetunió még erő sebb és gazdagabb lett, mint volt a háború előtt. A népgazdaság fejlesztésének alapján jelentékenyen emelkedett a dolgozók életszínvonala. A XIX. pártkongresszusnak a Szovjetunió fejlesztését szolgáló 1951—1955. évi ötödik ötéves terv- re vonatkozó irányelvei nagy figyelmet fordítanak a szovjet nép élet- és kulturális színvonalának további emelésére. Az ötödik ötéves ten' a bő^ég és jólét fokozásának terve. A Szovjetunióban nincsenek kizsákmányoló osztályok. A termelő- eszközök a szocialista állam kezében vannak és a nemzeti , jő vedel met teljes egészében a dolgozók érdekeinek megfelelően, az ő hasznukra használják fel. Minél nagyobb a nemzeti jövedelem, annál magasabb a dolgozók élet- és kulturális színvonala. Az évről évre növekvő nemzeti jövedelemnek mintegy háromnegyed részét a szovjet, nép közvetlenül megkapja személyes anyagi és kulturális szükségleteinek kielégítésére. Az irányelvek a nemzeti jövedelemnek több. mint öO százalékos növelését írják elő s ez az új ötéves terv során a tömegszükségleti cikkek árának újabb leszállítását teszi lehetővé. A pártkongresszus irányelvei előírják a munkások és alkalmazottak reálbérének legalább 35 százalékos emelését. A reálbérek emelése és a tömegszükségleti cikkek termelésének fokozása mintegy 70 százalékkal növeli az állami és szövetkezeti kiskereskedelem áruforgalmát. Az új ötéves terv irányelvei az eddiginél is jobban mutatják a Kommunista Párt és a szovjet kormány gondoskodását a nép jólétéről. Az ötödik ötéves terv hatalmas kulturális és szociális beruházásokat irányoz elő. A fliunkások és alkalmazottak lakásviszonyainak további javítása céljából az ötödik ötéves terv két- szerakkora összeget irányoz elő lakásépítkezésre, mint a megelőző negyedik. Széleskörű az egyéni lakóházépítkezés programmja és az irányelvek azt is kimondják, hogy bővíteni kell a vízvezeték- és csatornahálózatot, a távfűtés és gázszolgáltatás hálózatát, fejleszteni a várost közlekedést, folytatni a nagyarányú városrendezési munkálatokat, hogy az ötéves terv végére 1950-hez képest mintegy 50 százalékkal kell növelni a középítkezé sekre fordított beruházások összegét. Tovább javul és fejlődik a lakosság egészségvédelme és a társadalombiztosítás. Szaporítani fogták a kórházak, rendelőintézetek, szülőotthonok, szanatóriumok, nap- köziottlionok, óvodák számát. A kórházi ágyak számát legalább 20 százalékkal, a szanatóriumok férőhelyeit 15 százalékkal, az üdülőkét 30, a csecsemőotthonokét 20, a napköziotthonokét pedig 40 százalékkal növelik. 1955-ig 1950-liez képest 2.5-szeresére emelik a gyógyszerek, az orvosi berendezések és műszerek gyártását, Mindezek a hatalmas vívmányok, amelyek munkájuk nyomán valósulnak meg, arra lelkesítik a szovjet embereket, hogy az új ötéves terv minden részletét maradéktalanul teljesítsék. Szemtanú beszámolója amerikai repülőgépekről Koreában ledobott fertőzött bofbák esetéről Tife mint 10 millió forint értékű árut termelned terven felül a tejüzem dolgozói Cao Csing-fu, a Koreában harcoló kínai népi önkéntes egységek egyik mérnöke Fang Jnan nevű seg'édmér- ,nőkével április 23-án Hoijang megye, oen egy domb közelében fertőzött bolhákat talált. Aznap — mint mondotta — hajnali négy óra tájban, közelgő amerikai repülőgép zúgása ébresztette fel. Mintegy tíz percnyi körözés után a iépülőgép eltávozott. Cao Csing-fu elmondotta, hogy Fang Jüannal együtt elindult egy közeli szakadék felé, hogy fát hozzon légoltalmi fedezék építésére. .„Délelőtt tíz óráig kétszer, tettük meg az utat — folytatta Cao Csing- lu. Akkor a nyugat felé néző lejtőn leültünk pihenni és beszélgetni. Egyszeresük barátom figyelmeztetett: ,,Nézd csak, bolhák vannak a nadrágodon.