Néplap, 1952. szeptember (8. évfolyam, 207-229. szám)

1952-09-19 / 220. szám

4 íiíPLA? 105a SZEPTEMBER 19, PATTOK Kínában országszerte hatalmas lelkesedéssel fogadták a moszkvai megállapodásokat I A Némi a v nostájából Peking. (Uj Kína) Kína egész lakossága lelkesen ünnepli a Szov­jetunió nagy és önzetlen segítségét, valamint a Kínai—Szovjet szövet­ség erejének növekedését, amely­nek újabb tanúbizonysága a Mosz­kvában legutóbb lefolyt kínai— szovjet tárgyalásokról nyilvánosság­ra hozott közlemény. A főváros üzemeiben, hivatalai­ban és iskoláiban kedden gyűlése­ket rendeztek, amelyeknek résztve­vői megfogadták, hogy jobb mun­kával köszöntik az örvendetes hírt. A Peking—Mancsuli vasútvonal dolgozói ünnepi gyűlést tartottak, amelyen sok példáját sorolták fel annak, hogy a Szovjetunió mi­lyen önzetlen segítségben részesíti Kínát. A gyűlés szónokai rámutat­tak: újabb nagy segítség a Szov­jetunió részéről, hogy ellenszolgál­tatás nélkül a Kínai Népköztársa­ság kormányának teljes tulajdoná­ba adja Qsang-Csung vasútvo­nalat. Mukden lakossága is lelkesedés­sel ünnepelte a nagy eseményt. — Csung-Min, a Kínai—Szovjet Ba­ráti Társaság északkeletikínai szer­vezetének a í elnöke nyilatkozatot tett közzé, amelyben hangsúlyozza, hogy Port Arthur haditengerészeti támaszpont együttes használata határidejének meghosszabbítása fontos lépés a japán agresszió meg­ismétlődésének megakadályozásá­ban. Az ország legkülönbözőbb részei­ben egész sor gyár munkásai indí­tottak munkaversenyt a Moszkvá­ban létrejött megállapodások tisz­teletére. A szovjet módszerek megjavítják a számviteli munkát Olaszországban fokozódik a sztrájk mozgatón? és a parasztok földfogJaló mozgalma A raldagnoi „Margiotto” textil­vállalat munkásai hosszú harccal elérték, hogy a vállalat igazgató­sága megbeszéléseket folytatott a munkások küldöttségével 120 mun­kás elbocsátása ügyében. A tárgya­lások egyességgel fejeződtek be. melynek értelmében a vállalat ve­zetősége visszavonja a 120 munkás felmondását. A livornoi „Ansa,ldo”-művek munkásai szeptember 16-án és 17-én általános sztrájkot folytattak le, tiltakozásul újabb száz munkás elbocsátása ellen. A „Montecatini” vegyitröszt pescarai üzemének mun­kásai 24 órás sztrájkot tartottak, tiltakozásul az ellen, hogy a válla­lat vezetősége korlátozza a szak­szervezeti szabadságjogokat. A Genova melletti Bolzanetöban folytatódik a „Bruzzo” vasművek munkásainak hősi harca. A mun­kások meg akarják menteni a pusztulástól a gyárat, amelyet a vezetőség bezárt. A munkások a le­állítás után elfoglalták az üzemet, azonban a vezetőség megszakíttatta az áramszolgáltatást és lehetetlen­né tette a munka folytatását. A gyár munkássága mindazonáltal el­végzi a legsürgősebb munkákat és ezáltal lehetővé teszi a munka mi­előbbi űjrafelvételét. A környék számos gyárának munkássága szo­lidaritás-sztrájkot folytatott le. Catania környékén a parasztság harcot folytat a földreform meg­valósításáért. A mezőgazdasági munkások több helyen megművelet- len földeket foglaltak le Adrano és Castiglione