“ Nag3’on meg voltunk lepve, mert azelőtt sohasem vettünk észre bolhákat a környéken. A hely, ahol ültünk, száz méterre volt a legközelebbi ösvénytől és mintegy fél kilométerre a parasztházaktól. A bolhák szokatlan megjelenése azonnal emlékezetembe idézte parancsnokunk figyelmeztetését, amely • szerint az amerikaiak uaktériumhadviselést folytatnak. Letisztogattuk ruháinkról a bolhákat, azután egyenesen a kórházba mentünk és jelentettük, hogy mit találtunk. Egy félóra múlva Fang Juan és én Csang Ming-csau orvoskari tiszttel együtt elindultunk, hogy vizsgálatot végezzünk azon a helyen, ahol a bolhákat felfedeztem. Csang doktor palackot hozott magával vizsgálati példányok gyűjtésére.“ Cao Csing-fu azután így folytatta: ,,Alig haladtunk néhány lépésnyire attól a helytől, ahol a bolhákat találtam, újból több bolha szökdécselt a nadrágomon. Amikor • mintegy húsz méternyire eljutottunk, egy sötét foltot pillántottam meg, amely elütött a talaj színétől. Három-négy. négyzetméternyi területen tömegével hemzsegtek a bolhák. Csang doktor tűnődve jegyezte meg: ,,A legnagyobb mértékben szokatlan, hogy ennyi bolha tűnjék fel hirtelen egy lakatlan dombvidéken. Bizonyára az az amerikai repülőgép szórta le őket, amely ma reggel itt szállt el.“ Ezután benzinkannákért siettünk haza, majd visszatérve széles körben szétlocsoltuk a benzint és megyuj toltuk. ..Katonai becsületszavamra kijelentem — fejezte be szavait Cao Csing- fu, — hogy teljes felelősséget vállalok nyilatkozatom hitelességéért. — Szemtanúja voltam annak, hogy az amerikai agre&szorok baktérium fegyvert használnak. Felhívással fordulok minden jóérzésű emberhez, hogy szálljon szembe az amerikai agresz- szórók embertelenségével és fékezze meg bűnös hadviselésüket.“ A nyugatnémet és Niirnbergbe a Egész Németország lakosságának -túlnyomó többsége elöntő jelentőségű eseményként üdvözli a Népi Kamara küldöttségének bonni útját. . Pénteken Nyugat-Németország dolgozóinak sok küldöttsége kereste fel a bonni jjarlament elnökségét és felszólította, hogy ha-sználja fel a Német Demokratikus Köztársaság képviselőinek jelenlétét a német egység helyreállítására irányuló komoly össznémet tárgyalások megkezdésére. A nürnbergi nagyüzemek dolgozóinak küldöttsége a bonni parlament elnökségének útján felkérte a Népi Kamara képviselőit, látogassanak el Nürnbergije és ismertessék az ottani dolgozók előtt a Német Demokratikus Köztársaság javaslatait. Számos nyu gat németországi üzem dolgozói pénteken röpgyöléseken dolgozók meghívták Rulir-vidékre Népi Kamara Bonnban tartózkodó küldöttségét méltatták a Népi Kamara küldöttei bonni látogatásának nagy jelentőségét. Elders, a szövetségi gyűlés elnöke a küldöttség fogadása után sajtóértekezleten tájékoztatta az uj- ságírókat a Népi Kamara képviselőivel folytatott beszélgetéséről. -— Elders közölte az újságírókkal, hogy Nyugatnémetország lakossága közel kétezer levélben és táviratban követelte a szövetségi gyűlés elnökségétől, hogy a bonni parlament kezdjen érdemleges tárgyalásokat a Népi Kamara küldöttségével. Szombaton a Német Demokratikus Köztársaság sajtója teljes terjedelemben, a nyugatnémet lapok bő kivonatban közlik a Népi Kamara javaslatait tartalmazó Jeve- let, amelyet a küldöttség Elders- nek a nyugatnémet parlament el nőkének adott át. A Népi Kamara levele a többi között a következőket állapítja meg: „A német nép számára elviselhetetlen, hogy a békeszerződés megkötését, valamint az össznémet 'kormány alakítását elodázzák és ugyanakkor a legnagyobb sietséggel megkötik a bonni különszerződést, amely egyoldalú kötelezettségeket ró Nyugat-Németországra és megnehezíti a német békeszerződés megkötését és hazánk egységének helyreállítását. A Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarája javasolja