környékén. A környező helységekben a munkások szolidari­tás-sztrájkba léptek a parasztság cél k i tű zései nek támogatására. Arezano és Ortucehio környékén különösen nagykiterjedésű területet foglaltak el a mezőgazdasági mun­kások, szembeszállva a Caratoinierik és a rendőrség terrorjával. Szeptember 20-án szombaton déli 12 órakor sztrájkba lépnek Siena, Grosseto, Pisa és Livorno mezőgaz­dasági munkásai. Sztrájkukkal til­takoznak a kormány megígért föld­reformjának elmaradása miatt. A II. Békekölcsön-sorsolás gyorslistájáltól ÖTVENEZER FORINTOT NYERTEK: 2203 0939 2857 0197 2236 0579 5467 0107 2285 0313 6547 0556 HUSZONÖTEZER FORINTOT NYERTEK: 0342 0229 2219 0240 0531 0708 2600 0140 1049 0967 5266 0742 1608 1S54 0233 0826 6671 0524 TÍZEZER FORINTOT NYERTEK: 0397 0499 3254 0468 0481 0718 3355 0082 0750 0039 3393 0678 0846 0372 3590 0809 1036 0137 5064 0732 1302 0249 5289 0426 1512 0291 589(1 0483 2389 0228 6137 0422 2440 0530 6740 0811 2720 0334 6793 0444 2843 0839 7160 0467 3215 0146 7186 0046 1000 FORINTOT NYERTEK SOROZATHÜZÁSSAL: 0713 601—0700 3889 001—0100 1054 701—0800 3965 101—0200 1081. 201—0300 5147 801—0900 1969 801—OSOO 5205 401—0500 2523 601—0700 5635 101—0200 2841 001—0100 5857 201—0300 2911 901—1000 5999 801—0900 2998 701—0800 6503 401—0500 3020 601—0700 7134 701—0800 3071 001—0100 7138 401—0500 500 FORINTOT NYERTEK SOROZATHÜZÁSSAL: 0252 201—0300 3210 501—0600 0304 501—0600 3232 701—0800 0489 101—0200 3333 901—1000 074S 201—0300 3479 901—1000 1398 701—0800 3815 101—0200 1573 301—0400 3914 001—0100 1638 001—0100 5019 901—1000 1651 001—0100 5047 101—0200 1672 201—0300 5051 301—0400 1746 901—1000 5121 801—0900 1787 701—0800 5193 301—0400 1848 401—0500 5221 701—0800 1987 401—0500 5260 201—0300 2003 101—0200 5299 001—0100 2042 901—1009 5359 601—0700 2140 701—0800 5532 301—0400 2328 801—0900 5615 001—0100 2493 001—0100 5641 001—0100 2546 701—0800 5650 001—0100 2563 301—0400 5761 401—0500 2669 201—0300 5910 501—0600 2748 801—0900 6668 101—0200 2749 401—0500 6808 401—0500 2976 401—0500 6860 901—1000 3032 201—0300 7126 901—1000 300 FORINTOT NYERTEK SOROZATHÜZÁSSAL: 0071 201—0300 1290 201—0300 0253 101—0200 1305 201—0300 0342 201—0300 13S0 501—0600 0289 501—0600 1444 301—0400 0356 501—0600 1471 601—0700 0531 701—0800 1707 001—0100 0557 201—0300 1979 001—0100 0563 101—0200 1996 001—0100 0652 501—0600 2009 001—1000 0715 501—0600 2040 001—0100 0726 501—0600 2049 001—0100 0783 701—0800 2066 501—0600 0904 601—0700 2109 401—0500 0958 701—0800 2228 401—0500 0973 601—0700 2236 501—0600 1024 901—1000 2264 801—0900 1036 101—0200 2271 001—0100 1044 001—0100 2305 601—0700 1049 001—0100 2317 201—0300 1057 601—0700 2389 201—0300 1109 601—0700 2391 501—0600 1136 801—0900 2440 501—0600 1167 601—0700 2515 501—0600 1169 001—0100 2517 001—0100 1244 701—0800 2555 401—0500 ÖTEZER FORINTOT NYERTEK: 0253 0124 3317 0292 0563 0197 3420 0608 0652 0518 3430 0916 0726 0587 3530 0868 0758 0282 3716 0481 1169 0017 3722 0209 1244 0794 4095 0201 1305 0245 5116 0516 1471 0684 5208 0968 1707 0068 5246 0842 1798 0038 5285 0299 1818 0080 5352 0384 1861 0793 5383 0044 1906 0329 5498 0619 1939 0382 5571 0766 1996 0094 5587 0918 2013 0204 5633 0040 2040 0026 5683 0848 2049 0006 5790 0525 2066 0588 5838 0709 2147 0228 5928 0677 2228 . 0440 5993 0689 2264 0868 6030 0254 2271 0003 6053 0815 2317 0032 6059 0583 2362 0250 6082 0613 2374 0034 6090 0126 2515 0521 6144 0360 2517 0054 6187 0585 2581 0557 6580 0023 2764 0976 6620 0432 2800 0278 6625 0926 2989 0435 6661 0780 3035 3076 3163 3178 0902 0132 0436 0285 6709 6731 6817 0829 0164 0351 3223 0052 6819 0771 3223 0426 6882 0766 25S1 501—0600 0397 401—0500 2600 101­-0200 0418 001—0100 2989 401—0500 0481 701—0800 3035 901—1000 0615 401—0500 3163 401—0500 0702 201—0300 3215 101—0200 0750 001—0100 3223 401—0500 0758 201—0300 3254 401—0500 0774 001—0100 3336 301—0400 0840 301—0400 3355 001—0100 0955 401—0500 3393 601­-0700 0984 201—0300 3405 701—0800 1302 201—0300 3423 601—0700 1316 501—0600 3473 401—0500 1512 201—0300 3504 401—0500 1608 201—0300 3530 801—0900 1798 601—0700 3543 001—0100 1818 001—0100 3561 301—0400 1854 801—0900 3639 501—0600 1857 701—OSOO 5116 501—0600 1S61 701—0800 5208 901—1000 1906 301—0400 5246 801—0900 1959 301—0400 5266 701—0800 2013 201—0300 5352 301­-0400 2147 201—0300 5383 001—0100 2203 901—1000 546« 301—0400 2219 201—0300 5467 101­-0200 2285 201—0300 5498 601—0700 2311 101—0200 5501 001—0100 2362 201—0300 5533 401—0500 2374 001—0100 5571 701—0800 2518 001—0100 5610 701—0800 2575 601—0700 5627 001—0100 2611 701—0800 5683 801—0900 2720 301—0400 5705 801—0900 2764 901—1000 5762 601—0700 2800 201—0300 5767 601—0700 2843 801—0900 5790 501—0600 2857 101—0200 5816 301—0400 2919 801—0900 5838 701—0800 3076 101—0200 5870 ­201—0300 3104 601—0700 5896 401—0500 3178 201—0300 5965 901—1000 3223 001—6100 5993 601—0700 3286 901—1000 6030 201—0300 3317 201—0300 GOoJ 801—0900 3420 601—0700 6082 601—0700 3430 901—1000 6098 201—0300 3590 801—0900 6137 401—0500 3716 401—0500 6144 301—0400 3722 201—0300 6187 501—0600 3881 501—0600 6189 001—0100 4072 401—0500 6547 501—0600 4095 201—0300 6580 001—0100 5084 701—0800 6588 501—0600 5209 401—0500 6593 801—0900 5285 201—0300 6602 901—1000 5289 401—0500 0661 701—0800 5468 501—0600 6731 101—0200 5587 901—1000 6740 801—0900 5610 SOI—0900 6748 201—0300 5633 001—0100 6793 401—0500 5928 601—0700 6817 301—0400 0018 201—0300 6831 401—0500 6059 501—0600 6879 901—1000 6090 101—0200 6882 701—0800 6100 201—0300 A József Attila kultúrotthon nagytermében gyűltek össze Sza- bolcs-Szatmármegye üzemeinek és kereskedelmi vállalatainak vezetői, főkönyvelői és számviteli dolgozói, hogy meghallgassák a pénzügymi­nisztérium számviteli és szervezési osztálya dolgozóinak előadását a I.o- zinszkij-rendszer magyarországi bevezetésénél szerzett tapasztala­tokról és magáról a rendszer lénye­géről. Eozinszkij szovjet professzor 1946-ban a szaratovi könnyűipari üzemeknél valósította meg rend­szerét, amely a számvitelt teljesen új irányvonalon indította el. Lo- zinszkij professzor megszüntette a számviteli