a nyugatnémet szövetségi gyűlésnek, hogy követeljük együttesen a Kelet- és Nyugat-Németország képviselőinek bevonásával tartandó négyhatalmi értekezlet haladéktalan összehívását.” A nyíregyházi tejüzem dolgozói még az év közepén levélben fogadták meg Rákosi elvtársnak évi tervük október 1-re való befejezését. — 7,428.000 forint értékű terven felüli áru készítésére tettek fogadalmat;. A dolgozók adott szavuk tudatában végezték munkájukat, harcoltak fogadalmuk maradéktalan teljesítéséért. Ennek eredménye, hogy a vállalat szeptember 6-ra befejezte árutermelési tervét. Ebben a versenyszakaszban ért el Bodolóczki Ferenc vaj azó 152.8 százalékos, Sztankó András felöntő 114.3 százalékos átlagot. Most évi tervük befejezése után még lendületesebb munkára tettek fogadalBiztosítsák a zavartalan a konfekc A nyíregyházi koní'ekoióüzem dolgozói fogadalmat tettek a SZK(b)P XIX. kongresszusának tiszteletére a jobb munkára. Bánszki András, Perjési Károly, Maleczki András, Bá- tori Pálné, Farkas István napi normájának 5 százalékos túlteljesítését vállalta. A többi dolgozó azonban csak a száz százalék elérésére tett fogadalmat. Vájjon miért? Elsősorban az tartja vissza a dolgozókat a magasabb vállalásoktól, hogy a műszakiak nem biztosítják a zavartalan munka feltételeit. Nem olyan régen történt, hogy a vezetőség nem gondoskodott mat a tejüzem dolgozói a SZK(b)P XIX. kongresszusa tiszteletére. — A mennyiségi emelés mellett a minőség megjavítására is születtek vállalások. A jól szervezett, műszakiak 'által segített munka eredménye: az első osz- tályú vaj a felajánlás előttinek- kétszerese. A lelkes munka nyomán emelkednek a dolgozók egyéni termelési százalékai is. Bodolóczki Ferenc újabb átlagos százaléka 148, míg Kosa János 133, Jászai Mihály pedig 129 százalékos átlaggal dolgozik. A dolgozók összesített fogadalma: az évvégéig 10 millió 428 ezer forint áruval termelnek többet, mint amennyit az évi terv előírt. munka műszaki feltételei! ióüzemben idejében gomblyukkötő gépről és emiatt hosszú ideig megakadt a folyamatos termelés. Amikor pedig a gép megérkezett, észrevették, hogy hiányzik a motor' a gép megindításához. A termelés csökkenését fokozza a. vállalat vezetésénél uralkodó szervezetlenség. Nem egyszer fordul elő. hogy a rossz munkaszervezés következtében csak túlórázásokkal tudják megoldani a szállításhoz szükséges vizsgálást. Mindezekért a hibákért felelős a vállalat. központja is, ahonnan rendszerint csak késve érkeznek meg a ervek és a szükséges- anyagok. 180 vagon kő — terven felül A tatculr kőbánya dolgozóinak fogadalma volt, hogy III. negyedévi tervüket 10 százalékkal túlteljesítik és ezzel 110 vagon terven felüli követ termelnek. A vállalás teljesítése nem kis nehézségbe ütközött, mivel éppen erre az időre esett a bánya átszervezése és a gépek kijavítása. Ennek ellenére a műszakiak segítsége, a dolgozók lelke? munkája nyomán túlteljesítették vállalásukat ée szeptember első dekádjában 180 vagon kővel termeltek többet a harmadik negyedévi terv előirányzatánál a rarcali kőbánya dolgozói. A dohányfermentáló göngyszerjavitóinak versenye A dohányfermentáló gyár göngy szerjavító üzemrészének dolgozói a dohánybeváltáshoz szükséges göngy- szer zavartalan ellátását tartva szem előtt szervezték meg az üzemrészben a dolgozók párosversenyét. A versenykihívásokkal egyidőben vállalások hangzottak el áz SZ.K(b)P XTX. kongresszusa és* a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója tiszteletére. Marinka Jánosné eddigi átlagának 4 százalékos emelését vál- * lalta, éppúgy, mint párosversenytársa, Bakó Jánosné. Hasonló foga- ** dalmakat tettek: Adamik Verőn ka, Varga- Pálné, Szabó Erzsébet, Cerda Andrásné, Szabolcsi Mihályné göngy- szerjavítók is. a