dolgozók csúcsterhelését megszüntette a számviteli zárlat rohammunkáit, az éjszakázásokat és túlórázásokat. Mindezt azzal érte el, hogy a számviteli munkát — hasonlóképpen a fizikai termelő munkához — elemeire bontotta, meghatározta minden dolgozó pon­tos feladatát és a munka ütemét egyenletessé tette. Lényeges ered­ménye I.ozinszkij professzor rend­szerének, hogy az egyenletes mun­ka következtében a számvitel sok­kal hamarabb készíti el zárlatát és így a vállalat gazdasági és mű­szaki vezetése számára lényegesen korábban ad kimutatást a vállalat termelő munkájának gazdaságossá­gáról és eredményeiről. A vállalat vezetői a gyors és pontos számvi­teli adatok alapján könnyen felis, merhetik a termelés hibáit és mód­juk van arra, hogy operatív in­tézkedésekkel még menet közben segítsenek a hibákon. A Szovjetunióban i.ozinszkij pro­fesszor rendszere rövid idő alatt elterjedt a szovjet népgazda­ságban. — Nálunk Magyaror­szágon a kísérleti munkák a Ma­gyar Acélgyárnál kezdődtek meg. S a munka hamarosan eredményre vezetett. A Magyar Acélárugyár április havi zárlatát ugyanolyan könnyen, ahogyan ezt a Szovjet­unióban elérték, május 5-re készí­tette el. Egyre- több és több válla­lat kapcsolódott be a Eozinszkij. mozgalomba s ma már megvalósí­tották az egyenletes ütemű mun­kát. Szabolcs-Szatmármegye terület én, mint ahogy azt a felszólalások is bizonyították, jelentős eredménye­ket; értek el a számvitel dolgozói a Lozi nszk i j-m ód szer bevezetésével. Gyéresi Ferenc, Megyei Tanács pénzügyi oszt. Kemecse dolgozó parasztjai is csatlakoznak a vajaiak felhívásához A fenti gyorslista közvetlenül a hú­zás után készült, esetleges számhibá­kért az OTP nem vállal felelősséget, Kemecse község termelőszövetke­zetei és dolgozó parasztjai is lelkes felajánlásokkal készülnek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulójára. A szeptember 13-án megtartott tanácsülés résztvevői csatlakoztak Vaja község verseny­felhívásához s ugyanakkor páros­versenyre hívták ki Nyírtét közsé­get. A párosversenykihívás pontjai a'következők : a,burgonyabeadást 100, a kukorica beadási tervet 110, napra­forgó beadási tervet 130, széna­beadást 110, félévi hízottsertés be­adást 100, baromfi-, tojás-, tej- beadást 110 százalékra fogják tel­jesíteni. A tanácsülésen egymás­után kötötték meg a versenyszerző­déseket a termelőcsoportok. A Dó­zsa tszcs, a Szabadság tszcs-vel, a Kossuth a Fetőfivel. A Micsurin tszcs, versenyre hívta ki a termelő­csoportokat, hogy november 7-ig eleget tesz mindenben beadási kö­telezettségének és szeptember 20-ig befejezi az őszi vetést. Vida György elvtárs a Dózsa tszcs, részéről -be­jelentette, hogy ők 50 hold búzát és 80 hold rozsot keresztsorosan vet­nek. Az egyéni dolgozó parasztok is párosversenyt kötöttek, hogy hozzájáruljanak a minél hamarab­bi teljesítéshez. Barnák Mihály 6 holdas dolgozó parbszt verseny- szerződést kötött Varga Sándor 12 holdas középparaszttal, hogy októ­ber 15-ig mindent elvet és szep­tember 20-ig eleget tear, egészévi beadási kötelezettségének és az egészévi adóját rendezi. így akar­ják kivenni részüket a békéért fo­lyó harcból Kemecse község dolgo­zói. Kádár Sándor, VB titkár. A Szakszervezetek Elnökségének felhívása II. országos „Cyárak, üzemek, építkezések,' in­tézmények dolgozói! üzemi bizottságok! üzemi művé­szeti csoportok) Kultúraktivák! A művészeti csoportok továbbfej­lesztésének biztosítására az Országos Népművelési Bizottság országos ver­senyt hirdetett. Ez a verseny kulturális életünk fejlődésének újabb, hatalmas lehető­ségeit tárja dolgozó népünk elé. Meg­szilárdítja eredményeinket és segíti kulturális forradalmunk erősödését. ÜZEMI BIZOTTSÁGOK! KULTURMUNKASOK! Felhívunk minden színjátszó-, tánc- és bábcsoportot, ének- és zenekart, minden kultúrbrigádot: csatlakozzék a versenyhez. Példamutató szereplé­sükkel lelkesítsék az ötéves terv győ­zelméért, a szocializmus felépítéséért keményen küzdő magyar népet. Se­gítsék a dolgozókat az ötéves terv végrehajtásában, a határidőelőtti be­fejezésében, a munkafegyelem megszi­lárdításában. Állítsák a sztahanovis­tákat, a legjobb dolgozókat példa­képül népünk elé. Használják fel művészeti csoport- jaink az új kultúrversenyt músorpoli- tikájuk megjavítására! Segítse a ver­seny a magyar kultúra klasszikus és új alkotásainak, haladó, népi és munkásmozgalmi hagyományainak elterjedését, a Szovjetunió szocialista kultúrájának megismerését. Segítse dolgozó népünk kulturális színvonalá­nak emelését és a hazaszeretet elmé­lyítését.. Szolgálja a II. országos verseny a résztvevő csoportok politikai és mű­vészi színvonalának emelését, szerve, zeti megerősödését és új csoportok alakulását. A szakszervezetek és üzemi bizott­ságok irányítsák és szervezzék a ver­Országos Tanácsa a művészeti együttesek versenyére senytl Neveljék a csoportok tagjait fegyelmezett, öntudatos magatartás­ra, egymás munkájának és eredmé­nyeinek megbecsülésére. Legyen a verseny kultúrforradal- munk győzelmének újabb, felejthetet­len állomása, erőnk, boldog életünk megnyilatkozása! Budapest, 1952. szept. hó. Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnöksége." Nyíregyházi mozik műsora BÉKE-FILMSZINIIÁZ: fél 5, fél 7, fél 9 órakor: Acél katonák. Magyarul beszélő kínai film. DÓZSA-FILM SZÍNHÁZ: 4, 6, 8 órakor: Karácsonyi éj. Szovjet film. Pénztárnyitás: BÉKE-MOZI: d. e. 10 —12-ig. 37. heti Totó nyeremények: 12 találat 1.115.— Ft 11 találat 80.— Ft 10 találat 16.— Ft 36. heti nuliatalálat 18.— Ft GÓLTOTÓ: 4 találat 970.— Ft Cólarányra csak a külön Góltotó szelvényen lehet tippelni! Kapható minden árusítónál. Ára 2.50 Ft. A Cóltotó szelvényeknek a Svájc—■ Magyarország Furópa Kupa mérkőzés miatt Szombaton 17 óráig kell a Sportfogadást Osztályhoz beérkezniök! SZABOLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Felelős szerkesztős Siklósi Norbert Felelős kiadó: Győré Józset Szerkesztőség: Nyíregyháza Dózsa György-u. 5. Tel.: 13-70. 32-77 Kiadóhivatal: Nyíregyháza Zsdánov-u. 1. — Telefon: 30-00 Szaboics-Szatmármegyei Nyomdaipari Vállalat Nyíregyháza F. V.: Szilágyi József.

Next

/
Oldalképek
Tartalom